Itt volt Práger Hermina esküvője

2018. július 20., péntek

1 megjegyzés
Legutóbb azt mutattam meg, operaházi működése idején hol lakott könyvem főhőse, Hermine Braga - azaz a Kanizsáról elszármazott kedves kis Práger Hermina. Most látogassunk el esküvőjének helyszínére.

Hermina 1886. november 16-án ment férjhez. Ez a fényképe ebből az évből származik:

www.theatermuseum.at/de/object/9ce99bfb86/


Nem kapkodta el: már elmúlt huszonkilenc éves és majdnem egy évtizednyi - rendkívül sűrű és sikeres - operaházi működés állt a háta mögött. Vőlegénye Julius Jaff, bécsi kereskedőcsalád sarja, öt évvel volt idősebb nála. Mindketten izraelita vallásúak lévén, esküvőjüket Bécs akkori izraelita főtemplomában, az úgynevezett Stadttempelben tartották.

Mai címe Seitenstettengasse 4. Az 1. kerületben található, talán még 10 perc sétára sincs a Stephansplatztól. A Duna-csatorna felé vezető Rotenturmstrassén kell elindulnunk, itt az útvonal:



A helyszínre érve kívülről egyszerű, harmonikus homlokzatú, ötemeletes városi bérházat találunk egy rövid, csendes utcában. 



Maga a zsinagóga a ház mögött található: nem különálló udvari épület mint például a nagykanizsai, hanem az utcai szárny belső oldalához csatlakozik és a bérházon át közelíthető meg.

Von Josef Kornhäusel - Genée, Pierre: Wiener Synagogen 1826-1938. Wien 1987, Gemeinfrei, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=3538795

Építésének idejében a nem-katolikus istentiszteleti helyek nem kerülhettek utcafrontra, hogy direkt módon ne juttassák a járókelők eszébe létezésüket...

A Stadttempel Bécs legrégebbi működő zsinagógája, mely művészettörténeti szempontból is jelentős. 1825/26-ban épült; a bécsi biedermeier kimagasló építésze, Josef Kornhäusel tervezte. Az ovális alaprajzú imaterem befogadó képessége mintegy 700 fő (ekkoriban még jóval kisebb volt Bécsben a zsidó vallásúak aránya mint majd akár ötven év múlva). Tizenkét jón oszlop koszorúzza, melyek a kupolát tartják. Az oszlopokhoz csatlakozik a nők galériája (a férfiak az alsó szinten ülnek). 


Régi metszet a templombelsőről:
 
http://lifeofthesynagogue.library.cofc.edu/?page_id=220



Itt volt tehát Hermina és Julius Bernhard Jaff esküvője 1886. november 16-án.




Minthogy a menyasszony Bécs népszerű énekesnője volt, szinte minden újság hírként közölte esküvőjének előzetesét, majd az esemény után röviden tudósítottak is. 

A Wiener Salonblatt számolt be a legrészletesebben:

Vasárnap déli 12 órakor tartotta Hermine Braga kisasszony, az Udvari Operaház énekesnője esküvőjét Julius Jaff nagykereskedővel. Már fél 12-kor szép számú közönség gyülekezett a templom külső termében. A jegyespár rokonsága mellett ott volt az operaház főintendánsának képviseletében dr. Blassack kormánytanácsos, valamint számos operaénekes és operaénekesnő. 



Hogy ki volt a kántor Hermina esküvőjén, nem tudjuk. Már biztosan nem Salomon Sulzer, aki a Stadttempel megnyitása óta, 1826-től egészen 1881-ig működött Bécs főkántoraként. Mégis érdemes róla szólnunk témánk kapcsán, személyének ugyanis több direkt nagykanizsai vonatkozása van. Ő volt a modern zsidó egyházzene megteremtője: olyan hatással reformálta meg az istentiszteletek zenei rendjét, hogy a kanizsai zsinagóga már 1829-ben azt vette át, méghozzá a források szerint Sulzer személyes útmutatásai alapján. S ha Kanizsára alig három év alatt eljutottak reformjai, akkor hosszú működési idejében minden bizonnyal más helyekre is, széles kisugárzással. Később, az 1860-as évek eleje körül egy ideig Sulzernél tanult Kartschmaroff Leó, aki 1867-ben a kanizsai zsinagóga főkántora lett és 50 évig az is maradt. 

Sulzer emléktáblája az előcsarnokban:



Két másik emléktábla és egy emlékmű a vészkorszak áldozataira emlékezik:


A fenti képek kapcsán érdemes felidézni, hogy Bécs régi zsinagógái közül egyedül ez a régi főtemplom élte túl a náci időket; a többit 1938. november 9-ről 10-re virradó éjszaka felgyújtották. A Stadttempelt csak azért nem pusztították el, mert félő volt, hogy vele együtt az egész lakótömb leég. A feldúlást azért nem kerülte el...

1938-ban Hermina még életben volt: elmúlt 80 éves és a közelben, a Sterngasséban lakott. Vajon milyen félelmek között tölthette utolsó hónapjait magányosan, régóta özvegyi sorban (férje még 1916-ban elhunyt) 1940. szeptember 10-én bekövetkezett haláláig? 

A félelem, vagy ha nem is direkt félelem, mindenesetre elővigyázat ma is jelen van a Stadttempel életében. Hétköznapokon vezetéssel megtekinthető, nyáron napi két alkalommal is, én is így láthattam. Ám nagyon körültekintő biztonsági intézkedések után lehet csak bemenni, ugyanis nem az 1938-as tragikus éjszaka volt az utolsó merénylet a zsinagóga történetében. 1979. április 22-én az udvaron robbantottak palesztin szélsőségesek. Nem sérült meg senki, de az épületben jelentős károk keletkeztek. 1981 augusztus 29-én viszont két emberéletet és több, mint húsz súlyos sebesülést is követelt egy terrorista akció, amikor a szombati istentiszteleten két terrorista kézigránátokat robbantott és a résztvevők közé is lőtt. 

Ezzel a kettős élménnyel: az örömmel, hogy láttam egy Bécs történetében fontos épületet, ami Hermina esküvőjének helyszíne is volt, és a "jobb félni, mint megijedni"-érzés  megtapasztalásával hagytam el az épületet...


Itt lakott Bécsben Práger Hermina

2018. július 14., szombat

0 megjegyzés
Akkor most már tényleg Práger Hermina nyomába eredünk Bécsben. Az előző posztot is ezzel a céllal kezdtem írni, aztán elcsábultam, hogy először sógoráról beszéljek, azt meséljem el, hogy mi volt az eredménye az osztrák nemzeti könyvtárban töltött két napomnak.

Hermine Braga pályakezdő korában

Práger Hermina, azaz művésznevén Hermine Braga operaénekesnő bécsi életének egyik legfontosabb helyszíne természetesen a Staatsoper épülete, amit akkor Hofoper-nak, azaz Udvari Operaháznak hívtak. Hermina 1877. május 1-jétől napra pontosan 11 évig volt a szerződtetett tagja, mint "császári és királyi udvari énekesnő". Búcsúelőadásán, 1888. április 30-án Mignon szerepét énekelte Thomas: Mignon című operájában.

Lábjegyzet: Egyszer, régebben, amikor Katharina Schratt életéről olvastam, találkoztam azzal az infóval, hogy akiket a két udvari színház, a Hofoper és a Burgtheater (a császári prózai színház) szerződtetett, rövid audiencián fogadta maga a császár, Ferenc József, hiszen végső soron ő volt a munkáltatójuk. Ez Herminánál így direktben nem jött elő, de ha ez igaz, akkor valószínűleg neki is meg kellett jelennie Ferenc József színe előtt.
És akkor már még egy, az udvarhoz kapcsolódó lábjegyzet: amikor Hermina már közismert énekesnő volt, részt vett a bécsi társasélet legfontosabb összejövetelén, a Concordia-bálon, ahol egyike volt azoknak, akiket Rudolf trónörökös megszólításával kitüntetett...  

Amikor szerződtették, a bécsi opera mindenki által jól ismert épülete még nagyon új volt, alig egy évtizede nyitották meg. Ez a kép nagyjából Hermina korában mutatja:



Operaházi tagságának nagy részében Hermina a szomszédban lakott, az Opernring 7. alatti hatalmas bérpalota negyedik emeletén.




Ha ott vagyunk az Operaház előtt, mint a régi kép napernyős hölgyei, akkor kicsit tovább kell mennünk és derékszögben befordulni a Ház bal sarkánál. Az Operának ezzel az oldalával szemben fut az Opernring, a bécsi nagykörútnak az operaházról elnevezett szakasza, amelynek rögtön az első szemben lévő nagy palotája viseli a 7. számot. Ma földszintjén az Aida cukrászda van, a sarki feliratról hamar felismerhetjük az épületet.




Két régebbi bécsi látogatásomkor többször elmentem előtte, csak akkor még nem tudtam, hogy ebben lakott Hermina. Az Aida cukrászdánál kell ugyanis ráfordulni az Operngasséra. Arrafelé van a Hotel Beethoven, ahol kétszer is megszálltam, amikor nem volt hely kedvenc szállodámban. Azzal szemben van a Theater an der Wien, ahol Erdősy Eugéniára lehet gondolni...

Most már azzal a szemmel néztem az Opernring nagy bérpalotáját, hogy akkor itt lakott könyvem hősnője... Kicsit sétálgattam előtte, próbáltam elképzelni Herminát :) Ha kilépett a főbejáraton, ilyen szögből látta, és ennyire közelről az operaházat:


Hamar odaért, ha próbára vagy előadásra ment. A képet közvetlenül az Opernring 7. ajtajában állva, innét készítettem:


Bemenni sajnos nem tudtam, pedig a lépcsőházat szívesen megszemléltem volna. Vajon létezett már benne lift Hermina idejében, vagy rendszeresen gyalog kellett megmásznia annyi lépcsőt a negyedik emeletig? És nem csak neki, mert férjhezmeneteléig, 1888 novemberéig együtt lakott szüleivel.
Egy Hermináról szóló kései cikkben (Neues Wiener Journal 1926. dec. 16.) van erről egy utalás: egy mondat édesanyjáról, akit a cikk jó humorérzékkel megáldott, de eléggé konzervatív hölgynek jellemzett és azt meséli róla, hogy nem mindig engedte be lánya hódolóit, hiába kapaszkodtak fel a negyedik emeletig... 

S hogy mikortól lakott itt Hermina? A kutatások során feltárult, hogy tanuló éveiben bizony nagyon szűkösen élt Bécsben a Práger család. Hermina a bécsi opera tagjaként kezdetben csak egy ösztöndíj-szerű nagyon szerény gázsit kapott, ami aztán akkor lett jóval több, amikor már főszerepekben bizonyíthatta tehetségét. Így 1880 októberére lehetett annyi jövedelme, hogy ide, munkahelye közvetlen közelébe, s egyúttal Bécs egyik legelőkelőbb környékére költözhetett szüleivel. Talán még néhány "szingli" testvére is velük lakott, Prágerék ugyanis rendkívül összetartó család voltak.
Maga a lakcím Hermina házasságkötésének hivatalos ügyei kapcsán derült ki: akkor be kellett nyújtania egy igazolást arról, hogy van Bécsben állandó lakása; ez más fontos dokumentumokkal együtt hozzáférhető a családfakutatók előtt jól ismert Familysearch oldalon.

Itt az igazolás - már a könyvben is közöltem, de ott elég kicsiben látható, itt jobban megszemlélhetjük:





Igaz, nekünk így is elég nehezen olvasható, pedig akkor ez biztosan szép írásnak számított... A lényeget azért ki tudtam böngészni, miszerint a Magyarországon, Nagykanizsán született Hermine Prager, cs. és kir. operaénekesnő 1880 októbere óta lakik az I. kerület Opernring 7. alatt.  Írta mindezt a Paul Weinberger nevű derék Haus-Administrator 1886. október 25-én. Ha valaki el tudja olvasni az utolsó másfél sort, nagyon örülnék neki, az nekem nem sikerült...

Legközelebb megmutatom, hol volt Hermina esküvője.




Práger Hermina sógora nyomában az osztrák nemzeti könyvtárban

2018. július 7., szombat

0 megjegyzés
Az elmúlt egy év legalább felét, ha nem többet virtuálisan Práger Herminával töltöttem. Nagyon megszerettem az egykori kanizsai kislányt, aki Hermine Braga néven az 1870-es évek második felétől egy jó évtizeden át nagy sikereket aratott mint magánénekes a bécsi operaházban.

Egyik legsikeresebb szerepében: Margit (Gounod: Faust)


Sok mindent megtudtam élete folyásáról, családjáról, szüleiről, testvéreiről és tragikus sorsú sógoráról, aki még halála után is tudott segíteni a tehetséges lánynak karrierje kibontakoztatásában: megnyerő egyéniségének emlékével és korábbi kapcsolataival.



Könyvhétre jelent meg Hermináról szóló könyvecském, de tudtam, hogy tovább szeretném kutatni a témát sógora, Franz Pyllemann személyére összpontosítva, aki néhány évig Kanizsa zenei életében is szerepet játszott.

Zala-Somogyi Közlöny 1867. december 7.

Amikor kiderült, hogy Pyllemann hagyatéka hozzáférhető az osztrák nemzeti könyvtár zenei gyűjteményében, rögtön tudtam, hogy amint lehet, elutazom Bécsbe, hogy tanulmányozhassam.  Még egy kicsit azon is gondolkodtam, hogy elhalasztom a könyv megjelenését, hátha lesznek a hagyatékban olyan információk, amelyeknek feltétlenül bele kellene kerülniük. De aztán úgy találtam, hogy felesleges, mert Hermina nővére és férje, Pyllemann történetéről tudok annyit, amennyi főhősnőm életének hátteréhez kell. Most, hogy megjöttem Bécsből, ahol sikerült nemcsak átnézni, hanem végigfényképezni az anyagot, kiderült, hogy igazam volt, jól tettem, hogy nem vártam a könyvvel: a Pyllemann-hagyaték Hermina történetéhez semmi érdemit nem tett hozzá. Annál többet hozzátett viszont a sógor saját történetéhez, ez már a felületes átnézés során is látszik (igaz, minden kérdésemre azért e hagyatékból sem kaptam választ). Mivel volt lehetőség e fontos dokumentumok: Pyllemann naplórészletei, jegyzetfüzetei, valamint feleségéhez és néhány barátjához írott levelei végig-fényképezésének, itthon tovább tudok foglalkozni a rendkívül érdekes anyaggal. Amúgy pedig élményként sem volt elhanyagolható, hogy azokat az eredeti papírlapokat, leveleket, füzeteket tarthattam a kezemben, amiket Hermina sógora írt az 1860-as, 1870-es években. Igaz, az ingyenes fényképezésnek első körben az az ára, hogy magukat a képeket nem hozhatom nyilvánosságra, csak a bennük lévő információkat használhatom, mintha jegyzeteltem volna. Az is igaz, hogy bár az oldalak lefényképezve szépen olvashatók, azért a képek mégsem olyan minőségűek, hogy közvetlenül könyvillusztráció legyen belőlük. Ha odáig eljutnék, akkor a néhány kiválasztott részekről profi szkennelés kell és a könyvtár engedélye, hogy fel is használhatom őket.

Azért nem bírok ellenállni, hogy itt a blogban valamit meg ne mutassak a hagyatékból, ennyiért talán nem kapok fejmosást :)

Ez itt Franz Pyllemann, az ifjú férj levele feleségének, még haza, Kanizsára, 1869. augusztusában:




Érdekes, hogy többi levelét vékonyabb papírra írta, azokat nyilván borítékban adta postára; ez viszont egy vastag papírra írt levél, amelyet összehajtogatott és megcímezve, lepecsételve egyúttal borítéknak is használt. Utca-házszám nincs rajta, csak annyi, hogy Gr. Kanizsa - nyilván mindenki tudta, hol lakik a Kanizsán nagy port felvert házasságot kötött Práger, ekkor már Pyllemann Eugénia. Férje a stájerországi Bad Sauerbrunn fürdőhelyről küldte, ahol már ekkoriban kénytelen volt gyógyulást keresni. Gyakorlatilag naponta írt haza leveleket, annyira szerelmes volt az ő Jenny-jébe, ahogy szólította... Felesége ezeket nyilvánvalóan eltette, gyanítom, kincsként őrizte a jegyzetfüzetekkel, férje érettségi bizonyítványával és más dokumentumokkal együtt; így megmaradtak a család birtokában, majd évtizedekkel később egyik unokája, a Kanizsán született Agnes Pyllemann lánya az osztrák nemzeti könyvtárnak adományozta őket. Meglehetős részletességgel feldolgozva bekerültek az osztrák nemzeti könyvtár, az ÖNB katalógusába, amelyben ma már a világhálón keresztül simán lehet kutatni, s így bukkantam rájuk.

Ez pedig Pyllemann egyik jegyzetfüzete, amelybe cikkfogalmazványait írta.



Egy bécsi, egy gráci és egy különösen fontos lipcsei zenei folyóiratnak volt ugyanis munkatársa, miután sikeresen rávette Jenny-jét, hogy számára Bécsben van a perspektíva, nem Kanizsán. Így jó két évnyi kanizsai tartózkodás után feleségével és közben megszületett kislányával visszaköltözhetett Bécsbe - de csak úgy, hogy az ifjú feleség teljes családja, apja, anyja és négy (!) testvére is ment velük... Ezzel viszont évek múlva a kis sógornő, Hermina számára a legjobb helyen nyílt meg a lehetőség, hogy kibontakoztathassa különleges tehetségét.

Pyllemann bécsi pályája aztán tragikusan rövid lett - az alapvető tényeket addig is, amíg életét valamilyen formában nem írom meg, akit érdekel, elolvashatja Hermináról szóló könyvemben.