A Zöldfa szálló 4.

2019. augusztus 15., csütörtök

0 megjegyzés
Már volt szó róla, hogy a mai Bolyai Iskola épülete a 19. század derekán városunk közismert szállodája volt. Emeleti karzatos nagyterme adott otthont a Kanizsán rendezett báloknak és különféle előadásoknak, rendezvényeknek.



Az előző részeket itt olvashatjuk vissza:

1. rész: A Zöldfa mint a városi társas-élet színhelye

2. rész: A Kanizsai Dalárda a Zöldfában

3. rész: Színházi előadások a Zöldfában

Sorozatom mostani részében a régi Zöldfa szállóban egykor megrendezett hangversenyeket fogjuk áttekinteni.

1862. december 27-én a bajai származású, Franciaországban élő, akkor tizennégy éves Henri Ketten (Ketten Henrik) gordonkaművész adott koncertet zsúfolt nézőtér előtt. A sajtó így emlékezett meg fellépéséről:

Ritka élvezet volt ez azért is, mert míg más alkalmakkor a műbarát gyönyörét nem kevéssé zavarta a padok üressége, Ketten neve megtöltötte a termet, s ily számos közönséget mostanában nem láttunk hangversenyen. Mit szóljunk játékáról? Nem érezzük magunkat hivatva a bírálatra, oly hatást gyakorolt az reánk, mint elröppenő tündéries álom, mely ha megszűnt, a tőle való megválás, a veszteség mély érzetét hagyja hátra a kebelben. A közönség türelmetlenül várta a kezdetet, s amikor a már szép külsejével is elragadó ifjú megjelent, a várakozás tetőpontra hágott. Megzendültek az élettelen hangszer húrjai s míg a halk ömlengéssel folyó bájos hangok a Mohamedán képzelt tündérvilágába helyezték a figyelőt, majd ismét a hangok viharjai ráztak fel ábrándszerű állapotunkbóls lelkesülést ébresztettek kebleinkben, mely főfokát érte, midőn a hangversenyző közkívánatra a Rákóczy indulót játszotta el. Tapsvihar s a lelkesült keblek harsogó éljenei jutalmazták a jelest. (Zala-Somogyi Közlöny 1863. jan. 1.)

1863. május 16-án és 17-én két hangversenyt is adott a Zöldfa nagytermében Erkel Bánk bánjának első Melindája, a magyar operajátszás egyik legnagyobb alakja, Hollósy Kornélia.



A magyar csalogánynak nevezett énekesnő 1862-ben kezdte meg végleges búcsúját az operaénekesi pályától. Ekkoriban már majdnem egy évtizede férjnél volt, gyermekei születtek, s családjának kívánt élni. Búcsúzóul két éves, csak kis megszakításokkal könnyített országjáró körutat tett, s ennek során jutott el Kanizsára, ahol majdnem egy hetet töltött el. Szállása is a Zöldfában lehetett. Itteni hangversenyeinek műsora nem maradt fenn, de gyanítható, hogy körülbelül ugyanazokat énekelte, mint néhány nappal korábban Kaposváron, amit rögzített a Zala-Somogyi Közlöny. Így például Linda cavatináját Donizetti: Linda di Chamounix és Rosina cavatináját Rossini: A sevillai borbély című operáiból. Az izzó hazaszeretetéről is ismert művésznő repertoárján mindig tartott magyar dalokat, bizonyára Kanizsán sem hagyta ki ezeket. Idézzük ismét Kanizsa hírlapját:

A nagy művésznő megérkeztének híre a körülfekvő megyék távol vidékeiről is összegyűjté a közönséget, s habár a helybeli lakosság nem volt is kellőleg lelkesülve, az izraelita közönséget pedig alig képviselte néhány család, a terem mégis zsufolásig tömve volt. Tapsvihar s koszorukkal lőn üdvözölve a lángoló honszerelmű hölgy, ki megvetve a külföld kinálkozó dicsfényét, nem követé a hulló meteorként csak néha néha nagy zajjal hazatekintő magyar eredetű művészek példáját, hanem megmaradva nemzete szerény körében; bájos hangja kedves nyelvünkön zengedezé örömünket, búnkat. (Zala-Somogyi Közlöny 1863. máj. 10.)

Első estjén korabeli szokás szerint helyi kötődésű közreműködő is fellépett, mégpedig az akkor már veterán muzsikusnak számító keszthelyi Svastics János, a verbunkos stílus jeles hegedűse és zeneszerzője. Hollósy második hangversenye után nagy táncmulatságot rendeztek a Zöldfában, ahol a helyi Grünbaum József zenekara mellett vendégként a nemzetközileg is ismert Patikárus testvérek cigányzenekara működött közre.

1863. június 28-án újra a magyar zenei élet élvonalába tartozó művészek koncerteztek a nagyteremben: Doppler Ferenc és öccse, Doppler Károly, a kiváló fuvolaművészek, valamint Siposs Antal zongoraművész. 

A Doppler-fivérek


A Zala-Somogyi Közlöny a korban szokásos romantikus szóvirágok mellett így méltatta Doppleréket, akik minden bizonnyal saját társulásuk számára két fuvolára írott műveiket adták elő:

… sok idő kívántatik ahoz, míg az ily elbájoló és lelket idéző bűvszerű hangok, emlékeinkből elmosódnak. (Zala-Somogyi Közlöny 1862. júl. 10.)

Siposs Antal néhány évvel korábban még Liszt Ferenc egyik legkiválóbb növendéke volt Weimarban. Világosi cimbalom című, ismert magyar dalokra írott saját zongoraparafrázisa olyannyira elbűvölte a közönséget, hogy még tapsolni is elfelejtett; csak akkor tört ki a viharos tetszésnyilvánítás, amikor a művész távozni készült a pódiumról.

1867-ben és 1870-ben zongoraestet adott a Zöldfában Bakody Lajos győri születésű zongoraművész. Szintén többször lépett ezen a helyszínen pódiumra a Kletzer Feri néven szerte a világban koncertező csellista feleségével, a szavalóművész Valériával. 

Visszatérve a zongoristákhoz, 1869-ben két estén is fellépett Bánfi Rezső, a sajtó szerint hét, valójában nyolc éves gyermek-zongoraművész. A helyi lap tudósítója a csodagyermekekkel szembeni ellenérzéssel ment el a hangversenyre, de lelkesen távozott:

... e geniális ifjú a szó szoros értelmében meglepett bennünket zongora-játékával, kitörő lelkesedéssel hívtuk is ki minden egyes darab után. (Zala-Somogyi Közlöny 1869. ápr. 17.)

1871-ben két alkalommal is hallhatta a kanizsai közönség a magyar zenei élet egy érdekes figuráját, a hét évig tartó külföldi útjáról éppen hazatért Nagy Jakab tilinkóművészt, akiről Jókai Mór is megemlékezett Szép Mikhál című regényében (a 11. fejezetben). A jeles muzsikus előszeretettel játszott ritka, magyar, román és tót népzenészek által használt hangszereken koncertpódiumon is, muzsikájában népi dallamokat feldolgozva. Kanizsai koncertjén közreműködött a Zöldfa „házi” zenekara, Grünbaum József vezetésével.

Néhány kiváló külföldi előadónak is tapsolhatott a közönség a Zöldfában. Louis Eller, az osztrák születésű, Párizsban élő, akkor harmincnégy éves hegedűvirtuóz két koncertjéről csak a Thúry György Múzeumban őrzött szórólapot ismerjük.



Biztosan több komolyzenei esemény is volt a Zöldfában ezekben az időkben, ám helyi hírlap hiányában ezek nagyrészt felderíthetetlenek. Pontosabb értesülésekkel 1862, a Zala-Somogyi Közlöny megindulása után rendelkezünk.

Így Paulina Castri, a párizsi nagyopera tagjának hangversenyéről, aki 1868. december 1-jén zsúfolt ház előtt Donizetti- és Bellini-áriákban hallatá bűbájos énekét. (Zala-Somogyi Közlöny 1868. dec. 5.)

1875. november 21-én kevesebb, ám műértő közönség hallgatta meg Európa akkori egyik legjobbnak számító kamarazenei társaságát, a Firenzei vonós­négyest, amely a műfaj mesterművei közé tartozó egy-egy Haydn-, Mozart- és Beethoven-kvartettet adott elő.

A többszörösen megújuló tapsvihar élénken tanusítá, hogy a remek játékot a műértő közönség átérezé (Zalai Közlöny 1875. 11. 25.)

Hát ilyen hangversenyélet volt Kanizsán a 19. század derekán...