Kerekes Irén 2.

Közel egy hónapja írtam meg az első részt, akkor volt halálának 35. évfordulója, és csak most jutok hozzá, hogy folytassam, illetve lezárjam a témát.

Mint akkor írtam, Kerekes Irén (1897-1980) miskolci származású zongoraművész-tanár 1927 őszén lett a nagykanizsai Városi Zeneiskola zongoratanára. Egy év próbaidő után véglegesítették és egész életében a mi zeneiskolánkban tanított.

Tanári tevékenysége két nagy korszakra osztható: a kezdetektől 1945-ig tartó, Vannay János igazgató által fémjelzett korszakra, majd az 1945 utáni évekre, amelyek Ivánkovits Ferenc, majd Fentős Ferenc igazgató személyéhez kötődtek.

A Vannay-korszak nagy kérdése volt, hogy az 1926-ban létesített zeneiskola meg tud-e tapadni a város zenei életében, azaz a város képes-e eltartani. Bizony, sokszor hajszálon függött a dolog, ezért rendkívüli felelőssége volt nemcsak az igazgatónak, hanem gyakorlatilag minden egyes tanárnak is. Vannay igazgató vaskézzel vezette intézményét és rendkívül magas szakmai követelményeket támasztott. A zenetanároknak, így Kerekes Irénnek a napi óraadás mellett koncert-fellépőként is magas színvonalat kellett nyújtani az intézmény gyakori tanári hangversenyein. 

Zongoristák hárman voltak az akkori törzsgárdában: Fábiánné Pásztor Irma, Honti Ilona és Kerekes Irén. Mindhárman koncertképes zongoraművészek voltak.

Nem csak szóló darabokat játszottak, hanem sok kamarazene is hárult rájuk. Közülük Pásztor Irma inkább a hangszeres kamarazenében vett részt, Kerekes Irén specialitása pedig elsősorban az énekesek kísérete volt. De gyakran muzsikált együtt Garai Margit csellistával is. Az alábbi fényképen Witzenetz Jolán - a későbbi Ivánkovits Ferencné - énekét kíséri, valamikor a 30-as évek végén, vagy a 40-es évek elején:

Lapozzunk bele a Zalai Közlöny korabeli évfolyamaiba, hogy kicsit konkrétabb képünk legyen Kerekes Irénről.

Zongoraművészi bemutatkozása a kanizsai közönség előtt a zeneiskola 1928. január végén megrendezett tanári hangversenyén történt. Gondolom, saját választásaként Chopin és Liszt etűdöket játszott.

Könnyű keze alatt szinte felolvadnak a billentyű hangtömegei, melyek imponáló könnyedséggel, nagy dekoratív készséggel születnek teljes technikai készültségű ujjai alól.

Később aztán ő is, mint kollégái, számos, zeneiskolán kívüli koncerten is felléptek.

Itt van egy újabb sajtóvisszhang, Kerekes Irén a Szociális Misszióstársulat Prohászka-emlékünnepélyén szerepelt. Kísért és önálló blokkot is játszott. Így írt róla a Zalai Közlöny 1929. április 24-i számában:

Schumann, Liszt, Vannay darabok - mindmegannyi gyöngyszemek kerültek ezután Kerekes Irén zongoraművésznő, városi zeneiskolai tanárnő zongora-előadására. Briliáns, kristálytiszta technika, mely a legnagyobb nehézségeket leküzdi, hatalmas dinamika, mely a legerősebb effektusok elővarázslására alkalmas - jellemzik Kerekes Irén művészi zongorajátékát. Billentése bámulatos, kiegyenlített, zengő. A közönség nagy ovációval fogadta a fiatal művésznő érzelmes játékát.

Több alkalommal játszotta különböző rendezvényeken az akkoriban jónevű komponistának is számító főnöke, Vannay János zongoradarabjait. 1932. november 15-én ezt írta a Zalai Közlöny, amikor egy Borodin és egy Debussy-darab között Vannay: Az erdei manó halála című etűdjét adta elő:

Kerekes Irén alkalmanként más kortárs, vagy majdnem-kortárs műveket is játszott. Egy alkalommal például Kodály: Esik a városban című darabját, egy másik koncerten újra Debussyt és a spanyol Alfredo Casella egy darabját. Ismét a Zalai Közlönybe olvasunk bele, az 1933. május 2-i számba:

A műsort Kerekes Irén zongoraszáma zárta be, aki Debussy és Casella nagy technikai felkészültséget igénylő kompozícióiból mutatott be hármat. Játékának lenyűgöző hatása alól pillanatra sem tudott szabadulni a hálás hallgatóság, amely pattanásig feszült idegekkel figyelte a belső világán sajátos egyéniséggel átszűrt melódiákat.

Úgy találtam, zenekarral összesen egy alkalommal volt módjában játszani: 1946. február 25-én a sokadszorra újjáalakult városi szimfonikus zenekarral, Mendelssohn egyik zongoraversenyét.

S ha már eljutottunk a háború utáni időkig, azért érdemes belegondolni, hogy Kerekes Irén bizony egyedül élte át és vészelte át a nehéz időket. Mint írtam, miskolci származású volt, Kanizsán nem voltak gyökerei és nem alapított családot. Nem lehetett számára lelkileg se könnyű a háborús években, főleg az utolsó hetekben-hónapokban, sőt, még a béke első idejében sem, és azt hiszem, nemcsak lelkileg. Bár biztos állása és fizetése volt, a hagyatékában megmaradt élelmiszerjegyek azért tanúskodnak a nehézségek egy részéről, talán ezért is tartotta meg őket...

Dolgozott Ivánkovits Ferenc igazgatása alatt, és 35 szolgálati év után, 1962 nyarán ment nyugdíjba. Ám még a 70-es években is előfordult, hogy ha szükség volt rá, hónapokon át helyettesített. 

Nagy boldogság volt számára, amikor 1974-ben átvehette a Zeneakadémia Aranydiplomáját. 1976-ban ő is ott volt díszvendégként az akkor 50 éve fennálló kanizsai zeneiskola ünnepi rendezvényein. 

Növendékei közül többen követték őt tanárként a kanizsai zeneiskolában, mint például Szentendrey Zsuzsanna és Beke Izabella. Kiugróan tehetséges növendéke volt Hegyi Erzsébet zenepedagógus, alapvető zeneelméleti tankönyvek szerzője, zeneakadémiai tanár.

Kerekes Irén hosszú évtizedeken át ebben a házban élt, szinte szeretett iskolája tőszomszédságában. Itt hunyt el 83 éves korában, 1980. február 10-én.

Nagykanizsa, Sugár út 16/D

A nagykanizsai köztemetőben nyugszik, édesanyjával együtt:

XXII. parcella 1. sor 22.

Kerekes Irén 1.

Kerekes Irén az 1931/32-es tanévben

Februárban különösen sok nagykanizsai muzsikusnak van évfordulója. Így, mielőtt folytatnám előző két témámat, Blau Margit és Milhofer Ödön történetét, egy harmadik személyiséget is szeretnék megmutatni. Ő Kerekes Irén és éppen 35 évvel ezelőtt, 1980. február 10-én hunyt el Nagykanizsán.

Csendesen élt, pedig nagyon jó zongorista volt; lehettek volna hangosabb sikerei, de úgy érzem, ez a visszafogottság, amely vasakarattal párosult, jellemezte egész egyéniségét. Tudom, hogy vannak még Nagykanizsán, akik ismerték őt, akik a növendékei voltak. Mert Kerekes Irén a nagykanizsai zeneiskola tanára volt egész felnőtt életében, tagja az intézmény legelső, legendás tanári karának. 1927 szeptemberében lépett az iskolába, ahol 35 éven át működött, ám nyugdíjasként még később is sorompóba állt, ha szükség volt rá. A zeneiskola tőszomszédságában is lakott... Életének nyolcvannegyedik évében hunyt el, a nagykanizsai köztemetőben nyugszik.

Nagykanizsán, hogy úgy mondjam, bevándorló volt. Élete első 30 évében semmi kapcsolata nem volt városunkkal, ám itt sikerült elhelyezkednie, az alig pár hónapos múltra visszatekintő Városi Zeneiskolában. A lehetőségről a kanizsai Garai Margit csellista útján értesült, akit zongorán kísért akkoriban valahol. Pályázatára egy táviratot kapott válaszként, mely szerint egy évi próbaidőre alkalmazza a zeneiskola, jelenjen meg a helyszínen 1927. szeptember 12-én.

Kerekes Irén hagyatékából, a Thúry György Múzeumban

És Kerekes Irén megjelent, hogy aztán további életét a nagykanizsai zenekultúra szolgálatába állítsa.

Miskolci lány volt, ott született 1897. január 18-án. Apja Kerekes Miklós férfi divatáru-kereskedő, görögkatolikus vallású, Irén születésekor 40 éves. Édesanyja a 19 éves római katolikus Rösch Erzsébet.

Akkoriban Miskolcon jó zeneiskola működött, Irén ott tanult zongorázni, majd, mint tehetséges növendék a Zeneakadémia előkészítőjére került. Ez négy évig tartott, miközben két éven át ő maga is óraadó tanár volt a miskolci zeneiskolában. Végül elvégezte a Zeneakadémián zongorából a tanárképző kurzus három évét is. Zongoratanári oklevelét 1924 júliusában kapta meg. Októbertől a budapesti Ranolder Intézet tanára lett. Hogy onnét miért akart eljönni, csak találgatni tudok: akkor a Ranolderben polgári iskola és tanítóképző működött, ő pedig valószínűleg inkább zeneiskolában a hangszerét szerette volna tanítani, nem pedig mint iskolai énektanár működni.

Így áttelepült az ország másik szegletébe, mert természetesen, mint nagyon jó zongoristát és eredményes tanárt a próbaév letelte után véglegesítették. Apja akkor már nem élt, édesanyját pedig utolsó éveiben ide hozta magához, aki aztán Kanizsán is halt meg 1950 őszén.

Városunkban 1926 szeptemberében nyílt meg a zeneiskola, akkor még a Királyi Pál utca 2. szám alatt:

Legnépszerűbb tanszaka kezdettől fogva a zongora volt, így a kanizsai "bennszülött" Pásztor Irma után sürgősen szükségessé vált újabb és hasonlóan kiváló zongoratanár alkalmazása, akit Kerekes Irén személyében találtak meg - majd 1930-tól Honti Ilonával lett teljessé a kiváló kanizsai zongoratanárok sora.  Mindhárman koncertképes zongoraművészek is voltak.

Legközelebb innét folytatom.

Muzsikus sírok a kanizsai temetőben

Ma tegyünk egy virtuális sétát a nagykanizsai köztemető muzsikus sírjai között – a teljesség igénye nélkül. Jövőre folytatjuk!

Groszmann Ignác (C tömb 1. parcella 1. sor 1/B sír)

Groszmann Ignác (1845 körül – 1882) a piarista gimnázium afféle "mindenes" tanára volt, elsősorban mennyiségtant, latint és németet oktatott. Mellette kiváló muzsikus is lehetett, mert – ahogyan a korabeli sajtó fogalmazott – sokat buzgólkodott a gimnázium ének- és zenekara körül. Azt is megtudhatjuk a régi újságokból, hogy kellemes bariton hangján szólót énekelt az alsótemplom zenés miséjén. Ő is bekapcsolódott 1881-ben a Rosenberg Ádám által felvetett eszmébe, hogy legyen Nagykanizsának ének- és zenekara. 37 éves korában, 1882 szilveszter napján hunyt el pár napos súlyos betegség után, szerintem valószínűleg vakbélgyulladásban.

Gürtler Ferenc (IV. parcella 21. sor 8-9. sír)

Gürtler Ferenc (1874–1924) sem főfoglalkozású muzsikus volt, de kitűnő csellistaként ismerték a városban. A Nagykanizsai Takarékpénztár Igazgatója, az Irodalmi és Művészeti Kör titkára, majd tiszteletbeli főtitkára. Néhány évig a Kör dalárdájának karnagyaként is működött. 50 éves korában balatonmáriai nyaralójában hunyt el szívbetegségben. Két év múlva idős édesapja itt, fia sírjánál lett öngyilkos...

Lemberkovicsné Weber Margit (XVI. parcella 3. sor 1. sír)

Lemberkovits Alajosné Weber Margit (1898–1934) az 1926-ban megnyílt kanizsai zeneiskola legelső, nagy tanár-nemzedékének tagja, az intézmény első hegedűtanára volt. Alig hét évi működés után betegedett meg rákban és 35 évesen hunyt el. Férje és iker kisfiai gyászolták. Halála az egész városban óriási részvétet váltott ki, temetésén több ezer ember jelent meg. 1944-ig halála évfordulóján, február 16-án minden évben hangversenyt rendeztek emlékezetére. Mára viszont még a nevét is elfelejtették...

Kerekes Irén (XXII. parcella 1. sor 22. sír)

Kerekes Irén (1897–1980) zongoraművész-tanár is részese és tanúja volt a zeneiskola hőskorának. Neki szerencsére hosszabb élet adatott, így nyugalomba vonulása után alkalmanként még az 1970-es években is tanított. Ott lehetett iskolája megalapításának félévszázados évfordulóján. 1950-ben elhunyt édesanyjával nyugszik az ódon sírkő alatt.

Mai zenénk hangulatában is illik a naphoz, és ugyanezt a darabot játszotta Lemberkovicsné Weber Margit utolsó nyilvános fellépésén, a zeneiskola 1933. október 7-én megrendezett tanári koncertjén. Hallgassuk meg César Franck A-dúr szonátájának első tételét: