Róla kapta nevét a Nyomorultak Cosette-je

2014. december 24., szerda

0 megjegyzés
Egy nagyasszony ünnepelte karácsonykor születésnapját, hosszú életén keresztül nem is pontosan a napján. Ő maga úgy tudta, hogy december 25-én született. Második férje is mindig azon a napon gratulálta meg; az egyik évben, 1870-ben különösen emlékezetes módon. Egy zenekari darabbal köszönte meg neki, hogy otthont teremtett a számára és fiúval ajándékozta meg. A darabot villájuk kertjében, felesége ablaka alatt, meglepetésként játszatta el egy zenekarral.

Itt van, mi is meghallgathatjuk:



Természetesen Cosima Liszt a nagyasszony, a mi Liszt Ferencünk középső gyermeke, aki 1837. december 24-én született Itáliában, Como városában, ott is a Hotel dell'Angelo-ban, annak is 614-es szobájában.
Tudjuk, hogy bonyolult kapcsolat gyümölcse: jogilag is és érzelmileg is. Édesanyja, akit a keresztlevél álnéven említ, hivatalosan egy francia arisztokrata felesége. Marie d'Agoult gyönyörű szőke asszony, egészen kiváló intellektussal. Néhány évvel idősebb a hatalmas szerelemre lobbant Lisztnél és sajnos érzelmileg rendkívül labilis. Három gyermekük és kezdeti boldogságuk után Lisztnek bizony sok keserűségben volt része miatta...

Franz von Lenbach: Cosima Wagner


De a mai poszt középső gyermekükről szól. Cosima nem volt szép, de ő is ragyogó képességekkel rendelkezett zenében, irodalomban egyaránt és hatalmas akaraterővel. Most nem szeretném itt részletezni életútját. Több magyarul is hozzáférhető könyv szól az életéről, a legjobb szerintem Francoise Giroud: Csodálatos Cosima című könyve. Ha a könyv nincs kéznél, EZEN A LINKEN az érdeklődő gyorsan hozzájuthat az alapvető információkhoz. Ha most nincs is idő beleásni magunkat Cosima egyéniségébe, ebben a pillanatban talán annyi is elég, amit Liszt maga mondott róla: "Csodálatraméltóan az én leányom!"

Ebben a posztban Cosimának csak a keresztnevére szeretnék kitérni, ami egy kimondottan szokatlan név. Népszerű elmélet volt, hogy születési helyének neve, Como városa ihlette. Ha fellapozzuk Alan Walker nagy Liszt-monográfiájának első kötetét - ami szerintem az egyik legalaposabb és legtökéletesebb monográfia, amit Lisztről írtak, sőt, továbbmegyek, a monográfia műfajának is az egyik legtökéletesebb példája, - ott olvasható a magyarázat:
Történült, már Cosima felnőtt korában, hogy Liszt egy alkalommal egy hölgyismerősével sétált Rómában a Forum környékén. Ott említette a hölgynek, hogy valaha itt templomot emeltek Szent Kozma és Szent Damján vértanúk emlékére, és Cosima Szent Kozmáról kapta a nevét, annak női párját - azért, mondta Liszt, mert Kozma és Damján, akik arab orvosok voltak, sok jót cselekedtek. Ezt alátámasztja Cosima is, aki naplójában többször utal úgy Szent Kozma napjára, mint "a névnapom"-ra.
Walker nem említi, de közvetítő kapocsként Liszt részéről szerintem belejátszhatott a dologba Firenze középkori urának, Medici Cosimo-nak a neve is - akit, mint eredetileg orvoscsalád sarját  nyilván Szent Kozmáról neveztek el. Liszt pedig nagyon otthon volt az európai kultúrában, Firenze történelme és irodalma különösen sokat jelentett neki - lásd Dante vagy Petrarca által ihletett műveit.

Így visszatekintve szerintem teljesen tökéletes választás volt Liszt részéről a név, mert annyira egyedi, mint amennyire a viselője is kimagasló egyéniséggé vált - elég csak a keresztnevét kimondani, máris mindenki tudja, kiről van szó...

Cosima nevének eredete mellett van még itt egy rendkívül érdekes kultúrtörténeti vonatkozás, erről szintén Alan Walker ír. Liszt maga nem Cosimának szólította a lányát. Ő szeretett mindenkinek, aki közel állt hozzá, beceneveket adni, így kislányát egész életében Cosette-nek hívta. És igen, ez a név rendkívül ismerős mindannyiunknak Victor Hugo nagy regényéből a Nyomorultak-ból. Ám, ha megnézzük a dátumokat, kiderül: nem Liszt vette át onnét ezt a névalakot, hanem fordítva: Victor Hugo volt az, aki Párizsban Liszt társaságában hallhatta ezt a Liszt által kitalált nevet. Így adhatta 1862-ben megjelent regénye egyik fő alakjának,  Fantine kislányának, akit Jean Valjean ment ki a brutális kocsmáros házából és nevel fel sajátjaként.

Így, ha halljuk a Cosette nevet, gondoljunk Liszt Ferencre is!

A magyar tudósok és a zene 4. Teller Ede

2014. december 6., szombat

0 megjegyzés
Mai tudósunk:

TELLER EDE
(1908-2003)

atomfizikus, akit a hidrogénbomba atyjának is neveznek. Ő az egyik legremekebb példája kis sorozatunknak. Teller tényleg az a tudós, akinek a muzsika kifejezetten pihenés és szeretett időtöltés volt, ugyanakkor azt meglehetősen jó színvonalon művelte.



A blogban nem szeretnék kitérni rá, de itt egy alapvető időrendi táblázat, ahol gyorsan át lehet tekinteni, mintegy a továbbiak megalapozásul, életének fő helyszíneit és tevékenységeit.

Édesanyjától, született Deutsch Ilonától örökölte a zenei talentumot, aki Lugosról (ma Lugoj, Románia) származó polgárlány volt és még házassága előtt zongoraművész szeretett volna lenni. Már róla is érdemes megjegyezni, hogy otthon milyen remek nevelésben részesült: beszélt angolul, franciául, spanyolul, olaszul. Anyanyelve a német volt és valamennyire magyarul is megtanult, de otthon jobban szeretett németül beszélni. Miután akkoriban még egy gazdag polgárlány számára is nehéz ügynek számított, hogy művészpályára lépjen, férjhez ment Teller Miksa fővárosi ügyvédhez. Emma lányuk után második és utolsó gyermekük lett Teller Ede.

Édesanyja nyelvhasználatára csak azért tértem ki, mert a leendő tudós jóval később kezdett beszélni, mint általában a kisgyermekek, talán, mert anyja németül, apja magyarul szólt hozzá. A családban már kezdtek hozzászokni a gondolathoz, hogy második gyermekük szellemi fogyatékos, amikor aztán, túl három éves korán a gyermek megszólalt, rögtön teljes mondatokban... Hat éves korában nála is - mint például Neumann Jánosnál - megmutatkozott zseniális fejszámolási készsége, hiszen ennyi idősen képes volt fejben három- és négyjegyű számokat szorozni osztani.
Testvérével együtt kiváló iskoláztatásban részesült, amibe a nyelvek és a zongorázás is beletartozott. Otthon gyakran házimuzsikáltak, az édesapa hegedült - ám ezek az alkalmak sokszor végződtek keserűen, mert az apa nem volt olyan jó muzsikus, mint az édesanya, s a kisfiú ezt őszintén apja tudomására is hozta, amiért apja aztán be is szüntette részvételét a családi együttesben. Apjának nem volt szerencséje a sakkozással sem, mert kisfia hamarosan túlnőtt rajta...

Abban, hogy Teller Ede életében a zongorázás olyan fontos lett, egy nehéz eseménysor is szerepet játszott. Az első világháború elvesztése a család számára anyagilag is sok gondot okozott. Megtapasztalták az inflációt és az élelmiszerhiányt, s ezért a családfő feleségét és a két gyereket Lugosra küldte az anyai nagyszülőkhöz. Ott valóban könnyebb volt az élet, ám jött Trianon: Lugos romániai várossá vált, s ők hárman ottragadtak. Teller Miksának minden hazai és nemzetközi kapcsolatát aktivizálnia kellett, mire sikerült megszereznie az engedélyt felesége és gyerekei hazahozatalára, akiket körülbelül egy éven át nélkülöznie kellett.
A Lugoson töltött hónapokról mesélte később Teller Ede, hogy ott tanította őt egy magyar zongoratanár, akit a románok "elcsaptak". Elmondása szerint a zongorázásban számára a legérdekesebb az ujjak használata volt, kevésbé maga a zene. De azt is mesélte, ha Lugoson maradt volna, akkor valószínűleg muzsikus lett volna. Édesanyja így is remélte, hogy tehetséges fia majd beteljesíti az ő elvetélt zongoraművészi reményeit. Ede valóban beiratkozott a Zeneakadémiára - s a második év végére megbukott... A fiatalember ezt nem is nagyon bánta, mert bár szerette a zenét, és próbált édesanyja kedvében is járni, a sok gyakorlás már nem volt a kenyere. Ám a muzsikálás szeretete egész hosszú életében megmaradt és a későbbi évtizedekben gyakran szórakoztatta zongorázásával tudóstársait. Czeizel Endre leírása szerint (Tudósok, gének, tanulságok, Bp. 2006, Galenus) pihenésül leginkább Mozart-szonátákat játszott, általában éjjel. Szomszédai közül voltak, akik örültek az ingyenes koncerteknek, de többen inkább dühöngtek alvásuk megzavarása miatt...

Most először vagyok a blogban abban a kellemes helyzetben, hogy filmet is tudok mutatni arról, hogyan zongorázott Teller Ede. 1998 nyarán otthonában, Palo Alto-ban készülhetett vele portréfilm. Ekkor 91. évében járt, de magától értetődően ült oda a zongorához és kezdett bele Beethoven Holdfényszonátájának első tételébe. Miután valami nem tetszett neki, újra elölről elkezdte... ami sokat elárul róla :) Érdemes a teljes 10 percet megnézni, mert az elején láthatjuk például a tudós házát, otthonát - de aki siet, az tekerjen előre 4 perc 34"-ig, a zongorázás ott kezdődik. Játéka itt-ott persze már botladozik, hiszen nagyon idős már, de azt gondolom, ez mégis szép pillanat...