Papageno!

2017. október 14., szombat

0 megjegyzés
Nem a legszeretnivalóbb operafiguráról lesz szó, hanem az ő nevét viselő Papageno zenei weboldalról, amelyhez nyomtatott kulturális programmagazin is csatlakozik.

Ilyen a főoldal képe:


A Papagenót Zsoldos Dávid zenetörténész, médiaszakember alapította 2017 elején. Tehát a site még nagyon fiatal, de már köz- és elismert. Nem csoda, hiszen Zsoldos Dávid volt 2002-ben a Fidelio alapítója is. Hogy miért érezte szükségét egy új oldalon folytatni, amit a Fideliónál már régóta csinált, arról így beszélt a Kreatív online interjújában:

A fő motiváció az volt, hogy úgy gondoljuk: okunk van tartani attól, hogy mindaz, amit több mint tíz év kemény munkájával, a barátaimmal együtt a Fidelióban létrehoztunk, nem képes betölteni az eredeti küldetését. Én pedig nem médiacégekhez vagy márkákhoz, hanem értékekhez és a kulturális terület érdekeihez vagyok lojális.
Mi nem egy ágyúnaszád vagyunk, ami szétlövi a Fideliót, hanem egyszerűen egy másik hajó, amin elférnek azok az utasok – legyen az tartalom, olvasó, vagy hirdetői üzenet –, akik valamiért a Fidelión nem találnak otthonra.

Így a Papageno ebben a pillanatban 26 különböző blognak ad helyet, teret és nagy nyilvánosságot. Ezek között a zene és a zenei élet legkülönfélébb területei, sőt határterületei szerepelnek.

Csak néhány kiragadott példa:

Barokk sarok:
A 20. század egyik legizgalmasabb zenei műfajának múltja és jelene a teljesség igényével, tudományos alapon és könnyed sztorikkal, Kerekes György és Pallai Péter A jazz évszázada című kötetéből válogatva.

Brüsszeli csipke:
Hírek, érdekességek, benyomások Brüsszelből... klasszikus zene, kiállítások, interjúk, magyar vonatkozás.
  
Hangszercsodák:
A klasszikus zeneirodalom szerelmeseinek szánt blogban Mandel Róbert olyan ritka hangszertalálmányok bemutatására törekszik, amelyekről talán még a szakma ismerői is keveset tudnak.

De van blogja a jazznek, az operának, a kóruséneklésnek, a táncművészetnek; külön blog szól Kocsis Zoltánról, vagy arról, hogyan hallgassunk zenét.

Október 10-től ide, profik közé kerültem be bloggerként. Hatalmas lehetőség, nagy áttörés ez számomra. 2011 óta írok blogokat; ez, amit most olvas a Kedves Olvasó, a legelső. A Papageno oldalán két utolsó blogomat folytatom, amelyek zenei emlékhelyekről szóltak: az egyik a magyar, a másik a külföldi emlékhelyekről. Most ez a két blog összeolvadt és így költözött fel a Papagenóra, címe egyszerűen "Kataliszt". El kell mesélnem, hogy amikor egy jó hónapja ez ügyben személyesen találkoztam Zsoldos Dáviddal és munkatársával, Papp Timeával, egészen meghatott az a bizalom, nyitottság és kedvesség, ahogyan fogadtak. 

Úgyhogy számomra most új időszámítás nyílt :) Ez a blogom, és természetesen a Gábor Miklós-blog ugyanúgy megmaradnak, ahogyan eddig. A két emlékhelyes blog régi posztjai szintén az eddigi helyükön olvashatók; folytatásuk pedig ITT, a Papageno oldalán!  

 


A nagykanizsai Ferences templom zenei emlékei 2.

2017. október 7., szombat

1 megjegyzés
Folytassuk az ismerkedést az Alsótemplom zenei életével! Az első részt INNÉT lehet visszaolvasni. 


A megüresedett főkántori állást 1902-ben Kézdivásárhelyről pályázta meg Rácz János.
Az ő alkalmazásával jeles muzsikusdinasztia kezdte meg működését Nagykanizsán, amelynek tevékenysége az 1970-es évekig kihatott a város zenei életére.



Visszaemlékezések szerint id. Rácz (nevezzük így, mert később legidősebb fia, ifj. János is működött Kanizsán) remekül orgonált, kiváló improvizatőr volt: a miséken a közjátékokat mindig rögtönözte, csodálatos harmonizálással. Nemcsak a templomban muzsikált, hanem – mint az Irodalmi és Művészeti Kör dalárdájának és más együtteseknek vezető karnagya – élénken részt vett a világi zenei életben is. 1928-ban megünnepelték negyedszázados kántori jubileumát.

A vasutas kórus csoportképén mint karnagy, a második sor közepén (1927)

Kanizsai működése ugyanakkor nem volt problémamentes, bár e problémák természete ma már nehezen kideríthető. Annyi bizonyos, hogy id. Rácz mint a vasutas énekkar karnagya közel került a kétkezi munkát végző emberekhez, s a Tanácsköztársaság idején „forradalmi” kórusművet komponált. Emiatt később magát az énekkart is nehezen tudta megmenteni a feloszlatás alól. Lehet, hogy a munkásemberek iránti szimpátiája is közrejátszott abban, hogy 1932-ben a város elbocsátotta kántori állásából. Utóda ugyancsak kiváló képességű fia, ifj. Rácz János lett. Sajnos, ő sem működött sokáig s 1934-ben apja sorsára jutott. A hírlapi források szerint röpcédulákat terjesztett Gazdag Ferenc püspöki biztos ellen, akit a püspök azért helyezett Nagykanizsára, hogy megszervezze a Felsőtemplom plébániáját. Krátky István polgármester, aki lelkes amatőr muzsikusként különösen szívén viselte a város zenei életét, több szempontból is optimális megoldást választott az előállt rendkívüli helyzet megoldására (a kántor ugyanis hivatalosan a város alkalmazottja volt): id. Rácz János másik fiát, az egri tanítóképzőben frissen kántori oklevelet is szerzett Rácz Alajost szerződtette, egyelőre segédkántori minőségben. Ezzel kitört Nagykanizsán a kántorháború. A kanizsai ferences házfőnök, aki egyúttal a templom plébánosa is volt, mereven elzárkózott attól, hogy a Rácz család bármely tagja a templomban működjön. A helyzet annyira elmérgesedett, hogy pro és kontra utcai tüntetések zajlottak, s az ügybe beleszólt az alispán és a megyéspüspök is. Hosszú hírlapi pengeváltások, nyílt levelek és diplomáciai tárgyalások eredményeként a békesség érdekében a polgármester beleegyezett, hogy visszavonja a megbízást s a város főkántori állását pályázat útján töltsék be. A posztra ifj. Rácz János is jelentkezett, de az állást egy nálánál gyengébb képességű kántornak ítélték. Ifj. Rácz hamarosan Gyulára távozott, Rácz Alajos pedig nemsokára az önálló plébániát kapott felsőtemplom kántora lett.

1928-ban, még id. Rácz János kántorsága alatt új orgonát kapott a templom, amelyet megelőzött az épület nagyarányú restaurálása és szépítése. A hangszer a Mauracher-testvérek linzi műhelyében készült s egyszerre rendelték meg a kiskanizsai templom orgonájával.



A Zalai Közlöny így informálta a kanizsaiakat 1927. október 22-én:

Mátés P. Hilár, Nagykanizsa ügybuzgó plébánosa, bízva abban, hogy mint a templomrenoválásnál, a hívők most sem fogják cserbenhagyni a plébániát, elhatározta, hogy megrendeli az orgonát. Lénárd, andocsi ferencesatya, az orgona-építés jeles szakértője, speciális terveket készített a plébánia-templom orgonája számára, oly különleges összeállításban, amilyen kevés van a vidéki magyar templomokban. Harminc regiszteres, huszonhárom mellékváltoztatos, két manuálos, villany-hajtószerkezetű, hangverseny-orgona lesz, amely dísze lesz a renovált templomnak. Ára 28.000 pengő, vagyis 350 millió papírkorona.

Az orgonát 1928. október 1-jén, felszentelését követően Pikéthy Tibor, a váci székesegyház orgonista-karnagya ünnepi hangversenyen szólaltatta meg. Pikéthy, aki három évtizeddel korábban Nagykanizsán volt gimnazista, s akkoriban sokat ministrált a ferences templomban, nagy örömmel és meghatottsággal jött vissza diákévei színhelyére.

A templom saját énekkara mellett legnagyobbrészt kanizsai muzsikusok működtek közre a miséken és más egyházi rendezvényeken. 1927-ben viszont nem mindennapi hangversenyre került sor, amikor a Società Polifonica Romana, a római bazilikák válogatott kórusa énekét hallgathatták a kanizsaiak. A világhírű énekkar hangversenykörútján utazott át Kanizsán, s elfogadták a gyors felkérést, hogy útjukat szakítsák meg egy hangverseny elejéig. A kórust, amelyben a szoprán és az alt szólamot mutálás előtt álló fiúk énekelték, Raffaele Casimiri, a lateráni bazilika karnagya vezényelte s négyszólamú férfikarokat, öt- és hatszólamú vegyeskarokat adtak elő.

 
Raffaele Casimiri és kórusa (Forrás: madeingualdo.it)

A nagyhatású hangversenyről Urbán Gyula írt értő és szemléletes beszámolót, megjelent a Zalai Közlöny 1927. május 4-i számában. Érdemes idézni belőle:

Olyan interpretálást hallottunk tegnap este a kartól, aminőt talán soha nem fogunk. Az összetanulás gondosságától a leheletfinom kicsiszolásig, a stílus kidomborításától az eszmei magasságokba való emelkedésig minden akkordja fenséges volt. Tíz számot adtak elő és egy ráadást, de reggelig is el lehetett volna hallgatni. A legtalálóbban egy pesti lap nevezte el a kart, mikor azt írta „Eleven orgona a színpadon”. Csakugyan egy emberi hangokból összekonstruált eleven orgona, nyolcadhangnyi intonáció precizitással, mely néha, mint távoli tenger morajlást, máskor jeruzsálemi allelujázók énekét hozná felénk. Egyszer, mint egy elpattant zongora húr elhaló zenéje, máskor sziklát repesztő villámcsattanás, mindenkor a kristály forrás átlátszó tisztaságával. […] A közönség pedig ez alkalommal átérezte, hogy amit hallott, azt talán mégegyszer nem lesz alkalma hallani, olyan szívből jövően ünnepelte a kart és tekintélyes vezetőjét, amire példa kevés van.

A templom zenei életének szép korszaka volt az 1945/48 közti néhány év, amikor Enge János karnagy az 1945-ben feloszlatott Irodalmi és Művészeti Kör nagyszerű énekkarának tagjaiból létrehozta a Szent Ferenc Kórust. A MAORT-zenekar (ami tulajdonképpen a városi szimfonikus zenekar volt, csak akkoriban az olajosok tartották fenn) közreműködésével ők mutatták be Enge: Missa Verna (Tavaszi mise) című művét, amely kisebb világi kórusművek után Enge első nagyszabású szerzeménye volt.



1948-ban belügyminiszteri rendelettel feloszlatták az egyházi egyesületeket, ekkor a Szent Ferenc Kórus is megszűnt. Enge János Pécsen, majd Székesfehérváron folytatta tevékenységét.

A templom orgonáját 1987 és 1989 között bővítették 3 manuálos, 39 regiszteres, 2768 síppal ellátott szerkezetté, neobarokk hangképpel. Jeles vendégművészek és helyi muzsikusok egyaránt adtak és adnak rajta hangversenyeket.

Ezen a szép videofelvételen Martonné Németh Mária kalauzolásával részletesen is megismerkedhetünk a hangszerrel:

A nagykanizsai Ferences templom zenei emlékei 1.

2017. szeptember 26., kedd

0 megjegyzés
Nagykanizsa legjelentősebb műemléke a ferencesek által emelt templom és rendház, amelyet az 1700-as évek elejétől több évtizeden át építettek Kanizsa felrobbantott várának köveiből.



A pénzhiány miatt csonkán maradt templomtornyot 1816-ban fejezték be. Valószínűleg a szegénység miatt maradtak üresen a szépen tagolt főhomlokzat szoborfülkéi is. A templom keleti oldalát kápolnasor tagolja, nyugat felől az egykori kolostor csatlakozik hozzá.

Forrás: kanizsaujsag.hu 2017.03.22

A puritán külső ellentéte a gazdag, rokokó díszítésű templombelső.


A mozgalmas kiképzésű főoltár képe a templom patrónusává választott Szent Józsefet ábrázolja családja körében. Caspar Franz Sambach, a bécsi művészeti akadémia későbbi rektorának alkotása 1746-ban készült. A festményt és a szószéket Batthyány Lajos, a város kegyura rendelte meg. A templom különleges érdekessége a Musztafa pasa sírkövéből kivájt feliratos szenteltvíztartó.


Az épületegyüttes részletes művészettörténeti leírása Kostyál László tollából olvasható a Nagykanizsai Alsóvárosi templom című, 1992-ben megjelent kiadványban.

A ferences rend 1415-ben telepedett meg Kanizsán, s fontos szerepet töltött be a város történetében. 1950-ig közszeretetnek és megbecsülésnek örvendve voltak jelen a város életében. A 17. század végéig a vár területén éltek és működtek. A városba 1694-ben költöztek ki, ahol két évtized múlva a Berge Kristóf  akkori várkapitány által ajándékozott telken megkezdődött a templom és a kolostor ma is meglévő együttesének felépítése. Közben 1705-ben királyi rendeletre a rendet visszahelyezték ősi jogaikba, s visszavették a plébánia irányítását.

A ferencesek akkori zenei életéről nagyon keveset tudunk. Halis István jegyezte fel, hogy a török kiűzése után Berge Kristóf az épülő templom számára orgonát is adományozott. Elképzelhető, hogy ez a hangszer a várbeli templomból származott.
Egy 1778-ból, majd 1816-ból származó forrás szerint a templom 22 regiszteres orgonával rendelkezett. Lehet, hogy ez azonos volt Berge ajándékával, mert a török utáni nehéz időszakban nem valószínű, hogy alig fél évszázad múlva a barátok új orgonára költöttek. Igaz, Halis István tudomása szerint volt köztük laikus testvérként egy orgonakészítő is.
Új orgonát 1873-ban, a templom és a rendház kicsinosításával egyidőben kapott a templom. Halis a rend kanizsai történetét feldolgozó kis munkájában elmeséli, hogy barátok az orgona árának fedezhetése végett eladták a zárda finom ó-bor készletét
Barbarits Lajos leírása szerint az új templom belépése óta mozgalmas hitélet zajlott Kanizsán. Minden vasár- és ünnepnapon énekes misét celebráltak. Nagyhéten a Szentsírnál felváltva ének- és zenekar zengett gyászzsolozsmákat.

Részletesebb információk 1861-től állnak rendelkezésre, amikortól a Zalai Közlönyben, majd a Zalában megjelent cikkek mozaikjaiból rajzolódhatnak ki előttünk a templom zenei mindennapjai és ünnepei.

Egy templom zenei életének meghatározója a kántor. 1880 előtt az áldott emlékezetű Hergenröther Mihály viselte ezt a tisztséget. Az ő zenei képsességeiről semmit nem tudunk. A városi temető ferences sírboltájában nyugszik rendtársaival együtt.

Zala 1880. július 28.


Utóda Hock János lett, akit viszont a Zalai Közlöny geniális muzsikusnak aposztrofált. 1880-ban egyszerre nevezték ki a ferences templom kántorának és a polgári iskola énektanárának. Templomi „munkaköri leírása” szerint vegyeskart szervezett és vezetett. Az 1880-as években a helyi sajtó számos zenei szempontból szépen sikerült ünnepi istentiszteletről adott hírt, amelyeken a város akkori magán zenetanárai és legjobb műkedvelő énekesei-muzsikusai is közreműködtek. 1884-ben Hock saját szerzeményű miséje is felhangzott, amint erről a Zalai Közlöny is beszámolt 1884. november 23-i számában:

A király őfelségének születés napján ünnepélyes hálaadó istentisztelet mondatott a ferencesek templomában. A misét a quardian hon nem léte miatt Dolmányos áldozár végezte fényes segédlettel. Az ünnepélyen megjelentek a városi hatóság, a kir.törvényszék-, járásbíróság-, a helyben állomásozó közös és honvéd zászlóaljak tisztikara, összes tantestületek s nagyszámú közönség. A chorus által előadott mise Hock tanár szerzeménye volt. Az énekkarban közreműködtek Kaán Irma kisasszony, Rózsavölgyi Antal, Vencel Rezső és Weber Antal urak. A Kaán kisasszony által igen szépen énekelt „Benedictus” és a Weber úr által előadott „Ave Maria” köztetszésben részesült. Hock úr gyönyörű compozitiojáról csak a legnagyobb elismeréssel szólhatunk: – méltó volt az ünnepély nemzeti jelentőségéhez.

Az 1890-es évek közepétől aztán Hock kapcsolata megromlott a ferences atyákkal és iskolai kollégáival egyaránt (néhány korabeli újságcikkből úgy tűnik, zenei tehetsége mellett elég nehéz ember lehetett...). Néhány év leforgása alatt mindkét állásából menesztették. Egy ideig még visszavonultan élt a városban, majd 1899-ben Kovásznára távozott.

Legközelebb innét folytatjuk!

Kataliszt, a zenevándor

2017. szeptember 2., szombat

0 megjegyzés
Három hónapos lett legújabb blogom, a ZENEVÁNDOR. Testvérblogja a bakancslistás blognak, csak míg abban magyar, a Zenevándor-ban külföldi zenei emlékhelyek után eredtem. Most már érdemes itt is megmutatnom a tartalomjegyzékét, hiszen a három hónap alatt egy híján harminc posztot sikerült megírnom és feltennem.  Ráadásul ez talán menti valamennyire, hogy ezt a legelső, mondhatni "ős" kataliszt-blogot emiatt plusz a bakancslistás blog miatt is kénytelen voltam kissé elhanyagolni...

Itt van tehát az eddigi posztok tartalomjegyzéke: országok szerinti, azon belül pedig települések szerinti csoportosításban.
Csak rá kell kattintani a település + utcanévre, az illető poszt külön ablakban fog megnyílni. Így ez a tartalomjegyzék nagyon egyszerű és közvetlen böngészést tesz lehetővé. Részletesebb keresgélésre pedig ennél a blognál is ott vannak jobb oldalon a címkék.

Az egyes leírásokban igyekszem sok fényképet mutatni. Ahol én magam is jártam, saját készítésűeket; a többi kép esetében természetesen feltüntetem a forrást.

Bussetóban, Verdivel :)


Induljunk!        


                                                    ANGLIA


London, Montague square 34. John Lennon lakása, 1968

Stoke d'Abernon, Cobham road: Yehudi Menuhin iskolája és sírja





AUSZTRIA


Ansfelden, Augustinerstrasse 3. Anton Bruckner szülőháza

Atzenbrugg, Kastély: Itt "bulizott" Schubert

Bécs, Hackhofergasse 18. Schikaneder, majd Lehár Ferenc kastélya

Krems, Dominikanerplatz 5. Liszt Anna szülőháza




 FRANCIAORSZÁG

 
Aix-en-Provence: Place Niollon 2. Darius Milhaud gyerekkorának színhelye

Avon, Szent Péter-templom: Massenet esküvője

Bougival, Rue Tourgueneff 5. Itt halt meg Georges Bizet

Dieppe, Rue de Chaste: Camille Saint-Saëns emlékszobája 

Saint-Étienne. place Massenet 20. Jules Massenet szülőháza




NÉMETORSZÁG



Benediktbeuren, Benedekrendi kolostor: A Carmina burana "őshazája"

Hamburg, Speckstrasse: Johannes Brahms szülőházának helye




OLASZORSZÁG

 
Busseto, via Provesi 35. Verdi múzeum

Busseto, via Provesi 40. Santa Maria degli Angeli-templom Itt volt Verdi orgonista

Busseto, via Provesi 41. Renata Tebaldi múzeuma

Busseto, via Roma 38. Monte di Pietà Ide járt Verdi zeneiskolába és könyvtárba

Busseto, via Roma 56. Palazzo Orlandi Verdi lakása, 1849-1851

Busseto,  via Roma 76. Baratta történelmi fűszerüzlet

Busseto, via Roma 119. Barezzi-ház

Busseto, via Roma 119. háta mögött: Santissima Trinita-kápolna, Verdi esküvője

Busseto, piazza Rossi 15. Due Foscari szálloda és étterem

Busseto, piazza Santa Maria: Santa Maria Annunziata-templom Itt volt Verdi szülei esküvője

Busseto, piazza Verdi 10. Verdi Színház a történelmi Rocca épületében

Busseto, piazza Verdi 10. Verdi-emlékmű a Rocca előtt

Busseto, via Zilioli 49. Colleggiata di San Bartolomeo Itt nem alkalmazták Verdit orgonistának

Recanati, via Risorgimento 11. Beniamino Gigli szülőháza

Recanati, San Flaviano-katedrális: Itt volt énekesfiú Beniamino Gigli 





A nagykanizsai vasútállomás zenei emlékei 3.

2017. augusztus 3., csütörtök

0 megjegyzés
A minisorozat korábbi részei itt találhatók:

1. rész

2. rész

Következzen a befejező rész:

A vasútállomás többször volt helyszíne Kanizsa kóruséletének is, amely különösen a két világháború között virágzott.

A város legjelentősebb énekkarai, a Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör Vegyeskara és az Ipartestületi Dalárda számos alkalommal vettek részt megyei és országos kórusversenyeken. Ilyenkor az elutazás és különösen egy–egy jelentős helyezéssel való hazaérkezés alkalmával a vasútállomáson ünnepélyes fogadtatást rendeztek a dalosoknak.

 
Az Irodalmi és Művészeti Kör Vegyeskara, 1932


1940-ben, amikor a Király-díjat elnyerték, éjszakai vonattal utaztak haza, reggel megérkezve. Fáradtan, de boldogan, énekszóval szálltak ki a vonatból:





Az Ipartestületi Dalárda, 1929

A Nagykanizsán megtartott kórusversenyek idején pedig a vendég kórusok megérkezése volt ünnepi esemény. 1925 szeptemberében például 18 dalárda érkezett a megyei dalosversenyre. Miután dr. Krátky István polgármester üdvözölte a felsorakozott kórustagokat, s a viszontválaszok is elhangzottak, a kijelölt koszorúslányok felékesítették az énekkarok zászlait. Minden dalárda elénekelte jeligéjét, s a jelen lévő nagyszámú kanizsai közönség éljenzésétől kísérve a dalosok megindultak a verseny színhelyére, a sörgyári katakombákba. A pályaudvari fogadtatásra a szervezők olyan súlyt fektettek, hogy nagyon elment vele az idő, s a versenyt alig tudták befejezni...

1948 áprilisában a Felsőtemplom Szent Imre Kórusának tagjai énekszóval fogadták a budapesti vonatról leszálló Bárdos Lajost, aki egy nagyszabású, valamennyi kanizsai kórus részvételével megrendezett, egyházi és világi hangversenyt egyaránt tartalmazó rendezvénysorozatra érkezett a városba.



Az 1948. május 15-én lezajlott nagy dalos fogadtatás már az új rendszer hangulatát hordozta. Ekkor a Magyar Dolgozók Énekkarainak Országos Szövetsége két napos déldunántúli kerületi találkozójára került sor Nagykanizsán, s 16 énekkar 700 tagja szállt le a fővárosból és Pécsről érkező vonatokból. Az állomás két végén felállított MAORT– és Vasutas dalárda énekszóval köszöntötte a dalos vendégeket. Utána az énekkarok rendben kivonultak az állomás elé, majd a 700 dalos, élükön a kanizsai élmunkásokkal és az MDP (Magyar Dolgozók Pártja) egyenruhás gárdistáival, énekszóval, rendezett sorokban vonult végig az Ady utcán és a Deák téren helyezkedett el. A dalosok menetét az érdeklődők hatalmas tömege kísérte.
Valószínűleg ez volt itt az utolsó nagy dalos esemény.

A vasútállomás várótermében kis vasúttörténeti kiállítást helyeztek el a Kodály Zoltán Művelődési Ház és a Thury György Múzeum anyagából. A kiállított tárgyak között zenei relikviák is láthatók: fényképek, plakátok, dalosversenyen nyert serlegek.



A nagykanizsai vasútállomás zenei emlékei 2.

2017. július 25., kedd

0 megjegyzés
Minisorozatomból megtudhatjuk, hogy egy vasútállomásnak is lehet zenetörténete. A nagykanizsainak biztosan van!!

Akit érdekel az első rész, ITT megtalálhatja.

Folytassuk, most már egészen benne vagyunk a téma közepében.

A vasúton és annak kiegészítő létesítményeiben dolgozók különféle egyleteket hoztak létre. Különösen aktív volt a Fűtőházi Kézművesek Önsegélyző és Önképző Egylete, amely 1907-ben férfikart (később vegyeskarrá vált), majd színjátszókört alapított. A Fűtőházi Kézművesek Dalköre 1912 és 1930 között Rácz János karnagy vezetése alatt élte fénykorát (1924-ben 70 tagot számlált). 1926. május 24-én ünnepélyes, városi szintű nagy ünnepségen avatták fel zászlajukat az állomáshoz közeli Amerika (a későbbi Vén Diófa) vendéglőben. Ez a csoportkép, középen Rácz János karnaggyal, valószínűleg aznap és ott, a kerthelyiségben készült:

Forrás: Tarnóczky Attila: Hol-mi


A kórus jeles eredményekkel vett részt több országos vasutas dalosversenyen s élénkítette a város zenei életét egészen a háborús évekig. 1945 őszén újjáalakult és mint MÁV Kodály Zoltán Vegyeskar az 1960-as évek közepéig működött.

Fénykorában a kanizsai állomás az ország egyik legnagyobb forgalmú pályaudvara volt. Több államférfit, közéleti személyiséget és más híres embert fogadtak itt, akár úti céljuk volt Kanizsa, akár átutazóban jártak erre. Beszélgetett a peronon Babochay polgármesterrel Ferenc József. Egy másik alkalommal az utazgató Erzsébet királyné az akkor első osztályú étteremben fogyasztotta el igaz, Bécsből hozott ebédjét. Ez ugyan nem zenei téma, de megmutatom a híradást, biztos sokakat érdekel; divat-tudósítás is egyben

Zala-Somogyi Közlöny 1872. március 28.


Az állomáson rótták le kegyeletüket a kanizsaiak Kossuth Lajos koporsója előtt, s ünnepelték a vonatablakban felismert Szent–Györgyi Albertet, rövid idővel a Nobel-díj átvétele után.

A pályaudvaron nagynevű muzsikusok is megfordultak.

Liszt Ferenc valószínűleg több alkalommal is átutazott Kanizsán Pest és Róma közti gyakori útjain, de a helyi sajtó csak egyszer, 1865 augusztusában emlékezett meg róla: 

Liszt Ferenc, hírneves művész hazánkfia … Kanizsán vonult keresztül a vaspályán. Érkezése, ha csak kevéssel is az előtt tudatott volna, városunk műkedvelői bizonyosan lehetőleges fényes fogadtatásban részesítették volna őt.

Az emlegetett fényes fogadtatást viszont három alkalommal is megrendezhette a város Blaha Lujza üdvözlésére, aki mindhárom alkalommal (1885, 1891, 1904) vendégszerepelni jött Kanizsára.
Mindannyiszor hatalmas tömeg várta az állomástól a városközpontig sorfalat állva. Mint a Zalai Közlöny tudósítója az első látogatásról írta, a vonatról leszálló művésznőt az első osztályú váróterem előtt fehér ruhás lányok virágesővel fogadták. Rövid üdvözlő szónoklatok után Blaha Lujza és vendéglátói a város fogatán, lelkes ovációk közepette hajtattak végig a Csengery úton. A háztulajdonosok drapériákkal és délszaki növényekkel díszítették fel ablakaikat, az utca két oldalán a tömeg zászlókat lobogtatott. 1904-ben a mai Ady, akkor Kazinczy utcán vonult a menet a város felé. A ferences templom előtt a lelkes közönség kifogta a lovakat a kocsiból, úgy vitték a nemzet csalogányát Korona–beli szállására… Hasonlóan lelkes, bár méreteiben szerényebb fogadtatással tisztelt meg a város két másik neves primadonnát: 1895-ben Küry Klárát, 1926-ban Pálmay Ilkát, ők is fellépésre érkeztek.

A meleg fogadtatások után egy tragédia utolsó fejezete is a kanizsai állomáshoz kötődik. Ide érkezett meg egy virágokkal, koszorúkkal teljesen megtöltött vasúti kocsiban Berlinből 1886. szeptember 14-én a fiatalon, pályája teljében öngyilkosságot elkövetett kanizsai kötődésű európai hírű operett–énekesnő, Erdősy Eugénia koporsója. Innét vitték a Batthyány utca 2. alatti gyászházba, majd hatalmas tömeg jelenlétében a köztemetőben helyezték örök nyugalomra.

1933. október 25-én késő este egész csapat rendőr vigyázott az állomáson, nehogy tragédia történjen: Vasa Prihoda cseh hegedűművészt őrizték a tüntetőktől az éjféli budapesti gyors elindulásáig. Prihoda októberi, Nagykanizsát is érintő hangversenykörútját megelőzően Prágában betiltották az ellenzéki magyar napilapot. Számos más intézkedést is hoztak a felvidéki magyarság ellen, valamint atrocitásokra is sor került. Erre reagálva tüntettek a Trianon által határvárossá tett Kanizsán a Városi Színház előtt, sőt, a színpadra lépő művészt ki is fütyülték (mintha ő tehetett volna róla...), aki azonban hősiesen végigjátszotta műsorát. Amikor fellépése után el akarta foglalni megrendelt szobáját, a színházzal csaknem szemben lévő Pannónia szálló tulajdonosa nem engedte be az épületbe, s a nagy erőkkel kivonult rendőrség azt tanácsolta, hogy utazzon el a városból. Így került a világ akkori egyik legjobb hegedűművésze rendőri segítséggel a vasútállomásra, s hagyta el szerencsére sértetlenül a várost.

Illusztrációként megnézhetjük Prihodát mozgófilmen:



Átutazóban fordult meg a kanizsai állomáson két érdekes páros.
1897 januárjában Rigó Jancsi cigányprímás az éjszakai vonat egy első osztályú kétüléses kocsijában utazott Chimay hercegnével Nizzába tartva. Az alacsony sorból felkapaszkodó cigánymuzsikus és az amerikai milliomoslányból lett főrangú hölgy 1895-ben Párizsban indult, s tíz évig tartó szerelmi kapcsolata az akkori idők egyik legnagyobb botránya volt...

Zalai Közlöny 1897. január 16.

1938 pünkösd hétfőjén a kor „álompárja” tekintett ki a kanizsai állomásra egy másodosztályú (!) fülke ablakából, Rómába menet. Nem volt nehéz megismerni, hogy Eggerth Márta, az egész világon közkedvelt magyar énekesnő és világhírű énekes férje, Jan Kiepura érkeztek a vonattal Kanizsára. A híres művészpár a vonatban pénzt váltott, majd hosszasan elbeszélgetett a pályaudvar összesereglett közönségével, akik lelkesen megéljenezték a két filmsztárt – jelentette a Zalai Közlöny tudósítója. A művészházaspár zenés filmjeit akkoriban Kanizsán is jól ismerték.

Folytatása következik!

A nagykanizsai vasútállomás zenei emlékei 1.

2017. július 22., szombat

0 megjegyzés
Hogyan? Jól látom? gondolhatja magában a Kedves Olvasó egy vasútállomásnak is lehetnek zenei emlékei????

Igen bizony, lehetnek, rögtön ki fog derülni. Sőt, a nagykanizsaihoz annyi ilyen emlék kapcsolódik, hogy úgy tűnik, legalább három részben fogom őket elmesélni.

Bevezetésként érdemes röviden áttekinteni az épület általános történetét. Ez az áttekintés azonban pillanatok alatt zenei témával fog folytatódni :)


A vasútállomás épületét első alakjában 1859 és 1861 között emelték. Mint a Déli vasút legnagyobb pályaudvarait, az elsőként megépült kanizsait is Carl Schlimp tervezte.

Az épületegyüttes egy timpanonszerű homlokzattal lezárt középrészből és az ehhez kétoldalt szimmetrikusan csatlakozó emeletes szárnyakból állt. Az indulási oldalon négy személyvágányt egy 30 méter széles, favázas, díszes vaselemekkel stabillá tett csarnok hidalt át. Kivitelezése a norvég származású Gregersen Gudbrand vezetésével történt, aki faszerkezetek építésével alapozta meg hírnevét, majd vált jeles magyar építőmesterré. Minden kocsiosztály utasát külön váróterem fogadta, s az épületben megoldották az induló és az érkező utasok szétválasztását is.

1908 előtt ilyen volt
1908-ban ilyen lett
A vonatfogadó csarnok

A csarnok belül


Az épület az 1908-ban végrehajtott átépítéssel nyerte el mai formáját. Viszont rossz állapota miatt 1940-ben le kellett bontani a vonatfogadó csarnokot, amit a kanizsaiak nagyon sajnáltak.

Nagykanizsa életében meghatározó szerepet játszott az 1860-ban megindult vasúti közlekedés. A várost elsőként Prágerhoffal (ma Pragersko, Szlovénia) kapcsolta össze sínpár. A hálózat további bővülésével megteremtődött az összeköttetés Budapest, illetve a Dunántúl és az Adria között, mely az első világháborúig hatalmas lendületet adott a kiváló stratégiai ponton fekvő Nagykanizsa fejlődésének.

A vasútnak ezt a kezdeti, pezsgő korszakát szimbolizálja a közismert Megy a gőzös Kanizsára kezdetű dal.




Az ismeretlen eredetű műdal első dokumentálható változata 1880-ban bukkant fel a Népszínházban bemutatott A legény bolondja című népszínműben, amelybe az akkor már népszerű nótát beleillesztette Erkel Elek, a színdarab zenéjének szerzője illetve összeállítója. A kanizsai közönségnek szóló kedves gesztusként Küry Klára ezzel a dallal fejezte be a városban 1895-ben adott hangversenyét.


A vasúti közlekedés a város számára új kulturális és társaséleti színteret is jelentett. A vasárnapi séták programjába bekerült a vasút megtekintése, majd a társadalmi és üzleti élet egyik központjává vált az akkor első osztályú vasúti vendéglő. A századforduló idején nyaranta rendeztek mulatságokat a vasúti kertben is, cigányzenével és teke-játékkal egybekötve.

Folytatása következik!