A következő címkéjű bejegyzések mutatása: levéltár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: levéltár. Összes bejegyzés megjelenítése

Régi fóliánsok között Győrben

2014. március 15., szombat

0 megjegyzés
A héten Győrben jártam, hogy végre megpróbáljak két kanizsai muzsikusnak utánanézni. Közülük az egyik Győrből származott Kanizsára, a másik pedig fordítva, Kanizsáról került Győrbe. Így azt reméltem, hogy fontos családi adataikat a győri városi levéltárban fogom megtalálni. Erre az akcióra már szinte évek óta készültem, jártam is közben Győrben, többnyire átutazóban Ausztria felé vagy felől, de soha nem volt alkalmas a helyzet kutatásra. Így most, amikor végre kikeveredtem jó egy hónapig tartó influenzás lakásbeli elszigeteltségemből és végre a szép idő is kijött, nekiindultam.

Győri kirándulásomat a legteljesebb siker koronázta: nemcsak a remélt két fontos adatot találtam meg, hanem még kiegészítő információkat is mindkét muzsikus családjáról, amelyek árnyaltabbá, pontosabbá teszik életrajzukat.

Ma, első nekifutásként megmutatom a legfontosabb megtalált adatot - és hozzá egy kiegészítést. Ez a fontos adat pedig Bátorfi Emma születésének bejegyzése.

Emmáról írtam már részletesen körülbelül három éve a Liszt Ferenc és Nagykanizsa című sorozatban. Az írásból egyrészt kiderül, hogy miként lehetett őt Liszttel kapcsolatba hozni - másrészt pedig beleírtam a róla és családjáról addig megtalált adatokat. Ezeket egészítik ki a most Győrben előkerített anyakönyvi bejegyzések.

Mivel Emma apja prominens személyiség volt, több adatot is találtam Kanizsa előtti életéről. Bár voltak köztük hézagok, úgy számolgattam, hogy a lánya akkoriban születhetett, amikor ő a Győri Hírlap szerkesztőjeként kereste kenyerét, valamikor az 1860 utáni néhány évben. Szerencsére már korábban belebotlottam abba az adatba, hogy Bátorfi eredeti neve Bibók volt. Hogy mikor magyarosított, arról nem tudtam semmit, Kanizsára már Bátorfi-ként került. De így megtudtam, hogy lánya születésének keresése során a Bibók vezetéknévre is erősen figyelnem kell. Ha ezt nem tudom, talán rá sem jövök, hogy az anyakönyv-beli Ludovicus Bibók azonos a mi Bátorfi Lajosunkkal...
Magamban úgy számolgattam, hogy Emma 1861 és 1863 között jöhetett világra. Túl sokat nem tévedtem, mert a keresett dátum 1864. március 4.

Majd képeken is megmutatom, de előbb ide másolom Bátorfi Emma születési adatait, így könnyebb elolvasni.

1864. évi 26. számú bejegyzés:
A születés napja: 1864. március 4.
A keresztelés napja: március 11.
Neve: Emilia Carolina Anna Ottilia Ágnes
Neme: fem [nő]
Születése: leg [törvényes]
Szülei: Bibók Ludovicus, pagellarum Győri-Közlöny nuncupatorum Redactor Rk et consors eius Emilia nata Pajer Rk.
Keresztszülei: Mathias Stets questor légnorium R.kat A consors Carolina nata Henir Rk.
A keresztelő neve: Joannes Zerpák Abbas Canonicus et Parochus





Mint látható, a katolikusok 1864-ben még latinul vezették az anyakönyvet, a kiegyezés után tértek rá a magyar nyelvre. Abban nem vagyok teljesen biztos, hogy minden szót pontosan írtam-e át, különösen nehezen tudtam elolvasni a keresztanya nevét, de ez végül is annyira nem fontos adat. Bátorfi bizony ekkor még Bibók néven szerepel. Lánya öt keresztnevet kapott, ami akkoriban ritkaság volt, legalább is abban az anyakönyvben a megkereszteltek szerintem több, mint 90%-a egy keresztnevű. Hivatalosan tehát Emília a neve, mint édesanyjának, de azt a nevet akkoriban általánosan becézték Emmának. Például a híres színésznőt, Márkus Emíliát is Emmának szólították baráti körben. Második neve pedig a keresztanya keresztneve, Carolina. Bátorfi lányára úgy látszik, általánosan ráragadt az Emma név, mert fiatal lányként és később is többnyire Emmaként emlegette a helyi sajtó.

Ezek után elkezdtem visszafelé keresni, hogy apja hátha Győrben nősült meg. És lőn: 1863. június 8-án valóban Győrben volt az esküvője. 27 éves volt ekkor. Feleségéről, Pajer Emíliáról itt derült ki, hogy győri lány volt, esküvőjekor 23 éves, apja neve Pajer Károly. Emma szinte pontosan 9 hónappal az esküvő után született meg...



Még átnéztem néhány évet előre is az anyakönyvben, hátha született a házaspárnak további gyermeke, aki aztán esetleg korán meghalt, amiből tovább lehetett volna pontosítani, hogy mikor költözhettek Kanizsára, de nem találtam. Egyelőre még azt sem tudom, hogy mi lett a feleséggel, mert miután Bátorfi Nagy-Kanizsán telepedett le, nem került szóba egyszer sem a város sajtójában, hogy lenne felesége; pedig Bátorfi mint újságíró kifejezetten sokat szerepelt az újságokban (a sajátjában és a konkurens Zalában egyaránt), ám, ha egyáltalán magánügyekről szó esett, mindig csak az egyetlen leányát emlegették. Azt gondoltam, talán Pajer Emília még Győrben elhunyt, de nem találtam ilyen bejegyzést. Úgyhogy ez egyelőre fehér folt a család történetében. És fehér folt az is, hogy maga Bátorfi Emma mikor és hol halt meg. Annyi bizonyos, mint már az eredeti blogbejegyzésben is írtam, hogy 1881-ben Budapestre (és Budapesten) ment férjhez és 1909-ben, egyik lánya házasságkötésekor még életben volt. Talán egyszer ez az adat is előjön, vagy legalább valamilyen mankó hozzá, hogy körülbelül hol és mikor keressem...



Kaposvári "kalandjaim"

2011. július 7., csütörtök

4 megjegyzés
Tegnap végre ellátogattam Kaposvárra, elsősorban azzal a céllal, hogy a levéltárban megkeressem a Nagykanizsán, azaz akkor még Nagy-Kanizsán felcseperedett Gulyás Gizella zongoraművész születési bejegyzését. "Kalandjaim" itt vették kezdetüket.

A Somogy Megyei Levéltár is egy hasonlóan régi épületben székel, mint a zalaegerszegi. Elég nehéz volt megtalálni a kutatószobát, de végre sikerült és ott álltam a szolgálatban lévő fiatalember előtt. Nem teljesen szemben, hanem egy cseppet, körülbelül kettő lépéssel oldalvást, a jobb keze irányába. Előadtam neki, hogy hétfőn telefonon bejelentkeztem és a kaposvári római katolikus születési anyakönyv 1870-es bejegyzéseit szeretném megnézni. A fiatalember közölte, hogy ne ott álljak meg, ahol állok, hanem legyek pontosan szemben vele – megjegyzem, egy szabadon álló íróasztal mellett ült, nem egy olyasfajta kalitkában, mint például egy bankpénztáros, aki előtt nem is lehet máshogy állni, – ebben a helyzetben is oda tudta volna adni nyújtózkodás nélkül azt a két formanyomtatványt, amit ki kellett töltenem. Annyira abszurd volt a kérés, hogy úgy éreztem magamat, mint egy újonc, akit raportra rendel egy őrmester... Ez a szabály – mondta ridegen. Tényleg apróság, de majdnem négy évtizedes olvasószolgálatos könyvtáros munka után sem látom át az értelmét, hogy ez az egzecíroztatás mire volt jó...
Aztán végre a mikrofilm leolvasó mellé ülhettem. Bosszúságomat lenyeltem, helyét átvette a kutatás izgalma. Híres fiáról szóló könyvében az szerepelt, hogy Gulyás Gizella 1870-ben született Kaposváron. Reméltem, hogy a dátum nem éppen december 31-e lesz, mert ugye akkor át kell néznem a teljes évet. Nos, elkezdtem az 1870-es évet a "Gizella" keresztnévre összpontosítva, eljutottam december 31-ig és sehol semmi. Akkor visszatekertem és elkezdtem az 1869-es évet nézni, mert egy másik forrásomban ez az évszám szerepelt, újra sehol semmi. Hanem amikor 1869 és 1870 határára értem, kis híján leestem a székről, ugyanis az 1870. év legelső bejegyzése volt Gulyás Gizella születése! Először azért siklottam el a rovat felett, mert a csak a hónap elején bejegyzett "január" szó belelógott a keresztnév téglalapjába, amit egyébként is teljesen kitöltött Gizella öt (!) keresztneve: "Gizela Johanna Maria Petronel Emma". Ahogy láttam, a többi bejegyzés legalább kilencven százalékában egy keresztnevet kaptak az újszülöttek, néha kettőt. Az öt keresztnév biztosan illusztris családra utal :) , ebből annyit tudunk, hogy Kanizsára költözésük után az apa törvényszéki bíróként működött. Gizella utolsó előtti nevét sokáig sillabizáltam, különösen az első betűt, kerestem hozzá analógiákat, mire végre biztonságosan eldőlt, hogy "P" betűvel kezdődik. És ha a Gizellát akkoriban egy l-lel írták, akkor elképzelhető, hogy a Petronellát pedig ilyen alakban, mert akárhogyan kombináltam, más keresztnév sehogyan sem jött ki az adott írásformából.
De a lényeg: Gulyás Gizella 1870. január 1-jén született!! Lehetett volna "az év újszülöttje", ha ezt a címet már akkoriban kitalálták volna... Szülei nevét korábban is tudtam: Gulyás Jenő és Vajda Valéria. Kaposvári lakcímük Sétatér 30. volt. Öt keresztneve mellé Gizellának hat (!) keresztszülője volt, mind apja, mind anyja oldaláról származó rokonok. A Gulyások és Vajdák mellett egy érdekes névvel találkoztam: Péczely Ignáccal (1826-1911). Ő nem más, mint a híres csodadoktor, az íriszdiagnosztika feltalálója, aki a kiskomáromi (ma: Zalakomár) temetőben nyugszik.  Péczely Ignác sógorsági viszonyban állott Gulyás János kaposvári orvossal (szintén keresztapa), aki viszont nyilván közeli rokona Gizellánk édesapjának.
Csak lábjegyzet, hogy a Péczely családból származott egy-két nemzedékkel később a szintén orvos és mellette népzenekutató/muzeológus Péczely Attila, illetve Péczely Sarolta, Kodály Zoltán második felesége.
Hát, ennyi minden következtethető ki egy anyakönyvi bejegyzésből! A végén ért még egy bosszúság: elromlott a levéltár fénymásolója, így csak jegyzeteimmel léptem ki a kutatószobából.

Miután távoztam, egy kicsit rendesebben megszemléltem a levéltár folyosóin rendezett kiállítást. Sok relikviát találtam Kaposvár zenei életéről, amiket le is fényképeztem. De a legérdekesebb az "Egy tanítónő pályájának dokumentumaiból" felirattal ellátott tárló volt. Az a tanítónő, Barta Anna ugyanis engem is tanított valaha, sőt, egy jó évtizeddel korábban Balatonszentgyörgyön a sógoromat is, akinek osztályfőnöke volt.
Amikor Balatonfenyvesre költöztünk, én ötödik osztályos voltam, szüleim mindketten a balatonfenyvesi iskolában tanítottak. Ott volt igazgatóhelyettes Barta Anna. Nekem akkoriban nagyon idősnek tűnt, de ahogy most kiszámolom, 53 éves volt. Magas, energikus hölgy, sötét hajában egy jellegzetes ősz tinccsel. Nagyon okos, tehetséges ember és kiváló tanár volt, meglehetősen szigorú; azt hiszem, anyukám, mint közvetlen főnökétől tartott is tőle kicsit... Ott a levéltár folyosóján elgondolkodtam: egy volt tanárom "kiállítási anyag" lett, ebből is látszik, hogy már én is "elmúltam annyi", hű, de borzasztó...

S hogy visszaevezzek zenei vizekre, idén is lesz Kaposfest, azaz Kaposvári Kamarazenei Fesztivál augusztus 12-20. között. A kaposvári születésű kiváló hegedűművész, Kokas Katalin álmodta meg, tavaly rendezték meg először. Akkor egy koncerten voltam jelen, ám nem akármilyen koncerten: Joshua Bell, Rados Ferenc, Kocsis Zoltán és Kelemen Barnabás voltak a "nagyágyúk", s mellettük ott muzsikált több egészen fiatal, de már rendkívüli tehetségét igazolt művész, mint például Rohmann Ditta és Kokas Dóra. S ez egyetlen hangverseny volt!!

Kocsis Zoltán és Joshua Bell a fenomenális Kreutzer-szonáta után

A széleken Kelemen Barnabás és Kokas Katalin, köztük a fiatalok


Remélem, idén is sikerül eljutnom, s erre biztatok minden zenekedvelőt. Az is nagyszerű ebben a fesztiválban, hogy délelőtt 11-kor is van minden nap koncert, így aki utazási távolságban él, nem muszáj ott aludnia. Még én is, akinek nincs autóm, simán meg tudtam fordulni menetrend szerinti autóbusszal.

Végül emlék gyanánt egy kis összefoglaló a tavalyi fesztiválról. Lehet tippelgetni, kiket ismerünk fel!