Zenei emlékhelyek Magyarországon

2017. március 5., vasárnap

"Bakancslistás" blogomnak ez itt az eddigi legteljesebb tartalomjegyzéke.

Budapesttel kezdődik, kerületenként, majd következnek a megyék. Csak rá kell kattintani a címre, az illető poszt külön ablakban fog megnyílni. Jön a szép idő, talán ez a lista is segít érdekes úticélokat találni.

A blog természetesen folyamatosan bővülni fog zenével, muzsikusokkal kapcsolatos további helyekkel. Sőt, gondolkodom rajta, hogy egy párhuzamos blogot is el kellene kezdeni külföldi emlékhelyekről, mert azokról is nagyon sok anyagom van.

Most csak egyetlen képet mutatok, de az egyes leírásokban igyekeztem sok fényképet mellékelni, sőt több helyen zenéket, videorészleteket is lehet hozzá hallgatni-nézni.


A blogger Tállyán, Lavotta János nyomában


 BUDAPEST


I. Attila út 43. A Petőfi Sándor Gimnázium neves zenetanárai és zenei pályára lépett diákjai

I. Attila út 87. Bartha Dénes zenetörténész lakása

I. Attila út 103. Durkó Zsolt lakása

I. Attila út 107. Ferencsik János lakása

I. Batthyány tér 4. Fehér Kereszt-ház 

I. Batthyány utca 6. Huszka Jenő lebombázott otthona 

I. Bécsi kapu tér 7. Thomas Mann és Bartók találkozásai

I. Bem rakpart 25/A. Márk Tivadar jelmeztervező lakása

I. Clark Ádám tér: Budai Népszínház

I. Donáti utca 49. Szabó Ilonka operaénekesnő tragédiája

I. Fő utca 15. Huszka Jenő utolsó lakása

I. Hess András tér: A Hilton és a Szilágyi Erzsébet Gimnázium

I. Hess András tér 3. Vörös Sün-ház

I. Horváth-kert: Budai Színkör

I. Krisztina körút 91. Bartók édesanyja lakott itt 

I. Márvány utca 6. Márványmenyasszony vendéglő

I. Országház utca 21. Lendvay Márton szobra

I. Országház utca 28. Budai Országháza

I. Pauler utca 2. Dankó Pista gyász-szertartása

I. Szilágyi Dezső tér 4. Bartók Béla lakása 1922-1928 

I. Táncsics utca 14. Reneszánsz táncosok háza

I. Úri utca 24. Erkel Ferenc lakása az 1850-es években

I. Úri utca 43. Liszt Ferenc jóbarátjának lakóháza

I. Úri utca 44-46. Mikó András operarendező lakása

I. Várfok utca 15/C. Kroó György zenetörténész lakása

V. Petőfi tér: Petőfi Sándor szobra




BÁCS-KISKUN MEGYE


Baja, Jókai utca 19. Éber-emlékház

Baja, Madách utca - Rózsavölgyi Márk lakása

Baja, Oroszlán utca 3. Arany Oroszlán fogadó, Rózsavölgyi Márk

Baja, Rókus utca - Rókus temető muzsikusok sírjaival

Kalocsa, Szent István út 2-4. Nagyszeminárium - Liszt Ferenc látogatása

Kalocsa, Szentháromság tér: Főszékesegyház - Liszt Ferenc látogatásai

Kalocsa, Szentháromság tér 1. Érseki palota - Liszt Ferenc látogatásai

Kecskemét, Kodály tér 1. Vasútállomás - Kodály Zoltán születési helye

Kecskemét, Nagykőrösi utca 35. Kacsóh Pongrác lakása 




BARANYA MEGYE

 
Mecseknádasd, Liszt Ferenc utca 75. Püspöki nyaralókastély - Liszt látogatásai

Mohács, Szabadság utca 2. Liszt emléktáblája

Mohács, Szepessy tér 6. Püspöki nyaralókastély - Liszt látogatása

Pécs, Jókai tér 6. Elefántos ház - régi színielőadások

Pécs, Király utca 15. Hattyú vigadó

Pécs, Mária utca 2. Régi színház




BÉKÉS MEGYE

Gyula, Apor Vilmos tér 7. Erkel Ferenc szülőháza



BORSOD MEGYE

 
Miskolc, Hunyadi utca 52. Déryné utolsó lakása, halála helyszíne

Miskolc, Szent Anna-temető: Déryné sírja

Miskolc-Diósgyőr, Vár utca 24. Déryné lakása

Tállya, Rákóczi utca 1. Temető - Lavotta János sírja

Tállya, Rákóczi utca 10. Maillot kastély - Lavotta János emlékszobája

Tállya, Rákóczi utca 24. Lavotta János halála

Tállya, Rákóczi utca 34. Lavotta-emlékoszlop




CSONGRÁD MEGYE



Hódmezővásárhely, Bakay utca 24. Várhelyi Endre szülőháza

Szeged, Szentháromság utca 15. Durkó Zsolt szülőháza 

Szeged, Vitéz utca 5. Szeghy Endre lakása
 



FEJÉR MEGYE

Csákvár, Széchenyi utca 31. Földművesek Háry János-előadása

Székesfehérvár, Kossuth utca 15. Pelikán udvar

Székesfehérvár, Szent István tér 5. Bajzáth-ház, a díszletfestő földbirtokos palotája

Székesfehérvár, Városház tér 5. Püspöki palota, Liszt Ferenc látogatása
 


GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE

 
Mosonmagyaróvár, Mosonyi M. utca: Izraelita temető - Flesch Károly sírja

Mosonmagyaróvár, Szent István király utca 123. Flesch Károly szülőháza

Sopron, Lehár Ferenc utca 5. Lehár Ferenc kisgyermekkori otthona

Sopronhorpács: A kastély zenei emlékei 1. Mátray Gábor

Sopronhorpács: A kastély zenei emlékei 2. Liszt Ferenc




HAJDÚ-BIHAR MEGYE


Tetétlen, Liszt Ferenc utca 2. Liszt kis háza

Tetétlen, Liszt Ferenc utca 6. Zichy Géza kastélya: Liszt látogatása


Ráadás a tetétleni kastélyhoz másik blogomból: amerikai filmsztár is volt a tulajdonosa :)




HEVES MEGYE

Eger, Dobó István tér 1. Nyizsnyay Gusztáv szülőháza

Eger, Dobó István tér 8. Reményi Ede lakása diák korában 

Eger, Eszterházy tér 1. Líceum

Szilvásvárad, Szalajka-völgy: Istállóskői barlang - az ősember hangszere




PEST MEGYE


Fót, Plébániatemplom: Liszt Ferenc látogatása

Vác, Alsóvárosi temető: muzsikus sírok

Vác, Március 15. tér 11. Pikéthy Tibor zeneiskolája

Vác, Migazzi tér 2. Pikéthy Tibor lakása





SOMOGY MEGYE


Kaposvár, Róna hegy: Rippl-Rónai József villája




SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE


Nyíregyháza - Sóstó: Svájci lak, Blaha Lujza

 

VAS MEGYE



Csepreg, Széchenyi tér 30. Bognár Ignác szülőháza 



 
VESZPRÉM MEGYE


Balatonfüred, Ady u. 13. Pálóczi Horváth Ádám háza, zeneiskola

Balatonfüred, Blaha Lujza utca 4. Blaha Lujza villája

Pápa-Tapolcafő, Tapolcafői utca 65. Csomasz Tóth Kálmán szülőháza

Veszprém, Rákóczi utca 4. Francsics Károly, Auer Lipót

Veszprém, Thököly utca 1. Auer Lipót lakása gyermekkorában

Veszprém, Vár utca 18. Székesegyház - zenei élete a középkortól a 20. század közepéig


2 megjegyzés:

Lajosné Kodela írta...

Hajrá, Katikám! Gratulálok. Te aztán nem lopod a napot. Tudod miért éltél, nyomot hagytál a világban. Kitörölhetetlent.

Kataliszt írta...

Köszönöm, Magdi! Csak olyan kevés az időm, amióta nyugdíjas vagyok :) De viccen kívül, nagyon sok tervem van, tényleg, igyekeznem kell, hogy legyen időm megírni mindazt, amit szeretnék...