A kanizsai műkedvelők fejedelemnője 2.

Blau Margit történetét folytatom, aki 130 éve, 1885. február 3-án született Nagykanizsán. Az első rész linkjét biztonságból megadom, hogy fel tudjuk venni a fonalat.

1906. augusztus 19/20-án Nagykanizsán nagyszabású dalos eseményt rendeztek, még szintén Böhm Emil karnagy égisze alatt, a Dunántúli Dalosversenyt. Ezen nem kellett Margitnak tündökölnie, az esemény mégis emlékezetessé vált számára. Erre az alkalomra utazott Kanizsára először csak az ő kedvéért egy fiatal kaposvári ügyvéd, dr. Waldmann Lajos, akivel e találkozás után öt nappal telefonon jegyezték el egymást. Esküvőjükre két évvel később került sor (hogy miért vártak ennyit, ki tudja...), 1908. november 8-án, természetesen Nagykanizsán:

Házasságuk bejegyzése az állami anyakönyvben

Ez a cikkecske a Zalai Közlönyben jelent meg az esküvő előtt egy nappal és mutatja Margit közkedveltségét, elismertségét:

A nagy esemény alkalmából a Blau-ház egyik cselédlánya, akit Simon Rozinak hívtak, versben kívánt sok boldogságot Margitnak. Ki tudja hogyan, de az első néhány versszak bekerült a Zalába (1908. november 10-én), onnét idézem:

Szép menyasszony, édesanyád büszkesége,
mert te voltál háza igaz ékessége,
te voltál az ő anyasága koronája,
a széltől is féltve őrzött szép leánya.

Megőrizett, mint ibolyát a zöld erdő.
Nem alkotott nálad szebbet a teremtő.
A nap is megállt csodálni, ha meglátott,
Megirigylé az arcodról lesugárzott boldogságot.

Virítottál, mint kertben a szelíd rózsa.
Énekelni tőled tanult a pacsirta.
A gerlice tőled tanult lágyan búgni,
Gyenge szíved azért tudott ellágyulni, ellágyulni.

Ez a vers is dilettáns, mint az előző részben megmutatott opus, de érződik belőle a lány őszinte csodálata és rajongása kisasszonya iránt. Margitnak is tetszhetett, mert homlokon csókolta érte Simon Rozit és koccintott is vele, egyedül a cselédségből. Anyja azonban nem örült a dolognak és jól lehordta szegény lányt. Ám a szidás újabb verset eredményezett, amit Rozi most már maga vitt el az újsághoz; az le is közölte, innét ismerjük a történetet. A második verssel amúgy már a kor fokozódó társadalmi feszültségeit is jól lehetne illusztrálni...

Házasságkötésével Margit elkerült szülővárosából és életét Kaposváron folytatta. Egy fiáról tudok, aki 1909. december 18-án született, méghozzá itt Kanizsán, a szülői házban. Talán orvos apja segítette a világra, azért jött Margit Kanizsára szülni. Hogy lettek-e még gyermekei, eddig nem akadtam nyomára.

További életéhez támpontot adhat,  hogy az emlegetett Böhm Emil 1933/34-ben anyagot gyűjtött Dalosnaplómból című kötetéhez. Levélben fordult az egykori kanizsai dalostársakhoz emlékezéseikért. Így megkereste Margitot is, aki ekkor írta meg azt az emlékét, hogyan ismerték meg a kanizsaiak a "Londonban, sej..."-t, a Bob herceg népszerű dalát. Ezt már egyszer megmutattam itt a blogban.

Ebben a levélben mesélte el eljegyzésének történetét s megjegyezte, hogy drága párjával nemrég voltak 25 éves házasok, amit otthon, csendesen ünnepeltek meg. Jó lenne belelapozni kaposvári újságokba, de azt gyanítom, és ennek a levélnek a hangja is arra utal, hogy házasságkötése után Margit teljesen visszavonult a dalos élettől és a nyilvános szereplésektől. De remélem, családi körben azért nem hagyta abba a muzsikálást...

Hogy mikor halt meg, már régóta keresgéltem, eredmény nélkül. Nemrég viszont előjött egy adat, ami szerint erős a valószínűsége, hogy ő is a holokauszt áldozata lett.

Találtam ugyanis a nemzetközi központi holokauszt adatbázisban egy adatlapot egy bizonyos, "Kaposzwár"-ról származó Waldman Margitról, aki szerintem a mi Blau Margitunk.

Gondolom, egy őt túlélő rabtársa adhatta meg az adatait, 1957-ben és nyilván nem tudta őket pontosan. Ráadásul az illető nem magyar volt: a "Kaposzwar" leírásából arra tippelek, hogy lengyel. Hogy milyen kapcsolatban volt Margittal, azt írta, "sister", azaz nővér, amit szimbolikusan érthetett, "sorstárs" értelemben. Valamennyit tévedett Margit születési évében és nem ismerte nagykanizsai származását, csak kaposvári illetőségét. De mindehhez számítsuk hozzá, hogy a Waldmann név annyira nem gyakori, hogy Kaposváron Margit keresztnévvel, Lajos nevű férjjel és nagyjából megfelelő életkorral másvalakit takarjon. Így azt hiszem, nem tévedünk sokat, ha a nagykanizsai műkedvelők egykori "fejedelemnőjét" is Auschwitz áldozataként tartjuk számon, mert az adatközlő azt nevezte meg halála helyszíneként. Akkor már majdnem 60 éves volt, elképzelhető, hogy hamar a gázkamrába került...

A kanizsai műkedvelők fejedelemnője 1.

Ismét egy évforduló, amit felhasználva szeretnék bemutatni egy jellegzetes figurát Nagykanizsa zenei életéből. Kicsit szellemi rokona Büchler Margitnak, akiről ősszel írtam, csak egy nemzedékkel korábbról és valamivel előkelőbb családból, de hasonló képességekkel és lehetőségekkel.

Blau Margitnak hívták. Úrilány volt, szép és tehetséges. 130 évvel ezelőtt, 1885. február 3-án született.

Közismert és kiváló anyagi helyzetű orvos gyermekeként nőtt fel. Apja Blau Simon (1847 körül - 1910) mintegy három évtizedig praktizált a városban. Az Erzsébet téren laktak, illetve a rendelő is ott volt, abban a házban, amelyet ma elsősorban az udvarán levő Kiskastély és Plakát Ház miatt ismerünk jobban, az Erzsébet tér 14. alatt, a bal oldali épületrészben:

A jeles orvos mindkét gyermeke egészen kiváló zenei képességekkel született. János is orvos lett és apja halála után ő folytatta praxisát. Magyarosított nevén dr. Balla Jánosként ismerte az egész város az 1910-es, 1920-as években mint Blumenschein Vilmosné mellett Kanizsa másik "nemhivatalos" zongoraművészét. Szándékozom, hogy hamarosan róla is írjak.

Margit bátyjával együtt Pollák Miksától, az egyik legjobb kanizsai magántanártól tanult zongorázni. (Zárójelben: tanárának, aki később Pásztor Miskára magyarosította nevét, ekkoriban születtek gyermekei, köztük Irma, Kanizsa legjobb zongoristája, akiről már sokat írtam itt a blogban.)

Blau Margit neve először növendékhangversenyek szereplőjeként bukkant fel a helyi sajtóban: gyakran kísérte zongorán egy másik kanizsai magántanár, a hegedűs Hofrichter Emma növendékeit. Ezek a koncertek Margit 13-15 éves korára estek. Az újságokban felsorolt műsorszámok alapján kimondható, hogy zongorista tudása, ha nem is érte el bátyja szintjét, az átlagot jóval meghaladta.  Közben néhány nőegyleti és más jótékony célú rendezvényen színjátszóként és szólótáncosként is szerepelt, s megállapították róla, hogy otthonosan mozog a színpadon. Tánctudását Mayersberg Frida, az Operaház korábbi táncosa csiszolgatta, aki hosszú éveken át rendszeresen tartott városunkban tánctanfolyamokat. Mindehhez jött még, hogy Margit szép alt hanggal rendelkezett. nagy valószínűséggel énekelni is tanulhatott. E tekintetben több lehetőség is van, hogy kihez járhatott: szerintem a legvalószínűbb, hogy Kartschmaroff Leóhoz, a zsinagóga nagyszerű kántorához, mert ezekben az években Margit a zsinagóga kórusának is tagja volt.

A fiatal lánynak ezek az adottságai aztán összegeződve kiteljesedtek, és körülbelül 16-17 éves korától egyre gyakrabban olvashatjuk a nevét a kanizsai újságokban.

A helybeli Irodalmi és Művészeti Körnek ekkoriban buzgó dalárdája volt, eredetileg férfikar, de Böhm Emil, a népszerű Bemil karnagysága idején (akiről már szintén sokat írtam itt a blogban) gyakran kiegészült vegyeskarrá. Olyankor Margit is csatlakozott a hölgykoszorúhoz, és persze rögtön ki is ragyogott közülük és szóló-lehetőségeket kapott. Erre a kórusra alapozva "a boldog békeidőkben", az első világháború előtti mintegy két évtizedben virágzó zenei- és társasélet teremtődött Nagykanizsán, amiből a műkedvelő énekesnő, Blau Margit fénykorát az 1903 és 1908 közti időszak jelentette. Ekkoriban minősítette őt Böhm Emil "a kanizsai műkedvelők fejedelemnőjének".

Lapozgassunk a helyi sajtóban:

Első nagy szóló-sikerét Margit 1903 farsangján aratta, amikor a Kör nagyszabású estélyén, a Polgári Egylet tükrös, karzatos nagytermében (Sugár út 3.) a dalárda műsorában operettdalokat énekelt.

Ha azt mondjuk, hogy egy operette-dívától sem várhattunk volna kecsesebb, szebb, és ügyesebb produkciót, úgy csak a puszta igazságot mondjuk. Zúgó taps honorálta a kisasszony remek előadását.

- írta a Zala 1903. február 26-án.

Margit valóban elbűvölő lehetett, mert ez a szereplése néhány kissé pajzán verssorra ihlette Nith Norbert kanizsai plébánost :)

Ide is másolom a vonatkozó szakaszt, mely ugyancsak a február 26-i Zalában jelent meg, méghozzá a címlapon. Ez egy hosszabb versezet részlete, mely rímekbe foglalta a teljes farsangi estélyt. Bár a tisztelendő úr költőnek dilettáns volt, érzékletesebb képünk lesz Margitról, ha ezt elolvassuk:

Most az emelvényre egy bájos hölgy lépett,

"Alessiát" játszott, szeme lángban égett.

Mint a csalogányé, úgy csattogott a hangja,

Ütemet vert hozzá keble két szép halma.

       Mikor meg a piciny lábak

       Táncot igézően jártak,

Gyönyörérzet áradt szét a közönségen,

És ajaka harsány hangon zengte: éljen!

Csak egy megjegyzés: Alessia a szerep neve, akinek dalát Margit énekelte Audran: A baba című operettjéből.

A következő év farsangi estélyéről ezt írta a Zalai Közlöny 1904. február 20-án:

Blau Margit a Drótostótból énekelt részleteket meglepő biztonsággal és készültséggel. Különösen jól hatott játékbeli fesztelensége és természetessége. A duettben jó partnere volt Fischel Ernő.

(Fischel Ernő a nyomdász és könyvkiadó Fischel Fülöp fia volt, Fejtő Ferenc nagybátyja.)
 
1905-ben a Keresztény Jótékony Nőegylet estélyén keresztmetszetet adtak elő Suppé: Pajkos diákok című operettjéből. A vállalkozás komolyságát mutatja, hogy a szervezők Kövessy Albertet, a pécsi színigazgatót kérték fel a rendezésre, aki az egyik főszerepet is elvállalta. A zenei betanítást Böhm Emil végezte. Az egyik jelentős szerepet természetesen Blau Margit kapta. Szereplőtársairól érdemes elmondani, hogy Broch Malvin később zeneakadémiát végzett és Bíró Malvin néven operaénekes lett, Rácz János pedig a kanizsai katolikusok jóhangú és zeneileg is elsőrangú kántora volt (az ő fia lesz majd Rácz Alajos zeneiskolai tanár).

A Zala így írt a produkcióról 1905. február 9-i számában:

... talán nem is volt nehéz a dolga Kövessynek, mikor oly nagy tehetségű műkedvelőknek osztogatta tanácsait, mint a temperamentumos, szubrett-szerepek eljátszására feltétlenül hivatott Blau Margit, a gyönyörűen iskolázott koloratúrával rendelkező Broch Malvin [...] kisasszonyoknak. [...] [Blau Margit] Fellépése bátor, fesztelen, csupa meggondoltság és amellett elegancia. Az éneke tiszta, sok részletében kiforrott, biztos, hatásos. Bizony, volt már dolgunk színtársulattal, mely az ilyen primadonnát megirigyelte volna.

Néhány esetben előfordult, hogy Margit nagynevű fellépővel együtt szerepelhetett. Ebből volt olyan, amikor nem közös produkcióban, csak egyazon estén - például a csodagyerek hegedűs, Szigeti Józsika egyik koncertjén. De énekelhetett színpadi duettet Latabár Árpáddal 1906 farsangján. Mint a Zala írta február 13-án:

[...] műkedvelő szubrettünk következett, Blau Margit kisasszony, ki Latabárral a Virágcsata című operett   egy kedves részletét adta elő végtelen ügyességgel. kecsesen, temperamentumosan.

Latabár Árpád ekkor még pécsi színész, de hírneve már terjed és hamarosan a fővárosba szerződik. (Néhány évvel ezelőtt egyébként éppen Kanizsán nősült meg és eddigre már megszületett két fia, a halhatatlan Kálmán és ifjabb Árpád.)

Legközelebb innét folytatom és Margit személyes életének alakulását mesélem el.