Babatündértől - Babatündérig

Mayersberg Frida Nagykanizsán

Egy fejezet Kanizsa tánctörténetéből

Mayersberg Frida 1905-ben

Bevezetés

1902. január 11-én Nagykanizsán a Keresztény Jótékony Nőegylet rendezvényeként bemutatták a Babatündér című balettet, teljesen amatőr gyermekek, fiatalok, fiatal felnőttek szereplésével. A koreográfus-betanító az erre az alkalomra szerződtetett pályakezdő pápai tánctanárnő, Mayersberg Frida volt, aki azon az estén szinte huszárvágással vette be Kanizsát és az elkövetkező több, mint két évtizedre meghatározta a város táncéletét. Békés aranykor és nehéz világháborús évek, történelmi és magánéleti sorsfordulók után 1925. június 6-án, ismét csak a Keresztény Nőegylet szervezésében újra előadták a Babatündért, az azóta felnőtt kanizsai ifjú generáció legügyesebb, de változatlanul amatőr táncosainak szereplésével, Adorjánné Mayersberg Frida betanításában és rendezésében. Talán a boldog békeidőket kívánták visszahozni… De a világ megváltozott. És megváltoztak Frida körülményei is: mint nevéből látszik, időközben férjhez ment, s ez a második Babatündér egyúttal búcsúját is jelentette Kanizsától.

Ki volt ez a hölgy pontosan és mit jelentett nagykanizsai működése neki magának és a városnak? Miután erre válaszoltunk, hogy teljes legyen a kép, végigkísérjük hősnőnk további, Kanizsa utáni életét.

1898

Gyökerei

Az izraelita származású Mayersberg Frida 1880. június 21-én Pápán született. Családja Pápa kiváló és közismert iparos dinasztiája volt, szakmájukra nézve bádogosok és vízvezetékszerelők. Nagy műhellyel rendelkeztek Pápán, sok alkalmazottal. Frida apja Mayersberg Jakab (1840 k. – 1915) is ezt a szakmát művelte, amely egyik fia tevékenységében jutott a csúcsra. Mayersberg Samu (1865 k. – 1934), Frida fivére kvalitásait mutatja, hogy olyan nagy városi munkák kivitelezését kapta meg és végezte el, mint  1905-ben a pápai katolikus Nagytemplom tornyának a bádogozása, az 1920-as évek második felében pedig a városi vízvezetékrendszer jelentős kibővítése.

Szülei idős korukban

Népes volt a család, Fridának sok testvére volt – ezt gondolhatjuk a két testvér meglehetősen nagy korkülönbségéből is. Sajnos, a pápai izraelita anyakönyvek közül éppen a kettőjük születése közötti évek hiányoznak, amikor bizonyosan több testvérük is világra jött, így a családot nem rekonstruálhatjuk pontosan, csak későbbi említésekből ismerjük néhány testvér nevét. De annyi bizonyos, hogy Mayersbergéknél a családi szakma iránti affinitás mellett erősen jelen volt a tánc iránti érzék: Frida mellett József nevű öccse is a tánctanári hivatást választotta (ő vezetéknevét 1912-ben Mérő-re magyarosította). A következő nemzedékből is került ki táncos: Frida egyik fivérének lánya, Olga – az ő családja Molnár-ra magyarosított – New Yorkban működött táncosként.

Frida és Olga az Egyesült Államokban, 1928

Vidéki kislány az Operában

Mayersberg Frida gyermekkoráról szinte semmit nem tudunk, de sejthető, hogy polgári jómódban nőhetett fel Pápán. Tíz éves korától Budapesten, az Operaház balettiskolájában tanult.

 

Nyolc évesen

Ez minden bizonnyal csak úgy volt lehetséges, hogy szülei tolerálták a tánc iránti vágyát, tehetségét. Öccse, József is vele mehetett, esetleg valamivel később csatlakozhatott hozzá a fővárosban, ahol ő is hivatásos táncos lett. Sőt, egy 1898-ban készült fénykép tanúsága szerint Frida egy másik testvére, Franciska is tanulhatott a fővárosban táncot. A kép mint orosz táncegyütest örökíti meg őket: balról testvérei, József és Franciska, Frida pedig középen, férfi-jelmezben, az orosz táncok jellegzetes pózában:

Talán élt Pesten egy rokon, akire rábízhatták őket, de így is rendkívül elismerésre méltó lépés volt a szülők részéről, hogy lehetővé tették Frida életét és tanulmányait a színpad világában. Ez még közvetlenül a 20. század beköszönte előtt is szokatlanul modern hozzáállás volt, különösen egy vidéki leánygyermek esetében. Egy 1918-as rövid portrécikk szerint (Színházi Élet 1918/13) Frida azelőtt húsz évvel mint rövidszoknyás kislány, kezében a tánctanári diplomával indult el a fővárosból, ahol hat éven át volt az Opera növendéke. Ebből visszaszámolva rekonstruálhatjuk, hogy körülbelül tíz éves korában, azaz 1890/91 körül kerülhetett a fővárosba táncot tanulni, ahol hat év után a tánctanári diplomát is megszerezte (József öccse ugyanezt 1909-ben). Frida későbbi hirdetéseiben többnyire röviden megemlítette szakmai múltját. Második nagykanizsai tanfolyama előtt, a Zala 1902. szeptember 11-i számában (22 éves korában) például így fogalmazott:

Szabadjon megemlítenem, hogy Budapesten több éven át a Magyar kir. Operában voltam alkalmazva, azonkívül Mazzantini L. elsőrangú tánctanárnak voltam növendéke, oklevelemet pedig M. o. t. t. egyesületből nyertem.

Eszerint az akkori legjobb mester, Mazzantini Lajos (1857–1921) képezte profi táncossá. Tanára olasz származású volt, eredeti neve Luigi Mazzantini. A bécsi opera szólótáncosaként nagy népszerűségnek örvendett, majd 1887-től az akkori igazgató, a fiatal Gustav Mahler hívására lett Operaházunk balettmestere és koreográfusa. Később saját tánciskolát nyitott. Egy évtized múlva hősnőnkkel Zala megyében rivális tánctanárok lettek… De erről majd később.

1894

Frida a tanulás mellett táncolt is az Operaház színpadán, nagy valószínűséggel a balettkarban. Mégsem balerina lett, hanem a tánctanári pályát választotta valószínűleg azért, mert, bár nagyon tehetségesnek bizonyult, testalkata, alacsony termete nem volt ideális a klasszikus baletthez.

Ennek belátása egy még tinédzser lány komoly, felelősségteljes döntése volt, ami máris elárul valamit Frida emberi oldaláról. Így színpadi karrier építése helyett tánctanári diplomát szerzett a Magyar Tánctanítók Országos Egyesületénél (ezt jelenti fenti hirdetésében a rövidítés). Az egyesületet a tánctanárok érdekvédelme és a tanítás színvonalának megőrzése, emelése céljából 1891-ben alapították, nagyjából akkoriban, amikor Frida már a fővárosban tanult. Egyik alapító tagja éppen tanára, Mazzantini volt. Az egyesület hamarosan megkapta az államtól a jogot tánctanárok képzésére és hivatásos tánctanári diplomák kiadására. A későbbiekben – különösen 1906-tól, amikor szigorították a tánciskolák működésének jogi kereteit – bárhol az országban társastánc- és egyéb tánctanfolyamot csak ennek a diplomának a birtokában lehetett tartani. Érdekes megjegyezni, hogy a tánciskolákat belügyminiszteri ellenőrzés alá helyezték. Ez azt jelenti, hogy az állam a tánctanítást elsősorban nem művészeti és/vagy pedagógiai, hanem erkölcsrendészeti kérdésnek tekintette; azt tartotta legfontosabbnak, hogy a tanárok maguk is feddhetetlenek legyenek és a tánciskolában a növendékek se kerülhessenek semmilyen erkölcstelenség közelébe. Ez az elvárás aztán a tengerentúli modern táncok, különösen a tangó térhódításakor rengeteg vaskalaposságot is eredményezett országszerte… Mindenesetre Frida 1902 előtt – a pontos évszám egyelőre nem került elő, de körülbelül tizennyolc-húsz évesen – elnyerte a nyilvános tánckurzusok tartására engedélyt adó diplomát.

Első lépései fiatal tánctanárként

Ettől kezdve az utazó tánctanárok életét élte. Első támaszpontja szülővárosa, Pápa volt, hamarosan onnét kiindulva hirdetett meg tánckurzusokat a Dunántúl több városában.

Egyik zalaegerszegi hirdetése (Zalamegye 1905. szept. 24.)

Keszthelyi tanfolyamának hirdetése (Balatonvidék 1906. jan. 14.)

Egy-egy tanfolyama általában hat hétig tartott. Arra az időre, sőt, már valamivel előtte Frida az illető városba költözött és ott élt, hiszen a tanítás napi szintű elfoglaltságot jelentett számára. Legtöbbször volt külön gyermek, és külön felnőtt csoportja. Később a felnőtt általános kurzus mellett külön is tartott foglalkozásokat az akkori legdivatosabb táncokból. Egy-egy tanfolyam végén csoportjai nyilvános rendezvényen mutatták be, mit tanultak – növendékeivel együtt természetesen a tánctanár is vizsgázott a város színe előtt. Ezek az úgynevezett tánckoszorúcskák jeles társadalmi események is voltak, számottevő közönséggel, hiszen minden növendéknek ott voltak a rokonai, barátai. Ilyenkor általában megajándékozták a tanárnőt, s a bemutató vége általános táncolásba, báli vigalomba torkollott.

Frida működése egy-egy városban azonban nem csak saját tánctanfolyamaira korlátozódott: gyakran kérték fel különböző bálok, jótékony rendezvények nyitótáncainak, táncbemutatóinak koreografálására, betanítására, vagy műkedvelő zenés színielőadások táncos részének megalkotására, a táncpróbák vezetésére.

Leglátványosabb és legtöbb munkát igénylő vállalkozásai azok voltak, amikor önálló baletteket, táncesteket állított színpadra amatőrökkel. Akkor már talán könnyebb dolga volt, amikor több évi tánckurzusának résztvevőiből válogathatta ki a legügyesebbeket, de Nagykanizsát minden előzmény nélkül éppen egy ilyen nagyszabású balett-előadással hódította meg, és csak utána, éppen e siker hatására kezdett el rendszeres tanfolyamokat tartani a városban.

Pápai Közlöny 1898. január 8.

De térjünk vissza a kronológiához, tánctanári pályakezdéséhez:  
Tanulóideje után, 1898 januárjában – nem egészen tizennyolc éves korában – szülővárosában, Pápán tánciskolát rendezett be, gyaníthatóan még szülei anyagi segítségével. Bizonyára büszkén írta hirdetésének végére: Mayersberg Frida táncztanítónő. Ezzel mintegy hivatalosan is belépett az „emancipált” nők világába. Akkoriban bizony még szokatlan volt, hogy nők tanuljanak és dolgozzanak, ahogy Frida tette szinte egész életében; ráadásul ő egy nagyon egyedi területen.

Rögtön ki is mozdult székhelyéről: 1898 nyarán Devecserben tartott sikeres tanfolyamot. Záró koszorúcskáján, ahogy június 5-i számában a Pápai Közlöny tudósított, Devecser város intelligentiája teljes számban vett részt, miért is a tánczpróba várakozáson felül fényesen és impozánsan sikerült — Tanítványaitól a szeretet és hála elismerés jeléül egy remek csokrot kapott. 

1901

Ez a visszhang fogja jellemezni mindvégig a jelentősebb városokban később tartott nagyobb szabású tanfolyamait is, s végső soron egész, jó négy évtizedes működését. Korai pápai hirdetésében öntudattal írta (Pápai Közlöny 1898. 09. 04.): Szabadjon felemlítenem, hogy mint Mazzantini elsőrangú táncmester tanítványa, valamint a budapesti m. kir. Operában több éven át szerzett bő tapasztalataim által azon kellemes helyzetben vagyok, hogy a n. é. közönség igényeit, a táncztanítás terén minden tekintetben kielégíthetem. 

Az első kanizsai Babatündér

Hamarosan bővítette hatókörét: 1900 őszén Zalaegerszegen hirdetett többhetes tánctanfolyamot, s attól kezdve rendszeres támaszpontja lett a zalai megyeszékhely. 1901-ben vetette meg a lábát Pécsen, 1902-ben pedig Nagykanizsán. Mindkét utóbbi helyen azzal kezdte, hogy – gyakorlatilag minden előzmény, azaz a helyi fiatalok kvalitásainak ismerete nélkül – színpadra állította a Babatündér című balettet: Nagykanizsán a Keresztény Jótékony Nőegylet felkérésére 1902. január 11-én zajlott le a bemutató. Mind a pécsi, mind a kanizsai előadásnak hatalmas volt a sikere, ezzel Frida mindkét városban megalapozta rendszeres tánctanfolyamainak sikerét.

Mi is volt ez a Babatündér balett?

Profi változatában az Operaház egyik legsikeresebb darabja. 1888 decemberében mutatták be és hat év alatt több, mint háromszázszor játszották. Abban az időben is műsoron szerepelt, amikor Frida az Operaházhoz kötődött, bizonnyal táncolt is benne, így jól ismerhette az eredeti koreográfiát. Története egy játékboltban játszódott, ahol az eladók sürgése forgása közepette különféle vevők érkeznek, majd, miután bezár a bolt, éjszaka a Babatündér varázspálcájának intésére a babák életre kelnek. Ez a libretto lehetőséget adott a legkülönbözőbb típusú, öltözetű babák táncainak megjelenítésére, a végén egy nagy össztánccal.

Amikor Frida állította színpadra, amatőrökkel, nagyrészt gyerekekkel, fiatalokkal, nyilvánvalóan egy leegyszerűsített változatot alkotott az eredetiből. De a történet teljesen megmaradt és a szereplők is, ahogyan az operaházi és a kanizsai előadásról szóló sajtóvisszhangok összehasonlításából egyértelműen megítélhető. Nyilván ez is nagy kihívást jelentett egy addig számára ismeretlen közegben, és ugyanígy nagy feladatot a szereplőknek. A kanizsai előadás helyszíne a Polgári Egylet nagyterme volt (ma Sugár út 3.). Érdemes teljes terjedelmében idézni a Zalai Közlöny recenzióját (1902. január 18.), mert képet kaphatunk a vállalkozás nagyságáról, s közben ismerős kanizsai családnevekkel is találkozunk:

Már magában véve annyi viruló szépségnek bájos csoportja oly látvány, mely biztosítja a hatást, de hatványozott az elragadtatás ott, hol a szépség művészettel párosul. Már pedig úgy a solo-táncosok, mint a kar, művészettel oldották meg feladatukat úgy, hogy minden jelenés után méltán hangzott fel az elragadtatás tapsa a közönség részéről.

A magán szerepeket a következő hölgyek táncolták: Horváth Irma (törött baba), Latacher Aranka és Horváth Böske (tiroli baba), Perkó Vlada és Sallér Ilona (rococó baba), Segerc Berta (spanyol baba), Sebestény Kata (beszélő baba) Tuboly Ida (dobos), Bogenrieder Stefi, Kilik Margit, Blau Margit, Czeuger Teréz (japán), Berényi Vanda (pulcinella), Török Gizi és Ferike (jokey), Miltényi Mariska, Krátky Margit (magyar), Kovács Erzsi (bebe), Segerc Kata (babatündér). A parasztcsaládot Krippel Paula. Kovács Iluska, Unger Ullman Elek adták és igazi kabinet alakítást nyújtottak. A boltos Fesselhefer József István, az elárusítónő pedig Bartos Szidi kisasszonynál volt jó kézben. A gigerliket Fiálovits Kálmán és Bogenrieder Károly urak adták jó humorral. A bevásárló angol családot Tripammer Jenő, Griesbach Emma, Vicenti Lujza és Keller Ella úrhölgyek személyesítették. A karban résztvett hölgyek névsora a következő: Gleim Ella és Aranka, Pflinczer Jolán. Mikos Annuska, Matolay Etelka. Szigethy Edith, Benczik [Bentzik] Ella, Pelz Ibolyka, Oszeszly Mártha, Pálfy Etelka, Oszeszly Elza, Neglics-Rothmann Mici, Horváth Zseni, Fiálovits Manci, Keller Gizella, Varga Irma, Pelz Ida, Wittmann Ella, Laipzig Joli, Unger Ullmann Ella, Pálfy Ella és Szigethi Sárika.

A nevek kapcsán érdemes egy pillanatra megállnunk: az izraelita származású Mayersberg Frida hosszú éveken át a kanizsai izraeliták fellegvárában, a Kaszinóban tartotta tanfolyamait, de mint a felsorolt nevekből látszik, táncóráit a város ifjúsága felekezeti hovatartozás nélkül látogatta. Ezt a Kaszinó alapszabálya is alátámasztotta, hiszen külön törekedtek arra, hogy nyilvános rendezvényeiket a város teljes lakossága számára rendezzék. Tanfolyamai mellett Frida mint koreográfus és betanító balettmester egyaránt kapott felkéréseket Nagykanizsa két reprezentatív egylete, a Keresztény Jótékony Nőegylet és az Izraelita Jótékony Nőegylet részéről, s ez így maradt a további években is. Megkülönböztetést csak annyit lehetett tapasztalni, hogy produkcióinak, tanfolyamainak értékelésében az izraeliták kanizsai lapja, a Zala lelkesebb volt, míg a Zalai Közlöny kissé visszafogottabb, de mindenkor elismerő hangú. 

A balett zenéjét egy bizonyos Joseph Bayer komponálta. Kanizsán persze nem zenekar játszotta, hanem két kitűnő zongorista: Bischitzky Miksa jeles magán-zenetanár és az akkor húszas évei elején járó Blau János, aki majd Balla János néven lesz orvos és Nagykanizsa „házi” zongoraművésze. Úgy látszik, karmester fogta össze játékukat: Böhm Emil, a Kanizsai Dalárda kitűnő – ám szintén műkedvelő – karnagya, amúgy iparcikk-kereskedő… A balettet hamarosan közkívánatra meg kellett ismételni.

Zala 1902. szeptember 11.

Első kanizsai tánctanfolyamai

Ezzel Mayersberg Frida egycsapásra meghódította Kanizsát és a nevezetes előadás után két hónappal már el is indult első tánctanfolyama a Kaszinóban. Közben még betanította a Kanizsai Izraelita Nőegylet fényes farsangi báljának nyitótáncaként a Palotást, ahol ezért is nagy ünneplésben részesült. Legelső kanizsai tánctanfolyamának záró koszorúcskájáról így tudósított a Zala 1902. április 10-i számában: 

Koszorúcska. Mayersberg Frida k. a. tánctanítónő szombaton este befejezte városunkban való sikerekben gazdag működését. – Ezen este a Polgári Egylet nagytermében összegyűjté nagyszámú híveit, hogy megmutassa, miszerint növendékei a legkisebbtől a legnagyobbig úgy elsajátították a táncművészetet, hogy bármikor a legnagyobb biztonsággal kiléphetnek a sima parkettre. Sok szép és új táncot láttunk a növendékektől, mindmegannyit úgy lejtve, hogy csak a legnagyobb elismeréssel szólhatunk Mayersberg Frida szakavatottságáról, kitűnő rendszeréről és lelkiismeretes oktatásáról. A tánckoszorúcska formájában rendezett vizsgában ép úgy öröme telt a tanítványoknak, mint a szülőknek és egyéb érdeklődőknek. 
Ilyen eredmény után csak magától értetődik, hogy a rendkívül kedvelt és népszerű táncmesternő úgy a tanítványok, mint egyik-másik szülők részéről a búcsúestély alkalmából sok szép ajándékban részesült. Szívesen halljuk, hogy Mayersberg Frida k. a. ősszel ismét eljön hozzánk.

Valóban, még az év októberében újabb több hetes kurzust hirdetett meg több csoportban. S hogy milyen táncok szerepeltek akkoriban egy tánciskola programjában, megtudhatjuk kanizsai hirdetéséből:

Műsorom az összes új táncokat magába foglalja u. m. Pas de pateneur (korcsolyatánc), Gavotte Mignon, melyhez zenét Albrecht porosz herceg írt, Gratiana Trotzköpchen (dacos fej), Pas de Quater Boston stb., valamint az összes társas- és körtáncokat is.

A délutáni órákban külön gyermek táncztanfolyamot is nyitok, a hol 5-6 évesek is részt vehetnek és fősúlyt fektetek különösen a szép és helyes testtartásra és gratios mozdulatokra.

A hirdetésbe becsúszott pár betűhiba, itt javítom ki őket: Pas de patineur, Trotzköpfchen, Pas de Quatre Boston. Számunkra a Trotzköpfchen teljesen ismeretlen: annyi bizonyos, hogy ezzel a címmel jelent meg az 1890-es évektől egy német lányregény-sorozat; címszereplőjét talán Dacoska névre lehetne lefordítani, s valószínűleg az ihlette a társastáncot.

Újabb balett Kanizsán: A piros cipő

1903 farsangjára Frida újabb erőpróbát vállalt be: a Nagykanizsai Általános Munkásképző Egyesület felkérésére állított színpadra egy másik táncjátékot. A piros cipő is a korszak egyik népszerű balettje volt, zenéjét Máder Rezső karnagy, az Operaház későbbi igazgatója szerezte. Ez a darab cselekményét tekintve bonyolultabb volt, mint a Babatündér: egy súlytalanabb és romantikusabb Peer Gynt-sztori, csak női főszereplővel a középpontban. Darinka ellopja a búcsújáróhelyen kifüggesztett csodatévő piros cipőt, sokféle kalandba keveredik velük a királyi udvartól a pokolig, míg végre megérti, hogy az önzés nem tesz boldoggá. Bár Frida a koreográfiát biztosan itt is egyszerűsítette, de ugyanúgy, ahogy a Babatündér esetében, a kanizsai színpadon is megvalósult valamennyi eredeti jelenet. Szerencsére a Zala Hírlap pontosan rögzítette ezek címét és a benne közreműködőket. Hogy ennek a balettnek a természetéről is legyen némi fogalmunk, legalább a jelenet-címeket érdemes felsorolnunk: Búcsújáró hely; Udvari bál; Találkozás az ördögökkel; A rózsák ligete; Csillag-tánc az égben. Az előadás vonzó érdekessége volt, hogy Frida maga is táncolt. Sajnos, a korabeli sajtó nem írta meg, hogy melyik szerepet, de nagy valószínűséggel ő lehetett Darinka. Ez a karakter olyan súlyú a balettben, hogy egy bármennyire is ügyes helyi amatőr valószínűleg még egyszerűsített formában sem tudta volna eltáncolni. De a sokféle helyszínen játszódó történetben bőven volt táncolni valója a sok-sok kisebb szereplőnek és a karnak is: a helyi lap szerint hatvan táncos működött még közre, s ők valóban kanizsai műkedvelők voltak. Ezt az előadást is zongorakíséret festette alá, melyet a már említett Bischitzky Miksa magán-zenetanár látott el.

Néhány lényeges mondat a Zala 1903. február 5-i számában közölt hosszú beszámolójából:

Kisebb nagyobb csoportokra osztva, több mint 60 közreműködőt láttunk, kiknek halvány fogalma sem volt eddig a ritmikus táncról avagy zenéről, harmonikusan lejtve azt a táncot, melyre csak hivatásos egyének szoktak vállalkozni. – Ennyit a táncmese betanításáról, melynek látványosságot kölcsönzött az egyes csoportok részt vevőinek és a jelmezek választékossága. […] Valóban nehéz lenne megmondani, melyik kép tetszett legjobban. Mert szép, gyönyörű szép volt mind. A közreműködők mindegyike bátran kiveheti részét az elért sikerből, melynek alapját a szakszerű betanítás, betetőzését pedig Mayersberg Frida személyes közreműködése képezte. El is halmozták az elismerés minden jelével. A Munkásképző Egyesület éremmel tüntette ki, a résztvevők értékes ezüstajándékkal, a közönség pedig valóságos tapsvihar és lelkes éljenzés közepette sok virággal.

Kanizsai fénykora

Ez a balett, két év alatt a második, még inkább megerősítette pozícióját a városban. Ettől kezdve tíz éven át, 1913-ig minden évben menetrendszerűen megjelent Kanizsán, s többnyire a Kaszinóban rendezte meg hat hetes, minimum két korcsoportból álló tánctanfolyamait. Már 1903-ban nagy volt a város közönségének érdeklődése a tánctanulás iránt:

Mayersberg Frida tánciskolájának jó neve az idén is megtette vonzó hatását, aminek élénk bizonyítéka az, hogy tanítványainak száma már eddig is 160-170 főre tehető. A tanítványok szokás szerint két osztályba lettek osztva (I. és II. csoportba). Különösen nagy élénkség van a közösgyakorlatokkor, a midőn gyöngyöző jókedv élénken párosul a szalonok finom társalgási modorával.
(Zala 1903. november 5.)

Az egyes csoportok számára egy héten öt-öt foglalkozást tartott, közben alkalmanként úgynevezett „közös gyakorlatot”, azaz össztáncot is meghirdetett. A sima táncórákon zongora, a közös gyakorlatokon zenekar, legtöbbször cigányzenekar szolgáltatta a zenét (a cigányzenekarok akkoriban nem csak magyaros zenét játszottak, hanem tánc- és szalonzenét is).

Frida, mint felső fokon képzett táncpedagógus jól látta, hogy bár volt igény kiemelkedő balett-bemutatókra, legfontosabb céljának és feladatának azt tartotta, hogy tanfolyamain növendékeit a művelt társas életben való biztonságos részvételre készítse fel. Akkoriban, az első világháború előtt, és még a két háború közti korszakban is a tánctudás és az illendő viselkedés beletartozott a társadalmi érvényesüléshez, előmenetelhez, sőt, a párválasztáshoz  szükséges alapkövetelmények közé (kicsit tovább is tekintve, a kor polgári miliőjében ilyen volt a hangszeren játszani tudás vagy éneklés is). Mindezt maga Frida néhány évvel később így fogalmazta meg, amikor Budapesten állandó tánciskolát nyitott – de pályakezdő kora óta ennek szellemében dolgozott:

Tanításom keretében nem öncél a tánc. Nemcsak az a törekvésem, hogy növendékeim tökéletesen megtanulják a divatos és azokat a nagyobb művészi igényeket támasztó táncokat is, melyeket oly szívesen látnak társaságban, hanem első sorban azt a célt tűzöm magam elé, hogy a tánc a gyakorlati életben szükséges ügyességeket is kifejlessze. Arra törekedtem eddig is s arra fogok törekedni intézetemben is, hogy a szép testtartás és járás, a mozgás és megjelenés harmóniája legyen végső eredménye tanításomnak. A mozgás szépsége fontosabb az arc szépségénél, mert jobban leköti a figyelmet és ritkább is mint az előbbi; s aki helyesen jár, aki szépen tartja testét, az egészsége szempontjából is nagy előnyöket szerez és az egészség viszont a testi szépségnek legfontosabb fejlesztője. És itt szépségen nem a múló és hiú külsőségeket értjük első sorban, hanem azt a kellemet, azt a vonzó és lebilincselő valamit, ami a jól fejlett és szépen mozgó nőt vagy férfiút jellemzi s ami a társaságban és gyakorlati életben való boldogulásnak egyik legelső feltétele. A jó megjelenés félsiker az életben. És a jó megjelenés nem egyéb tulajdonképen, mint a mozgás ügyessége. Egy ügyetlen mozdulat ellenszenvet kelt, egy kedves fejbillentés vagy esztétikus gesztus bizalmat ébreszt. A tánctanítás keretében éppen az ilyen természetes, de amellett kecses, közvetlen, de amellett vonzó mozgásmód elsajátítására fordítom a legnagyobb gondot.
(Zala 1910. szeptember 14.)

Tanfolyamai így pedagógiailag és módszereiben biztosan nem változtak sokat az idők folyamán; tanításának anyaga viszont bővült, hiszen évről évre új társastáncok jelentek meg és váltak divatossá. Amikor elkezdte a tanítást Kanizsán, a bálokban még francia négyest is táncoltak, de éppen az ő színre lépésének kezdetétől egyre inkább hódítottak az új, modern, az Egyesült Államokból és Dél-Amerikából származó páros táncok. Mellettük azért a négyes és a hozzá hasonló, úgynevezett füzértáncok is a bálok repertoárján, így tanfolyamának anyagában maradtak.
Az első modernnek számító tánc a boston volt már 1903-ban, és jónéhány évig tartotta magát. 

 

Mint a Zala fenti, 1904. november 13-i számában megjelent humoros-ironikus cikkéből is érzékelhetjük, rendkívül divatos lett. Ezért Frida ezekben az években külön „boston-kurzus”-t rendezett azoknak, akik nem akarták végigjárni a teljes tanfolyamot, mert például a közelmúltban már megtették, csak ezt az új táncot akarták megtanulni. 1912-ben belépett a two step, 1913-ban pedig a szinte forradalminak számító tangó, amelynek elsajátítására szintén rendezett a tanárnő különórákat:

Tango – egy óra alatt. Attól az általános népszerűségtől indíttatva, mellyel a tangó Nagykanizsán találkozott,  Mayersberg Frida asszony elhatározta, hogy egy órás tango-kurzusokat rendez, melyeken egy óra alatt perfekt tango táncosokká képezi ki a jelentkezőket. Egy ilyen órát már adott is a múlt hét csütörtökén s az eredmény váratlanul kielégítő volt. Az összes résztvevők kifogástalanul lejtették a tangót egy óra leforgása alatt. A kurzusokat már ezen a héten rendszeresítik s mihelyt kellő számú jelentkező lesz, meg is kezdik.
(Zala 1913. október 21.)

Már előtte, október 15-én tangó-lázról számolt be a lap:

Tangóláz Nagykanizsán. Van tangóláz, az bizonyos. Utcán, magánházakban, mindenütt lehet látni lányokat és fiatalembereket, akik tangólépésben lejtenek. Az új tánc, amely méltó partnere a bostonnak és a two stepnek, mindenütt hódít. Közkívánatnak engedve, Mayersberg Frida asszony is rendszeresíti tánckurzusán az új tánc tanítását. Minden csütörtökön és vasárnap two step, boston és tango-estélyt tart cigány zene és egy korona belépődíj mellett. Az első ilyen estélyt csütörtökön, e hó 16-án tartják meg a Kaszinó tánctermében.

Frida vajon hol tanulta az új táncokat?

Erre kiváló fórumot jelentett a már említett Tánctanárok Országos Egyesülete, amely minden évben továbbképző akadémiákat rendezett. Később Frida maga is az Egyesület oktatója lett. Tudjuk, hogy öccse, aki még Mayersberg József néven kezdte a pályát, de 1912-ben Mérő-re magyarosított, Frida után szintén tánctanári képesítést szerzett és egy ideig az egyik legdivatosabb fővárosi tánctanár, Róka Gyula magániskolájában működött. Később a testvérek közösen is dolgoztak szülővárosukban, Pápán, minden bizonnyal átadták egymásnak a megismert újdonságokat és egyéb tapasztalatokat. Józsefről már 1910-ben megemlítették, hogy „hosszú tapasztalatokat” szerzett Amerikában, talán Frida is járt ott akkoriban. Az 1920-as évekből pedig két direkt nyom származik Frida külföldi útjairól. 1924/40. számában ezt írta a Színházi Élet (eszerint már korábban is járt Párizsban):

Adorjánné M. Frida, a kiváló tánctanárnő újabb párizsi tanulmányútjáról most érkezett vissza a magyar fővárosba. Párizsban természetesen igen sok táncújdonságot látott és tanult, amelyeknek tanítását az október elsején kezdődő tánckurzus növendékeinek fogja megkezdeni, Erzsébet-körút 26. szám alatt levő exkluzív táncintézetében.

Szintén a Színházi Élet számolt be a következőkről 1928/40. számában:

Adorjánné M. Frida, az ismert budapesti táncpedagógus most tért haza amerikai tanulmányútjáról. Newyorkban meglátogatta a világ legelső tánciskoláját, a Ned Wagburn Studios-t, ahol többek közt azt tapasztalta, hogy a gyerekeket már nem tornagyakorlatokkal erősítik és fejlesztik, hanem táncolni tanítják, mivel a modern tánc a legjobb és leghatásosabb eszköze a testkultúrának. Adorjánné M. Frida október elején nyitja meg tánciskoláját Erzsébet-körút 26 szám alatt és amerikai tapasztalatait fel fogja használni gyermek és felnőtt növendékei oktatásánál.

Férjével New Yorkban, 1928

 

Férjével New Yorkban, 1928

Ekkoriban Kanizsára már nem jött tanítani, de valószínűleg korábban, kanizsai éveiben  is járhatott tapasztalatszerzés céljából külföldön – Párizsban biztosan. Az Egyesült Államokba minden bizonnyal úgy jutott, hogy New Yorkban éppen táncosként működött közeli rokona, Molnár Olga, aki a Színházi Élet szerint Frida húga, a valóságban unokahúga, egyik fivérének lánya volt. Együtt láthatjuk őket egy 1928-ban Atlantic Cityben készült csoportképen is, amelyet a Színházi Élet közölt 1928/33. számában:

Frida és a konkurencia

Valamennyi városban, ahol rendszeresen szokott tánctanfolyamokat tartani, Frida megítélése rendkívül pozitív volt: elismerték, szerették, s erről számtalan újsághír, tudósítás beszél. Ám erős volt a konkurencia: a divatos társastáncok sokaságának feltűnése következtében Budapesttől a kisebb településekig egyre nagyobb volt az igény ezek gyors megtanulására. Ezt a konjunktúrát táncmesterek sokasága igyekezett kihasználni, betörni a divatos tanárok közé, akiknek igyekezniük kellett, hogy megőrizzék régi pozícióikat. Frida éppen csak pályára lépett, amikor saját városában, Pápán a veterán tánctanár, a már hatvanas éveiben járó Kemény Gyula meg nem engedett eszközökhöz folyamodott vele szemben. Úgy látszik, nehezen tűrte a fiatal, városából származó hölgy, aki talán nála tette első tánclépéseit,  betörését a területére… A Pápai Lapok 1903. október 18-i számában a következőket olvashatták a helyiek:

Nyilatkozat.

Én, Kemény Gyula tánctanító bocsánatot kérek Mayersberg Frida kisasszony, helybeli tánctanítónőtől a helybeli ev. ref. főgimnázium igazgatóságához benyújtott folyamodványban ellene használt sértő kifejezésekért és mindazon sértésekért, melyeket ellene bárhol elkövettem, kötelezem magamat, hogy a Budapesti Naplóban és a Pápai Lapokban közzéteendő ezen nyilatkozat költségét Mayersberg Frida tánctanitónőnek megtérítem.
Pápa. 1903 október hó 5-én. Kemény Gyula.

Frida hamarosan volt tanárával, Mazzantini Lajossal került szembe Nagykanizsán és Zalaegerszegen egyaránt. Ebben a két városban akkor ő már „otthon” volt, közismertségnek, közszeretetnek örvendett. Mindkét városban hagyományosan az őszi hónapokban szokta megtartani hat hetes tanfolyamait, Kanizsán általában október-novemberben. 1905-ben, meghirdetett tanfolyama előtt alig pár héttel korábban feltűntek Mazzantini Lajos hirdetései. Az eredetileg balett-táncos, majd koreográfus és balettmester otthagyta a színpadot és társastánc tanítással kezdett foglalkozni. Budapesten állandó tánciskolát nyitott s vidéki tanfolyamokkal is próbálkozott.

A zalai városokba azonban beletörött a bicskája: Frida nem hagyta magát, harcba szállt, hogy megvédje nagy és színvonalas munkával megszerzett pozícióját. Ismerős lévén az országos berkekben, megtudta, hogy tanfolyamához Mazzantini a hatósági engedélyt a korábbi kanizsai tánctanárral, Rechnitz Józseffel közösen kérte. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a tanfolyamot valószínűleg Rechnitz tartaná, a híres Mazzantini csak a nevét adná hozzá. Ezt az olasz maestro ugyan cáfolta, de a sajtóbeli pengeváltás után a kanizsai, később az egerszegi közönség is „Frida kisasszony” mellett döntött, mindenki hozzá iratkozott be, Mazzantini érdeklődés hiányában nem tudta megnyitni kurzusát. Nagykanizsa mértékadó lapja, a Zalai Közlöny azért Frida szemére vetette, hogy hályogot varázsol a kanizsai közönség szemére, hogy Mazzantiniban az európai hírű művészt meg ne lássa. Nos, a klasszikus balettben Mazzantini valóban európai hírű volt, ám kérdés, hogy egy egészen más műfajban, a társastáncok területén mit nyújtott és milyen módszerekkel és légkörben oktatott volna, amennyiben igaz, hogy személyesen akarta vezetni tanfolyamait. Mayersberg Frida ezen a téren már bizonyított: szakmailag is kiváló volt, emberileg is ismerték, megbíztak benne, szerették, nála a szülők mindenen szempontból jó kezekben érezték csemetéiket, így mellette döntött a helyi közönség.
Olvassuk el a Zalamegye 1905. november 5-én megjelent kis cikkét arról, hogy a zalaegerszegiek is hasonlóan vélekedtek („táncpróba” alatt a cikk a tanfolyam záró koszorúcskáját érti):

Táncpróba. Mayersberg Frida tánctanító iskolájában a múlt héten tartották a táncpróbát, amely ezidén is fényesen sikerült. Mayersberg Fridát éveken keresztül annyira megszerette a közönség, hogy tanfolyamai mindig látogatottak s a szülők is szívesen látogatják a tánctermét. A táncpróbán is nagy közönség vett részt s a tánctanító sok elismerést kapott. A tanítványok egy szép csokorral és értékes ajándékkal lepték meg a kisasszonyt. Mayersberg Frida legközelebb Nagykanizsán rendez tanfolyamot. A tánctanító kisasszony egyébként nagy konkurrenciával volt kénytelen az idén megküzdeni. Mazzantini balletmester vezetése alatt három táncmester vonult be Zalaegerszegre, de nem sikerült nekik tanfolyamot összetoborozni, míg Frida kisasszony kurzusa túl volt zsúfolva.

Frida népszerűsége a következő évtizedben is töretlen:

A fiatalságot évről-évre meghódítja Adorjánné Mayersberg Frida a tánc nemes művészetének. Amidőn búcsút vesz városunktól nem mulaszthatjuk el, hogy meg ne emlékezzünk kulturális munkájának teljes sikeréről, arról az eredményről, melyet elérnie sikerült, arról a magas tónusról, amely az ő tánctermeiben uralkodik, hiszen nem túlozunk, ha azt állítjuk, hogy a „Frida néni” táncestéi egy nagyvilági sugarat vetítenek a kis városi társadalmi életbe.
(Zalai Hírlap 1913. november 8.)

Családi élete   

Férjével és fiaival 1910-ben

”Frida néni” ekkor 33 éves és férjes asszony. 26 éves korában, 1906. december 2-án szülővárosában, Pápán kötött házasságot a budapesti Adorján Sándor könyvkereskedővel és kiadóval. Két fia született 1907-ben és 1909-ben. Ebben az időszakban természetesen kihagyott egy-egy kanizsai tanfolyamot, amit rivális tánctanárok igyekeztek kihasználni, de az ő óráikat gyéren látogatták. 1908 októberében a kanizsai előkelő világ felkérésére, rábeszélésére, újra eljött hat hétre, pedig pici gyermeke volt. A Zalai Közlöny, amely Kanizsa két hírlapja közül vele szemben mindig semlegesebb hangot ütött meg mint a Zala, ezt írta november 23-án:

Adorjánné meglehet [sic] elégedve azzal a pártolással, melyen legelőkelőbb köreink őt mint évekkel ezelőtt, úgy most is részesítették. Igaz, hogy ezt a felkarolást nemcsak kitűnő tanítói metódusával, hanem azzal is kiérdemelte, hogy tánciskolájának szigorúan iskolai jelleget tud kölcsönözni, ami a szülőknek és iskolai tantestületeknek elsőrendű kívánalma. Ha összehasonlítjuk a múlt évi gyéren látogatott tánckurzussal, melyet Adorjánné távolmaradása miatt egy táncmester nyitott, akkor Adorjánné Mayersberg Frida táncművészete és tánctanítói tehetsége iránti elismerésünk csak fokozódik.

Két kisfiával 1913-ban

A harmadik nagy balett Kanizsán:
Virágok összeesküvése

Második kisfia születése után annyi változás történt a régi rendhez képest, hogy bejelentette, ezentúl csak minden második évben tartja meg őszi, hat hetes nagykanizsai tanfolyamait. Viszont 1910 februárjában – talán kárpótlásul? – ismét egy teljes balettet állított színpadra. Ez volt a Virágok összeesküvése.

Bourgault-Ducudray, a párizsi Conservatoire tanárának ifjúkori darabja 1909-ben a szerző engedélyével jutott el Budapestre, ahol főúri hölgyek adták elő jótékony célra. Valószínűleg így szerezhetett róla tudomást Frida, és Nagykanizsán, némi átdolgozással, ő is színpadra állította. A prózai párbeszédekkel és énekszámokkal bővített táncjáték arról szól, hogy a virágok királynőt akarnak maguk közül választani. A történet alkalmat ad különböző virágokat megjelenítő szereplők szóló- és csoportos táncaira, mutatós jelmezekben. Ez az előadás is, mint Frida legelső balettje, a helyi Keresztény Jótékony Nőegylet rendezésében került színre, és ők nem sajnálták a pénzt a külsőségekre. A zenei aláfestést most is zongora biztosította.
Olvassunk bele mindkét kanizsai napilapba, mit írtak az előadásról.

Zalai Közlöny 1910. február 3. csütörtök:

… ezen az estélyen a nőegylet erkölcsi erejének mintegy ditirambusa zengett a siker láttára felzúgó tapsviharból. Csendben, alig hallhatóan készülve produkált rövid idő alatt olyant, mi a mesék birodalmából ide varázsolva elkápráztatott fényével, színpompájával, ötletes változatosságával s mindennek csodás kivitelével mindenkit. […] A virágok összeesküvése, mert ez volt a mese címe, egy finom zenei poézis, összeszőve megható jelenetekből.

Zala 1910. február 4. péntek (a cikket Lukács József, a piarista gimnázium tanára írta):

Fél tíz felé nyitott szét a hófehér kortina, melynek nyomában a csodálkozás „ah” szava morajlott végig a terem sokadalmán. A virágok összeesküvésének fantasztikus meséjét illusztrálta a mozdulatok és színek káprázatos vegyületében kerek számmal ötven szépséges leány és asszony a színpadon. Adorjánné Mayersberg Frida zsenialitását dicséri az egész produkció, ki azt a párisi operától megszerezte és az ott produkált énekszámok helyett általkomponált táncillusztrációkkal az eredeti művészi értékének csökkenése nélkül átalakította. […]Mindenik virágcsoportnak megvan a maga jelöltje, aki képességeit egy-egy szóló-táncban mutatja meg. Elsőnek a bájos és csodálatra méltó színpadi rutint eláruló pipacs (Fischer Irén) produkálja magát frenetikus hatástól kísérve. Majd kápráztató összevisszaságban jönnek graciózus táncaikkal a többi virágok. 

Mint szintén a Zala hasábjairól kiderül, az est szokás szerint bállal folytatódott:

A pazar előadást, melyet látni kellett, leírni azonban alig lehet, reggelig tartó tánc követte, mely kolosszális méreteivel teszi soká emlékezetessé a tegnapi mulatságot. Az elsős négyest négy kolónban táncolták, az utolsó táncos pedig reggel fél 9-kor hagyta el a báltermet.

Férjhezmenetelével Frida állandó budapesti lakos lett. Férjének az Erzsébet körút 26. alatt működött a könyvesboltja, ő maga pedig – két pici gyerek mellett – 1910 novemberében megnyitotta állandó budapesti tánciskoláját. De továbbra is lejárt Nagykanizsára, sőt Zalaegerszegre is egészen 1914-ig.

A történelem árnyékában

1914 nyarán kitört „a nagy háború”, ahogy akkor az első világháborút nevezték. Ősszel, szokásos tanfolyama helyett Frida a következő értesítést tette közzé állandó kanizsai fórumán, a Zala című hírlapban, 1914. október 7-én:

Mélyen tisztelt Szerkesztő Úr!Engedje meg, hogy a régi barátságra hivatkozva, mely a k. „Zalá”-hoz fűz, egy tiszteletteljes kéréssel terheljem. Azzal, hogy adjon helyet az alábbi soraimnak.Nagy ideje annak, hogy évente megszoktam jelenni Kanizsa k. meghitt meleg körében. Ma már túlnyomóan boldog asszonyok és meglett férfiak azok, akik első évfolyamaimon még mint rövid szoknyás leánykák és piruló diákfiak jártak hozzám és azóta egy évben sem maradtam el. Az idén, sajnos, meg kell történnie és ezt a „Zala” útján óhajtom közölni mindazokkal, akik kérdéssel fordultak hozzám. Talán mondanom sem kell, hogy ez az elhatározás engem tölt el a legnagyobb fájdalommal, aki a hivatásomat oly nagyon szerettem. – Nem, ez az idő valóban nem a szórakozásé! Nincs körülöttünk senki, akit valakinek veszedelemben forgó élete aggódással ne töltene el és aki ne visszafojtott lélekzettel várná a mai helyzetnek a megoldását. Ilyen lelki állapotban valóban lehetetlen volna azzal törődni, hogy tökéletesek-e tánclépéseink. Én képtelen volnék rá! Kanizsa közönsége, mely mint a „Zalá”-ban olvasom, oly gyönyörű jelét adja lelkes és gyöngéd szívének, bizonyára osztja nézetemet. De én is, mint minden igaz magyar nő, rendíthetetlenül hiszem, hogy lesz még ünnep ebben az országban. És majd ha elérkezik ennek az ideje, annál nagyobb lesz a vígság, táncos és dalos kedv. Akkor óhajtok ismét találkozni az én k. kanizsai közönségemmel. Adja a jó Isten, hogy mielőbb megtörténhessék! Fogadja igen tisztelt Szerkesztő úr hálás köszönetemet soraim szíves közreadásáért és legszívesebb üdvözletemet, mellyel maradok kész híve: A. Mayersberg Frida.

Ezzel Frida kanizsai jelenléte majdnem teljesen lecsengett. Visszatért még egy-egy hathetes tanfolyamra 1918 őszén, majd 1921-ben és 1922-ben, ám ezekben az években mind több akadállyal kellett megküzdenie, ugyanis teremgondjai támadtak. Megszokott helyéről, a Kaszinóból először kénytelen volt a Polgári Egyletbe költözni, ami még nem volt nagy baj, ám az első szezon után tanfolyama ütközött a pécsi színház szokásos vendégszereplésével. Ekkor a Rozgonyi Iskolába kellett átvonulnia, amit sok félreértés, sőt rágalom előzött meg: lehet, hogy itt már bejátszott némi antiszemitizmus, mert azzal vádolták meg, hogy külön pénzt kért a színháztól, hogy átadja számukra a terepet. Ezt kategorikusan cáfolta a Zala hasábjain 1921. augusztus 26-án közzétett nyílt levelében:

Kérem-kérem szíveskedjék a b. lapja legközelebbi számában a napi hírek között jó feltűnő helyen megcáfolni, mintha én a terem esti órákra való átengedésére pénzt kértem volna vagy fogadtam volna el. Nem szeretném, ha 20 éves tiszta múltamat így bemocskolnák lelketlen emberek. Magamat szíves jóindulatába ajánlva vagyok hálás híve: Adorjánné.

Megrágalmazták, pedig tanfolyamain kívül, amivel a kenyerét kereste, Kanizsán továbbra is besegített báli nyitótáncok betanításába, sőt, ő koreografálta Huszka Jenő: Aranyvirág című operettjének rendkívül színvonalasra sikerült műkedvelő előadását, miközben működtette fővárosi tánciskoláját is. Valószínű, hogy e gondokba belefáradva fejezte be Kanizsán a tanítást negyedszázadnyi működés után.

Búcsúajándéka Kanizsának: 

A Babatündér felújítása, 1925

De még előbb újra színpadra állította a Babatündér balettet, amellyel annak idején, 1902-ben meghódította a kanizsai közönséget. A kanizsai amatőrök mellé egy budapesti saját tanítványát hozta el, a profi táncosnő Webel Margitot. Az előkészületekről a Zalai Közlöny „lux” aláírással kissé csapongó tárcacikket írt május 30-án. Olvassunk bele:

Ajtónak háttal keleplővel a kezében ül Mayersberg Frida balettmesternő. Ne úgy méltóztassanak képzelni, hogy állandóan ott trónol egyszerű Thonet-székén, mert többet jár-kel, mutatja a mozdulatokat, igazítja a testtartást szóval „cselekszik”, mint ül. A közreműködők nagyon próbára teszik a türelmét, de ő bámulatos nyugodtsággal viseltetik egyeseknek bőbeszédűsségével [sic] és csapongó jókedvükkel szemben. Rendkívüli önfegyelmezettséggel rendelkezik; acél-idegei vannak és kitűnő rendezői kvalitásai magukban hordják az előadás legteljesebb sikerét. […]

Gondolják meg kérem, 64-en vannak foglalkoztatva ebben a tündéri darabban, melyet Prológ vezet be s utána 5 pár fog magyar palotást táncolni. […] Nagy szorgalommal, nagy igyekezettel és bámulatraméltó precizitással folynak ezek a próbák, melyek szigorúan zártkörűek és a szoros értelemben vett kísérőkön kívül másoknak tilos is a belépés a terembe.

Ez a Babatündér előadás is a helyi Keresztény Jótékony Nőegylet rendezvényeként valósult meg akkora sikerrel, amelyre Kanizsán emberöltő óta nem emlékeztek. Négyszer egymás után színre kellett hozni, olyan nagy volt az érdeklődés. Hatását mutatja, hogy a kor jelentős és népszerű színházi hetilapja, a Színházi Élet a résztvevők névsorával ellátott egészoldalas fényképet közölt róla 1925. évi 31. számában – Fridát megjelöltem rajta:

A Zalai Közlöny két alkalommal is adott részletes értékelést az előadásról a főszerkesztő, Kempelen Béla tollából, aki zenei-művészeti téren kifejezetten szakértőnek számított. Hosszú első cikkéből, melyben profi mércét állított a műkedvelő előadás elé, két bekezdést idézünk:

A balletnek különösen magánszámai ragadták meg figyelmünket. Ezek közül első helyen kell felemlítenem Webel Mancinak (Ballet-baba), Bakos Melindának (Törött-baba), Pléh Mancinak (Spanyol-baba), Horváth Virinek (Babatündér), Holczer Ellinek (Dobos-baba) és Bród Mancinak (Beszélő-baba) szóló táncait. Valamennyinek minden mozdulata csupa hullámzó vonal volt, a zene általánosságához lágyan hozzásimuló stilizáltságával, graciőz mozdulatokkal és csodaszép lendületekkel. Amennyi bájt ezek a kis táncművésznők szólótáncaikba belevittek, az szemeinknek már valóságos tánc-symphonia volt.

Az ensemble egyébként csak néhol zökkent ki a maga szabatosságából. Főleg egyes tömegmozgásoknál és tömegtáncoknál lehet kifogást emelni a precizitás ellen. De hiszen igen nagy számmal voltak a szereplők között apró kis leányok is, kiknek még sokat kell tanulniok, míg méltó utódai lesznek a tegnapi est vezető „star”-jainak. Általában véve a rendezés jó volt; ami kilengések történtek, azok elkerülhetetlen folyományai műkedvelő előadásoknak.
A táncok betanítását Adorjánné M. Frida budapesti balettmesternő végezte nagy felkészültséggel, bámulatra méltó türelemmel, le nem kicsinyelhető becsvággyal és első rendű szakértelemmel. Kár, hogy a táncokat kísérő zene mindössze csak egy zongorára szorítkozott s így bizony nemcsak annak szépsége szenvedett, hanem a táncoknak dinamikai hatása is veszített erejéből.

Ez volt tehát Mayersberg Frida búcsúajándéka kedves városának, Nagykanizsának. Többé nem jött tánctanfolyamot tartani – talán nemcsak azért, mert otthon, Budapesten várta családja, két gyermeke és sikeres tánciskolája. De az utolsó években felmerült nehézségek mellett biztosan látta, hogy a szokásos konkurencián belül, amellyel mindvégig meg kellett küzdenie, most megjelentek a helyi, Kanizsán kinevelődött tánctanárok. Ha ugyanis megnézzük a nagykanizsai táncoktatás történetét, azt láthatjuk, hogy a kezdetektől egészen az 1920-as évekig a város ezen a téren importra szorult. A városunkban több-kevesebb rendszerességgel tánctanfolyamokat tartók közül ketten voltak igazán jelentősek: Lakatos Sándor az 1860-as, 1870-es években és Mayersberg Frida 1902 és 1925 között; de a többiek is az utazó táncmesterek közül kerültek ki. Az 1920-as évek elejétől kezdtek jelentkezni a helyi tánctanárok: elsőként Harsay Gizi, a postafőnök lánya és Guttentag (Gábor) Lajos, akik mindketten diplomás tánctanárok lettek. Ettől kezdve táncos téren Kanizsa a saját lábára állt (a teljes kép kedvéért azért említsük meg, hogy jóval később, az 1960-as években működött még Kanizsán két „nem bennszülött” tánctanár: a Magyar Állami Népi Együttes két korábbi tagja, Latabár Katalin és Tarczy Zoltán).

A család 1920-ban

Kanizsa után:

Budapesti fénykora a két háború között

Adorjánné Mayersberg Frida 1925 után Budapesten folytatta sikeres működését – bár 1926-ban még nyitott tanfolyamot

szülővárosában, Pápán, közösen öccsével, Mérő Józseffel. Fővárosi

tánciskolája kezdetben a Városligeti fasor 6. alatt működött, eleinte szintén öccsével közösen, majd átköltözött az Erzsébet körút 26. alá; ugyanebben a házban volt férje könyvesboltja is, ahol praktikusan jelentkezni lehetett a tanfolyamokra.

Színházi Élet 1922/40

Az iskola mindennapi életét jól mutatja ennek a hirdetésének a szövege, mely a Magyarország című hírlap 1923. szeptember 26-i számában jelent meg:

Adorjánné M. Frida táncintézetében (Erzsébet körút 26.) esti tanfolyam hétfőn, október 1-én este 8 órakor, diák (bakfis) kedden, október 2-án d. u. 6 órakor, gyermekeknek (5-12 éves) szerdán, október 3-án kezdődnek. Táncgyakorló volt növendékeink részére minden szerda, szombat és vasárnap este 8 órakor. Beiratások egész nap Adorján könyvkereskedésében, Erzsébet körút 26. (Telefon J. 129-73.)

Évzáró bemutatóit frekventált helyeken, többnyire színházakban rendezte. Többször kibérelte erre a célra a Fővárosi Operettszínházat, az Orfeumot, a Művész Színházat. Mellette alkalmanként év közben is rendezett nyilvános bemutatókat. Ezeken kreativitását is nagyszerűen kiélhette. Egyik rendezvényéről így adott hírt a Pesti Hírlap 1922. április 22-én:

Táncmatiné. Adorjánné és Mérő pedagógiai táncintézetének növendékei április 28-án, vasárnap d. e. fél 11 órakor tartják táncmatinéjukat a Fővárosi Orfeumban. A műsor keretében először kerül színre „A pipacs álma" című balletpantomim, melynek szövegét és koreográfiáját Adorjánné M. Frida írta, zenéjét Bányai Aladár szerzette. A műsor zenéjét az Orfeum teljes zenekara szolgáltatja.

Egy évzáró rendezvényről a 8 Órai Újság adott hírt 1928. május 15-én:

Adorjánné M. Frida ballet- és táncintézete tegnap délután tartotta vizsgaelőadását a Fővárosi Operettszínházban. A növendékek közül Libertiny Évi meglepő ritmikai érzékről tett tanúságot. Valter Bobby, mint konferanszié, Krausz Klári, Löwy Lili és Szabó Boriska mint előadóművésznők arattak sikert. A sok közül még csak Simo Margitot, Dán Olgát, Krupiczki Bauer Sárit, Váradi Katót és Solti Klárit jegyezzük fel. A közönség meleg ünneplésben részesítette Adorjánnét, aki eredményes munkájával ki is érdemelte a teljes elismerést.

Mindez azt jelenti, hogy a társastáncok mellett balettet is oktatott, mint ahogyan Az Újságban 1926. október 2-án közzétett hirdetésből is kiderül:

Klasszikus torna (ballett) Adorjánné M. Frida balletintézetében (Erzsébet-körut 26.), a ballettanfolyamok csakis urigyermekek részére (4-11 éves) október 6-án, szerdán délután fél 4 órakor, haladó és továbbképző gyermekeknek (4-11 éves) 4-én, hétfőn délután fél 4 órakor. Bakfisok részére (12-17 éves) 12-én, kedden délután 6 órakor kezdődik. Beiratások folyamatban. (Telefon: József 129-73.) Ismertető kívánatra díjmentesen.

Időközben öccse önállósult, saját tánciskolát nyitott, ám néhány év múlva a testvérek újra társultak. Frida át is költözött az Erzsébet körút 44. alá, ahol addig öccse egyedül működött. Hirdetéseikből, sajtóvisszhangokból ítélve sikeresek lehettek, amit az is igazol, hogy 1932-ben átalakították, modernizálták iskolájuk helyiségeit.

Öccsével 1928-ban

Ebben az időben Frida már valóban „néni” volt, ötvenes éveiben járt, s növendékei szeretetből a „Tánci néni” nevet ragasztották rá. A háború előtt, a harmincas évek végén elismertségének, népszerűségének zenitjén állt, pedig a fővárosi konkurencia mindig is nagy volt. Az utókor előtt külön fényt ad iskolájának, hogy akkoriban itt tanult táncolni a gyermekszínész Ruttkai Éva és Ferrari Violetta.

A pálya és az élet a háború árnyékában

A szakmai sikerek mellett származásuk miatt a harmincas évek végétől Frida és családja felett is sötét fellegek gyülekeztek. Nyilván rendkívüli nehézségek közepette, de mindannyian túlélték a vészkorszakot. Egyik fia megjárta a koncentrációs tábort, de sikerült hazavergődnie. „Tánci néni”, aki közben nagymama lett, 1946-ban újra tanítani kezdett. Ettől az időtől már csak alig néhány adattal rendelkezünk róla. Férje 1948-ban elhunyt. Még az ő halála után pár hónappal is folytatta a tánctanítást, nyilván kellett a pénz a megélhetéshez. De ez nem tarthatott sokáig, az államosítás után nincs adat a működéséről s ekkor már ő maga is idős volt.

1950-ben

Mint gyászjelentése fogalmazott, hosszú szenvedés után hunyt el 1966. augusztus 15-én, 86 éves korában. A rákoskeresztúri temetőben nyugszik, férjével együtt.

Összegzés

Mayersberg Frida úttörő egyéniség volt: a feminizmus, és általánosabb értelemben véve a modern életforma úttörője.

Színházi Élet 1918/13

Szerencséje volt, hogy szülei lehetővé tették számára otthonától távol a táncos tanulmányokat. Ő maga komoly emberi érettségről tett tanúbizonyságot, amikor lehetőségeit felmérve, szinte még tinédzserként nem a balett-táncos, hanem a tánctanári pályát választotta. Ettől kezdve egész életében, idős koráig önálló vállalkozó, tanár, üzletasszony volt. Mindez az 1900-as évek legelején kezdődött számára, amikor még nagyon kevés nő volt ennyire önálló. Művészi kvalitásai mellett nagyon erős, határozott egyéniségnek kellett lennie, hogy az akkori világban azzal a sikerrel vesse meg lábát a férfiak által meghatározott üzleti életben, mint ami kirajzolódott előttünk életét olvasva. Mellette közszeretetnek is örvendett, tehát nyilván ez is benne volt egyéniségében, nemcsak a határozottság; ezt mutatja kedves beceneve, a Tánci néni is.
Szűkebb szakmájában igyekezett naprakész lenni, ha tehette, külföldi tanulmányutakra járt, amerikai és párizsi tánciskolákat látogatott, s hozott haza új táncokat, tapasztalatokat. Mellette biztosan sok ideje és energiája ment el üzleti teendőkkel: tanfolyamait meg kellett szervezni, helyet biztosítani, a hatósági engedélyeket megszerezni, kurzusait reklámozni. Megküzdött az állandó konkurenciával: ebben eszközei elsősorban saját minőségi munkája s az ennek révén elért elismerés, megbecsülés és népszerűség volt; ám ha kellett, keményebben is a sarkára állt, de mindig korrekt eszközökkel.

A harmincas években budapesti tánciskolája fényes sikernek örvendett: a nagyközönségen kívül sok pályakezdő színész és színésznő, táncos, énekes és zenész járt hozzá nem csak táncot tanulni, hanem általános tartást, viselkedést, etikettet is elsajátítani. Mindezek mellett huszonhat éves kora után feleség és kétgyermekes édesanya is volt: a magánéletet tehát nem áldozta fel a hivatás érdekében, hanem igyekezett harmonikusan egyeztetni a kettőt.
Élete alkonya a megfeszített, több évtizednyi munka után a fenyegetettség, majd a háború jegyében telt, de nagy szerencséjére ő maga és közvetlen családja valamennyien túlélték a nehéz időket. Közvetlenül a háború után, amikor már hatvanas évei közepén járt, még egyszer megpróbálta újrakezdeni a munkát, de ekkor már nem sokáig folytathatta. Nincs róla forrás, de az akkor kibontakozó új világot nyilvánvalóan nem rokonszenvvel szemlélte és élte meg. Halála óta a nagyközönség előtt neve feledésbe merült, de talán ez az írás segít abban, hogy – különös tekintettel nagykanizsai működésére – emléke valamennyire megőrződjön.