105 éve, 1909. október 16-án született Mezei Mária. Neki is voltak nagykanizsai kapcsolatai, ha ezek nem is számítottak meghatározónak élete, pályája szempontjából. De azért voltak, megtörténtek. A színésznő iránt különösen érdeklődők számára érdekes adalék lehet, mely kiegészíti, tökéletesebbé teszi a róla kialakult képet; nekünk, kanizsaiaknak pedig az érdekességen túl városunk kulturális élete történetének része a pécsi színház és benne az ő szereplése is.
 |
| Címlap 1937-ből. Forrás: mandarchiv.hu |
Ehhez
érdemes felidézni, hogy hogyan is zajlott Kanizsán a színházi élet a
két világháború között. Az 1920-as évektől, az országosan kiépített
színikerületi rendszerben városunk a pécsi színházzal került szoros
kapcsolatba. Ez azt jelentette, hogy a pécsi társulat évente több hétre,
olykor másfél-két hónapra is Kanizsára telepedett és szinte minden este
tartottak előadásokat. Az év többi részében aztán csend volt, a
közönségnek be kellett érnie a helyi műkedvelők produkcióival.
Az
előadások helyszíne a mozikertben felépített ún. Aréna, ami egy fából
készült, kívül ormótlan. ám belül egészen színház-szerű építmény volt
(benne természetesen csak nyáron lehetett előadásokat tartani, hiszen
fűthetetlen volt). Ennek tönkremenése után a Polgári Egylet nagytermébe
jártak a a színházszeretők, ami meglehetősen kényszeredett megoldást
jelentett a színpadtechnika hiányai miatt. Végül, temérdek tervezgetés
és huzavona után 1927 tavaszára felépült a Városi Színház és Mozi, amit
ma Medgyaszay Háznak nevezünk. A fiatal Mezei Mária már itt léphetett
kanizsai színpadra.
S hogy a színpadig hogy vezetett az útja? Ügyvéd apja sokáig nagyon erősen ellenezte a színi pályát. Mezei Mária megpróbált beilleszkedni a polgári életbe, egyetemi tanulmányokba kezdett és férjhez ment, de a színpad nem hagyta nyugodni: beiratkozott Rózsahegyi Kálmán színiiskolájába. Kis halovány kanizsai kapcsolat, hogy előtte járt tanácsot kérni Hevesi Sándornál, aki a színiakadémia elvégzését javasolta, mellette még azt, mivel Mária fiatal lányként kissé duci volt, hogy fogyjon le...
Ám ő rögtön játszani akart, azért is, hogy anyagilag önálló lehessen.
Vidéken kezdi a pályát, Miskolcon, majd 1933-ban szerződik Pécsre, ott kicsivel több a gázsija... Abban az időben még éltek a régi szerepköri megnevezések: drámai hősnő, szende, naiva, anya- illetve apaszínész, a zenés darabokban, operettekben természetesen a primadonna, szubrett, ésatöbbi. Nos, Mezei Mária "hősnő és szende" szerepkörre szerződött Pécsre, ahol ekkoriban Fodor Oszkár volt az igazgató. Aztán ezt a szerepkört erősen kitágította, mint majd látni fogjuk.
Pécsre szerződésével természetesen neki is kötelességévé vált részt venni a kanizsai vendégjátékokban. Mezei Mária, akinek ekkor még Mezey Mária formában írják a nevét, két ízben, 1934 és 1935 nyarán töltött el több hetet városunkban. Végigböngészve a helyi sajtót, ami ebben az időben már leginkább csak a Zalai Közlöny című (Kanizsán szerkesztett és kiadott) napilapot jelenti, büszkék lehetünk, hogy a róla megjelenő színikritikák, melyeknek nagy részét az újság főszerkesztője, Barbarits Lajos írta, már akkor, a kezdő színésznőben meglátták művészi értékeit és azokat a jellemzőit, amelyek későbbi pályája során válnak igazán ismertté.
Nézzünk erre példákat:
Mezei Mária nagykanizsai bemutatkozása egy Henry Bernstein nevű szerző A tolvaj című színművének női főszerepében történt 1934. május 18-án. Első kanizsai kritikája így szólt a Zalai Közlöny másnapi számában, Barbarits Lajos tollából:
Boross Elemér: Forgószél című darabjában lépett színpadra legközelebb, május 25-én:
Mezey Mária fővárosi színpadok felé ívelő pályáján Elza alakítása is egy ragyogó szem volt nemes művészetének gyöngysorából. Belső érzésektől fűtött alakjai mindenkor megtalálják az utat a közönség szívéhez, intuitív egyénisége a legnagyobb sikerek magvát érleli - írta a Zalai Közlöny Dávid Magyar József nevű munkatársa a május 26-i számban.
Hogy máris megszerette a kanizsai közönség, mutatja, hogy kis anekdotát közölnek róla a lapban, miszerint kiment a híres kanizsai piacra, ahol helyi specialitást, füstölt túrót látott. Kérdezte, hogy ez micsoda. Túró paprikával, köménymaggal és még egy kis ezzel-azzal, megfüstölve - feleli a néni. Mezei Mária akkoriban fogyókúrázott, és azt mondta: a kömény meg a paprika jó, a füst sem hizlal, de minek van benne annyi túró...
Kanizsai szerepei sorában vígjáték következett, az angol Fruska című kellemes darabnak nem a címszerepe, de egyik fontos női szerepe.
Barbarits Lajos értékelése a Zalai Közlöny 1934. június 8-i számában:
Mezey Máriát ebben a zsánerben még nem láttuk, de ebben is megcsodáltuk, ebben is megejtő szépségével finoman, a kifejezés eszközeinek biztonságával játszott, ugyanaz a művészi mélység csillogott végig ezen az alakításán is, mint a drámában.
És eljött első operett-szerepe, Millöcker: Dubarry című nagyoperettjéből Madame Sauterelle.
Dávid Magyar József kritikájából idézek, a Zalai Közlöny 1934. június 12-i számából:
Mezey Máriát nyugodtan bevehették volna társszerzőnek az írók. Olyan alakot formált Mme Sauterelle szerepéből, amilyent a szerzők legmerészebb álmukban sem mertek volna remélni. Ti, Szerzők, gyorsan egy hálás kézcsókot az ifjú és nagyon tehetséges művésznőnek, aki túlszárnyalja az Önök szerény fantáziáját! Ő hozta azt a levegőt, amit Önök Párizsban felejtettek. Magáért ezért az alakításért érdemes lenne többször is áldozatot hozni a viszontlátás oltárán.
Ez a szerep lehetett az előkészület, az "edzés" ahhoz, ami utána következett, s amivel Mezey Mária felhívta magára a budapesti színházcsinálók figyelmét is. Méghozzá olyan erőteljesen, hogy aztán valóban a fővárosba fog szerződni. De addig még jön több pécsi szerep, melyet a kanizsai közönség is láthat.
Ez a nagy jelentőségű szerep La Tangolita Ábrahám Pál: Bál a Savoyban című operettjéből, amely Kanizsán 1934. június 27-én került színre először. Barbarits Lajos az egész előadást, minden szereplőt, a rendezést, az összjátékot, a zenei megvalósítást, a díszleteket, jelmezeket, a táncokat, szóval mindent rendkívüli módon megdicsért. Tehát, úgy tűnik, a teljes előadás színvonalas volt, s e dicséreteken belül Mezey Máriát elsőként említve, ezt írta róla:
Erre az előadásra sok tekintetben valóban ráillik a színlap minden jelzője, a "káprázatos", a "szenzációs", a "szédületes", amely epitetonokat nem igen szokott leírni az operettek kritikusa. A "szenzációs" Mezey Mária volt, a Tangolita - hisz a nagy tehetségű drámai színésznő a brazíliai táncosnő alakjában igazi nagy meglepetést hozott. A tánca, az éneke, a mozgása tele volt vad, buja exotikummal. A prózai halkszavú, finom művészete elkábította a nézőteret ezzel a nagyszerű alakítással.
Első kanizsai évadjának végén A méltóságos asszony sofőrje című operett női főszerepében búcsúzott. Ismét Barbarits Lajos főszerkesztő írta a kritikát a Zalai Közlöny július 3-i számába:
A darabról nem sok a mondanivaló. Igen jól elszórakoztat két és fél órán keresztül. [...] Annál több élményt hagyott a főszerep alakításával a búcsúzó Mezey Mária, akit méltán csodáltunk. Ezen az estén még jobban, mint a már sokszor méltatott drámai alakításaiban. Mezey Mária az operettben annyival volt tökéletesebb, hogy abba is belevitte a drámai színész finomabb nüansz-játékát. Szöveget, éneket, táncot, mindent a legapróbb részletekig a prózai stílusának finomságával játszott meg. Ezzel levegőt, színt, plaszticitást adott az alakításnak. Puha, meleg hangja nem szárnyal, nem csillog, hanem forrón, belülről izzik. Sex appeal van ebben a hangban. A közönség melegen ünnepelte a búcsúzó művésznőt, akinél tartalmasabb, gazdagabb érték nem mostanában volt az ő posztján a kanizsai színházban.
Azt gondolom, mindezt végigolvasva tényleg büszkék lehetünk a korabeli kanizsai kulturális újságírásra.
Mezei Mária még egy ilyen rövid, ám sikeres szezont eltöltött Kanizsán a következő év nyarán. Ennek kritikáiból legközelebb válogatok.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése