Október végén jelent meg új könyvem, a Nagykanizsa zenei lexikona:
A napokban csodálatos visszajelzést kaptam róla, ami nagyon boldoggá tett. Eredetileg magánlevélként érkezett, de megkérdeztem feladóját, megengedné-e, hogy nyilvánosságra hozzam. Ő ezt nagyon kedvesen és igazán előzékenyen lehetővé tette, így boldogan és büszkén osztom meg itt a blogban.
Nekem ez egy nagyon fontos szakmai értékelés is, hiszen írója KERÉNYI MÁRIA, a magyar újságírás nagyasszonya, zenekritikus, szerkesztő, fordító, s négy évtizeden át a Magyar Rádió szerkesztő-műsorvezetője. Több könyv, köztük a számomra különösen kedves Neményi Lili életrajz szerzője.
Közös barátunk révén jó tíz éve röviden találkozhattam is vele Kaposváron, a legelső Kaposfest idején. Megtisztelő, hogy azóta sem felejtett el, tud rólam, olvassa a blogomat. Így elküldtem neki új könyvemet. November 17-én megérkezett levele, amelyet teljes terjedelemben mutatok meg:
Kedves Katikám, igazán kellemes meglepetésként ért, hogy néhány futó találkozásunk után nemhogy megőriztél emlékezetedben, de még olyan értékes műveddel is megleptél, mint a most megjelent Nagykanizsa zenei lexikona! Miután rendszeres olvasója vagyok az internetes periodikák oldalain publikált kataliszt-dolgozatoknak, amelyekben mindig sok érdekességet és új információkat találok, értesültem a lexikonod elkészültéről is – és most hipp-hopp, jóvoltodból már kézbe is vehetem, méghozzá személyes dedikációval, külön nagy örömömre... Bevallom, amióta Gerő Kati kedd este elhozta nekem személyesen, egész nap azt bújom, annyira leköt mind a gazdag tartalma, mind a teljesen egyedi, bámulatosan közvetlen, megnyerő stílusa, amivel azonnal belopod magad olvasóid szívébe! Hálás vagyok továbbá azért is, mert lapjain rengeteg ismerős névre bukkanok, olyan muzsikusokéra, akik tudtommal más katalógusokban nem szerepelnek, Te viszont a szorosan vett életrajzi adatok mögött a személyiséget is fölidézed, arcvonásokkal és színekkel, korrekt dokumentumok tükrében – s ugyanakkor szeretetteljesen... Engem elbűvöl, hogy a címszavak mögött olykor egy film forgatókönyve vagy színpadra kívánkozó dráma szinopszisa sejlik föl, s akár egy novelláskötet tartalomjegyzéke is kibontakozik!
Szívből gratulálok a gyönyörű munkádhoz, kedves Kati, sok sikert kívánok további terveidhez, és töretlen munkakedvet meg jó egészséget álmaid valóra váltásához, szeretettel, köszönettel – Kerényi Mária aranytollas újságíró
Kaptam már sok dicséretet, eddig megjelent munkáimnak igazán kedvező volt mindvégig az olvasói és kritikai visszhangja, de Mária levele végtelenül boldoggá is tett, hiszen a szakma csúcsáról érkezett és úgy érzem, tökéletesen belelátott gondolataimba és törekvéseimbe. Egyúttal nagy lökést adott, hogy folytassam; bár semmiképpen nem hagynám abba, de most még biztosabb vagyok abban, hogy jó úton járok módszer és stílus terén is.
Drága Mária, itt is nagyon szépen köszönöm, és kívánok sok szeretettel hosszú életet, egészséget, derűt, boldogságot!!!
Végül egy lábjegyzet: a Mária által említett Gerő Katalin kiváló szobrászművész, a nagykanizsai Strém Kálmán dombormű és szobor alkotója, akivel a városunkból elszármazott zeneszociológus és hangversenyrendező emléktáblája kapcsán ismerkedtünk meg és kötöttünk barátságot. Ez a barátság is érdemelne egy posztot, hiszen olyan momentumok fémjelzik, mint a Strém Kálmánról szóló életrajzi könyv és a budavári Haydn-dombormű megvalósulása. De erről majd máskor!