Csodálatos vélemény új könyvemről

Október végén jelent meg új könyvem, a Nagykanizsa zenei lexikona:

 

 

A napokban csodálatos visszajelzést kaptam róla, ami nagyon boldoggá tett. Eredetileg magánlevélként érkezett, de megkérdeztem feladóját, megengedné-e, hogy nyilvánosságra hozzam. Ő ezt nagyon kedvesen és igazán előzékenyen lehetővé tette, így boldogan és büszkén osztom meg itt a blogban.

 

Nekem ez egy nagyon fontos szakmai értékelés is, hiszen írója KERÉNYI MÁRIA, a magyar újságírás nagyasszonya, zenekritikus, szerkesztő, fordító, s négy évtizeden át a Magyar Rádió szerkesztő-műsorvezetője. Több könyv, köztük a számomra különösen kedves Neményi Lili életrajz szerzője.

 

Közös barátunk révén jó tíz éve röviden találkozhattam is vele Kaposváron, a legelső Kaposfest idején. Megtisztelő, hogy azóta sem felejtett el, tud rólam, olvassa a blogomat. Így elküldtem neki új könyvemet. November 17-én megérkezett levele, amelyet teljes terjedelemben mutatok meg:

 

Kedves Katikám, igazán kellemes meglepetésként ért, hogy néhány futó találkozásunk után nemhogy megőriztél emlékezetedben, de még olyan értékes műveddel is megleptél, mint a most megjelent Nagykanizsa zenei lexikona! Miután rendszeres olvasója vagyok az internetes periodikák oldalain publikált kataliszt-dolgozatoknak, amelyekben mindig sok érdekességet és új információkat találok, értesültem a lexikonod elkészültéről is – és most hipp-hopp, jóvoltodból már kézbe is vehetem, méghozzá személyes dedikációval, külön nagy örömömre... Bevallom, amióta Gerő Kati kedd este elhozta nekem személyesen, egész nap azt bújom, annyira leköt mind a gazdag tartalma, mind a teljesen egyedi, bámulatosan közvetlen, megnyerő stílusa, amivel azonnal belopod magad olvasóid szívébe! Hálás vagyok továbbá azért is, mert lapjain rengeteg ismerős névre bukkanok, olyan muzsikusokéra, akik tudtommal más katalógusokban nem szerepelnek, Te viszont a szorosan vett életrajzi adatok mögött a személyiséget is fölidézed, arcvonásokkal és színekkel, korrekt dokumentumok tükrében – s ugyanakkor szeretetteljesen... Engem elbűvöl, hogy a címszavak mögött olykor egy film forgatókönyve vagy színpadra kívánkozó dráma szinopszisa sejlik föl, s akár egy novelláskötet tartalomjegyzéke is kibontakozik!

         Szívből gratulálok a gyönyörű munkádhoz, kedves Kati, sok sikert kívánok további terveidhez, és töretlen munkakedvet meg jó egészséget álmaid valóra váltásához, szeretettel, köszönettel – Kerényi Mária aranytollas újságíró

 

Kaptam már sok dicséretet, eddig megjelent munkáimnak igazán kedvező volt mindvégig az olvasói és kritikai visszhangja, de Mária levele végtelenül boldoggá is tett, hiszen a szakma csúcsáról érkezett és úgy érzem, tökéletesen belelátott gondolataimba és törekvéseimbe. Egyúttal nagy lökést adott, hogy folytassam; bár semmiképpen nem hagynám abba, de most még biztosabb vagyok abban, hogy jó úton járok módszer és stílus terén is.

 

Drága Mária, itt is nagyon szépen köszönöm, és kívánok sok szeretettel hosszú életet, egészséget, derűt, boldogságot!!! 

 

Végül egy lábjegyzet: a Mária által említett Gerő Katalin kiváló szobrászművész, a nagykanizsai Strém Kálmán dombormű és szobor alkotója, akivel a városunkból elszármazott zeneszociológus és hangversenyrendező emléktáblája kapcsán ismerkedtünk meg és kötöttünk barátságot. Ez a barátság is érdemelne egy posztot, hiszen olyan momentumok fémjelzik, mint a Strém Kálmánról szóló életrajzi könyv és a budavári Haydn-dombormű megvalósulása. De erről majd máskor!

Miért hiányzik a Farkas Ferenc Énekegyüttes Nagykanizsa zenei lexikonából?

Két nap óta furdal a lelkiismeret. Nagyon boldog vagyok, hogy egy évi kényszerpihenő után megjelenhetett Nagykanizsa zenei lexikona című könyvem, és igazán szép és sikeres volt a bemutatója, a 100 + 1 éves Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar remek jubileumi koncertjéhez kapcsolódva.

 

www.nagykar,hu

De erősen furdal a lelkiismeret. A lexikonba nem írtam bele ugyanis a Farkas Ferenc Énekegyüttest.

 

Nem mintha nem jutottak volna eszembe és nem értékelném őket nagyon nagyra. Sőt, azt hiszem, ők maguk, legalábbis karnagyuk és az együttesben régebb óta éneklők ezt a nagyon nagyra értékelést tudják is rólam, számtalanszor hangoztattam, korábban újságcikkekben is leírtam. Most megpróbáltam magamban utánajárni, hogy akkor mégis hogyan eshetett meg, hogy kimaradtak a könyvből.

 

Forrás: az Énekegyüttes facebook-oldala

 

Ez a lexikon Nagykanizsa zenei múltjának lexikona. Kétfajta lexikontípus van: a klasszikus lexikon és a "ki kicsoda" típusú lexikon. A klasszikus lexikonok a múltat tárják fel, például csak már elhunyt személyek kerülnek bele, ezzel szemben a "ki kicsoda"–lexikonok kifejezetten csak a jelent, így azokban csak élő kortársak találhatók.

Én klasszikus lexikont szerkesztettem Nagykanizsa zenei életének történetéből. Ez személyek esetében egyértelmű. Viszont: könyvem nem csak személyeket, hanem különböző együtteseket és intézményeket  is tartalmaz. Ezek között vannak olyanok, amelyek – szerencsére – ma is élnek és működnek, ám olyan múltjuk van, ami fontos része a lexikon tárgykörének, tehát semmiképpen sem kihagyhatók.

 

Azonban  van itt egy kockázatos határmezsgye, amit végig éreztem a munka során: a lexikonszerkesztő felelőssége, hogy eldöntse, az élő és működő együttesek és egyebek közül kiket választ ki, kiknek olyan a történelmi múltja, hogy bekerüljön. Nyilván egy most 100 éves együttes, illetve jog- és szellemi elődei esetében ez egyértelmű. De akiknek/amiknek rövidebb a múltja?  Itt a kockázat, hiszen valamekkora múltja minden működő együttesnek van, de azt nem tartottam lexikonom feladatának, hogy minden mai formációra kitérjen. A Bojtár együttes például azért került a könyvbe a Kanizsa Táncegyüttessel együtt, mert az ő múltjuk a kiskanizsai művelődési házban 1970 körül létrejött pávakörben gyökerezik, ők onnét nőttek ki az évtized végén. De valóban, nem voltam teljesen következetes, mert van a lexikonomban két olyan formáció (az Igricek és a Kanizsa Csillagai), amelyeket ha beleszerkesztettem, akkor az 1991-ben alakult Farkas Ferenc Énekegyüttest is bele kellett volna. Hiszen már nekik is több, mint harmincéves – és nem is akármilyen! – múltjuk van. Mentségem csak annyi, hogy ők nekem egy annyira ma élő és virágzó együttes, és ez a harminc év az én életemben is olyan gyorsan elfutott, hogy a lexikon munkálatai közben sosem úgy gondoltam rájuk, mint a múlt egy darabjára. Ebben valószínűleg hibáztam és sajnálom...

 

Talán most hogy ezt megírtam, kevésbé fog furdalni a lelkiismeret és ők sem fognak haragudni... 

 

Viszont tényleg nagyon kellene egy "ki kicsoda"-szerű számbavétel, amely Nagykanizsa zenei életének mai állását mutatná be. Bevallom, erre kevésbé érzem magamat alkalmasnak, és időm sem nagyon lenne rá, ugyanis városunk zenei múltjában még mindig nagyon sok feltárni való van, s elsősorban ezt érzem feladatomnak.