Nagykanizsa legjelentősebb műemléke a ferencesek által emelt
templom és rendház, amelyet az 1700-as évek elejétől több évtizeden át építettek Kanizsa
felrobbantott várának köveiből.
A pénzhiány miatt csonkán maradt templomtornyot 1816-ban fejezték be. Valószínűleg a szegénység miatt maradtak üresen a szépen tagolt főhomlokzat szoborfülkéi is. A templom keleti oldalát kápolnasor tagolja, nyugat felől az egykori kolostor csatlakozik hozzá.
A pénzhiány miatt csonkán maradt templomtornyot 1816-ban fejezték be. Valószínűleg a szegénység miatt maradtak üresen a szépen tagolt főhomlokzat szoborfülkéi is. A templom keleti oldalát kápolnasor tagolja, nyugat felől az egykori kolostor csatlakozik hozzá.
 |
| Forrás: kanizsaujsag.hu 2017.03.22 |
A
puritán külső ellentéte a gazdag, rokokó díszítésű templombelső.
A mozgalmas kiképzésű főoltár képe a templom patrónusává választott Szent Józsefet ábrázolja családja körében. Caspar Franz Sambach, a bécsi művészeti akadémia későbbi rektorának alkotása 1746-ban készült. A festményt és a szószéket Batthyány Lajos, a város kegyura rendelte meg. A templom különleges érdekessége a Musztafa pasa sírkövéből kivájt feliratos szenteltvíztartó.
A mozgalmas kiképzésű főoltár képe a templom patrónusává választott Szent Józsefet ábrázolja családja körében. Caspar Franz Sambach, a bécsi művészeti akadémia későbbi rektorának alkotása 1746-ban készült. A festményt és a szószéket Batthyány Lajos, a város kegyura rendelte meg. A templom különleges érdekessége a Musztafa pasa sírkövéből kivájt feliratos szenteltvíztartó.
Az épületegyüttes
részletes művészettörténeti leírása Kostyál László tollából olvasható a Nagykanizsai
Alsóvárosi templom című, 1992-ben megjelent kiadványban.
A ferences rend 1415-ben telepedett meg Kanizsán, s fontos szerepet töltött be a város történetében. 1950-ig közszeretetnek és megbecsülésnek örvendve voltak jelen a város életében. A 17. század végéig a vár területén éltek és működtek. A városba 1694-ben költöztek ki, ahol két évtized múlva a Berge Kristóf akkori várkapitány által ajándékozott telken megkezdődött a templom és a kolostor ma is meglévő együttesének felépítése. Közben 1705-ben királyi rendeletre a rendet visszahelyezték ősi jogaikba, s visszavették a plébánia irányítását.
A ferences rend 1415-ben telepedett meg Kanizsán, s fontos szerepet töltött be a város történetében. 1950-ig közszeretetnek és megbecsülésnek örvendve voltak jelen a város életében. A 17. század végéig a vár területén éltek és működtek. A városba 1694-ben költöztek ki, ahol két évtized múlva a Berge Kristóf akkori várkapitány által ajándékozott telken megkezdődött a templom és a kolostor ma is meglévő együttesének felépítése. Közben 1705-ben királyi rendeletre a rendet visszahelyezték ősi jogaikba, s visszavették a plébánia irányítását.
A ferencesek akkori zenei életéről nagyon keveset tudunk. Halis István jegyezte fel, hogy a török kiűzése után Berge Kristóf az épülő templom számára orgonát is adományozott. Elképzelhető, hogy ez a hangszer a várbeli templomból származott.
Egy 1778-ból, majd 1816-ból származó forrás szerint a templom 22 regiszteres orgonával rendelkezett. Lehet, hogy ez azonos volt Berge ajándékával, mert a török utáni nehéz időszakban nem valószínű, hogy alig fél évszázad múlva a barátok új orgonára költöttek. Igaz, Halis István tudomása szerint volt köztük laikus testvérként egy orgonakészítő is.
Új orgonát 1873-ban, a templom és a rendház kicsinosításával egyidőben kapott a templom. Halis a rend kanizsai történetét feldolgozó kis munkájában elmeséli, hogy barátok az orgona árának fedezhetése végett eladták a zárda finom ó-bor készletét…
Barbarits Lajos leírása szerint az új templom belépése óta mozgalmas hitélet zajlott Kanizsán. Minden vasár- és ünnepnapon énekes misét celebráltak. Nagyhéten a Szentsírnál felváltva ének- és zenekar zengett gyászzsolozsmákat.
Részletesebb információk 1861-től állnak rendelkezésre, amikortól a Zalai Közlönyben, majd a Zalában megjelent cikkek mozaikjaiból rajzolódhatnak ki előttünk a templom zenei mindennapjai és ünnepei.
Egy templom zenei életének meghatározója a kántor. 1880 előtt az áldott emlékezetű Hergenröther Mihály viselte ezt a tisztséget. Az ő zenei képsességeiről semmit nem tudunk. A városi temető ferences sírboltájában nyugszik rendtársaival együtt.
 |
| Zala 1880. július 28. |
Utóda Hock János lett, akit viszont a Zalai Közlöny geniális muzsikusnak aposztrofált. 1880-ban egyszerre nevezték ki a ferences templom kántorának és a polgári iskola énektanárának. Templomi „munkaköri leírása” szerint vegyeskart szervezett és vezetett. Az 1880-as években a helyi sajtó számos zenei szempontból szépen sikerült ünnepi istentiszteletről adott hírt, amelyeken a város akkori magán zenetanárai és legjobb műkedvelő énekesei-muzsikusai is közreműködtek. 1884-ben Hock saját szerzeményű miséje is felhangzott, amint erről a Zalai Közlöny is beszámolt 1884. november 23-i számában:
A király őfelségének születés napján ünnepélyes hálaadó istentisztelet mondatott a ferencesek templomában. A misét a quardian hon nem léte miatt Dolmányos áldozár végezte fényes segédlettel. Az ünnepélyen megjelentek a városi hatóság, a kir.törvényszék-, járásbíróság-, a helyben állomásozó közös és honvéd zászlóaljak tisztikara, összes tantestületek s nagyszámú közönség. A chorus által előadott mise Hock tanár szerzeménye volt. Az énekkarban közreműködtek Kaán Irma kisasszony, Rózsavölgyi Antal, Vencel Rezső és Weber Antal urak. A Kaán kisasszony által igen szépen énekelt „Benedictus” és a Weber úr által előadott „Ave Maria” köztetszésben részesült. Hock úr gyönyörű compozitiojáról csak a legnagyobb elismeréssel szólhatunk: – méltó volt az ünnepély nemzeti jelentőségéhez.
Az 1890-es évek közepétől aztán Hock kapcsolata megromlott a ferences atyákkal és iskolai kollégáival egyaránt (néhány korabeli újságcikkből úgy tűnik, zenei tehetsége mellett elég nehéz ember lehetett...). Néhány év leforgása alatt mindkét állásából menesztették. Egy ideig még visszavonultan
élt a városban, majd 1899-ben Kovásznára távozott.
Legközelebb innét folytatjuk!
Legközelebb innét folytatjuk!
