Itt volt Práger Hermina esküvője

Legutóbb azt mutattam meg, operaházi működése idején hol lakott könyvem főhőse, Hermine Braga - azaz a Kanizsáról elszármazott kedves kis Práger Hermina. Most látogassunk el esküvőjének helyszínére.

Hermina 1886. november 14-én ment férjhez. Ez a fényképe ebből az évből származik:

www.theatermuseum.at/de/object/9ce99bfb86/

Nem kapkodta el: már elmúlt huszonkilenc éves és majdnem egy évtizednyi - rendkívül sűrű és sikeres - operaházi működés állt a háta mögött. Vőlegénye Julius Jaff, bécsi kereskedőcsalád sarja, öt évvel volt idősebb nála. Mindketten izraelita vallásúak lévén, esküvőjüket Bécs akkori izraelita főtemplomában, az úgynevezett Stadttempelben tartották.

Mai címe Seitenstettengasse 4. Az 1. kerületben található, talán még 10 perc sétára sincs a Stephansplatztól. A Duna-csatorna felé vezető Rotenturmstrassén kell elindulnunk, itt az útvonal:



A helyszínre érve kívülről egyszerű, harmonikus homlokzatú, ötemeletes városi bérházat találunk egy rövid, csendes utcában. 

Maga a zsinagóga a ház mögött található: nem különálló udvari épület mint például a nagykanizsai, hanem az utcai szárny belső oldalához csatlakozik és a bérházon át közelíthető meg.

Von Josef Kornhäusel - Genée, Pierre: Wiener Synagogen 1826-1938. Wien 1987, Gemeinfrei, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=3538795

Építésének idejében a nem-katolikus istentiszteleti helyek nem kerülhettek utcafrontra, hogy direkt módon ne juttassák a járókelők eszébe létezésüket...

A Stadttempel Bécs legrégebbi működő zsinagógája, mely művészettörténeti szempontból is jelentős. 1825/26-ban épült; a bécsi biedermeier kimagasló építésze, Josef Kornhäusel tervezte. Az ovális alaprajzú imaterem befogadó képessége mintegy 700 fő (ekkoriban még jóval kisebb volt Bécsben a zsidó vallásúak aránya mint majd akár ötven év múlva). Tizenkét jón oszlop koszorúzza, melyek a kupolát tartják. Az oszlopokhoz csatlakozik a nők galériája (a férfiak az alsó szinten ülnek). 

Régi metszet a templombelsőről:
 

http://lifeofthesynagogue.library.cofc.edu/?page_id=220

Itt volt tehát Hermina és Julius Bernhard Jaff esküvője 1886. november 14-én.

Minthogy a menyasszony Bécs népszerű énekesnője volt, szinte minden újság hírként közölte esküvőjének előzetesét, majd az esemény után röviden tudósítottak is. 

A Wiener Salonblatt számolt be a legrészletesebben:

Vasárnap déli 12 órakor tartotta Hermine Braga kisasszony, az Udvari Operaház énekesnője esküvőjét Julius Jaff nagykereskedővel. Már fél 12-kor szép számú közönség gyülekezett a templom külső termében. A jegyespár rokonsága mellett ott volt az operaház főintendánsának képviseletében dr. Blassack kormánytanácsos, valamint számos operaénekes és operaénekesnő. 

Hogy ki volt a kántor Hermina esküvőjén, nem tudjuk. Már biztosan nem Salomon Sulzer, aki a Stadttempel megnyitása óta, 1826-től egészen 1881-ig működött Bécs főkántoraként. Mégis érdemes róla szólnunk témánk kapcsán, személyének ugyanis több direkt nagykanizsai vonatkozása van. Ő volt a modern zsidó egyházzene megteremtője: olyan hatással reformálta meg az istentiszteletek zenei rendjét, hogy a kanizsai zsinagóga már 1829-ben azt vette át, méghozzá a források szerint Sulzer személyes útmutatásai alapján. S ha Kanizsára alig három év alatt eljutottak reformjai, akkor hosszú működési idejében minden bizonnyal más helyekre is, széles kisugárzással. Később, az 1860-as évek eleje körül egy ideig Sulzernél tanult Kartschmaroff Leó, aki 1867-ben a kanizsai zsinagóga főkántora lett és 50 évig az is maradt. 

Sulzer emléktáblája az előcsarnokban:

Két másik emléktábla és egy emlékmű a vészkorszak áldozataira emlékezik:

A fenti képek kapcsán érdemes felidézni, hogy Bécs régi zsinagógái közül egyedül ez a régi főtemplom élte túl a náci időket; a többit 1938. november 9-ről 10-re virradó éjszaka felgyújtották. A Stadttempelt csak azért nem pusztították el, mert félő volt, hogy vele együtt az egész lakótömb leég. A feldúlást azért nem kerülte el...

1938-ban Hermina még életben volt: elmúlt 80 éves és a közelben, a Sterngasséban lakott. Vajon milyen félelmek között tölthette utolsó hónapjait magányosan, régóta özvegyi sorban (férje még 1916-ban elhunyt) 1940. szeptember 10-én bekövetkezett haláláig? 

A félelem, vagy ha nem is direkt félelem, mindenesetre elővigyázat ma is jelen van a Stadttempel életében. Hétköznapokon vezetéssel megtekinthető, nyáron napi két alkalommal is, én is így láthattam. Ám nagyon körültekintő biztonsági intézkedések után lehet csak bemenni, ugyanis nem az 1938-as tragikus éjszaka volt az utolsó merénylet a zsinagóga történetében. 1979. április 22-én az udvaron robbantottak palesztin szélsőségesek. Nem sérült meg senki, de az épületben jelentős károk keletkeztek. 1981 augusztus 29-én viszont két emberéletet és több, mint húsz súlyos sebesülést is követelt egy terrorista akció, amikor a szombati istentiszteleten két terrorista kézigránátokat robbantott és a résztvevők közé is lőtt. 

Ezzel a kettős élménnyel: az örömmel, hogy láttam egy Bécs történetében fontos épületet, ami Hermina esküvőjének helyszíne is volt, és a "jobb félni, mint megijedni"-érzés  megtapasztalásával hagytam el az épületet...

Latabár-esküvő Nagykanizsán 3.

Ígérem, ma befejezem a témát; azért foglalkozom még egyszer vele, mert nem mondtam el a Kanizsán 1902. szeptember 8-án megtartott esküvő folytatását, a kanizsai jegyespár életének, sorsának további alakulását.

Mint tudjuk, a már akkor is színész-dinasztiaként számon tartott Latabár-család egyik ifjú tagja, a táncos-komikusi pályája kezdetén járó Latabár Árpád Kanizsán házasodott össze a már gyermekét váró Déri Ilona (eredeti nevén Deutsch Honor) színésznővel. Körülbelül két és fél hónap múlva, 1902. november 24-én Kecskeméten született meg első fiuk: Latabár Kálmán, aki aztán a dinasztia legnagyobbjává vált. Ő azért Kecskeméten látta meg a napvilágot, mert a Kövesi-féle színtársulat eredetileg Kecskeméten rezideált, onnét kerültek a Dunántúlra és úgy látszik, a kecskeméti Latabár-háztartást még nem számolták fel teljesen. Majdnem pontosan egy évre rá, 1903. november 22-én pedig megszületett ifjabb Latabár Árpád. Ő Sátoraljaújhelyen jött a világra, ami azt mutatja, hogy a Kanizsán alig két éve megkötött házasság már nagyon düledezett: Sátoraljaújhely ugyanis a feleség szülővárosa volt, akinek még élt kocsmáros édesapja és inkább hazament régi otthonába szülni... És valóban, amint Molnár Gál Péternek A Latabárok című könyvéből is tudható, ifjabb Árpád megszületése után egy évvel a bohémtermészetű táncoskomikus végleg elhagyta családját. Pesten nagyon jónevű színész lett. Fiaival azért törődött, nem annyira rendszeresen, inkább rapszodikusan, de a maga módján szerette őket - és bizony reklám-megfontolásokból is -  sokat emlegette őket különböző riportokban és mutogatta magát velük fényképeken. De ha az időközben felnőtt fiúk ebben partnerei voltak, azért nem lehetett annyira rossz köztük a viszony. Sőt, 1933-tól ők hárman többször is együtt léptek fel, az alábbi kép is akkoriban készülhetett:

Szegény Deutsch Honor pedig, aki egy ideig az Operaház kórusának tagjaként kereste saját magának és fiainak a kenyeret, harmincöt éves korában súlyos agyvérzést kapott. Utána még négy évtizedet (!) élt fiai oltalmában és soha nem szűnt meg szeretni daliás férjét. Mivel nem volt hajlandó elválni, férje nem nősült meg többet (lehet, hogy egyébként sem tette volna), de hosszú és sikeres fővárosi pályája során bizony sok hölgy, köztük színésznő fejét is elcsavarta... 

Említett könyvében Molnár Gál Péter leír egy történetet az egykori "kanizsai ifjú párról" 1938-ból, idősebbik fiuk megházasodása kapcsán.

Latabár Kálmán akkor már híres színész volt, így esküvője nagy társasági eseménynek számított, apja viszont már kiöregedett a szakmából. Kálmán megüzente az apjának, hogy gondoskodik róla hátralevő életében anyagilag, ha megteszi azt, hogy esküvőjén karonfogva jelenik meg beteg, de még mindig hites feleségével.

Így történt azután, hogy idősebb Latabár Árpád betoppant egykori, rég nem látott feleségéhez a Népszínház utcába, kezet csókolt, karját nyújtotta és gyengéd udvariassággal viselkedett vele a szertartás alatt. A Bristol-beli ebéden a tósztok végén az öreg Latabár fölkelt pohárköszöntőt mondani. Megindítóan szép szavakkal szólította fel a jelenlevőket, hogy ürítsék poharukat annak az asszonynak az egészségére, aki a fiatal férjnek életet adott, áldozatkészen dolgozott érte és nagyszerű nevelésben részesítette. Könnyekig hatott meg mindenkit a vén lump érzelmes megtérése. Miközben könnyeiket törölgették, Latabár oldalt fordult, s mint színész a nagyjelenete után, úgy kérdezte: "Milyen voltam?"

A kanizsai jegyespár mindkét tagja viszonylag hosszú életet élt. Idősebb Árpád  1951-ben hunyt el, 73 éves korában. Deutsch Honor pedig, mint már írtam, a harmincas évei közepén kapott agyvérzés után több mint negyven évvel, 77 éves korában, 1957-ben hunyt el...

Történetünk helyi utójátéka, hogy a "nagy" Latabár Kálmán lánya, Latabár Katalin, a Magyar Állami Népi Együttes kitűnő szólótáncosa, és különösen az ő férje, a szintén táncos Tarczy Zoltán sokat jártak az 1960-as, 1970-es években Nagykanizsára, ahol az akkor a Sugár út 3. alatt levő művelődési házban tánctanfolyamokat tartottak. Én még ifjú könyvtárosként emlékszem Tarczyra, bizony, nem hozott vissza minden könyvet...

A kanizsai esküvő a helyi folklórba is bekerült. 1948. február 18-án írta a Zala - Latabár Kálmán aznapi kanizsai vendégszereplése kapcsán -, hogy az idősebbek biztosan emlékeznek még édesapjára, a langaléta táncoskomikus Latabár Árpádra. Hogy mekkora szenzációja volt a városnak az ő esküvője: hosszú, felvirágozott kocsisor (még nem autók!) volt a nászmenet, egész Kanizsa kint állt az utcákon, majd bezsúfolódott az ódon ferences templomba, ahol a színész kimondta a holtomiglan-t. Nos, ebből egyetlen dolog egész biztosan nem igaz: az, hogy az alsótemplomban lett volna az esküvő. Láttuk a hivatalos iratokat: a vőlegény evangélikus, a menyasszony izraelita vallású volt és megegyeztek, hogy gyermekeik az apjuk vallását követik. Az akkori újságok egyébként is csak polgári esküvőről írtak, de ha mégis lett volna egyházi is, azt biztosan nem katolikus templomban tartják. Lehet, hogy csak a helyszínre emlékezett pontatlanul annyi év távlatából az újságíró, de ha tényleg ekkora városi szenzáció lett volna, megírták volna a korabeli újságok, amiből annak idején kettő is volt Kanizsán. Az egyik, a Zala adott hírt az esküvőről, de ilyen külsőségeket nem említett, a másik, a Zalai Közlöny pedig egyáltalán nem írt róla. Másrészt szerintem, mivel a menyasszony előrehaladott terhes volt, szerintem azért is a mi kis városunkban házasodtak össze és nem Pécsen, a színtársulat állandó székhelyén, mert ezt éppen feltűnés nélkül igyekeztek megtenni. Ez utóbbi véleményemről nincs forrásom, amivel alá tudnám támasztani, csak gyanítom a dolgot. De erősen az az érzésem, hogy ez az emlékezés a legenda kategóriájába tartozik...

A történetet a Kanizsa TV K'ARC című kulturális műsorában is elmeséltem:

Latabár-esküvő Nagykanizsán 1.

A múltkor feladott rejtvényre a címben már félig meg is válaszoltam, ugyanis 111 évvel ezelőtt a Latabár-dinasztia egy ifjú tagja járult az anyakönyvvezető, azaz itt Kanizsán az anyakönyvvezető-helyettes, Ihászi Horváth István elé, hogy megházasodjon. A későbbiek ismeretében van egy olyan érzésem, hogy a vőlegény nem annyira "járult", hanem inkább "vonszolták"...

Deutsch Honor és Latabár Árpád

A fenti kép forrása: Molnár Gál Péter: A Latabárok című kötete (Bp. NPI, 1983). A szerző szerint a kép 1907-ben Pécsett készült, szerintem előbb - de azt majd a következő részben mondom el, hogy miért.

A frigyből született híres(ebbik) fiúra majd legközelebb térek rá.

Nézzük először a tényeket. Mint a házassági anyakönyvből kiolvashatjuk,  1902. szeptember 8-án megjelent (a régi kanizsai városházán levő) anyakönyvi hivatalban Latabár Árpád 24 éves színész, evangélikus vallású - mint vőlegény és Deutsch Honor, művésznevén Déri Ilona, 22 éves színésznő, izraelita vallású - mint menyasszony. Mielőtt hivatalosan házastársakká váltak volna, Lengyel Lajos kanizsai alpolgármester előtt szerződést kötöttek, miszerint a házasságból származó gyermekek apjuk vallását fogják követni.

Esküvői tanúik Kövessy Albert 42 éves színigazgató és Károlyi Lajos 53 éves színész.

Íme az anyakönyvi bejegyzés mindkét oldala, ami egyértelműen bizonyítja, hogy a pár Nagykanizsán házasodott össze 1902. szeptember 8-án:

Megjegyzés: ez az eredeti bejegyzés másolata, amit néhány héttel később, szeptember 23-án hitelesített az anyakönyvvezető-helyettes, így az aláírások nem az esküvő szereplőitől származnak. A levéltárak általában nem az első példányt, hanem valamelyik hitelesített másolatot, és/vagy annak mikrofilm-változatát őrzik az egyes anyakönyvekből.

Vajon miért Nagykanizsán került sor az esküvőre?

Latabár Árpádot - kisebb társulatoknál egészen ifjan eltöltött nehéz évek után - Kövessy Albert színigazgató szerződtette, aki az 1900-as évek legelejétől Pécsett működött és az egyik legjobb vidéki színtársulattá tette együttesét. Akkoriban úgy alakult a színházi rendszer, hogy a pécsi színház városunkban is tartott szezont, általában nyáron, egy jó hónapig. Azokban a hetekben gyakorlatilag naponta volt előadás. A színházkedvelő kanizsaiak valósággal tobzódhattak, ám utána egy évi böjt következett...

Latabár Árpád, a daliás termetű táncoskomikus 1902 és 1906 között minden nyári szezonban Kanizsán játszott és a közönség igazi, nagyon szeretett kedvence lett. Sok kritika fennmaradt játékáról városunk akkori sajtójában, legközelebb idézek belőlük. Déri Ilona fellépéseinek csak ritkán találtam nyomát, ő nem tartozott a kiemelkedő, főszerepeket kapó tagok közé. Egy alkalommal például mint "három részeg asszony" egyike szerepelt a színlapon... Persze nyilván terhességei miatt sem játszott már akkoriban. Mint írtam, első fiuk az esküvő idején már jócskán útban volt.

Érdekes, hogy magára az esküvőre az 1902. évi kanizsai színi szezon legvégén került sor. Azt gondolom, azért Kanizsán, és nem Pécsen házasodtak össze, mert kerülni akarták a feltűnést, szerették volna minél diszkrétebben elintézni a dolgot. Ám teljes csendben Kanizsán sem ment a dolog, mert a két kanizsai hírlap közül az egyik megtudta és le is közölte a hírt:

Zala, 1902. szeptember 11.

Ennyi információ után már könnyen ki lehet találni, hogy ki az ő híres fiuk, a magyar színjátszás nagy büszkesége, aki két és fél hónappal később Kecskeméten született meg.

Legközelebb még folytatom a történetet!

Esküvői rejtvény

1902. szeptember 8-án, azaz 111 éve érdekes esküvőre került sor Nagykanizsán. Bár a frigyből született mindkét fiú híres ember lett, különösen az idősebbik és a maga korában az apa is népszerű ember volt, sőt, ismert családból származott, mégsem vált köztudottá még a mi kis városunkban sem, hogy ez a fontos családi esemény itt zajlott le.

Hát akkor elevenítsük fel :)

Egyelőre csak a menyasszonyt mutatom meg:

Szerintem elég ránézni a hölgy arcára, hogy meglássuk benne híresebb fiának arcvonásait, aki egyébként szülei esküvőjekor már rendesen úton volt, hiszen jó két és fél hónap múlva meg is született...

A hasonlóság miatt egyelőre nem is írom tovább a történetet, hanem feladom találós kérdésnek, hogy ki is lehet ez a híres idősebbik fiú. Igaz, nyereményt nem tudok felajánlani, de anélkül is lehet játszani, találgatni, gondolkodni :)

Legközelebb elmesélek mindent, amit erről az esküvőről ki tudtam deríteni. Sőt, a Kanizsa TV K'ARC című műsorában is fel fogom eleveníteni a történetet. Itt a blogban pedig várom a találgatások eredményeit, lehet kommentelni!!! A megfejtéssel és a teljes történettel vasárnap, az évforduló pontos napján fogok jelentkezni.