Örvendetes fejlemény Erdősy Eugénia sírja körül

2018. május 27., vasárnap

0 megjegyzés
A legutóbbi poszt óta pozitív lépések történtek Erdősy Eugénia síremléke ügyében. Mielőtt rátérek, örülök, hogy mutathatok egy frissen megtalált csodaszép képet Eugéniáról. Szerintem 1880 őszén készülhetett, A királyné csipkekendője című Johann Strauss-operett bemutatójának időszakában.

Forrás: theatermuseum.at

Íme a Zalai Hírlap szép, terjedelmes cikke (2018. május 19. szombat) Eugénia és családja kanizsai síremlékéről, Benedek Bálint tollából, Szakony Attila képeivel. Nagyon örülök neki! Reméljük, tényleg megvalósulnak a benne  írtak.






A cikkben van egy pontosításra szoruló évszám: nem 1963-ban, hanem 1943-ban temették ide Eugénia legfiatalabb testvérét, Erdősi Bálintot. De a lényeg, hogy remélhetőleg még az idén tényleg megvalósulhat a helyreállítás! Köszönet mindenkinek, a cikkben nem említett (pedig én mondtam a nevét!) Knausz Líviának is :)

Emlékeztetőül: a primadonna életéről 2016-ban megjelent könyvem ITT elérhető pdf formátumban.

Így néz ki Erdősy Eugénia sírja...

2018. április 4., szerda

0 megjegyzés
Mint róla szóló kis könyvemben is megírtam, Erdősy Eugéniáról, a Nagykanizsáról elszármazott, a maga korában rendkívül sikeres, de azóta elfelejtett énekesnőről úgy szereztem tudomást, hogy egyszer nagyon régen, még mint ifjú könyvtáros, és ifjú kanizsai lakos megláttam sírját a temetőben. Személye és sorsa azóta izgatott, és több évtizedes, hol lassú, hol igencsak intenzív anyaggyűjtés után eljutottam odáig, hogy kis könyvet írtam az életéről.




Ez a könyv ma már egyszerűen, ingyenesen az interneten is hozzáférhető; remélem, sikerült vele kicsit felhívnom a kanizsai lokálpatrióták figyelmét "a szép Jenny" személyére.

Sírját azóta is gyakran látom, így a sírkő állapotát több évtizede figyelemmel kísérem.

Régen ilyen volt:

Eugénia édesanyjának neve a sírkövön

Eugénia neve a sírkövön

Később elkezdte benőni a borostyán...


... amely aztán egy idő után teljesen befonta (később már az a pici "ablak" is benőtt):


Emlékszem, egyszer el is mentem előtte, nem ismertem rá, úgy kellett visszamennem és keresgélni, hogy hova lett Eugénia sírja.

Tavaly nyáron aztán nagy kár érte: egy vihar, amire bizonyára sokan emlékeznek, mert a környéken máshol is okozott károkat, ledöntötte a sírkő felső részét. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy hátra, a puha földre esett és nem előre, a kőre, mert akkor biztosan széttört volna.

Eugénia sírja most így néz ki, a fényképeket tegnap készítettem:



Szerencsére kaptam egy ígéretet, hogy a város erre az évre rendelkezésre álló temető-felújítási keretéből ezt a sírt bizonyosan fel fogják újítani. Nemcsak azért kellene ezt megtenni, mert Eugénia olyan híres egyénisége városunknak, akivel méltán és még többet is lehetne büszkélkedni, mint eddig, hanem azért is, mert a sír nagyon frekventált helyen van; körülötte szintén régi és jelentős személyek nyughelyei találhatók, amelyek közül az elmúlt néhány évben gyönyörűen rendbe hoztak néhányat, mint például a közvetlen szomszéd Wlassics-család nagyon hasonló jellegű síremlékét.
Ilyen szép lett:


Remélem, hamarosan Erdősy Eugénia sírja is ilyen állapotban lesz!

Itt köszönöm meg Knausz Lívia, és rajta keresztül a Nagykanizsai Szakképzési Centrum eddigi fáradozásait: egy Eugéniáról szóló előadásom után, amelyet ők szerveztek, nagy aktivitással kezdtek mozgolódni ebben az ügyben. Remélem, nem hiába!

A nagykanizsai Postapalota zenei emlékei

2018. március 16., péntek

0 megjegyzés
Az Ady utca egyik meghatározó épülete az 1921 és 1924 között Goll Elemér és Gyenes Lajos neves fővárosi műépítészek tervei szerint emelt monumentális postapalota. Berendezését és felszereltségét tekintve megnyitásakor az ország legkorszerűbb postahivatala volt.

Új korában
Napjainkban


Berendezését és felszereltségét tekintve megnyitásakor az ország legkorszerűbb postahivatala volt.

Forrás: postamuzeum.hu

Általános történetéről sok érdekeset olvashatunk és számos képet láthatunk Tarnóczky Attila várostörténeti munkájában


Az épület és a hivatal az 1940-es évek előtt szerepet játszott a város zenei életében is.
A kanizsai postások még 1921-ben alapították meg a POSTÁS DALÁRDÁT, karnagyuk az agilis BÜCHLER MÓR volt. 1926-ban új tagokkal bővülve, szintén Büchler vezetésével KISDALÁRDA néven működött tovább. Próbáit is a Postapalota egyik földszinti termében tartotta. Az énekkar 1931 májusában oszlott fel.

A hivatali és kiszolgáló helyiségek mellett ebben az épületben, a második emeleten volt a postafőnök szolgálati lakása. Itt lakott nyugdíjba vonulásáig, 1938-ig dr. THOLWAY ZSIGMOND, "m. kir. posta- és távirdai hivataligazgató", aki 1923-tól irányította a kanizsai posta munkáját.

Dr. Tholway Zsigmond (Zala aranykönyve 1938)

Tholway Zsigmond 1879-ben Kolozsváron született. Érdekesség, hogy a zilahi Wesselényi gimnáziumban iskolatársa volt a nála két osztállyal feljebb járó Ady Endre... Tholway állam- és jogtudományi doktorátust szerzett Budapesten, s 1898-ban állt a posta szolgálatába. Részt vett a világháborúban és hősies magatartásáért több kitüntetésben részesült. Trianon után kiutasították Kolozsvárról. Rövid budapesti, majd bonyhádi működés után nevezték ki a kanizsai 1. számú posta- és távirdahivatal vezetőjének. Ő maga nem volt muzsikus, de meghatározó személyiségévé vált a kóruskultúra területén nemcsak Nagykanizsa, hanem a megye zenei életének. Miközben számos elismerés bizonyította kitűnő hivatali működését, hatalmas önzetlen kulturális munkát végzett. Az 1924-ben nagykanizsai székhellyel megalapított ZALAVÁRMEGYEI DALOSSZÖVETSÉG elnöke lett, amely már a következő évben belépett az Országos Dalosszövetségbe. Ügyszeretetének és szervezőmunkájának köszönhetően 1928-ban negyven fölé emelkedett a megyében működő énekkarok száma. Fénykorában ötvenkét kórus tartozott a zalai daloskerülethez, körülbelül másfélezer taggal. Csak Nagykanizsán ebben az időben több, mint tíz énekkar működött. 

Az 1928-ban Nagykanizsán megtartott V. dalosverseny plakátja

Tholway elnöksége alatt a daloskerület több megyei dalosversenyt rendezett váltott helyszíneken, így Kanizsa mellett Zalaegerszegen, Keszthelyen és Badacsonyban. 1934-ben ők szervezték meg az első zalai falusi dalosversenyt is. Ennek plakátját láthatjuk (sajnos, amatőr a fotó, mint az előző is; én csináltam, de azért valami csak látható rajtuk... A plakátok a Thúry György Múzeumban találhatók.)



E seregszemlék lebonyolításakor akadtak problémák, néhány kórus nem értett egyet a zsüri értékelésével, kisebb-nagyobb "dalosháborúk" dúltak. A nagy probléma azonban akkor következett el a megye virágzó kóruséletében, amikor az újjászerveződött országos dalosszövetség a zalai kerület központját el akarták venni Nagykanizsától. Felmerült, hogy a megyéknél nagyobb régiókba tömörítik a vidéki dalárdákat, így Kanizsa tartozhatna Kaposvárhoz vagy Pécshez, de ez más nagy hagyományú, ám kisebb városoknak sem tetszett. 1930-ban Tholway és Kanizsa meghatározó karnagyai, Ketting Ferenc és Vannay János még sikeresen megakadályozták ezt. Kanizsa mindenképpen alkalmas daloskerületi székhely volt kóruséletének nagy hagyományai, már létező zeneiskolája és földrajzi fekvése, közlekedési lehetőségei miatt is. 1936-ban azonban végleg Zalaegerszeget nevezték ki a megyei daloskerület székhelyének, pedig még zeneiskolája sem volt. Tholway Zsigmondot - talán kárpótlásul? - még májusban beválasztották az egyesület országos választmányába, ám a döntést nem tudta megakadályozni. Így vesztett el Nagykanizsa a megyeszékhely ellenében egy addig sikeres bástyát, amiért úgy igazán ő dolgozott meg...

Íme, egy egészen rövid sajtószemle:

Zalai Közlöny 1936. április 17.

Zalai Közlöny 1936. április 17.

Zalai Közlöny 1936. október 9.


Tholway később, Muraköz visszacsatolása után is megpróbálta a lehetetlent: mozgósította korábbi kapcsolatait, s harcba szállt a zalai daloskerületen belül önálló kanizsai fiók-daloskerületért. Ezt a tervét a háború akadályozta meg.

1935-ig ő volt a ZRÍNYI MIKLÓS IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI KÖR ügyvezető elnöke is. Ebben a minőségében is hatalmas szervezőmunkát végzett. Munkatársaival, elsősorban Ketting Ferenc karnaggyal és Vannay János zeneiskolai igazgatóval új életre keltették a Kör vegyeskarát és szimfonikus zenekarát.

Dr. Tholway Zsigmond 1938-ban nyugdíjba ment s miután a hivatalok packázásai elvették kedvét a dalosélettől, a politikában tevékenykedett tovább. Hivatali lakásából a Sugár út 44-be költözött. Háború utáni sorsáról gyakorlatilag semmilyen adat nincs. Annyi bizonyos csupán, hogy túlélte, mert 1945 késő tavaszán megjelent ő is az igazolóbizottság előtt. Mint a Zala Megyei Levéltárban őrzött dokumentumok között megtaláltam, 1945. május 29-én igazoltnak mondták ki. Felesége 1948-ban Kanizsán hunyt el, itt temették el; az akkor megjelent köszönetnyilvánítás, amelyet ő adott fel a helyi hírlapba, az utolsó nyoma Kanizsán és az utolsó nyoma úgy egyáltalán. Elképzelhető, hogy visszament ifjúsága városába, Kolozsvárra. Még a Postamúzeum sem tud róla semmit...

Zalai Közlöny 1929. május 4.

Tholway Zsigmond Kanizsa egyik legnépszerűbb személyisége volt. Névnapján mindig tisztelők serege kereste fel, s a város énekkarai lakásán szerenáddal üdvözölték. 

Zalai Közlöny 1931. május 3.

Mára nevét, személyét tökéletesen elfelejtettük. Remélem, emlékhelyes könyvem és ez a poszt kicsit hozzájárul, hogy legalább visszakereshető nyoma maradjon kanizsai tevékenységének.  

Búcsúzóul egy reprezentatív kép róla: ilyen lehetett, amikor Kanizsára került...

Postamúzeum 24.213.0
 

Bátorfi Emma lánya nyomában

2018. január 17., szerda

0 megjegyzés
Valószínűleg utoljára térek vissza Bátorfi Emmához, illetve családja történetéhez. De legnagyobb elképedésemre és örömömre alapvető dokumentumokat találtam arról a szívszorító drámáról, ami Emma másodszülött lánya sorsa lett. Novák Emilné Filipovics Emíliáról azért is érdemes megemlékezni, mert Emma többi lányához hasonlóan ő is kiváló zongorista volt.

A puszta tényeket már tudtam, meg is írtam ITT, de azért volt néhány homályos pont, például az, hogy Brazília vagy Uruguay volt-e a történet  helyszíne. Számomra kérdés volt még úgy összességében, hogy mennyire szavahihető a korabeli sajtó. Most ezzel a két nagy találattal nagyjából tényleg kitisztult a dolog, egyúttal hivatalos igazolást is nyert, hogy tényleg úgy zajlottak az események, ahogyan azt annak idején a magyar sajtó az országos és a pécsi megírta.

Bátorfi Emma másodszülött lánya, Emília 1909. április 24-én Pécsen házasságot kötött dr. Novák Emil állatorvossal. Az esküvő fényes körülményeit a belinkelt posztban megírtam. Akkor az újságok hírül adták, hogy a fiatal férjet Brazíliában (egy másik cikk szerint Uruguayban) várja állás. Miután egy év után a gyermeket váró fiatalasszonytól nem érkeztek haza az addig boldogságot sugárzó levelek, a család itthon aggodalmasan érdeklődött, hogy mi a helyzet. Több hét után derült ki, hogy a fiatalasszony belehalt a szülésbe és meghalt a kisbaba is. A férj beleőrült a kettős csapásba és ő is hamarosan meghalt.

Nos, mindebből hivatalos dokumentummal igazolni tudom a fiatalasszony és kisbabája halálát. Sikerült ugyanis előásni először a budapesti korabeli lapokból azt az adatot, amit az először megtalált pécsi újságok kihagytak: hogy a házaspár egy Novo Hamburgo nevű helyen telepedett le. A hely Rio Grande do Sul tartományban van, az uruguay-i határhoz közel (innét adódhatott a félrehallás).




A ma több mint kétszázezres város 1910 körül úgy tűnik, jóval szerényebb település volt. Ezek a képeslapok éppen 1910-ből származnak:

http://memoriadopovoalemao.blogspot.hu

http://memoriadopovoalemao.blogspot.hu


Hogy keveredhetett ide Novák Emil... Talán volt már kint valaki rokona vagy barátja, sokan keresték arrafelé a megélhetést egész Európából.

Tehát tudtam a település nevét és egy merész ötlettel elkezdtem keresni a FamilySearch oldalon, vannak-e onnét fent anyakönyvek.
És vannak! Csak éppen sokáig szinte lehetetlennek tűnt kiigazodni közöttük. A hivatalos nyelv ott ugye a portugál, és ezeket az anyakönyveket, bár már nem egyházi, hanem állami anyakönyvek, nagyon kezdetlegesen vezették. Nem volt rá formanyomtatványuk, csak egy füzetet fektettek fel. Benne mint egy mesét, úgy írták le a halálesetet: a számokat, dátumokat mindent szavakkal, kiemelések nélküli folyamatos írással; maximum a nevet húzták alá... Úgyhogy még a számok látványára vagy valamilyen rubrikára sem támaszkodhatott az ember egy több, mint 2000 oldalt tartalmazó fájlban való keresés közben. Régi kevés francia és olasz előtanulmányaimat mozgósítva egy idő után azért kezdtem rájönni az évszámokra és a hónapok neveire. Így is sokáig tartott, de már túl az 1500. oldalon egyszercsak előjött az 1910-es év!!!!  Onnét már gyerekjáték volt :)

Ez itt az Emília haláláról szóló bejegyzés. Két oldalas, a füzet alján kezdődik.
Az első oldalon a dátum van: 1910. március 14. (valószínű ez a bejegyzés napja, a születés és az anya halála előző nap történt) és egy név, akit nem tudok ki, talán egy tanú; majd az oldal a Dr. rövidítéssel végződik, ami már az állatorvos férj titulusa:


... a második oldalon pedig a nevével folytatódik (a neveket én húztam alá):





Tehát "Emilio Novak" egy bizonyos dr. Kessler társaságában (aki biztos a szülészorvos volt) jelent meg az anyakönyvvezető előtt, hogy bejelentsék a halálesetet. Emilia Novak neve a hetedik-nyolcadik sorban látszik, aki "vinte e cinco annos" azaz huszonöt éves, "natural Ungria" magyarországi származású, lakik Novo Hamburgo-ban, mint dr. Emilio Novak felesége. Aki meghalt, miután világra hozott egy fiút, akinek neve Paulo Novak. Az elhunyt apja pici elírással és portugálosított keresztnévvel "José Felipovics", azaz Filipovics József, anyja pedig "Emma Batorfy". A halottat Novo Hamburgo köztemetőjében temetik el. Aláírás: Pedro Luiz da Silva anyakönyvvezető, és alatta ott a szegény férj aláírása is: "Emil Novak".

Tehát, bár semmi hivatalos kinézete nincs ennek az iratnak, de ez a hivatalos állami anyakönyvi bejegyzés. Teljes a bizonyosság, hogy Bátorfi Emma lányának haláláról van szó, mert szülei nevét is beleírták.

Hát mit mondjak, amikor ezt megtaláltam, majdnem leestem a székről!!!!!!!

Akkor már vérszemet kaptam és tovább keresgéltem a kisbaba és a férj halálát. A kisbabáét találtam meg, azt is mutatom a szintén kétoldalas bejegyzésből csak az érdemi második oldalt. Az elsőn csak a dátum van: 1910. április 7., tehát a kisbaba még körülbelül három hétig élt.

Itt a második oldal:



Az első sorban látszik, hogy "morte natural", természetes halál. A név Paulo Novak, élt 24 napot. Emilio Novak és Emilia Novak törvényes fia volt, katolikus. Őt is a Novo Hamburg-i köztemetőben temetik el. Utána még van szöveg, nekem formaságnak tűnik, valami ilyesmi lehet, hogy ezt bejegyezte Pedro Luis da Silva anyakönyvvezető (aki a fiatalasszony halálát is) és három tanú aláírta. Itt már nincs az apa aláírása, valószínűleg már nem volt abban az állapotban, hogy bemenjen az anyakönyvi hivatalba...

Hogy a történet teljesen kerek legyen, még az apa, Novák Emil halálának bejegyzése is kellene, de bármennyit kerestem, ebben az anyakönyvben nincs. Viszont az egyik nemrég megtalált magyar újságcikk, amiben több részlet volt, azt írta, hogy a férjet kórházba vitték és ott halt meg. Azt feltételezem, hogy ez egy másik településen lehetett, talán Novo Hamburgo-ban nem volt kórház. A gyermek nyilván otthon született, ő és az édesanyja is otthon, lakásukban hunyhattak el, így őket lakóhelyükön anyakönyvezték, a férjet pedig ezek szerint máshol, ha halála ebből az anyakönyvből hiányzik. Rio Grande do Sul tartományból más települések anyakönyvei pedig nincsenek fent a FamilySearch-ön, csak az egyetlen Novo Hamburgo-é (ez is mutatja, milyen szerencsém volt, hogy ez megvan!) úgyhogy Novák Emil halálának bejegyzése nem fog mostanában előkerülni.

Mindenesetre annyit meg lehet állapítani, és örömmel, hogy a magyar újságok korrekten írták le a történteket; egyik több, másik kevesebb részlettel, ami az anya és a kisbaba halálát illeti. Így azt gondolom, hogy a férj megőrülésének és halálának híre sem lehet légből kapott. Hiszen Pécsen még éltek a szülők, Bátorfi Emma és a férje, akik egyrészt információt is tudtak adni, másrészt volt akkora társadalmi súlyuk, hogy a sajtó ne terjesszen családjukról bulváros valótlanságokat.

Végül megmutatom a legrészletesebb cikket, ami hozzásegített az anyakönyv megtalálásához. Megjelent a Budapesti Hírlap 1910. június 2-i számában. Kibontakozik belőle a kerek történet.






Még mindig Bátorfi Emma nyomában

2017. december 28., csütörtök

0 megjegyzés
Még egy (két ?) bejegyzés erejéig maradjunk Bátorfi Emma nyomában. Igaz, amiről most szó lesz, már megírtam, de azóta újabb dokumentumok kerültek elő és mindenképpen szeretném megosztani, megmutatni őket. Gyökeres újdonságot nem hoztak, viszont alátámasztották és pontosították az addig felderített tényeket. De egy fénykép nagyon hiányzik továbbra is magáról Emmáról...

Emma 1881-ben, abbahagyva addig fényes sikerrel végzett zeneakadémiai tanulmányait, férjhez ment Filipovics József posta- és távirda tiszthez. Közös életüket Budapesten kezdték, majd 1884-ben a férjet Zágrábba helyezték. 1889-ben visszatértek Budapestre, de hamarosan újra költöztek immár utoljára, Pécsre. A Postaigazgatóság ugyanis a ranglétrán közben fokozatosan feljebb kerülő Filipovics Józsefet 1891-ben a pécsi távirdahivatalba helyezte.

Pécs, Jókai utca 10. Postapalota. Ez lehetett a férj munkahelye

1883 és 1890 között a házaspárnak négy lánya született: Irén, Emília, Antónia és Rozália.

Emma Pécsett, családja mellett is folytatta zenei tevékenységét: karbantartotta zongorista tudását, gyakran közreműködött különböző, általában jótékony célú estélyeken, rendezvényeken és elég komoly magántanári prakszisa is volt.

Néhány újsághír ezek alátámasztására, amelyekre mostanában sikerült ráakadnom:

A Pécsi Katholikus Kör 1913. november 30-án tartotta első adventi felolvasását a megyéspüspök jelenlétében, nagy látogatottság mellett. A Kör vegyeskara után Bátorfi Emma lépett a pódiumra. Ezt írta róla a Dunántúl című pécsi lap december 2-án:
Utána Filipovicsné Bátorffy Emilia zongorajátéka következett, ki Liszt Ferencnek volt kitűnő tanítványa. Előadta Schubert: Impromtu II. sz. és Liszt: Rossignol cimü klasszikus darabokat óriási teknikával, remek szép kidolgozással. Ráadásul Gaál Ferenc egy Rapsodiáját adta elő a közönség kitörő lelkesedése mellett. 

Szintén a Dunántúl című lap írta 1914. február 10-én:

A pécsi jótékony nőegylet teauzsonnája fényesen sikerült. A hirdetett pompás műsor akkora közönséget vonzott, hogy több hallgatóság már nem is fért volna el. A kiváló programmot Filipovicsné Bátorfi Emília művészi zongorajátéka vezette be. Filipovics Józsefné zenei kiválóságáról többször volt alkalmunk megemlékezni s tegnapi szereplése is egy kiforrott művészlélek bélyegét viseli magán.

Emma zenetanári tevékenységéről egyetlen cikket találtam eddig, mely 1917 júniusában növendékeinek hangversenyéről adott hírt. Ám belőle kiderül, hogy már régóta foglalkozott zongoratanítással, mert ez egy "szokásos" növendékhangverseny volt. Ebben az évben meglepően sok tanítványa volt: a cikkből 28 név számolható össze. Nehéz is elképzelni, egymaga hogyan taníthatott ennyit - és ha ebben az évben ennyi növendéke volt, akkor gyaníthatóan a környező években sem lehetett nagyon kevés. A cikk utal is rá, hogy a növendékek jó része már huzamos ideje tanul Filipovicsnétól.
Olvassunk bele a cikkbe, mely szintén a Dunántúl hasábjain jelent meg 1917. június 24-én:

Zeneiskolai záróvizsga. Június 21-én én délután tartotta meg Filipovicsné az évi szokásos zongoravizsgálatát saját házában, több mint 150 tagú előkelő hallgatóság jelenlétében. A 28 pontból álló műsort a legnagyobb érdeklődés mellett bonyolította le. Minden egyes pont előadása fényes bizonyítéka volt annak, hogy a növendékek szorgalommal, szeretettel és öntudattal tanultak a mesternőtől. A növendékek jó része már huzamosabb idő óta tanítványai Filipovicsnének, akiben már határozottan észlelhető a művésznő szelleme, de az újabb, illetőleg a kezdő tanulókon is rajta van már azon bélyeg kerete, amelyet a tanító pedagógus keze lesz hivatott idővel kellő, az előbbiekhez hasonló tartalommal kitölteni.

Ezek a híradások már mind a nagy családi tragédia utáni időkről számolnak be. Úgy látszik, Emma azért legalább annyira túltette magát másodszülött lánya halálán, hogy képes volt visszatérni a normális életbe. Ez bizonyára segített is neki a csapás elviselésében.

Hogy mi volt ez a nagy családi tragédia, már megírtam. De hamarosan újra foglalkozom a történtekkel, mert egészen meglepő dokumentumokat sikerült erről felkutatnom.

Addig is hallgassuk meg Liszt Ferenc: Le Rossignol (A csalogány) című zongoradarabját, mely Aljabjev dalának átirata. Érzékelhetjük belőle, hogy Emma, aki ezt a darabot 1914-ben egészen biztosan műsorán tartotta (szerintem zeneakadémista kora óta tudhatta), valóban kiváló zongorista lehetett... 

Újra Bátorfi Emma nyomában

2017. december 5., kedd

0 megjegyzés
Már sokat foglalkoztam Bátorfi Emma személyével. Bátorfi Lajos kanizsai író, újságíró lánya három évig Erkel Ferenc növendéke volt a Zeneakadémián. Ám mégsem lett zongoraművész, pedig Liszt is kiválasztotta továbbképzésre inkább férjhez ment.

Itt visszaolvashatók a korábbi posztok: 





De személye körül még mindig vannak fehér foltok. Mióta utoljára írtam róla, előkerült néhány infó és most ezeknek fényében is újra nekiláttam, hátha be tudok a hiányokból még valamit stoppolni. Hiszen minden ilyesmi kutatás felső határa a csillagos ég és egyúttal rendkívül izgalmas is a nyomozás.

Régóta izgatott Emma édesanyjának sorsa, mert nem mindegy, hogy esetleg anya nélkül nő-e fel valaki. Elég titokzatosnak találtam, hogy Bátorfi Lajosnéról sehol nem lehet olvasni a kanizsai sajtóban, pedig akkoriban, a 19. század utolsó harmadában sokkal családiasabb volt az újságírás: még nem volt szempont a személyiségi jogok tiszteletben tartása és sok mindent lehetett olvasni ismert kanizsai személyiségeknek még a családtagjairól is. Ráadásul férje az egyik prominens kanizsai hírlap szerkesztője volt, és mégsem lehet Emma édesanyjáról még egy célzást sem találni.

Most valamelyest tisztult a kép. Ha azt még nem is tudom, mikor halt meg pontosan, azt már igen, hogy mikor született: Győrben, 1840. október 28-i dátummal jegyezték be megkeresztelését.



Egy gondos kéz később odaírta Pajer Emília Etelka neve alá, hogy "meghalt". Sajnos, nem írt mellé évszámot...
De ebből a bejegyzésből megtudhatjuk szülei nevét és azt, hogy az apja, Pajer Károly dohánykereskedő volt. Az ember szinte látja lelki szemeivel, hogy a jóképű fiatal újságíró, Bátorfi akkor még Bibók Lajos bemegy a trafikba megvenni a napi betevő dohányát és ott megismerkedik a trafikos lányával, aki talán besegített a kiszolgálásba. Aztán biztos még sokszor látták egymást, egymásba szerettek és 1863. június 8-án összeházasodtak :)
Itt van házasságuk bejegyzése a győri anyakönyvben. Egyébként ezt már régebben megtaláltam, ebből tudtam, mi volt a feleség lánykori neve és így tudtam megtalálni a születését, de most jobb minőségben újra megmutatom:



Azt tudjuk, hogy Bátorfi Lajos akkoriban a Győri Közlöny című lapnál dolgozott, cikkei "Bibok Lajos" szignóval jelentek meg (a Bátorfi nevet majd Kanizsán kezdi használni). Mivel a győri könyvtár digitalizálta a régi számokat, nem kell már elutazni, hogy a kutató böngészgessen benne. Találtam is egy tudósítást az esküvőről és az utána követező lakomáról a lap június 11-i számában. Úgy tűnik, akkoriban a lap több munkatársa is beevezett a házasság révébe :)





Az egyik násznagy dr. Kovács Pál nagytekintélyű író, szerkesztő és orvos volt, aki egykor még Petőfit is meg tudta nyerni lapja számára. Mint a Győri Közlöny tudósít, a veterán író élcei tartották folyamatosan jó hangulatban az esküvői lakomát :) 

1864. március 4-én született meg a házaspár lánya, Emma. Talán a születése feletti öröm játszott közre, hogy két nap múlva az ifjú apa hírlapja egy feleségéhez írt szerelmes versét közölte:



Már írtam, hogy a család 1866/67 körül költözött Kanizsára. 1867-ben már itt lakhattak, mert egy Mosé vagy Mozé nevű vándor festőművész abban az évben Kanizsán örökítette meg a házaspárt iker-olajképeken. A festmények a Thúry György Múzeum tulajdonában vannak, a közelmúltban restaurálták és állították ki őket. Éltem is az alkalommal és odaálltam Bátorfiné mellé :)

Hohl Zoltán felvétele - köszönöm szépen innét is!

Amikor Emma menyasszony lett, édesapja verset írt hozzá. Ennek első versszaka utal arra, hogy az anya meghalt még Emma gyerekkorában:

                              Haldokló anyának ajakán
                              Eltűnt az utolsó sóhaj,
                              Arca halványuló bíborán
                              Imádságra olvadt a jaj:
                              Legyen boldog kis gyermeke,
                              Legyen hosszú az élete.

(A Lánykámhoz című vers megtalálható Bátorfi Nefelejtsek című, 1884-ben megjelent kötetében, ITT teljes terjedelmében idéztem.)
De hogy ez mikor, melyik évben volt, még nem sikerült előásnom. Hipotézisem szerint, Bátorfi verse és a festmény datálása figyelembe vételével Emma édesanyja Nagykanizsán halt meg: vagy még 1867-ben (Emma ekkor négy éves), esetleg néhány évvel később. Sajnos, éppen a kanizsai katolikus anyakönyvek nincsenek fent a Familysearch oldalon és úgy tűnik, a megyei levéltárban őrzött mikrofilmtekercsek sem teljesek. De következő lépésként oda kell elmennem, hátha megtalálom.

Felesége halála után Bátorfi nem nősült újra. Ő körülbelül három évtized múlva, 1896-ban hunyt el. Sírja ma is megvan a kanizsai temetőben. Síremlékét lánya jelenlétében avatták fel és nincs nyoma, hogy korán elhalt felesége is ott nyugodna; így sírfeliratból sem derül ki, mikor halt meg Bátorfiné Pajer Emília...

Nagykanizsa, Nagykanizsa!!!

2017. november 16., csütörtök

0 megjegyzés
Hetedik éve írom a blogot, amelynek egyik kiemelkedő témájává városom, Nagykanizsa vált.



Zenei élete történetének számos epizódját, személyét, intézményét megírtam. Ma egy kicsit rendet szerettem volna ebben teremteni, hogy a további tervek előtt én magam is pontosan lássam, mi is született ebben a témában és akkor már természetesen megmutatom, hátha mások is örülnek egy ilyen áttekintésnek. Van ugyan egy "címkelista" jobb oldalon, de abban inkább az apróbb részleteket érdemes keresgélni.  Korábban is készítettem egy-egy témáról átfogó tartalomjegyzéket blogbejegyzés formájában. Úgy érzem, most jött el az ideje, hogy közreadjak egy ilyent a nagykanizsai tartalmakról is. A nevek alatti Poszt szavakra kattintva külön ablakban fog megnyílni a minket érdeklő oldal. 

Kanizsa emblematikus dala: "Megy a gőzös..."
Poszt

 




1. Nagykanizsai kötődésű, itt született, tőlünk elszármazott, vagy életük rövidebb-hosszabb időszakában városunkban működött személyek


ARNBERGER (STEFÁN) RUDOLF (1894–1957)
Poszt

BÁTORFI LAJOS (1835–1896) és lánya, BÁTORFI EMMA (1864–1918)
Poszt 1    Poszt 2     Poszt 3     Poszt 4

BLAU MARGIT (1885–1944/45 k.)
Poszt 1    Poszt 2

BLUMENSCHEIN VILMOSNÉ (1864–1933)
Poszt 1    Poszt 2

BÖHM EMIL (1874–1937)
Poszt 1    Poszt 2    Poszt 3    Poszt 4

 

BUGYÁCS VILMOS (1899–1944)
Poszt

BÜCHLER MARGIT (1914–1944)
Poszt

BÜCHLERNÉ KRAUSZ GIZELLA (1890–1944 k.)
Poszt

DÁNOS LILI (1912–2010)
Poszt
Dános Lili életét sokkal részletesebben megírtam a Kanizsai Antológia 14. és 15. számában.  

ECKSTEIN MÓR (1840 k.–1917)
Poszt

ERDŐSY EUGÉNIA (1856/59–1886)
A blogban 26 poszt foglalkozott személyével. Ezt a nagy anyagot összefoglalóan, egy link alatt teszem fel. Életéről 2016-ban könyvet írtam: a legteljesebb feldolgozás és a legfrissebb kutatási eredmények miatt érdemesebb ezt olvasni, mint a blogot; a blogban viszont több a kép :)
A könyv PDF formátumban ITT megtalálható.



FARKAS FERENC (1905–2000)
Poszt

FEJTŐ FERENC (1909–2008)
Poszt     ezt még folytatnom kell...

GRÜNBAUM JÓZSEF (1826 k.–1900)
Poszt

GÜRTLER FERENC (1874–1924)
Poszt 1     Poszt 2

HEVESI SÁNDOR (1873–1939)
Poszt 1     Poszt 2      Poszt 3      Poszt 4

HORVÁTH LACI (1858–1917)
Poszt 1      Poszt 2      Poszt 3      Poszt 4



 



KENEDI AURA (1885–1969)
Poszt 1     Poszt 2

KEREKES IRÉN (1897–1980)
Poszt 1     Poszt 2

KLATT AURÉL (1913–1971)
Poszt

KNOBLOCH FRIGYES (1844 k.–1909)
Poszt

KRÁTKY ISTVÁN (1887–1957)
Poszt 1     Poszt 2     Poszt 3     Poszt 4     Poszt 5

KUSTÁR ZSUZSA (1942–2014)
Poszt

LAKATOS SÁNDOR (1819–1892)
Poszt





 
LEMBERKOVITSNÉ WEBER MARGIT (1898–1934)
Poszt

LÖW LIPÓT (1811–1875)
Poszt

MILHOFER ÖDÖN (1845–1927)
Poszt 1     Poszt 2

PÁSZTOR IRMA (1894–1944)
Poszt 1    Poszt 2     Poszt 3     Poszt 4     Poszt 5     Poszt 6
 
 
PATAKY KÁLMÁN (1897–1964)
Poszt

PAUK ANNA (1910–2000)
Poszt

PESEK IGNÁC (1890-es évek – ?)
Poszt 1     Poszt 2

PIKÉTHY TIBOR (1884–1972)
Poszt

PRÁGER BÉLA (1844 k.–1909)
Poszt 1     Poszt 2     Poszt 3

RÁCZ ALAJOS (1912–1986)
Poszt 1     Poszt 2     Poszt 3     Poszt 4     Poszt 5

ROMBERG SIGMUND (1887–1951)
Poszt 1     Poszt 2

ROSENBERG ÁDÁM (1843–1926)
Poszt 1  Poszt 2  Poszt 3    Poszt 4    Poszt 5    Poszt 6  Poszt 7    Poszt 8    Poszt 9    Poszt 10    Poszt 11 (ráadás) 

RÓZSAVÖLGYI SZIDÓNIA (1850-es évek–1902)
Poszt 1

SÁRKÖZY JANCSI (1859 k.–1910)
Poszt

SASS BRUNNER ERZSÉBET (1889–1950) és leánya, BRUNNER ERZSÉBET (1910–2001)
Poszt

STRÉM KÁLMÁN (1934–2005)
Poszt

VENCZEL REZSŐ (1844–1915)
Poszt

WECKL GELLÉRT (1885–1945)
Poszt


         2. Intézmények, épületek, helyszínek


ARANY SZARVAS szálloda és étterem
Poszt 1     Poszt 2     Poszt 3     Poszt 4     Poszt 5

CENTRÁL szálloda
Poszt

FERENCES templom (Alsótemplom)
Poszt 1     Poszt 2

GIMNÁZIUM (a régi "piarista")
Poszt 1     Poszt 2     Poszt 3     Poszt 4     Poszt 5

KASZINÓ
Poszt 1     Poszt 2     Poszt 3     Poszt 4

KÖZTEMETŐ
Poszt 1     Poszt 2

MEDGYASZAY HÁZ
Poszt 1     Poszt 2     Poszt 3     Poszt 4     Poszt 5     Poszt 6




SÉTAKERT
Poszt

SÖRGYÁR
Poszt

VASÚTÁLLOMÁS
Poszt 1     Poszt 2      Poszt 3



3. Híres emberek megjelenései, szereplései  Nagykanizsán


CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY
Poszt

EGGERTH MÁRTA JAN KIEPURA 
Poszt

FISCHER ANNIE
Poszt 1     Poszt 2


GRÜNFELD ALFRED
Poszt 1     Poszt 2

HOLLÓSY KORNÉLIA
Poszt

HUBAY JENŐ
Poszt 1     Poszt 2

LATABÁR ÁRPÁD, id.
Poszt 1     Poszt 2     Poszt 3



MEZEI MÁRIA
Poszt 1     Poszt 2

MONTEVERDI, CLAUDIO
Poszt

NAGY GÁSPÁR
Poszt

PETROVICS EMIL
Poszt 1     Poszt 2





POPPER DÁVID SOPHIE MENTER
Poszt

REMÉNYI EDE
Poszt 1     Poszt 2

RÉTI JÓZEF
Poszt

SAUER EMIL
Poszt

SIMÁNDY JÓZSEF
Poszt 1     Poszt 2

SZIGETI JÓZSEF
Poszt

Még én is meglepődtem, mekkora lista lett :)