Mayersberg Frida Nagykanizsán
Egy fejezet Kanizsa tánctörténetéből
 |
| Mayersberg Frida 1905-ben |
Bevezetés
1902. január 11-én Nagykanizsán a Keresztény Jótékony Nőegylet
rendezvényeként bemutatták a Babatündér című balettet, teljesen amatőr gyermekek,
fiatalok, fiatal felnőttek szereplésével. A koreográfus-betanító az erre az
alkalomra szerződtetett pályakezdő pápai tánctanárnő, Mayersberg Frida volt,
aki azon az estén szinte huszárvágással vette be Kanizsát és az elkövetkező
több, mint két évtizedre meghatározta a város táncéletét.
Békés aranykor és nehéz világháborús évek, történelmi és
magánéleti sorsfordulók után 1925. június 6-án, ismét csak a Keresztény Nőegylet
szervezésében újra előadták a Babatündért, az azóta felnőtt kanizsai ifjú
generáció legügyesebb, de változatlanul amatőr táncosainak szereplésével,
Adorjánné Mayersberg Frida betanításában és rendezésében. Talán a boldog
békeidőket kívánták visszahozni… De a világ megváltozott. És megváltoztak Frida
körülményei is: mint nevéből látszik, időközben férjhez ment, s ez a második
Babatündér egyúttal búcsúját is jelentette Kanizsától.
Ki volt ez a hölgy pontosan és mit jelentett nagykanizsai
működése neki magának és a városnak? Miután erre válaszoltunk, hogy teljes legyen a kép, végigkísérjük hősnőnk további, Kanizsa utáni életét.
 |
| 1898 |
Gyökerei
Az izraelita származású Mayersberg Frida 1880. június 21-én
Pápán született. Családja Pápa kiváló és közismert iparos dinasztiája volt,
szakmájukra nézve bádogosok és vízvezetékszerelők. Nagy műhellyel rendelkeztek
Pápán, sok alkalmazottal. Frida apja Mayersberg Jakab (1840 k. – 1915) is ezt a
szakmát művelte, amely egyik fia tevékenységében jutott a csúcsra. Mayersberg
Samu (1865 k. – 1934), Frida fivére kvalitásait mutatja, hogy olyan nagy városi
munkák kivitelezését kapta meg és végezte el, mint 1905-ben a pápai katolikus Nagytemplom
tornyának a bádogozása, az 1920-as évek második felében pedig a városi
vízvezetékrendszer jelentős kibővítése.
 |
| Szülei idős korukban |
Népes volt a család, Fridának sok testvére volt – ezt
gondolhatjuk a két testvér meglehetősen nagy korkülönbségéből is. Sajnos, a
pápai izraelita anyakönyvek közül éppen a kettőjük születése közötti évek
hiányoznak, amikor bizonyosan több testvérük is világra jött, így a családot
nem rekonstruálhatjuk pontosan, csak későbbi említésekből ismerjük néhány
testvér nevét. De annyi bizonyos, hogy Mayersbergéknél a családi szakma iránti
affinitás mellett erősen jelen volt a tánc iránti érzék: Frida mellett József
nevű öccse is a tánctanári hivatást választotta (ő vezetéknevét 1912-ben Mérő-re
magyarosította). A következő nemzedékből is került ki táncos: Frida egyik
fivérének lánya, Olga – az ő családja Molnár-ra magyarosított – New Yorkban működött táncosként.
 |
| Frida és Olga az Egyesült Államokban, 1928 |
Vidéki kislány az Operában
Mayersberg Frida gyermekkoráról szinte semmit nem tudunk, de
sejthető, hogy polgári jómódban nőhetett fel Pápán. Tíz éves korától Budapesten,
az Operaház balettiskolájában tanult.
 |
| Nyolc évesen |
Ez minden bizonnyal csak úgy volt
lehetséges, hogy szülei tolerálták a tánc iránti vágyát, tehetségét. Öccse,
József is vele mehetett, esetleg valamivel később csatlakozhatott hozzá a
fővárosban, ahol ő is hivatásos táncos lett. Sőt, egy 1898-ban készült fénykép tanúsága szerint
Frida egy másik testvére, Franciska is tanulhatott a fővárosban táncot. A kép mint orosz táncegyütest örökíti meg őket: balról testvérei, József és Franciska, Frida pedig középen, férfi-jelmezben, az orosz táncok jellegzetes pózában:
 |
|
Talán élt Pesten egy rokon, akire rábízhatták őket, de így
is rendkívül elismerésre méltó lépés volt a szülők részéről, hogy lehetővé
tették Frida életét és tanulmányait a színpad világában. Ez még közvetlenül a
20. század beköszönte előtt is szokatlanul modern hozzáállás volt, különösen
egy vidéki leánygyermek esetében.
Egy 1918-as rövid portrécikk szerint (Színházi Élet 1918/13)
Frida azelőtt húsz évvel mint rövidszoknyás kislány, kezében a tánctanári
diplomával indult el a fővárosból, ahol hat éven át volt az Opera növendéke.
Ebből visszaszámolva rekonstruálhatjuk, hogy körülbelül tíz éves korában, azaz
1890/91 körül kerülhetett a fővárosba táncot tanulni, ahol hat év után a
tánctanári diplomát is megszerezte (József öccse ugyanezt 1909-ben). Frida későbbi hirdetéseiben többnyire röviden megemlítette szakmai múltját.
Második nagykanizsai tanfolyama előtt, a Zala 1902. szeptember 11-i számában (22
éves korában) például így fogalmazott:
Szabadjon megemlítenem, hogy Budapesten több éven át a
Magyar kir. Operában voltam alkalmazva, azonkívül Mazzantini L. elsőrangú
tánctanárnak voltam növendéke, oklevelemet pedig M. o. t. t. egyesületből
nyertem.
Eszerint az akkori legjobb mester, Mazzantini Lajos (1857–1921)
képezte profi táncossá. Tanára olasz származású volt, eredeti neve Luigi
Mazzantini. A bécsi opera szólótáncosaként nagy népszerűségnek örvendett, majd 1887-től
az akkori igazgató, a fiatal Gustav Mahler hívására lett Operaházunk
balettmestere és koreográfusa. Később saját tánciskolát nyitott. Egy évtized
múlva hősnőnkkel Zala megyében rivális tánctanárok lettek… De erről majd később.
 |
| 1894 |
Frida a tanulás mellett táncolt is az Operaház színpadán,
nagy valószínűséggel a balettkarban. Mégsem balerina lett, hanem a tánctanári
pályát választotta valószínűleg azért, mert, bár nagyon tehetségesnek
bizonyult, testalkata, alacsony termete nem volt ideális a klasszikus
baletthez.
Ennek belátása egy még tinédzser lány komoly, felelősségteljes
döntése volt, ami máris elárul valamit Frida emberi oldaláról. Így színpadi
karrier építése helyett tánctanári diplomát szerzett a Magyar Tánctanítók
Országos Egyesületénél (ezt jelenti fenti hirdetésében a rövidítés). Az
egyesületet a tánctanárok érdekvédelme és a tanítás színvonalának megőrzése,
emelése céljából 1891-ben alapították, nagyjából akkoriban, amikor Frida már a
fővárosban tanult. Egyik alapító tagja éppen tanára, Mazzantini volt. Az
egyesület hamarosan megkapta az államtól a jogot tánctanárok képzésére és
hivatásos tánctanári diplomák kiadására. A későbbiekben – különösen 1906-tól,
amikor szigorították a tánciskolák működésének jogi kereteit – bárhol az
országban társastánc- és egyéb tánctanfolyamot csak ennek a diplomának a
birtokában lehetett tartani. Érdekes megjegyezni, hogy a tánciskolákat belügyminiszteri
ellenőrzés alá helyezték. Ez azt jelenti, hogy az állam a tánctanítást elsősorban
nem művészeti és/vagy pedagógiai, hanem erkölcsrendészeti kérdésnek tekintette;
azt tartotta legfontosabbnak, hogy a tanárok maguk is feddhetetlenek legyenek
és a tánciskolában a növendékek se kerülhessenek semmilyen erkölcstelenség
közelébe. Ez az elvárás aztán a tengerentúli modern táncok, különösen a tangó
térhódításakor rengeteg vaskalaposságot is eredményezett országszerte…
Mindenesetre Frida 1902 előtt – a pontos évszám egyelőre nem került elő, de
körülbelül tizennyolc-húsz évesen – elnyerte a nyilvános tánckurzusok tartására
engedélyt adó diplomát.
Első lépései fiatal tánctanárként
Ettől kezdve az utazó tánctanárok életét élte. Első
támaszpontja szülővárosa, Pápa volt, hamarosan onnét kiindulva hirdetett meg
tánckurzusokat a Dunántúl több városában.
 |
| Egyik zalaegerszegi hirdetése (Zalamegye 1905. szept. 24.) |
 |
| Keszthelyi tanfolyamának hirdetése (Balatonvidék 1906. jan. 14.) |
Egy-egy tanfolyama általában hat
hétig tartott. Arra az időre, sőt, már valamivel előtte Frida az illető városba
költözött és ott élt, hiszen a tanítás napi szintű elfoglaltságot jelentett
számára. Legtöbbször volt külön gyermek, és külön felnőtt csoportja. Később a
felnőtt általános kurzus mellett külön is tartott foglalkozásokat az akkori
legdivatosabb táncokból. Egy-egy tanfolyam végén csoportjai nyilvános
rendezvényen mutatták be, mit tanultak – növendékeivel együtt természetesen a
tánctanár is vizsgázott a város színe előtt. Ezek az úgynevezett tánckoszorúcskák
jeles társadalmi események is voltak, számottevő közönséggel, hiszen minden
növendéknek ott voltak a rokonai, barátai. Ilyenkor általában megajándékozták a
tanárnőt, s a bemutató vége általános táncolásba, báli vigalomba torkollott.
Frida működése egy-egy városban azonban nem csak saját
tánctanfolyamaira korlátozódott: gyakran kérték fel különböző bálok, jótékony
rendezvények nyitótáncainak, táncbemutatóinak koreografálására, betanítására,
vagy műkedvelő zenés színielőadások táncos részének megalkotására, a táncpróbák
vezetésére.
Leglátványosabb és legtöbb munkát igénylő vállalkozásai azok
voltak, amikor önálló baletteket, táncesteket állított színpadra amatőrökkel.
Akkor már talán könnyebb dolga volt, amikor több évi tánckurzusának
résztvevőiből válogathatta ki a legügyesebbeket, de Nagykanizsát minden
előzmény nélkül éppen egy ilyen nagyszabású balett-előadással hódította meg, és
csak utána, éppen e siker hatására kezdett el rendszeres tanfolyamokat tartani
a városban.
 |
| Pápai Közlöny 1898. január 8. |
De térjünk vissza a kronológiához, tánctanári pályakezdéséhez:
Tanulóideje után, 1898 januárjában – nem egészen tizennyolc
éves korában – szülővárosában, Pápán tánciskolát rendezett be, gyaníthatóan még
szülei anyagi segítségével. Bizonyára büszkén írta hirdetésének végére:
Mayersberg Frida táncztanítónő. Ezzel mintegy hivatalosan is belépett az
„emancipált” nők világába. Akkoriban bizony még szokatlan volt, hogy nők
tanuljanak és dolgozzanak, ahogy Frida tette szinte egész életében; ráadásul ő
egy nagyon egyedi területen.
Rögtön ki is mozdult székhelyéről: 1898 nyarán Devecserben
tartott sikeres tanfolyamot. Záró koszorúcskáján, ahogy június 5-i számában a
Pápai Közlöny tudósított, Devecser város intelligentiája teljes számban vett
részt, miért is a tánczpróba várakozáson felül fényesen és impozánsan sikerült
— Tanítványaitól a szeretet és hála elismerés jeléül egy remek csokrot kapott.
 |
| 1901 |
Ez a visszhang fogja jellemezni mindvégig a jelentősebb
városokban később tartott nagyobb szabású tanfolyamait is, s végső soron egész,
jó négy évtizedes működését. Korai pápai hirdetésében öntudattal írta (Pápai
Közlöny 1898. 09. 04.): Szabadjon felemlítenem, hogy mint Mazzantini elsőrangú
táncmester tanítványa, valamint a budapesti m. kir. Operában több éven át
szerzett bő tapasztalataim által azon kellemes helyzetben vagyok, hogy a n. é.
közönség igényeit, a táncztanítás terén minden tekintetben kielégíthetem.
Az első kanizsai Babatündér
Hamarosan bővítette hatókörét: 1900 őszén Zalaegerszegen
hirdetett többhetes tánctanfolyamot, s attól kezdve rendszeres támaszpontja lett
a zalai megyeszékhely. 1901-ben vetette meg a lábát Pécsen, 1902-ben pedig
Nagykanizsán. Mindkét utóbbi helyen azzal kezdte, hogy – gyakorlatilag minden
előzmény, azaz a helyi fiatalok kvalitásainak ismerete nélkül – színpadra
állította a Babatündér című balettet: Nagykanizsán a Keresztény Jótékony
Nőegylet felkérésére 1902. január 11-én zajlott le a bemutató. Mind a pécsi,
mind a kanizsai előadásnak hatalmas volt a sikere, ezzel Frida mindkét városban
megalapozta rendszeres tánctanfolyamainak sikerét.
Mi is volt ez a Babatündér balett?
Profi változatában az
Operaház egyik legsikeresebb darabja. 1888 decemberében mutatták be és hat év
alatt több, mint háromszázszor játszották. Abban az időben is műsoron
szerepelt, amikor Frida az Operaházhoz kötődött, bizonnyal táncolt is benne,
így jól ismerhette az eredeti koreográfiát. Története egy játékboltban
játszódott, ahol az eladók sürgése forgása közepette különféle vevők érkeznek,
majd, miután bezár a bolt, éjszaka a Babatündér varázspálcájának intésére a
babák életre kelnek. Ez a libretto lehetőséget adott a legkülönbözőbb típusú,
öltözetű babák táncainak megjelenítésére, a végén egy nagy össztánccal.
Amikor Frida állította színpadra, amatőrökkel, nagyrészt
gyerekekkel, fiatalokkal, nyilvánvalóan egy leegyszerűsített változatot
alkotott az eredetiből. De a történet teljesen megmaradt és a szereplők is,
ahogyan az operaházi és a kanizsai előadásról szóló sajtóvisszhangok összehasonlításából
egyértelműen megítélhető. Nyilván ez is nagy kihívást jelentett egy addig
számára ismeretlen közegben, és ugyanígy nagy feladatot a szereplőknek. A
kanizsai előadás helyszíne a Polgári Egylet nagyterme volt (ma Sugár út 3.).
Érdemes teljes terjedelmében idézni a Zalai Közlöny
recenzióját (1902. január 18.), mert képet kaphatunk a vállalkozás nagyságáról,
s közben ismerős kanizsai családnevekkel is találkozunk:
Már magában véve annyi viruló szépségnek bájos csoportja oly
látvány, mely biztosítja a hatást, de hatványozott az elragadtatás ott, hol a
szépség művészettel párosul. Már pedig úgy a solo-táncosok, mint a kar,
művészettel oldották meg feladatukat úgy, hogy minden jelenés után méltán
hangzott fel az elragadtatás tapsa a közönség részéről.
A magán szerepeket a következő hölgyek táncolták: Horváth Irma (törött baba),
Latacher Aranka és Horváth Böske (tiroli baba), Perkó Vlada és Sallér Ilona
(rococó baba), Segerc Berta (spanyol baba), Sebestény Kata (beszélő baba)
Tuboly Ida (dobos), Bogenrieder Stefi, Kilik Margit, Blau Margit, Czeuger Teréz
(japán), Berényi Vanda (pulcinella), Török Gizi és Ferike (jokey), Miltényi
Mariska, Krátky Margit (magyar), Kovács Erzsi (bebe), Segerc Kata (babatündér).
A parasztcsaládot Krippel Paula. Kovács Iluska, Unger Ullman Elek adták és
igazi kabinet alakítást nyújtottak. A boltos Fesselhefer József István, az
elárusítónő pedig Bartos Szidi kisasszonynál volt jó kézben. A gigerliket
Fiálovits Kálmán és Bogenrieder Károly urak adták jó humorral. A bevásárló angol
családot Tripammer Jenő, Griesbach Emma, Vicenti Lujza és Keller Ella úrhölgyek
személyesítették. A karban résztvett hölgyek névsora a következő: Gleim Ella és
Aranka, Pflinczer Jolán. Mikos Annuska, Matolay Etelka. Szigethy Edith, Benczik
[Bentzik] Ella, Pelz Ibolyka, Oszeszly Mártha, Pálfy Etelka, Oszeszly Elza,
Neglics-Rothmann Mici, Horváth Zseni, Fiálovits Manci, Keller Gizella, Varga
Irma, Pelz Ida, Wittmann Ella, Laipzig Joli, Unger Ullmann Ella, Pálfy Ella és
Szigethi Sárika.
A nevek kapcsán érdemes egy pillanatra megállnunk: az
izraelita származású Mayersberg Frida hosszú éveken át a kanizsai izraeliták
fellegvárában, a Kaszinóban tartotta tanfolyamait, de mint a felsorolt nevekből
látszik, táncóráit a város ifjúsága felekezeti hovatartozás nélkül látogatta. Ezt
a Kaszinó alapszabálya is alátámasztotta, hiszen külön törekedtek arra, hogy
nyilvános rendezvényeiket a város teljes lakossága számára rendezzék. Tanfolyamai
mellett Frida mint koreográfus és betanító balettmester egyaránt kapott
felkéréseket Nagykanizsa két reprezentatív egylete, a Keresztény Jótékony
Nőegylet és az Izraelita Jótékony Nőegylet részéről, s ez így maradt a további
években is. Megkülönböztetést csak annyit lehetett tapasztalni, hogy
produkcióinak, tanfolyamainak értékelésében az izraeliták kanizsai lapja, a
Zala lelkesebb volt, míg a Zalai Közlöny kissé visszafogottabb, de mindenkor
elismerő hangú.
A balett zenéjét egy bizonyos Joseph Bayer komponálta.
Kanizsán persze nem zenekar játszotta, hanem két kitűnő zongorista: Bischitzky
Miksa jeles magán-zenetanár és az akkor húszas évei elején járó Blau János, aki
majd Balla János néven lesz orvos és Nagykanizsa „házi” zongoraművésze. Úgy
látszik, karmester fogta össze játékukat: Böhm Emil, a Kanizsai Dalárda kitűnő
– ám szintén műkedvelő – karnagya, amúgy iparcikk-kereskedő…
A balettet hamarosan közkívánatra meg kellett ismételni.
 |
| Zala 1902. szeptember 11. |
Első kanizsai tánctanfolyamai
Ezzel Mayersberg Frida egycsapásra meghódította Kanizsát és a nevezetes előadás
után két hónappal már el is indult első tánctanfolyama a Kaszinóban. Közben még
betanította a Kanizsai Izraelita Nőegylet fényes farsangi báljának
nyitótáncaként a Palotást, ahol ezért is nagy ünneplésben részesült.
Legelső kanizsai tánctanfolyamának záró koszorúcskájáról így
tudósított a Zala 1902. április 10-i számában:
Koszorúcska. Mayersberg Frida k. a. tánctanítónő szombaton
este befejezte városunkban való sikerekben gazdag működését. – Ezen este a
Polgári Egylet nagytermében összegyűjté nagyszámú híveit, hogy megmutassa,
miszerint növendékei a legkisebbtől a legnagyobbig úgy elsajátították a
táncművészetet, hogy bármikor a legnagyobb biztonsággal kiléphetnek a sima
parkettre. Sok szép és új táncot láttunk a növendékektől, mindmegannyit úgy
lejtve, hogy csak a legnagyobb elismeréssel szólhatunk Mayersberg Frida
szakavatottságáról, kitűnő rendszeréről és lelkiismeretes oktatásáról. A
tánckoszorúcska formájában rendezett vizsgában ép úgy öröme telt a
tanítványoknak, mint a szülőknek és egyéb érdeklődőknek.
Ilyen eredmény után
csak magától értetődik, hogy a rendkívül kedvelt és népszerű táncmesternő úgy a
tanítványok, mint egyik-másik szülők részéről a búcsúestély alkalmából sok szép
ajándékban részesült. Szívesen halljuk, hogy Mayersberg Frida k. a. ősszel
ismét eljön hozzánk.
Valóban, még az év októberében újabb több hetes kurzust
hirdetett meg több csoportban. S hogy milyen táncok szerepeltek akkoriban egy
tánciskola programjában, megtudhatjuk kanizsai hirdetéséből:
Műsorom az összes új táncokat magába foglalja u. m. Pas de
pateneur (korcsolyatánc), Gavotte Mignon, melyhez zenét Albrecht porosz herceg
írt, Gratiana Trotzköpchen (dacos fej), Pas de Quater Boston stb., valamint az
összes társas- és körtáncokat is.
A délutáni órákban külön gyermek táncztanfolyamot is nyitok,
a hol 5-6 évesek is részt vehetnek és fősúlyt fektetek különösen a szép és
helyes testtartásra és gratios mozdulatokra.
A hirdetésbe becsúszott pár betűhiba, itt javítom ki őket:
Pas de patineur, Trotzköpfchen, Pas de Quatre Boston. Számunkra a Trotzköpfchen
teljesen ismeretlen: annyi bizonyos, hogy ezzel a címmel jelent meg az 1890-es
évektől egy német lányregény-sorozat; címszereplőjét talán Dacoska névre
lehetne lefordítani, s valószínűleg az ihlette a társastáncot.
Újabb balett Kanizsán: A piros cipő
1903 farsangjára Frida újabb erőpróbát vállalt be: a
Nagykanizsai Általános Munkásképző Egyesület felkérésére állított színpadra egy
másik táncjátékot. A piros cipő is a korszak egyik népszerű balettje volt,
zenéjét Máder Rezső karnagy, az Operaház későbbi igazgatója szerezte. Ez a
darab cselekményét tekintve bonyolultabb volt, mint a Babatündér: egy
súlytalanabb és romantikusabb Peer Gynt-sztori, csak női főszereplővel a
középpontban. Darinka ellopja a búcsújáróhelyen kifüggesztett csodatévő piros
cipőt, sokféle kalandba keveredik velük a királyi udvartól a pokolig, míg végre
megérti, hogy az önzés nem tesz boldoggá. Bár Frida a koreográfiát biztosan itt
is egyszerűsítette, de ugyanúgy, ahogy a Babatündér esetében, a kanizsai
színpadon is megvalósult valamennyi eredeti jelenet. Szerencsére a Zala Hírlap pontosan
rögzítette ezek címét és a benne közreműködőket. Hogy ennek a balettnek a
természetéről is legyen némi fogalmunk, legalább a jelenet-címeket érdemes
felsorolnunk: Búcsújáró hely; Udvari bál; Találkozás az ördögökkel; A rózsák
ligete; Csillag-tánc az égben. Az előadás vonzó érdekessége volt, hogy Frida
maga is táncolt. Sajnos, a korabeli sajtó nem írta meg, hogy melyik szerepet,
de nagy valószínűséggel ő lehetett Darinka. Ez a karakter
olyan súlyú a balettben, hogy egy bármennyire is ügyes helyi amatőr valószínűleg
még egyszerűsített formában sem tudta volna eltáncolni. De a sokféle helyszínen
játszódó történetben bőven volt táncolni valója a sok-sok kisebb szereplőnek és
a karnak is: a helyi lap szerint hatvan táncos működött még közre, s ők valóban
kanizsai műkedvelők voltak. Ezt az előadást is zongorakíséret festette alá,
melyet a már említett Bischitzky Miksa magán-zenetanár látott el.
Néhány lényeges mondat a Zala 1903. február 5-i számában
közölt hosszú beszámolójából:
Kisebb nagyobb csoportokra osztva, több mint 60 közreműködőt
láttunk, kiknek halvány fogalma sem volt eddig a ritmikus táncról avagy
zenéről, harmonikusan lejtve azt a táncot, melyre csak hivatásos egyének
szoktak vállalkozni. – Ennyit a táncmese betanításáról, melynek látványosságot
kölcsönzött az egyes csoportok részt vevőinek és a jelmezek választékossága.
[…] Valóban nehéz lenne megmondani, melyik kép tetszett
legjobban. Mert szép, gyönyörű szép volt mind. A közreműködők mindegyike bátran
kiveheti részét az elért sikerből, melynek alapját a szakszerű betanítás,
betetőzését pedig Mayersberg Frida személyes közreműködése képezte. El is
halmozták az elismerés minden jelével. A Munkásképző Egyesület éremmel tüntette
ki, a résztvevők értékes ezüstajándékkal, a közönség pedig valóságos tapsvihar
és lelkes éljenzés közepette sok virággal.
Kanizsai fénykora
Ez a balett, két év alatt a második, még inkább
megerősítette pozícióját a városban. Ettől kezdve tíz éven át,
1913-ig minden évben menetrendszerűen megjelent Kanizsán, s többnyire a
Kaszinóban rendezte meg hat hetes, minimum két korcsoportból álló
tánctanfolyamait. Már 1903-ban nagy volt a város közönségének érdeklődése a
tánctanulás iránt:
Mayersberg Frida tánciskolájának jó neve az idén is megtette
vonzó hatását, aminek élénk bizonyítéka az, hogy tanítványainak száma már eddig
is 160-170 főre tehető. A tanítványok szokás szerint két osztályba lettek
osztva (I. és II. csoportba). Különösen nagy élénkség van a
közösgyakorlatokkor, a midőn gyöngyöző jókedv élénken párosul a szalonok finom
társalgási modorával.
(Zala 1903. november 5.)
Az egyes csoportok számára egy héten öt-öt foglalkozást
tartott, közben alkalmanként úgynevezett „közös gyakorlatot”, azaz össztáncot
is meghirdetett. A sima táncórákon zongora, a közös gyakorlatokon zenekar,
legtöbbször cigányzenekar szolgáltatta a zenét (a cigányzenekarok akkoriban nem
csak magyaros zenét játszottak, hanem tánc- és szalonzenét is).
Frida, mint felső fokon képzett táncpedagógus jól látta,
hogy bár volt igény kiemelkedő balett-bemutatókra, legfontosabb céljának és feladatának azt tartotta, hogy tanfolyamain növendékeit a művelt társas életben való
biztonságos részvételre készítse fel. Akkoriban, az első világháború előtt, és
még a két háború közti korszakban is a tánctudás és az illendő viselkedés beletartozott
a társadalmi érvényesüléshez, előmenetelhez, sőt, a párválasztáshoz szükséges alapkövetelmények közé (kicsit
tovább is tekintve, a kor polgári miliőjében ilyen volt a
hangszeren játszani tudás vagy éneklés is). Mindezt maga Frida néhány évvel később így fogalmazta meg,
amikor Budapesten állandó tánciskolát nyitott – de pályakezdő kora óta ennek
szellemében dolgozott:
Tanításom keretében nem öncél a tánc. Nemcsak az a
törekvésem, hogy növendékeim tökéletesen megtanulják a divatos és azokat a
nagyobb művészi igényeket támasztó táncokat is, melyeket oly szívesen látnak
társaságban, hanem első sorban azt a célt tűzöm magam elé, hogy a tánc a
gyakorlati életben szükséges ügyességeket is kifejlessze. Arra törekedtem eddig
is s arra fogok törekedni intézetemben is, hogy a szép testtartás és járás, a
mozgás és megjelenés harmóniája legyen végső eredménye tanításomnak. A mozgás
szépsége fontosabb az arc szépségénél, mert jobban leköti a figyelmet és
ritkább is mint az előbbi; s aki helyesen jár, aki szépen tartja testét, az
egészsége szempontjából is nagy előnyöket szerez és az egészség viszont a testi
szépségnek legfontosabb fejlesztője. És itt szépségen nem a múló és hiú
külsőségeket értjük első sorban, hanem azt a kellemet, azt a vonzó és
lebilincselő valamit, ami a jól fejlett és szépen mozgó nőt vagy férfiút
jellemzi s ami a társaságban és gyakorlati életben való boldogulásnak egyik
legelső feltétele. A jó megjelenés félsiker az életben. És a jó megjelenés nem
egyéb tulajdonképen, mint a mozgás ügyessége. Egy ügyetlen mozdulat
ellenszenvet kelt, egy kedves fejbillentés vagy esztétikus gesztus bizalmat
ébreszt. A tánctanítás keretében éppen az ilyen természetes, de amellett
kecses, közvetlen, de amellett vonzó mozgásmód elsajátítására fordítom a
legnagyobb gondot.
(Zala 1910. szeptember 14.)
Tanfolyamai így pedagógiailag és módszereiben biztosan nem
változtak sokat az idők folyamán; tanításának anyaga viszont bővült, hiszen
évről évre új társastáncok jelentek meg és váltak divatossá. Amikor elkezdte a
tanítást Kanizsán, a bálokban még francia négyest is táncoltak, de éppen az ő
színre lépésének kezdetétől egyre inkább hódítottak az új, modern, az Egyesült
Államokból és Dél-Amerikából származó páros táncok. Mellettük azért a négyes és
a hozzá hasonló, úgynevezett füzértáncok is a bálok repertoárján, így tanfolyamának
anyagában maradtak.
Az első modernnek számító tánc a boston volt már 1903-ban,
és jónéhány évig tartotta magát.
Mint a Zala fenti, 1904. november 13-i számában megjelent humoros-ironikus cikkéből is érzékelhetjük, rendkívül divatos lett. Ezért Frida ezekben az
években külön „boston-kurzus”-t rendezett azoknak, akik nem akarták végigjárni
a teljes tanfolyamot, mert például a közelmúltban már megtették, csak ezt az új
táncot akarták megtanulni. 1912-ben belépett a two step, 1913-ban pedig a
szinte forradalminak számító tangó, amelynek elsajátítására szintén rendezett a
tanárnő különórákat:
Tango – egy óra alatt. Attól az általános népszerűségtől
indíttatva, mellyel a tangó Nagykanizsán találkozott, Mayersberg Frida asszony elhatározta, hogy
egy órás tango-kurzusokat rendez, melyeken egy óra alatt perfekt tango
táncosokká képezi ki a jelentkezőket. Egy ilyen órát már adott is a múlt hét
csütörtökén s az eredmény váratlanul kielégítő volt. Az összes résztvevők
kifogástalanul lejtették a tangót egy óra leforgása alatt. A kurzusokat már
ezen a héten rendszeresítik s mihelyt kellő számú jelentkező lesz, meg is
kezdik.
(Zala 1913. október 21.)
Már előtte, október 15-én tangó-lázról számolt be a lap:
Tangóláz Nagykanizsán. Van tangóláz, az bizonyos. Utcán,
magánházakban, mindenütt lehet látni lányokat és fiatalembereket, akik
tangólépésben lejtenek. Az új tánc, amely méltó partnere a bostonnak és a two
stepnek, mindenütt hódít. Közkívánatnak engedve, Mayersberg Frida asszony is
rendszeresíti tánckurzusán az új tánc tanítását. Minden csütörtökön és vasárnap
two step, boston és tango-estélyt tart cigány zene és egy korona belépődíj
mellett. Az első ilyen estélyt csütörtökön, e hó 16-án tartják meg a Kaszinó
tánctermében.
Frida vajon hol tanulta az új táncokat?
Erre kiváló fórumot jelentett a már említett Tánctanárok
Országos Egyesülete, amely minden évben továbbképző akadémiákat rendezett.
Később Frida maga is az Egyesület oktatója lett. Tudjuk, hogy öccse, aki még
Mayersberg József néven kezdte a pályát, de 1912-ben Mérő-re magyarosított,
Frida után szintén tánctanári képesítést szerzett és egy ideig az egyik
legdivatosabb fővárosi tánctanár, Róka Gyula magániskolájában működött. Később a
testvérek közösen is dolgoztak szülővárosukban, Pápán, minden bizonnyal átadták
egymásnak a megismert újdonságokat és egyéb tapasztalatokat. Józsefről már
1910-ben megemlítették, hogy „hosszú tapasztalatokat” szerzett Amerikában,
talán Frida is járt ott akkoriban. Az 1920-as évekből pedig két direkt nyom származik
Frida külföldi útjairól. 1924/40. számában ezt írta a Színházi Élet (eszerint már
korábban is járt Párizsban):
Adorjánné M. Frida, a kiváló tánctanárnő újabb párizsi
tanulmányútjáról most érkezett vissza a magyar fővárosba. Párizsban
természetesen igen sok táncújdonságot látott és tanult, amelyeknek tanítását az
október elsején kezdődő tánckurzus növendékeinek fogja megkezdeni,
Erzsébet-körút 26. szám alatt levő exkluzív táncintézetében.
Szintén a Színházi Élet számolt be a következőkről 1928/40.
számában:
Adorjánné M. Frida, az ismert budapesti táncpedagógus most
tért haza amerikai tanulmányútjáról. Newyorkban meglátogatta a világ legelső
tánciskoláját, a Ned Wagburn Studios-t, ahol többek közt azt tapasztalta, hogy
a gyerekeket már nem tornagyakorlatokkal erősítik és fejlesztik, hanem táncolni
tanítják, mivel a modern tánc a legjobb és leghatásosabb eszköze a testkultúrának.
Adorjánné M. Frida október elején nyitja meg tánciskoláját Erzsébet-körút 26
szám alatt és amerikai tapasztalatait fel fogja használni gyermek és felnőtt
növendékei oktatásánál.
 |
| Férjével New Yorkban, 1928 |
 |
| Férjével New Yorkban, 1928 |
Ekkoriban Kanizsára már nem jött tanítani, de valószínűleg
korábban, kanizsai éveiben is járhatott
tapasztalatszerzés céljából külföldön – Párizsban biztosan. Az Egyesült
Államokba minden bizonnyal úgy jutott, hogy New Yorkban éppen táncosként
működött közeli rokona, Molnár Olga, aki a Színházi Élet szerint Frida húga, a
valóságban unokahúga, egyik fivérének lánya volt. Együtt láthatjuk őket egy
1928-ban Atlantic Cityben készült csoportképen is, amelyet a Színházi Élet közölt
1928/33. számában:
Frida és a konkurencia
Valamennyi városban, ahol rendszeresen szokott
tánctanfolyamokat tartani, Frida megítélése rendkívül pozitív volt: elismerték,
szerették, s erről számtalan újsághír, tudósítás beszél. Ám erős volt a konkurencia:
a divatos társastáncok sokaságának feltűnése következtében Budapesttől a kisebb
településekig egyre nagyobb volt az igény ezek gyors megtanulására. Ezt a
konjunktúrát táncmesterek sokasága igyekezett kihasználni, betörni a divatos tanárok
közé, akiknek igyekezniük kellett, hogy megőrizzék régi pozícióikat. Frida
éppen csak pályára lépett, amikor saját városában, Pápán a veterán tánctanár, a
már hatvanas éveiben járó Kemény Gyula meg nem engedett eszközökhöz folyamodott
vele szemben. Úgy látszik, nehezen tűrte a fiatal, városából származó hölgy,
aki talán nála tette első tánclépéseit, betörését a területére… A Pápai Lapok 1903. október 18-i számában a következőket
olvashatták a helyiek:
Nyilatkozat.
Én, Kemény Gyula tánctanító bocsánatot kérek Mayersberg Frida kisasszony,
helybeli tánctanítónőtől a helybeli ev. ref. főgimnázium igazgatóságához
benyújtott folyamodványban ellene használt sértő kifejezésekért és mindazon
sértésekért, melyeket ellene bárhol elkövettem, kötelezem magamat, hogy a
Budapesti Naplóban és a Pápai Lapokban közzéteendő ezen nyilatkozat költségét
Mayersberg Frida tánctanitónőnek megtérítem.
Pápa. 1903 október hó 5-én. Kemény Gyula.
Frida hamarosan volt tanárával, Mazzantini Lajossal került
szembe Nagykanizsán és Zalaegerszegen egyaránt. Ebben a két városban akkor ő
már „otthon” volt, közismertségnek, közszeretetnek örvendett. Mindkét városban
hagyományosan az őszi hónapokban szokta megtartani hat hetes tanfolyamait,
Kanizsán általában október-novemberben. 1905-ben, meghirdetett tanfolyama előtt
alig pár héttel korábban feltűntek Mazzantini Lajos hirdetései. Az eredetileg
balett-táncos, majd koreográfus és balettmester otthagyta a színpadot és
társastánc tanítással kezdett foglalkozni. Budapesten állandó tánciskolát
nyitott s vidéki tanfolyamokkal is próbálkozott.
A zalai városokba azonban
beletörött a bicskája: Frida nem hagyta magát, harcba szállt, hogy megvédje
nagy és színvonalas munkával megszerzett pozícióját. Ismerős lévén az országos
berkekben, megtudta, hogy tanfolyamához Mazzantini a hatósági engedélyt a
korábbi kanizsai tánctanárral, Rechnitz Józseffel közösen kérte. Ebből azt a
következtetést vonta le, hogy a tanfolyamot valószínűleg Rechnitz tartaná, a
híres Mazzantini csak a nevét adná hozzá. Ezt az olasz maestro ugyan cáfolta,
de a sajtóbeli pengeváltás után a kanizsai, később az egerszegi közönség is
„Frida kisasszony” mellett döntött, mindenki hozzá iratkozott be, Mazzantini érdeklődés
hiányában nem tudta megnyitni kurzusát. Nagykanizsa mértékadó lapja, a Zalai
Közlöny azért Frida szemére vetette, hogy hályogot varázsol a kanizsai közönség
szemére, hogy Mazzantiniban az európai hírű művészt meg ne lássa. Nos, a
klasszikus balettben Mazzantini valóban európai hírű volt, ám kérdés, hogy egy
egészen más műfajban, a társastáncok területén mit nyújtott és milyen
módszerekkel és légkörben oktatott volna, amennyiben igaz, hogy személyesen
akarta vezetni tanfolyamait. Mayersberg Frida ezen a téren már bizonyított:
szakmailag is kiváló volt, emberileg is ismerték, megbíztak benne, szerették,
nála a szülők mindenen szempontból jó kezekben érezték csemetéiket, így
mellette döntött a helyi közönség.
Olvassuk el a Zalamegye 1905. november 5-én megjelent kis
cikkét arról, hogy a zalaegerszegiek is hasonlóan vélekedtek („táncpróba” alatt
a cikk a tanfolyam záró koszorúcskáját érti):
Táncpróba. Mayersberg Frida tánctanító iskolájában a múlt
héten tartották a táncpróbát, amely ezidén is fényesen sikerült. Mayersberg
Fridát éveken keresztül annyira megszerette a közönség, hogy tanfolyamai mindig
látogatottak s a szülők is szívesen látogatják a tánctermét. A táncpróbán is
nagy közönség vett részt s a tánctanító sok elismerést kapott. A tanítványok
egy szép csokorral és értékes ajándékkal lepték meg a kisasszonyt. Mayersberg
Frida legközelebb Nagykanizsán rendez tanfolyamot. A tánctanító kisasszony
egyébként nagy konkurrenciával volt kénytelen az idén megküzdeni. Mazzantini
balletmester vezetése alatt három táncmester vonult be Zalaegerszegre, de nem
sikerült nekik tanfolyamot összetoborozni, míg Frida kisasszony kurzusa túl
volt zsúfolva.
Frida népszerűsége a következő évtizedben is töretlen:
A fiatalságot évről-évre meghódítja Adorjánné Mayersberg
Frida a tánc nemes művészetének. Amidőn búcsút vesz városunktól nem
mulaszthatjuk el, hogy meg ne emlékezzünk kulturális munkájának teljes
sikeréről, arról az eredményről, melyet elérnie sikerült, arról a magas
tónusról, amely az ő tánctermeiben uralkodik, hiszen nem túlozunk, ha azt
állítjuk, hogy a „Frida néni” táncestéi egy nagyvilági sugarat vetítenek a kis
városi társadalmi életbe.
(Zalai Hírlap 1913. november 8.)
Családi élete
 |
| Férjével és fiaival 1910-ben |
”Frida néni” ekkor 33 éves és férjes asszony. 26 éves korában, 1906. december
2-án szülővárosában, Pápán kötött házasságot a budapesti Adorján Sándor
könyvkereskedővel és kiadóval. Két fia született 1907-ben és 1909-ben. Ebben az
időszakban természetesen kihagyott egy-egy kanizsai tanfolyamot, amit rivális
tánctanárok igyekeztek kihasználni, de az ő óráikat gyéren látogatták. 1908
októberében a kanizsai előkelő világ felkérésére, rábeszélésére, újra eljött
hat hétre, pedig pici gyermeke volt. A Zalai Közlöny, amely Kanizsa két
hírlapja közül vele szemben mindig semlegesebb hangot ütött meg mint a Zala,
ezt írta november 23-án:
Adorjánné meglehet [sic] elégedve azzal a pártolással, melyen
legelőkelőbb köreink őt mint évekkel ezelőtt, úgy most is részesítették. Igaz,
hogy ezt a felkarolást nemcsak kitűnő tanítói metódusával, hanem azzal is
kiérdemelte, hogy tánciskolájának szigorúan iskolai jelleget tud kölcsönözni,
ami a szülőknek és iskolai tantestületeknek elsőrendű kívánalma. Ha
összehasonlítjuk a múlt évi gyéren látogatott tánckurzussal, melyet Adorjánné
távolmaradása miatt egy táncmester nyitott, akkor Adorjánné Mayersberg Frida
táncművészete és tánctanítói tehetsége iránti elismerésünk csak fokozódik.
 |
| Két kisfiával 1913-ban |
A harmadik nagy balett Kanizsán:
Virágok összeesküvése
Második kisfia születése után annyi változás történt a régi
rendhez képest, hogy bejelentette, ezentúl csak minden második évben tartja meg
őszi, hat hetes nagykanizsai tanfolyamait. Viszont 1910 februárjában – talán
kárpótlásul? – ismét egy teljes balettet állított színpadra. Ez volt a Virágok
összeesküvése.
Bourgault-Ducudray, a párizsi Conservatoire tanárának ifjúkori
darabja 1909-ben a szerző engedélyével jutott el Budapestre, ahol főúri hölgyek
adták elő jótékony célra. Valószínűleg így szerezhetett róla tudomást Frida, és
Nagykanizsán, némi átdolgozással, ő is színpadra állította. A prózai
párbeszédekkel és énekszámokkal bővített táncjáték arról szól, hogy a virágok
királynőt akarnak maguk közül választani. A történet alkalmat ad különböző
virágokat megjelenítő szereplők szóló- és csoportos táncaira, mutatós
jelmezekben. Ez az előadás is, mint Frida legelső balettje, a helyi Keresztény
Jótékony Nőegylet rendezésében került színre, és ők nem sajnálták a pénzt a
külsőségekre. A zenei aláfestést most is zongora biztosította.
Olvassunk bele mindkét kanizsai napilapba, mit írtak az
előadásról.
Zalai Közlöny 1910. február 3. csütörtök:
… ezen az estélyen a nőegylet erkölcsi erejének mintegy
ditirambusa zengett a siker láttára felzúgó tapsviharból. Csendben, alig
hallhatóan készülve produkált rövid idő alatt olyant, mi a mesék birodalmából
ide varázsolva elkápráztatott fényével, színpompájával, ötletes
változatosságával s mindennek csodás kivitelével mindenkit. […] A virágok
összeesküvése, mert ez volt a mese címe, egy finom zenei poézis, összeszőve
megható jelenetekből.
Zala 1910. február 4. péntek (a cikket Lukács József, a piarista
gimnázium tanára írta):
Fél tíz felé nyitott szét a hófehér kortina, melynek
nyomában a csodálkozás „ah” szava morajlott végig a terem sokadalmán. A virágok
összeesküvésének fantasztikus meséjét illusztrálta a mozdulatok és színek
káprázatos vegyületében kerek számmal ötven szépséges leány és asszony a
színpadon. Adorjánné Mayersberg Frida zsenialitását dicséri az egész produkció,
ki azt a párisi operától megszerezte és az ott produkált énekszámok helyett
általkomponált táncillusztrációkkal az eredeti művészi értékének csökkenése
nélkül átalakította. […]Mindenik virágcsoportnak megvan a maga jelöltje, aki
képességeit egy-egy szóló-táncban mutatja meg. Elsőnek a bájos és csodálatra
méltó színpadi rutint eláruló pipacs (Fischer Irén) produkálja magát frenetikus
hatástól kísérve. Majd kápráztató összevisszaságban jönnek graciózus táncaikkal
a többi virágok.
Mint szintén a Zala hasábjairól kiderül, az est szokás
szerint bállal folytatódott:
A pazar előadást, melyet látni kellett, leírni azonban alig
lehet, reggelig tartó tánc követte, mely kolosszális méreteivel teszi soká emlékezetessé
a tegnapi mulatságot. Az elsős négyest négy kolónban táncolták, az utolsó
táncos pedig reggel fél 9-kor hagyta el a báltermet.
Férjhezmenetelével Frida állandó budapesti lakos lett.
Férjének az Erzsébet körút 26. alatt működött a könyvesboltja, ő maga pedig –
két pici gyerek mellett – 1910 novemberében megnyitotta állandó budapesti
tánciskoláját. De továbbra is lejárt Nagykanizsára, sőt Zalaegerszegre is
egészen 1914-ig.
A történelem árnyékában
1914 nyarán kitört „a nagy háború”, ahogy akkor az első világháborút nevezték. Ősszel, szokásos
tanfolyama helyett Frida a következő értesítést tette közzé állandó kanizsai
fórumán, a Zala című hírlapban, 1914. október 7-én:
Mélyen tisztelt Szerkesztő Úr!Engedje meg, hogy a régi barátságra hivatkozva, mely a k.
„Zalá”-hoz fűz, egy tiszteletteljes kéréssel terheljem. Azzal, hogy adjon
helyet az alábbi soraimnak.Nagy ideje annak, hogy évente megszoktam jelenni Kanizsa k.
meghitt meleg körében. Ma már túlnyomóan boldog asszonyok és meglett férfiak
azok, akik első évfolyamaimon még mint rövid szoknyás leánykák és piruló
diákfiak jártak hozzám és azóta egy évben sem maradtam el. Az idén, sajnos, meg
kell történnie és ezt a „Zala” útján óhajtom közölni mindazokkal, akik
kérdéssel fordultak hozzám. Talán mondanom sem kell, hogy ez az elhatározás
engem tölt el a legnagyobb fájdalommal, aki a hivatásomat oly nagyon szerettem.
– Nem, ez az idő valóban nem a szórakozásé! Nincs körülöttünk senki, akit
valakinek veszedelemben forgó élete aggódással ne töltene el és aki ne
visszafojtott lélekzettel várná a mai helyzetnek a megoldását. Ilyen lelki
állapotban valóban lehetetlen volna azzal törődni, hogy tökéletesek-e
tánclépéseink. Én képtelen volnék rá! Kanizsa közönsége, mely mint a „Zalá”-ban
olvasom, oly gyönyörű jelét adja lelkes és gyöngéd szívének, bizonyára osztja
nézetemet. De én is, mint minden igaz magyar nő, rendíthetetlenül hiszem, hogy
lesz még ünnep ebben az országban. És majd ha elérkezik ennek az ideje, annál
nagyobb lesz a vígság, táncos és dalos kedv. Akkor óhajtok ismét találkozni az
én k. kanizsai közönségemmel. Adja a jó Isten, hogy mielőbb megtörténhessék!
Fogadja igen tisztelt Szerkesztő úr hálás köszönetemet soraim szíves
közreadásáért és legszívesebb üdvözletemet, mellyel maradok kész híve: A. Mayersberg Frida.
Ezzel Frida kanizsai jelenléte majdnem teljesen lecsengett.
Visszatért még egy-egy hathetes tanfolyamra 1918 őszén, majd 1921-ben és
1922-ben, ám ezekben az években mind több akadállyal kellett megküzdenie,
ugyanis teremgondjai támadtak. Megszokott helyéről, a Kaszinóból először
kénytelen volt a Polgári Egyletbe költözni, ami még nem volt nagy baj, ám az
első szezon után tanfolyama ütközött a pécsi színház szokásos
vendégszereplésével. Ekkor a Rozgonyi Iskolába kellett átvonulnia, amit sok
félreértés, sőt rágalom előzött meg: lehet, hogy itt már bejátszott némi
antiszemitizmus, mert azzal vádolták meg, hogy külön pénzt kért a színháztól,
hogy átadja számukra a terepet. Ezt kategorikusan cáfolta a Zala hasábjain
1921. augusztus 26-án közzétett nyílt levelében:
Kérem-kérem szíveskedjék a b. lapja legközelebbi számában a
napi hírek között jó feltűnő helyen megcáfolni, mintha én a terem esti órákra
való átengedésére pénzt kértem volna vagy fogadtam volna el. Nem szeretném, ha
20 éves tiszta múltamat így bemocskolnák lelketlen emberek. Magamat szíves
jóindulatába ajánlva vagyok hálás híve: Adorjánné.
Megrágalmazták, pedig tanfolyamain kívül, amivel a kenyerét
kereste, Kanizsán továbbra is besegített báli nyitótáncok betanításába, sőt, ő
koreografálta Huszka Jenő: Aranyvirág című operettjének rendkívül színvonalasra
sikerült műkedvelő előadását, miközben működtette fővárosi tánciskoláját is.
Valószínű, hogy e gondokba belefáradva fejezte be Kanizsán a tanítást negyedszázadnyi
működés után.
Búcsúajándéka Kanizsának:
A Babatündér felújítása, 1925
De még előbb újra színpadra állította
a Babatündér balettet, amellyel annak idején, 1902-ben meghódította a kanizsai
közönséget. A kanizsai amatőrök mellé egy budapesti saját tanítványát hozta el,
a profi táncosnő Webel Margitot. Az előkészületekről a Zalai Közlöny „lux”
aláírással kissé csapongó tárcacikket írt május 30-án. Olvassunk bele:
Ajtónak háttal keleplővel a kezében ül Mayersberg Frida
balettmesternő. Ne úgy méltóztassanak képzelni, hogy állandóan ott trónol egyszerű
Thonet-székén, mert többet jár-kel, mutatja a mozdulatokat, igazítja a
testtartást szóval „cselekszik”, mint ül. A közreműködők nagyon próbára teszik
a türelmét, de ő bámulatos nyugodtsággal viseltetik egyeseknek
bőbeszédűsségével [sic] és csapongó jókedvükkel szemben. Rendkívüli
önfegyelmezettséggel rendelkezik; acél-idegei vannak és kitűnő rendezői
kvalitásai magukban hordják az előadás legteljesebb sikerét. […]
Gondolják meg kérem, 64-en vannak foglalkoztatva ebben a
tündéri darabban, melyet Prológ vezet be s utána 5 pár fog magyar palotást
táncolni. […] Nagy szorgalommal, nagy igyekezettel és bámulatraméltó
precizitással folynak ezek a próbák, melyek szigorúan zártkörűek és a szoros
értelemben vett kísérőkön kívül másoknak tilos is a belépés a terembe.
Ez a Babatündér előadás is a helyi Keresztény Jótékony
Nőegylet rendezvényeként valósult meg akkora sikerrel, amelyre Kanizsán
emberöltő óta nem emlékeztek. Négyszer egymás után színre kellett hozni, olyan
nagy volt az érdeklődés. Hatását mutatja, hogy a kor jelentős és népszerű
színházi hetilapja, a Színházi Élet a résztvevők névsorával ellátott egészoldalas
fényképet közölt róla 1925. évi 31. számában – Fridát megjelöltem rajta:
A Zalai Közlöny két alkalommal is adott részletes értékelést
az előadásról a főszerkesztő, Kempelen Béla tollából, aki zenei-művészeti téren
kifejezetten szakértőnek számított. Hosszú első cikkéből, melyben profi mércét
állított a műkedvelő előadás elé, két bekezdést idézünk:
A balletnek különösen magánszámai ragadták meg figyelmünket.
Ezek közül első helyen kell felemlítenem Webel Mancinak (Ballet-baba), Bakos
Melindának (Törött-baba), Pléh Mancinak (Spanyol-baba), Horváth Virinek
(Babatündér), Holczer Ellinek (Dobos-baba) és Bród Mancinak (Beszélő-baba)
szóló táncait. Valamennyinek minden mozdulata csupa hullámzó vonal volt, a zene
általánosságához lágyan hozzásimuló stilizáltságával, graciőz mozdulatokkal és
csodaszép lendületekkel. Amennyi bájt ezek a kis táncművésznők szólótáncaikba
belevittek, az szemeinknek már valóságos tánc-symphonia volt.
Az ensemble egyébként csak néhol zökkent ki a maga szabatosságából.
Főleg egyes tömegmozgásoknál és tömegtáncoknál lehet kifogást emelni a
precizitás ellen. De hiszen igen nagy számmal voltak a szereplők között apró
kis leányok is, kiknek még sokat kell tanulniok, míg méltó utódai lesznek a
tegnapi est vezető „star”-jainak. Általában véve a rendezés jó volt; ami
kilengések történtek, azok elkerülhetetlen folyományai műkedvelő előadásoknak.
A táncok betanítását Adorjánné M. Frida budapesti
balettmesternő végezte nagy felkészültséggel, bámulatra méltó türelemmel, le
nem kicsinyelhető becsvággyal és első rendű szakértelemmel. Kár, hogy a
táncokat kísérő zene mindössze csak egy zongorára szorítkozott s így bizony
nemcsak annak szépsége szenvedett, hanem a táncoknak dinamikai hatása is
veszített erejéből.
Ez volt tehát Mayersberg Frida búcsúajándéka kedves
városának, Nagykanizsának. Többé nem jött tánctanfolyamot tartani – talán
nemcsak azért, mert otthon, Budapesten várta családja, két gyermeke és sikeres
tánciskolája. De az utolsó években felmerült nehézségek mellett biztosan látta, hogy a szokásos konkurencián belül, amellyel
mindvégig meg kellett küzdenie, most megjelentek a helyi, Kanizsán kinevelődött
tánctanárok. Ha ugyanis megnézzük a nagykanizsai táncoktatás történetét, azt láthatjuk,
hogy a kezdetektől egészen az 1920-as évekig a város ezen a téren importra
szorult. A városunkban több-kevesebb rendszerességgel tánctanfolyamokat tartók közül
ketten voltak igazán jelentősek: Lakatos Sándor az 1860-as, 1870-es években és
Mayersberg Frida 1902 és 1925 között; de a többiek is az utazó táncmesterek
közül kerültek ki. Az 1920-as évek elejétől kezdtek jelentkezni a helyi
tánctanárok: elsőként Harsay Gizi, a postafőnök lánya és Guttentag (Gábor)
Lajos, akik mindketten diplomás tánctanárok lettek. Ettől kezdve táncos téren
Kanizsa a saját lábára állt (a teljes kép kedvéért azért említsük meg, hogy
jóval később, az 1960-as években működött még Kanizsán két „nem bennszülött”
tánctanár: a Magyar Állami Népi Együttes két korábbi tagja, Latabár Katalin és
Tarczy Zoltán).
 |
| A család 1920-ban |
Kanizsa után:
Budapesti fénykora a két háború között
Adorjánné Mayersberg Frida 1925 után Budapesten folytatta
sikeres működését – bár 1926-ban még nyitott tanfolyamot
szülővárosában, Pápán,
közösen öccsével, Mérő Józseffel. Fővárosi
tánciskolája kezdetben a Városligeti
fasor 6. alatt működött, eleinte szintén öccsével közösen, majd átköltözött az
Erzsébet körút 26. alá; ugyanebben a házban volt férje könyvesboltja is, ahol
praktikusan jelentkezni lehetett a tanfolyamokra.
 |
| Színházi Élet 1922/40 |
Az iskola mindennapi életét jól mutatja ennek a hirdetésének a szövege, mely
a Magyarország című hírlap 1923. szeptember 26-i számában jelent meg:
Adorjánné M. Frida táncintézetében (Erzsébet körút 26.) esti
tanfolyam hétfőn, október 1-én este 8 órakor, diák (bakfis) kedden, október
2-án d. u. 6 órakor, gyermekeknek (5-12 éves) szerdán, október 3-án kezdődnek.
Táncgyakorló volt növendékeink részére minden szerda, szombat és vasárnap este
8 órakor. Beiratások egész nap Adorján könyvkereskedésében, Erzsébet körút 26.
(Telefon J. 129-73.)
Évzáró bemutatóit frekventált helyeken,
többnyire színházakban rendezte. Többször kibérelte erre a célra a Fővárosi
Operettszínházat, az Orfeumot, a Művész Színházat. Mellette alkalmanként év
közben is rendezett nyilvános bemutatókat. Ezeken kreativitását is nagyszerűen
kiélhette. Egyik rendezvényéről így adott hírt a Pesti Hírlap 1922. április
22-én:
Táncmatiné. Adorjánné és Mérő pedagógiai táncintézetének
növendékei április 28-án, vasárnap d. e. fél 11 órakor tartják táncmatinéjukat
a Fővárosi Orfeumban. A műsor keretében először kerül színre „A pipacs
álma" című balletpantomim, melynek szövegét és koreográfiáját Adorjánné M.
Frida írta, zenéjét Bányai Aladár szerzette. A műsor zenéjét az Orfeum teljes
zenekara szolgáltatja.
Egy évzáró rendezvényről a 8 Órai Újság adott hírt 1928.
május 15-én:
Adorjánné M. Frida ballet- és táncintézete tegnap délután
tartotta vizsgaelőadását a Fővárosi Operettszínházban. A növendékek közül
Libertiny Évi meglepő ritmikai érzékről tett tanúságot. Valter Bobby, mint konferanszié,
Krausz Klári, Löwy Lili és Szabó Boriska mint előadóművésznők arattak sikert. A
sok közül még csak Simo Margitot, Dán Olgát, Krupiczki Bauer Sárit, Váradi
Katót és Solti Klárit jegyezzük fel. A közönség meleg ünneplésben részesítette
Adorjánnét, aki eredményes munkájával ki is érdemelte a teljes elismerést.
Mindez azt jelenti, hogy a társastáncok mellett balettet is
oktatott, mint ahogyan Az Újságban 1926. október 2-án közzétett hirdetésből is
kiderül:
Klasszikus torna (ballett) Adorjánné M. Frida
balletintézetében (Erzsébet-körut 26.), a ballettanfolyamok csakis urigyermekek
részére (4-11 éves) október 6-án, szerdán délután fél 4 órakor, haladó és
továbbképző gyermekeknek (4-11 éves) 4-én, hétfőn délután fél 4 órakor.
Bakfisok részére (12-17 éves) 12-én, kedden délután 6 órakor kezdődik.
Beiratások folyamatban. (Telefon: József 129-73.) Ismertető kívánatra
díjmentesen.
Időközben öccse önállósult, saját tánciskolát nyitott, ám
néhány év múlva a testvérek újra társultak. Frida át is költözött az Erzsébet
körút 44. alá, ahol addig öccse egyedül működött. Hirdetéseikből,
sajtóvisszhangokból ítélve sikeresek lehettek, amit az is igazol, hogy 1932-ben
átalakították, modernizálták iskolájuk helyiségeit.
 |
| Öccsével 1928-ban |
Ebben az időben Frida már valóban „néni” volt, ötvenes
éveiben járt, s növendékei szeretetből a „Tánci néni” nevet ragasztották rá. A
háború előtt, a harmincas évek végén elismertségének, népszerűségének zenitjén
állt, pedig a fővárosi konkurencia mindig is nagy volt. Az utókor előtt külön
fényt ad iskolájának, hogy akkoriban itt tanult táncolni a gyermekszínész
Ruttkai Éva és Ferrari Violetta.
A pálya és az élet a háború árnyékában
A szakmai sikerek mellett származásuk miatt a harmincas évek
végétől Frida és családja felett is sötét fellegek gyülekeztek. Nyilván
rendkívüli nehézségek közepette, de mindannyian túlélték a vészkorszakot. Egyik
fia megjárta a koncentrációs tábort, de sikerült hazavergődnie. „Tánci néni”,
aki közben nagymama lett, 1946-ban újra tanítani kezdett. Ettől az időtől már
csak alig néhány adattal rendelkezünk róla. Férje 1948-ban elhunyt. Még az ő
halála után pár hónappal is folytatta a tánctanítást, nyilván kellett a pénz a
megélhetéshez. De ez nem tarthatott sokáig, az államosítás után nincs adat a
működéséről s ekkor már ő maga is idős volt.
 |
| 1950-ben |
Mint gyászjelentése fogalmazott,
hosszú szenvedés után hunyt el 1966. augusztus 15-én, 86 éves korában. A
rákoskeresztúri temetőben nyugszik, férjével együtt.
Összegzés
Mayersberg Frida úttörő
egyéniség volt: a feminizmus, és általánosabb értelemben véve a modern
életforma úttörője.
 |
| Színházi Élet 1918/13 |
Szerencséje volt, hogy szülei lehetővé tették számára otthonától
távol a táncos tanulmányokat. Ő maga komoly emberi érettségről tett
tanúbizonyságot, amikor lehetőségeit felmérve, szinte még tinédzserként nem a
balett-táncos, hanem a tánctanári pályát választotta. Ettől kezdve egész
életében, idős koráig önálló vállalkozó, tanár, üzletasszony volt. Mindez az 1900-as
évek legelején kezdődött számára, amikor még nagyon kevés nő volt ennyire
önálló. Művészi kvalitásai mellett nagyon erős, határozott egyéniségnek kellett
lennie, hogy az akkori világban azzal a sikerrel vesse meg lábát a férfiak
által meghatározott üzleti életben, mint ami kirajzolódott előttünk életét
olvasva. Mellette közszeretetnek is örvendett, tehát nyilván ez is benne volt
egyéniségében, nemcsak a határozottság; ezt mutatja kedves beceneve, a Tánci
néni is.
Szűkebb szakmájában igyekezett naprakész lenni, ha tehette,
külföldi tanulmányutakra járt, amerikai és párizsi tánciskolákat látogatott, s
hozott haza új táncokat, tapasztalatokat. Mellette biztosan sok ideje és
energiája ment el üzleti teendőkkel: tanfolyamait meg kellett szervezni, helyet
biztosítani, a hatósági engedélyeket megszerezni, kurzusait reklámozni.
Megküzdött az állandó konkurenciával: ebben eszközei elsősorban saját minőségi
munkája s az ennek révén elért elismerés, megbecsülés és népszerűség volt; ám
ha kellett, keményebben is a sarkára állt, de mindig korrekt eszközökkel.
A harmincas években budapesti tánciskolája fényes sikernek
örvendett: a nagyközönségen kívül sok pályakezdő színész és színésznő, táncos,
énekes és zenész járt hozzá nem csak táncot tanulni, hanem általános tartást,
viselkedést, etikettet is elsajátítani. Mindezek mellett huszonhat éves kora
után feleség és kétgyermekes édesanya is volt: a magánéletet tehát nem áldozta
fel a hivatás érdekében, hanem igyekezett harmonikusan egyeztetni a kettőt.
Élete alkonya a megfeszített, több évtizednyi munka után a fenyegetettség,
majd a háború jegyében telt, de nagy szerencséjére ő maga és közvetlen családja
valamennyien túlélték a nehéz időket. Közvetlenül a háború után, amikor már hatvanas
évei közepén járt, még egyszer megpróbálta újrakezdeni a munkát, de ekkor már
nem sokáig folytathatta. Nincs róla forrás, de az akkor kibontakozó új világot nyilvánvalóan
nem rokonszenvvel szemlélte és élte meg. Halála óta a nagyközönség előtt neve
feledésbe merült, de talán ez az írás segít abban, hogy – különös tekintettel
nagykanizsai működésére – emléke valamennyire megőrződjön.
