Neve, amely számos variációban olvasható nyomtatásban - mint például Baróti Rya, Baróthy Ria, B. Baróti Ria - ismerősen csengett számomra, bár csak egy kicsit: annyit tudtam, hogy személye Nagykanizsa irodalmi életéhez kötődik. Először menye, Honti Ilona zongoraművész-tanár miatt kezdtem nézegetni, akivel mostanában foglalkoztam, aztán hamarosan saját jogán is.
 |
| Baróti Ria |
Szerepel a Kanizsai enciklopédiában és a Nagykanizsa monográfia harmadik kötetében, de csak nagyon röviden, miszerint valódi neve feltehetően Baksa Jánosné Szabó Mária, és 1928-ban Zalaegerszegen jelent meg Álomasszony című novelláskötete. Az 1928-as évszámon túl semmi közelebbit nem tud róla egyik kézikönyv sem, alapvető életrajzi adatait sem.
 |
| 1928-ban megjelent novelláskötete |
Így nekiálltam a kutatásnak Kanizsa korabeli hírlapja, a Zalai Közlöny, az Arcanum adatbázis, a családfakutató Familysearch és más netes források segítségével, és egész sok mindent sikerült kideríteni.
Nos, a feltételezett név valóban igaz, ő Baksa Jánosné Szabó Mária. 1886. március 3-án a Fejér megyei Polgárdi községben született; apja, Szabó István a község római katolikus tanítója, anyja Kaiser Franciska.
 |
| Születésének bejegyzése Polgárdi r.k. anyakönyvében |
Szülei korábban Tótfalun laktak (ma Tahitótfalu), ott született ugyanis 1874-ben István fiuk, Mária bátyja, aki később jeles irodalmár lett Baróti Szabó István néven (az ő unokája Baróti Géza író, publicista, többek között a Szabó család társszerzője).
A Baróti név a családdal kapcsolatban hivatalosan, anyakönyvi bejegyzésekkel igazolhatóan sehol nem szerepel, de látjuk, hogy később több családtag is használta, így nemesi előnév lehetett - bár Mária apja bizonyosan kántortanító volt, és a fellelt anyakönyvekben sehol nem szerepel nemesi származása, pedig azt általában be szokták jegyezni.
Mariska, ahogyan a lányt beírta az anyakönyvvezető, 1908. augusztus 6-án szülőfalujában kötött házasságot a dévai születésű Baksa János postatiszttel.
 |
| Házasságkötése Baksa Jánossal, Polgárdi |
A fiatal házaspár Déván kezdte meg közös életét, ott született két gyermekük: 1909-ben Géza, 1912-ben Márta. Sőt: mivel a poszt elején említett unokaöccs, Baróti Géza is Déván született 1914-ben, úgy tűnik, hogy nem csak a fiatalasszony költözött Fejér megyéből Erdélybe, hanem bátyja is oda települt - talán, mert mint Mária házassági bejegyzéséből látható, szüleik akkor már nem éltek.
Sőt, még jobban megnézve Baróti Ria házassági bejegyzését, utólag tűnt fel számomra, hogy a menyasszony tanúja egy bizonyos Szabó István, aki Déván lakik. Bár a Szabó vezetéknév nagyon gyakori, de az is lehet, hogy ő a bátyja, vagy apai nagybátyja, tehát a családnak már korábban is lehetett dévai kötődése. Ezt egy részletesebb családfakutatás bizonyíthatná.
Déváról a családot egy jó évtized után a történelem sodorta Zala megyébe, Nagykanizsára (bátyja családját pedig Székesfehérvárra).
Az 1920-as évek közepén kezdtek feltűnni "Baróti Rya" aláírással tárcanovellák a Zalai Közlönyben, majd 1928-ban magánkiadásban Zalaegerszegen jelentette meg már említett Álomasszony című novelláskötetét, mely egyetlen kötete maradt.
Rendkívül ritka könyv, sehol nem kapható, de az Országos Széchényi Könyvtár mellett az Országgyűlési Könyvtár szerencsére őriz belőle egy-egy példányt.
Gyaníthatóan az újságban megjelent novellák is szerepelnek benne, azokat onnét elolvashatjuk a nagykar honlap segítségével. Ria egyik folytatásos írása Polgárdiba vezet el: egy édesanyáról szól, aki egyszerű, tudatlan asszonyként vette nyakába a nagyvilágot, hogy hazahozassa a nagy háború során Itáliában elesett fia földi maradványait. A többi írás is nagyon emberi, finom hangvételű. Mint a kötetéről megjelent kritika írta:
Baróti Ria Álomasszony című könyve jóval túlemelkedik azokon a kereteken, amelyek között a vidéki széplelkek szoktak mozogni. Egész sereg novella tarkítja e könyvet. Egyik sem hosszú lélegzetű és súlyosabb problémát nem vet föl, de kedves, meleg tónusú és úgy hat az emberre, mint valami akvarell- kiállítás. Egészséges, megnyugodott és kiforrott lélek tükre látszik ezekben a novellákban. Apró szerelmek, asszonyi problémák, válságok és örömek, amiket az írónő megszólaltat. A mai lármás, fárasztó és idegölő világban üdítőek ezek az írások, amelyek között főleg a bibliai tárgyúak megkapóak és maradandó értékűek. Az írónőt - és ez nagy dolog - jó ízlés jellemzi. Kerüli a kényes és az olvasóközönség elé nem való témákat s kifejezésmódjában az úri hang jellemzi. Nem mondjuk, hogy mint művész mindent elér már ezzel a könyvével, de az biztos, hogy jó úton halad. (R. K.) Magyar Kultúra (Társadalmi és tudományos szemle) 15. évf. 1928, 149. oldal.
E kritika tükrében is kár, hogy férje halála után nem folytatta az írást. Igaz, ekkor már sajnálatosan kevés ideje maradt: súlyos betegség, méhrák támadta meg, s meghalt mindössze 52 évesen 1939. január 18-án.
 |
| Halálának bejegyzése a nagykanizsai állami anyakönyvbe |
Lapja, a Zalai Közlöny két nap múlva igazán szép nekrológgal búcsúztatta. Mivel eddig olyan keveset tudtunk személyéről, ide másolom teljes terjedelmében:
Ez a gyász nem csak azoké, akik őt a végtelenségig szerették, mint meleg kis családi fészek fejét. Ez a gyász a Zalai Közlönyé is, amelynek Baróthy Ria éveken át volt finom tollú szépírója. A "Baróthy Ria” írói név fogalom volt Nagykanizsán és sokfelé azon túl is. Csupa lélek áradt ezekből az írásokból, aminthogy írójuk egész lényéből, fiatalon ezüstkoszorús fejéből is a lélek csillogott, mosolygott mindenkire, aki a közvetlen érintkezés közelségéből ismerhette.
Férje, Baksa János postatiszt volt Nagykanizsán s annak korai halála után Baróthy Ria kezéből is kiesett a toll, a nyilvánosság előtt nem találkoztunk többé meleg, színes, belülről, egy nemes emberi egyéniség mélyéről fűtött leírásaival. Azóta még inkább és kizárólag családjának élt.
Igazi Ember volt, jóságos, józan ítéletű, mélyen érző; a durvaöklöző, új élet-stílussal mindig kicsit ijedten szembenálló. Az a fajta ember volt, akiből ma már egyre kevesebb marad. Akiben volt még valami a magyar nagyasszonyok asszonyi erényeiből, nemes ízléséből, fölényes, de szerény okosságából. Aki tudott meleglelkű asszony maradni akkor is, amikor sorsa nehéz próbákra hívta el korai özvegységével s ő azokban is megállta a helyét. Aki mélyen belülről volt vallásos és hűséges honleány s ezt az örökséget át tudta plántálni övéibe is a legszebb hagyatékként. Aki tudta szeretni az embert, az életet, a világot hibáikkal együtt, mert mindent átszűrt és megszépített önmaga poéta-lelkén.
Gyermekei iránt őszinte, meleg részvét nyilvánul meg édesanyjuk elhunytával a város egész társadalmában.
Gyászjelentése szerint a nagykanizsai köztemetőben helyezték örök nyugalomra.
Jó lenne tudni, megvan-e még a sírja. Eddig arcvonásait se ismertük, de nemrég, amikor kapcsolatba kerültem menye, Honti Ilona unokahúgával, tőle nagy örömömre kaptam több családi képet, s ezek egyikén Baróti Ria is szerepel. Ebből vágtam ki portréját és tettem a poszt elejére, és most itt a poszt végén a teljes képet is megmutatom, amelyen Ria szerepel fiával, lányával és az ő párjaikkal.
Balról jobbra:
Honti Ilona és Baksa Géza, középen Baróti Ria (azaz Baksa Jánosné Szabó Mária), jobbra Kézdi József és felesége, Baksa Márta.
A fotó 1938-ban készülhetett, ugyanis Baksa Géza 1938. júliusában házasodott össze Honti Ilonával, 1939 januárjában pedig Ria meghalt; helyszíne pedig minden bizonnyal a Szentgyörgyvári utca elején egykor létezett ház volt, amelyben korabeli források szerint a Baksa család lakott (a házat a Hevesi Sándor Művelődési Központ felépítése kapcsán bontották le).
Itt köszönöm meg Farkasné Merényi Katalinnak, hogy más képek társaságában ezt a fotót is megkaptam tőle, a nyilvánosságra hozás engedélyével együtt. A fotó azért is nagyon értékes, mert tudomásom szerint Baróti Riáról eddig semmilyen fénykép nem volt ismert.
