A magyar tudósok és a zene 4. Teller Ede

2014. december 6., szombat

Mai tudósunk:

TELLER EDE
(1908-2003)

atomfizikus, akit a hidrogénbomba atyjának is neveznek. Ő az egyik legremekebb példája kis sorozatunknak. Teller tényleg az a tudós, akinek a muzsika kifejezetten pihenés és szeretett időtöltés volt, ugyanakkor azt meglehetősen jó színvonalon művelte.



A blogban nem szeretnék kitérni rá, de itt egy alapvető időrendi táblázat, ahol gyorsan át lehet tekinteni, mintegy a továbbiak megalapozásul, életének fő helyszíneit és tevékenységeit.

Édesanyjától, született Deutsch Ilonától örökölte a zenei talentumot, aki Lugosról (ma Lugoj, Románia) származó polgárlány volt és még házassága előtt zongoraművész szeretett volna lenni. Már róla is érdemes megjegyezni, hogy otthon milyen remek nevelésben részesült: beszélt angolul, franciául, spanyolul, olaszul. Anyanyelve a német volt és valamennyire magyarul is megtanult, de otthon jobban szeretett németül beszélni. Miután akkoriban még egy gazdag polgárlány számára is nehéz ügynek számított, hogy művészpályára lépjen, férjhez ment Teller Miksa fővárosi ügyvédhez. Emma lányuk után második és utolsó gyermekük lett Teller Ede.

Édesanyja nyelvhasználatára csak azért tértem ki, mert a leendő tudós jóval később kezdett beszélni, mint általában a kisgyermekek, talán, mert anyja németül, apja magyarul szólt hozzá. A családban már kezdtek hozzászokni a gondolathoz, hogy második gyermekük szellemi fogyatékos, amikor aztán, túl három éves korán a gyermek megszólalt, rögtön teljes mondatokban... Hat éves korában nála is - mint például Neumann Jánosnál - megmutatkozott zseniális fejszámolási készsége, hiszen ennyi idősen képes volt fejben három- és négyjegyű számokat szorozni osztani.
Testvérével együtt kiváló iskoláztatásban részesült, amibe a nyelvek és a zongorázás is beletartozott. Otthon gyakran házimuzsikáltak, az édesapa hegedült - ám ezek az alkalmak sokszor végződtek keserűen, mert az apa nem volt olyan jó muzsikus, mint az édesanya, s a kisfiú ezt őszintén apja tudomására is hozta, amiért apja aztán be is szüntette részvételét a családi együttesben. Apjának nem volt szerencséje a sakkozással sem, mert kisfia hamarosan túlnőtt rajta...

Abban, hogy Teller Ede életében a zongorázás olyan fontos lett, egy nehéz eseménysor is szerepet játszott. Az első világháború elvesztése a család számára anyagilag is sok gondot okozott. Megtapasztalták az inflációt és az élelmiszerhiányt, s ezért a családfő feleségét és a két gyereket Lugosra küldte az anyai nagyszülőkhöz. Ott valóban könnyebb volt az élet, ám jött Trianon: Lugos romániai várossá vált, s ők hárman ottragadtak. Teller Miksának minden hazai és nemzetközi kapcsolatát aktivizálnia kellett, mire sikerült megszereznie az engedélyt felesége és gyerekei hazahozatalára, akiket körülbelül egy éven át nélkülöznie kellett.
A Lugoson töltött hónapokról mesélte később Teller Ede, hogy ott tanította őt egy magyar zongoratanár, akit a románok "elcsaptak". Elmondása szerint a zongorázásban számára a legérdekesebb az ujjak használata volt, kevésbé maga a zene. De azt is mesélte, ha Lugoson maradt volna, akkor valószínűleg muzsikus lett volna. Édesanyja így is remélte, hogy tehetséges fia majd beteljesíti az ő elvetélt zongoraművészi reményeit. Ede valóban beiratkozott a Zeneakadémiára - s a második év végére megbukott... A fiatalember ezt nem is nagyon bánta, mert bár szerette a zenét, és próbált édesanyja kedvében is járni, a sok gyakorlás már nem volt a kenyere. Ám a muzsikálás szeretete egész hosszú életében megmaradt és a későbbi évtizedekben gyakran szórakoztatta zongorázásával tudóstársait. Czeizel Endre leírása szerint (Tudósok, gének, tanulságok, Bp. 2006, Galenus) pihenésül leginkább Mozart-szonátákat játszott, általában éjjel. Szomszédai közül voltak, akik örültek az ingyenes koncerteknek, de többen inkább dühöngtek alvásuk megzavarása miatt...

Most először vagyok a blogban abban a kellemes helyzetben, hogy filmet is tudok mutatni arról, hogyan zongorázott Teller Ede. 1998 nyarán otthonában, Palo Alto-ban készülhetett vele portréfilm. Ekkor 91. évében járt, de magától értetődően ült oda a zongorához és kezdett bele Beethoven Holdfényszonátájának első tételébe. Miután valami nem tetszett neki, újra elölről elkezdte... ami sokat elárul róla :) Érdemes a teljes 10 percet megnézni, mert az elején láthatjuk például a tudós házát, otthonát - de aki siet, az tekerjen előre 4 perc 34"-ig, a zongorázás ott kezdődik. Játéka itt-ott persze már botladozik, hiszen nagyon idős már, de azt gondolom, ez mégis szép pillanat...

0 megjegyzés: