Muzsikus sírok a kanizsai temetőben 2.

Tavaly ilyenkor blogbejegyzés formájában már tettünk egy virtuális sétát a nagykanizsai köztemetőben, de még van több olyan sír, amelyet érdemes felemlíteni és érdemes nemcsak virtuálisan felkeresni azoknak, akiknek fontos városunk múltja.

Az első síremlék alatt tulajdonképpen nem is muzsikus nyugszik - ám művészi fokon hegedült, több koncerten is fellépett. Később Nagykanizsa életében betöltött szerepéből adódóan nagyon sok jót tett zenei életének fejlesztéséért, különös tekintettel az 1926-ban megalapított Városi Zeneiskolára. Ám ahhoz, hogy például ennek az intézménynek, vagy a városi szimfonikus zenekarnak felmérje a jelentőségét és lehetőségeihez képest segítse működését, nagyon sokban hozzájárult, hogy ő maga is gyakorlatilag profi szinten muzsikált.

Dr. Krátky István (1888-1956) polgármesterről van szó. Gondolom, síremlékét sok kanizsai ismeri, hiszen nagyon központi helyen nyugszik - legalább most méltó helyen, az élete utolsó tíz-tizenkét évében elszenvedett tragikus méltánytalanságok után:

Dr. Krátky István - Kripta I. 1. sír

Klatt Aurél (1913-1971) nyughelye következik, aki a Városi Zeneiskola egészen csodálatos képességű zongoratanára volt, gyakorlatilag koncertképes zongoraművész. A pozsonyi születésű fiatalember a prágai zeneakadémián szerzett diplomát. A nehéz évek az ő életében is a második világháború környékére estek és 1947 körül értek véget azzal, hogy városunkban sikerült letelepednie. Zeneiskolai tevékenysége méltó volt az intézmény első nagy korszakának legnagyobb pedagógusaihoz. Sajnos idejekorán, 58 évesen halt meg súlyos betegségben, nagy veszteségére városunk zenei életének. Két méter körüli délceg alakjára talán még vannak, akik emlékeznek Kanizsán...

Klatt Aurél - III. parcella 8. sor 24. sír

Sétáljunk el a Tardos-házaspár sírjához is. Közülük a feleség, Tardos Lászlóné Klacskó Erna (?-1985) volt a hivatásos muzsikus, 1952-től zeneiskolánk gordonka-tanára és a kanizsai szimfonikus zenekar első csellistája. Ő élesztette fel újra városunkban a gordonka tanítását, több növendéke került zenei pályára. Férje, dr. Tardos László (1911-1982) orvos volt, mellette gyakorlatilag profi mélyhegedűs. 1940-ben Szegedről került Nagykanizsára, mert ő lett az akkor felállított malária-állomás vezetője. Szegeden már komoly tapasztalata volt a kamarazenélésben mint a Szegedi Vonósnégyes tagjának és Kanizsán is évtizedeken keresztül erősítette a szimfonikus zenekart. Két-három éve jártam utoljára sírjuknál, az alábbi fénykép is akkor készült. Nem tudom, azóta történt-e változás, akkor Tardos Lászlóné neve nem volt felvésve a sírkőre, de egészen biztosan ott nyugszik ő is férje mellett.

Dr. Tardos László és felesége - VII. parcella 1. sor 22. sír

Sétánk végén egy kicsit kalandozzunk el más zenei műfaj felé is. Utolsó állomásunk Torma Antal (1894-1962), azaz a közkedvelt Torma Tóni cigányprímás sírja. Zenész családba született, apja a 19. század végétől volt városunk ismert prímása. Sőt, Kanizsán az idők folyamán több Torma nevű cigányzenész is működött. Bevallom, mivel a sírkövön nincsenek évszámok, azt nem tudom, hogy az "Id. Torma Antal" felirat még a 19. század végétől működött prímást jelenti-e és az ifjabb pedig az ő 1962-ben elhunyt fiát, vagy a 62-ben elhunyt Tormát értik "idősebb" alatt, mert neki is lehetett Antal nevű fia... Talán egyszer ez is kiderül.

Torma Antal - VIII. parcella 1. sor 7. sír

Temetői sétánkat két olyan sírral fejezzük be, amelyeket korábban már megmutattam az életüket feldolgozó blogbejegyzésekben. Most emlékeztetőül ide linkelem őket.

Az első Erdősy Eugénia (és családja) síremléke. A primadonna 1886-ban Berlinben követett el öngyilkosságot, ám kívánságára szeretett Nagykanizsáján helyezték örök nyugalomra.

ERDŐSY EUGÉNIA SÍRJA  ("A" tömb 8. sír)

A másik síremlék, amelyet már egyszer megmutattam, a majdnem száz évvel később elhunyt Rácz Alajosé, a kanizsai zeneiskola kedvelt tanáráé.

RÁCZ ALAJOS SÍRJA az idelinkelt blogbejegyzés végén látható (XXVII. parcella 11. sor 7. sír).

Jövőre folytatom...

És a bejegyzés végére egy gyönyörű Mozart-andante (kicsit még salzburgi emlékeim jegyében):

Rácz Alajos - képes ráadás

Végigkísértük közösen a 100 éve, 1912. november 26-án született Rácz Alajos kántor, karnagy, zenetanár életútját. A róla szóló négy folytatásban ugyan tettem közzé fényképeket, de nem fért be minden, amit szerettem volna megmutatni.

Így  készítettem egy utolsó bejegyzést e képek, dokumentumok számára.

Először azonban itt van az egyesített tartalomjegyzék a sorozat gyors áttekintéséhez:

1. rész: A Rácz család története, Rácz Alajos viharos pálykezdése

2. rész: Rácz Alajos, mint a Felsőtemplom kántora

3. rész: Rácz Alajos a MAORT kórusa élén, kapcsolata Bárdos Lajossal

4. rész: Rácz Alajos, mint a nagykanizsai Állami zeneiskola tanára  

Rátérve a képekre és dokumentumokra, elsőként itt van Rácz Alajos születésének bejegyzése a nagykanizsai állami anyakönyvben. Az is látszik belőle, hogy a család akkor az Eötvös tér 17. szám alatt lakott.

Még cseperedőfélben voltak gyermekei, így Alajos is, amikor id. Rácz János 1921-ben családjával átköltözött a Hunyadi utca 22. számú házba. Itt elég hosszasan laktak. Ezen a helyen, ami pedig egy nagyon központi, ám kicsit nyugalmasabb része a városnak, már régóta csak egy düledező fakerítés "díszeleg", amely az elvadult üres telket az utcától elválasztja:

Rácz Alajos házassági bejegyzése következik (1940. október 28.), szintén a nagykanizsai állami anyakönyv megfelelő kötetéből:

Házasságkötésekor ő már abban a házban lakott, ahol aztán egész későbbi élete telt és ebben a házban is hunyt el. Ez a Fő utca 15. számú épület:

Megérdemelne egy emléktáblát...

Kántori korszakát illusztrálja itt egy 1941-es cikkecske a Zalai Közlönyből a Szent Imre Kórus megalakulásáról:

A nagykanizsai Állami Zeneiskola tanáraként eltöltött negyedszázadáról az alábbi csoportképpel emlékezzünk meg:

Csak a rend kedvéért írom ide, hogy Rácz Alajos balról a harmadik. Amúgy pedig lehet böngészgetni a fényképet, hogy ki kit ismer fel rajta :)

A negyedik folytatás végén megmutattam az 1986 június közepén két nap különbséggel elhunyt Rácz Alajos és felesége közös gyászjelentését.

Az utolsó fényképpel látogassunk el sírjukhoz a nagykanizsai köztemetőbe (XXVII. parcella 11. sor 7. sír):

100 éve született Rácz Alajos 4.

A mai, utolsó folytatásban Rácz Alajos zeneiskolai korszakát szeretném bemutatni.

Ehhez kicsit kanyarodjunk vissza az időben. Rácz Alajos már a háború előtt óraadóként több iskolában is tanított, bár nem mindenhol éneket - a tanonciskolában például közismereti tárgyakat, de hát nyilvánvalóan kellett a pénz... Ám a 30-as évek második felében már iskolai énekkart is vezetett, az akkori II. körzeti elemi iskolában - ez a mai Rozgonyi Iskola. Velük vett részt a Ketting Ferenc által 1937-ben megszervezett legelső nagykanizsai Éneklő Ifjúság hangversenyen. Ott Kodály Karácsonyi pásztortáncát énekelték, azt a gyönyörű kis darabot, amit éppen a 2. folytatás végére tettem fel hallgatni valónak :)

Az elmúlt alkalommal írtam, hogy mint kántor 1948-ig működhetett. Az akkori politikai változások idején zaklatták, megfélemlítették, a Szent Imre Kórust kormányhatározattal feloszlatták. Szerencsére maradt számára kivezető út, hiszen zeneakadémiai végzettséggel rendelkezett. Rövid ideig a Zrínyi iskolában tanított éneket, majd kezdetben óraadó, 1950-től pedig rendes tanára lett a nagykanizsai Állami Zeneiskolának. Innét ment nyugdíjba 1975-ben.

Ebben az intézményben ugyanazt a "vonalat" folytatta, mint egyházkarnagyként, a kodályi zeneoktatási koncepció gyakorlatban való bevezetését. Ennek módszereit a szolfézs tanáraként Kanizsán ő vezette be, próbálta ki a gyakorlatban és terjesztette. Nyugdíjba vonulásakor elmondhatta, hogy mintegy 5000 növendéke volt, köztük a zeneiskola akkori tanári karának háromnegyed része...

Amikor néhány héttel korábban e sorozat első részét közzétettem, két reagálás is érkezett egykori tanítványaitól. Bár ezeket ott el lehet olvasni a kommentárok rovatban, a lényegüket ide is bemásolom, annyira fontosnak, informatívnak tartom őket, s egyúttal remekül felidézik az akkori légkört és Lojzi bácsi személyiségét:

Én összhangzattant tanultam tőle a Zeneiskolában, neki köszönhetem, hogy belelátok a harmóniák világába. [...] Minden óra után rohantam haza, hogy az otthoni pianínón a frissen tanultakat gyakorolhassam.
A másik kapcsolatom Lojzi bácsival a Vegyipari Technikum Zenekarához (ilyen is volt!!!!) fűződik. Bár csak egyszerűbb vonós darabokat játszottunk, de ez, és azt megelőzően az Úttörőzenekar volt az előszoba a Szimfonikus Zenekarhoz, amelybe bekerülni akkoriban nagy megtiszteltetés volt.

Lojzi bácsi a vegyipari technikum vonószenekara élén

Egy másik volt növendéke így emlékezett:

Szeretett Lojzi bácsitól nagyon sok évig tanultam szolfézst, zenetörténetet, és összhangzattant. [...] Nagyon szigorú, de igazságos tanár volt. A szigorára jellemző, hogy a tábla mögött feleltünk, hogy ne tudjunk súgni egymásnak. [...] A zene szeretetét már általános iskolás korunkban belénk nevelte a régi Művelődési házban tartott vasárnapi matiné-hangversenyeken, Ő szokta ismertetni az adott zeneművek keletkezésének történeti előzményeit.

Újra megköszönöm a véleményeket és az első kommentelőnek az értékes és ritka fényképet külön is. A kép, a lányok szoknyahosszából és egyéb jelekből ítélve szerintem 1969/70 körül készült :)

A két emlékezés felidézi, hogy a szolfézstanítás mellett Lojzi bácsi vezette a zeneiskola úttörőzenekarát, az akkori vegyipari technikum vonószenekarát és foglalkozott zenei ismeretterjesztéssel. Mindezek mellett még a 60-as évek elején tagja volt egy országos munkacsoportnak, amely az alsó fokú zeneoktatás reformján dolgozott. Később általános iskolai megyei szakfelügyelő is lett és vezette a kanizsai zeneiskola mellett működő zeneoktatói munkaközösséget. S ha jól emlékszünk az előző folytatásra, másfél évtizeden át, 1967-ig még az országos hírű olajbányász vegyeskarnak is ő volt a karmestere! Szívügye volt a népzene, a népzenei ismeretterjesztés. Még nyugdíjas éveiben is sokat járt a környező falvakba, segíteni az ottani pávaköröket, kórusokat.

Lojzi bácsi élete hetvennegyedik évében, 1986. június 17-én hunyt el, két nappal szeretett felesége halála után. Philemon és Baucis... 

A sorozathoz felhasznált források:
 
Csizmadia Ferenc nyugdíjas nagykanizsai tanár szóbeli közlései, 2009
Csizmadia Ferenc: A nagykanizsai "Jézus Szíve" plébánia templomban működő Szent Imre Kórus története. Kézirat,1988
Gábor Jenő: Szemelvények Nagykanizsa amatőr zenei- és énekkari életéről. Kézirat, 1970 körül
Jubileumi évkönyv. 50 éves a nagykanizsai zeneiskola. Zalaegerszeg, 1976
Horváth Ildikó: Szolfézzsal, népdal-mentéssel, mű-ismertetéssel. 40 év a zenekultúra terjesztésének szolgálatában. = Zalai Hírlap 1971. június 28.
Kocsis Katalin: Nagykanizsa 100 zenei emlékhelye. Nagykanizsa, 2009
N. V. Sz. É. forgatókönyvek 1907-1957. Összeáll. a nagykanizsai Vasutas Kulturotthon vezetősége, 1957
A nagykanizsai Szent Imre Kórus évkönyve. Kézirat, 1946
T. A.: Emberek, dalok, évtizedek. = Zalai Hírlap 1975. április 13. 

 

100 éve született Rácz Alajos 3.

A Nagykanizsán 1912. november 26-án született Rácz Alajos kántor, karnagy, zenetanár életét eddig két részben követtük nyomon itt a blogon. Először családjáról és viharos pályakezdéséről írtam, majd kántori munkásságáról szóltam. A kanizsai felsőtemplomban működve több jelentős újítást vezetett be, alkalmazva a Zeneakadémián megismert "új időknek új dalait", Kodály Zoltánnak és körének eszmeisége alapján. Rácz Alajos a felsőtemplom keretében 1941-től kiváló kórust is vezetett.
A háborús évek nehézségei után e kórus - s egyúttal a templom zenei élete még fellobbanhatott egy rövid időre. Kanizsa 1944-ben megszűnt legjobb énekkarának, a Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör kórusának számos tagja "átigazolt" a templom Szent Imréről elnevezett, a háború következtében megcsappant létszámú kórusába.
Bár az, hogy a Felsőtemplom keretei között működött az énekkar, nem jelenti azt, hogy költségvetési keretet is kaptak volna. Gyakorlatilag önfenntartók voltak, csak a helyszínt kapták ingyen, egyéb költségeiket koncertjeik bevételeiből fedezték. A kántornak pedig nem járt külön díjazás ezért, az istentiszteleteken való zenei közreműködés mellett munkaköri kötelessége volt kórust is vezetni. Mindezt jól mutatja 1946-ban stencilezési eljárással kibocsátott évkönyvük... 
Olvassunk bele Rácz Alajos előszavába, amelyben elmeséli a kórus megalakulásának történetét: 

Már írtam, hogy Rácz Alajos zeneakadémiai tanulmányai során meleg kapcsolatot alakított ki mesterével, Bárdos Lajos zeneszerző-karnaggyal, akinek tiszteletére aztán Bárdos-napot rendezett Kanizsán, a zeneszerző személyes részvételével. Délelőtt valamennyi kanizsai - iskolai és felnőtt - kórus részvételével nagyszabású hangversenyt tartottak a gimnáziumban, ahol világi kórusművek hangzottak fel, majd délután ugyanezek az énekkarok egyházzenei hangversenyt adtak; természetesen mindkét alkalommal több Bárdos-mű is felhangzott a szerző vezényletével. A templomi koncert végén ötszáz dalos énekelte a zárókórust.

Mint a Zala (ami még ekkor is nagykanizsai hírlap volt!) megjegyezte, a nagykanizsai Bárdos-nap megrendezéséért Rácz Alajos kiváló karnagyunkat illeti elismerés és dicséret.

Mindez történt 1948. április 25-én, vasárnap, alig két héttel a "fordulat" előtt...

A Szent Imre Kórusnak ez lett utolsó nagyszabású fellépése. A hatalomátvétel után hamarosan kormányintézkedés szüntette meg az énekkart. Rácz Alajost is megfélemlítették, abbahagyta a kántori tevékenységet és pályafutását 1950-től az Állami Zeneiskolában folytatta. Csak zárójelben jegyzem meg, a nagyszerű kántor igazán otthonról hozta a munkásemberekkel való szolidaritást: apja, az első részben említett id. Rácz János a század első évtizedétől hosszú időn keresztül a vasutas kórus karnagya is volt és annak idején neki azért volt sok támadásban része, mert 1919-ben a munkásgyűléseken lelkesen vezényelte énekkara élén saját "Világszabadság" című kórusművét. Rácz Alajos templomi kórusának háború előtti légköréről pedig - saját szavai alapján - ezt írta egy újságíró (Zalai Hírlap 1975. április 13.): Ami másutt, más érintkezési formák közt e régi világban elképzelhetetlennek tűnt, náluk természetessé vált: borbélysegéd, ügyvéd, tanárember, üzemi munkás, cselédlány együtt énekelt Rácz Alajos első, hírneves kórusában. Ez a kis közösség száműzte a „nagyságozást” és az emberek közé sorompót emelő egyéb hivatalos hajbókolást.

Az 1945 utáni időkben, párhuzamosan a Szent Imre Kórus rövid utolsó fellobbanásával Rácz Alajos egy másik kórusnak, a MAORT énekkararának is a karnagya lett mintegy másfél évtizedre.

Külön fejezetet jelentenek Nagykanizsa zenei életének történetében az olajbányászathoz kapcsolódó művészeti csoportok. Szimfonikus zenekaruk 1946-ban alakult meg, 120 tagból álló vegyeskaruk is ekkoriban jött létre, mindkét csoport első karnagya Enge János, a leánygimnázium tanára volt. Miután ő elköltözött a városból, az üzem új karvezetőt keresett. Levélben fordultak Bárdos Lajoshoz, hogy ajánljon nekik valakit - ő pedig csodálkozva válaszolt, hogy nincs szükség az ő közbenjárására, hiszen egykori kedves növendéke, Rácz Alajos ott él Kanizsán, miért nem kérik fel őt? Így lett Rácz Alajos 1950-ben a MAORT Jó Szerencsét Munkás Dalkör karnagya. A kórus 1952-től Erkel Ferenc Kórus néven az olajipari művelődési házban működött. Rácz Alajos jó másfél évtizedig vezette az együttest, amelyet a bányász szakszervezet országosan legjobb kórusává tett. Kanizsai és megyei szerepléseik mellett több országos dalosfesztiválon szerepeltek kiemelkedő sikerrel, rádiófelvétel is készült velük. Bárdos továbbra is rajta tartotta szemét Rácz Alajos karnagyi tevékenységén, többször eljött új kórusához Kanizsára, vezette próbáikat - sőt, komponált is számukra.

Fejezzük be itt a mai részt. Legközelebb Rácz Alajos zeneiskolai éveit idézem fel.

Mai zenénk Bárdos Lajos egy népszerű feldolgozása, a Tábortűznél. Eredetileg cserkész-dal volt, de én úttörő-változatára is emlékszem :)