Érdekes szókapcsolat 😊
Hogy ki volt Kodály, természetesen tudjuk.
Hogy kik voltak a jampik, azt bizonyosan tudják azok, akik még emlékeznek az ötvenes évekre. Az ifjabb nemzedékből pedig a Hungária együttes révén talán tudják azok rajongói is, hiszen elsősorban Fenyő Miklós volt az, akik két-három évtized elmúltával dalaiban feltámasztotta ezt a korszakot és életérzést.
Az ötvenes években a jampi vagy jampec kultúra a fiatalok ellenkultúrája, lázadása volt a szocialista diktatúra szürkesége ellen, s így természetesen a hivatalos kultúrpolitika, mint a "romlott Nyugat" majmolását igencsak üldözte.
Kodállyal kapcsolatban a "jampi" kifejezésre éppen Nagykanizsával kapcsolatban bukkantam, évekkel ezelőtt, amit meg is írtam egy posztban. Ezen a linken el lehet olvasni, de röviden itt is összefoglalom.
Történt, hogy 1954-ben a vasutasok nagykanizsai kultúrotthona megkereste Kodályt, hogy maga az intézmény, illetve annak kórusa felvehesse Kodály nevét. A Mester a névfelvételbe beleegyezett, erről hosszabban írtam a belinkelt posztban. Állítólag azt üzente Kanizsára, hogy "a népművelési otthon, amely az ő nevét viseli, az igazi művészet otthona legyen, s ha megtudja, hogy benne jampi muzsika hangzik fel vagy jampi táncot táncolnak, saját kezével kaparja le nevét az épületről".
Mivel Kodály beleegyező levele sajnos lappang valahol, vagy talán meg is semmisült, nem lehetett eldönteni, hogy Kodály ezt valóban így fogalmazta-e, hogy tényleg használta-e a jampi szót. Én magam sokáig azt gondoltam, miután más cikkeiben, írásaiban nem találtam ilyen fogalmazást, hogy az üzenet alapvető tartalma nyilván tökéletesen igaz, de konkretizálása a jampikra már lehet, hogy helyi "folklórizálódás", hogy az egyszerű emberek is jobban megértsék.
Mígnem múlt héten olyan forrásokba futottam bele, amelyek azt igazolják, hogy bizony ez Kodály saját szóhasználata!!!
1954-ben nem csak a kanizsai vasutasoknak jutott eszébe, hogy Kodály nevét vegyék fel, hanem Galgahévízen is erre gondoltak, amikor felépült a falu művelődési háza.
 |
| A galgahévízi művelődési ház avatása: Béke és Szabadság 1954. május 12. |
Ott ugyanis volt már egy népi együttes, ők javasolták, hogy az új intézményt Kodályról nevezzék el. Küldöttséggel vonultak Budapestre, a Mesterhez. A küldöttség egyik tagja, Nagy Károly, a falu közismert rigmusmondója, násznagya a következőket mesélte erről Boldizsár Ivánnak, aki először szokásos rádióműsorában adta tovább a történetet, majd a Béke és Szabadság című lap 1954. május 12-i számában meg is írta (kiemelések a bloggertől):
— Elvállalta szívesen, de volt két kikötése. Az egyik az, hogy ne nevezzük kultúrháznak, mert se a latinban, se a magyarban ilyen szó, hogy "kultúr", nincsen, gyütt-ment német szó ez, nevezzük csak szépen népművelés házának.
— És a másik kikötés?
Nevet a küldöttség, összenéznek, kicsit szabódnak, aztán a magasabbik legényke, Vanó Lajos lakatossegéd mondja tovább a történetet.
— Azt mondta Kodály Zoltán elvtárs, ha meghallja, hogy a népművelés házában dzsesszbanda játszik, vagy a fiatalok jampi-táncot járnak, vége a keresztapaságnak.
— Nem úgy mondta, te – igazítja helyre a násznagy. Azt mondta: Nem vagyok már mai legény, de ha meghallom, lemegyek Galgahévízre, létrát támasztok a népművelés háza falának és két kezemmel kaparom le onnan a nevemet. Mondtuk neki, szívesen látjuk mindig, de létrát ne hozzon, mert nem lesz arra szükség.
Nos, ez tökéletesen egybevág azzal, amit néhány hónap múlva Nagykanizsán a vasutasok elmeséltek a helyi újságírónak: megvan mindegyik elbeszélés mindkét fontos eleme: a jampik és nevének sajátkezű levakarása. Ráadásul a két beleegyezés időben is nagyon közel esik egymáshoz, maximum egy-két hónap választhatta csak el őket.
A galgahévízi történet hitelességét külön is alátámasztja, hogy tudjuk, Kodály valóban berzenkedett a "kultúr" szó használata ellen, s hogy szó szerint az volt a véleménye, ahogy a galgahévízi népi együttes tagjai elbeszélték Boldizsár Ivánnak (elég, ha erről az érdeklődő elolvassa Kodály Visszatekintés című összegyűjtött írásaiból a "Szóval: kultúr"? címűt.). S ha ezt ilyen pontosan el tudták mesélni, akkor a névadás kapcsán is minden bizonnyal hitelesen adták vissza Kodály szavait.
Arról még külön el kellene gondolkodni, hogy Kodály itt a jazzt kifejezetten negatív kontextusba helyezte – bár ebben az intelemben "dzsesszbanda" alatt nyilván egy kommersz tánczenét játszó együttesre gondolt, nem magára a jazz-zenére, jazz műfajra. De érdekes lenne utánajárni, hogy egyáltalán mennyire ismerte az igazi jazzt, s hogy vélekedett róla.
