Új blogom lesz!

Illetve nemcsak lesz, hanem részben már van is, bár eddig csak egy "under work"-típusú bejegyzést tartalmaz. Még több mindent át szeretnék gondolni vele kapcsolatban: próbálkozom, kísérletezem kinézetével, felépítésével, tartalmával, tárgyszavazásával és még több mindennel.

Címe egyelőre: Kataliszt bakancslistája.

Tudom, hogy általánosabb értelemben a "bakancslista" azokat a dolgokat jelenti, amiket az ember meg akar tenni, mielőtt még feldobná a bakancsot... Ebben a blogban én egy kissé konkrétabban használom a fogalmat: utazásokat, úticélokat értek alatta, amelyekhez szintén nem árt egy jó túracipő - méghozzá olyan helyeket szeretnék ebben a bakancsban megjárni, amelyeknek zenei vonatkozásuk van.

A blog fog olyan helyeket tartalmazni, amelyeket én magam már kipipáltam, azaz meglátogattam - és lesznek olyanok is, ahova még csak vágyódom. A meglátogatott helyek esetében a különböző forrásokból összekotorgatott információkat össze tudom vetni személyes élményeimmel, tapasztalataimmal és saját fényképeket is mutathatok róluk. A bakancslista szó szerinti értelmében vett, általam még nem látott helyszíneket pedig olvasmányaim alapján igyekszem bemutatni.

Két hely a sokból, ahol már jártam:

Bartók Béla egykori lakhelyén: Budapest, XVII. Hunyadi utca 50.

Schubert sírjánál: Bécs, Zentralfriedhof

És itt egy hely a rengetegből, ahol még nem voltam, de úgy tűnik, nyáron megláthatom:

 

Verdi szülőháza a Le Roncole nevű kis faluban (forrás: wiki)

Reményeim szerint a blog posztjai egy idő után rendszerré állnak össze és egy állandóan bővülő zenei útikönyvet alkotnak. Úgy tervezem, hogy egy poszt egy konkrét helyet, házat, épületet, vagy éppen egy temetőt fog tartalmazni. Ha sikerül jó tárgyszórendszert kialakítani, akkor kereséskor egymás mellé kerülnek az egyes írások földrajzi helyek, zenészek és más személyek nevei, illetve az emlékhely típusai szerint. Tehát elő lehet keresni egy település összes emlékhelyét, vagy mondjuk az összes olyan helyet, amely Liszt Ferenccel kapcsolatos, vagy valamennyi szülőházat, muzsikus emlékszobát, templomot, színházat, kávéházat és így tovább.

Még visszatérek a címre: a blog tartalmát, lényegét legjobban ez a meghatározás fedi le: "Zenei emlékhelyek Magyarországon és a világban". De ez címként több szempontból sem megfelelő és hosszas fejtörés után jutott eszembe a "Kataliszt bakancslistája". Egyrészt úgy gondoltam, a kataliszt-blog már valamennyire bevezetett és a név használatával is szerettem volna az új blogot ehhez a már jó öt éves blogomhoz társítani, hiszen nagyon szoros lesz köztük a tartalmi kapcsolat (egyébként már az első blogban is többször foglalkoztam zenei emlékhelyekkel). A "bakancslista" értelmezéséről pedig már írtam. De ha valakinek jobb, ütősebb cím jut eszébe, ne habozzon megosztani velem :)

Sokat szórakoztam képek keresésével is, amelyek a főcímnél és/vagy a jobb oldali oszlop tetején valamennyire kifejezik az egész blog lényegét. De ez nem is olyan könnyű dolog! Hacsak valami nagy találatra nem akadok, lehet, hogy a főcímnél nem is lesz kép - oda egyébként is csak sötét hátterű a jó, mert ha a blogger sablonjainál maradok, ott bármelyiket választom, fehér betűs a főcím... A jobb oldalra viszont ilyen megkötés nélkül lehet képet választani. Egyelőre kedvenc táskám fényképénél maradtam, ami a zenéhez és az utazáshoz egyaránt kapcsolódik. Ráadásul Eszter unokahúgomtól kaptam, aki a "kataliszt" nicknevet egyszer régen kitalálta számomra.

Itt a kép:

Persze a képet bármikor meg lehet változtatni, de én úgy gondolom, nem árt meg egy blognak, ha az általános külalakja állandó. Változatosságot majd az egyes posztok adnak neki.  

Hát, egyelőre itt tartok a kísérletezésben...

Egy igazi úr és művész Nagykanizsán: Klatt Aurél

1947 szeptemberében új zongoratanár került a nagykanizsai zeneiskolába: Klatt Aurél. Nem voltak kanizsai gyökerei. Messziről, szinte egy másik világból érkezett...

1913. április 2-án Pozsonyban született. Apja neve Klatt Kornél, anyja Kosinszky Gizella. Külön kutatást érdemelne, hogy van-e köze Klatt Virgil (1850-1935) neves pozsonyi fizikushoz és tanárhoz. Erősen gyanítom, hogy igen, az unokája lehet. Klatt Virgil egyik fiát ugyanis Kornélnak hívták. A kevés forrásból, ami a világhálón rendelkezésre áll, kiderült, hogy erős zenei hajlam vonul végig Virgil családján. Mellette a vezetéknév egyedisége is alap a feltevésre: a fizikus családját eredetileg Klattenbergernek hívták és a dédapja viselte először lerövidített formájában. Egyezik a Kornél keresztnév is.

Hiteles emlékezések vagy levéltári források hiányában azonban mindez egyelőre csak feltételezés... Nagy kár, hogy amikor másfél évtizeddel ezelőtt Klatt Aurél özvegyével hosszabb interjú készült, erre nem tért ki a beszélgetés. Lehet, hogy most már senki nem tudja igazolni vagy cáfolni kis hipotézisemet.

Így folytassuk azzal, ami egészen biztosan tudható Klatt Aurélról.

Tehát 1913-ban Pozsonyban született. Prágában végezte a zeneakadémiát. Felesége, aki neves pozsonyi jogász-famíliából származott, így mesélt megismerkedésükről és ottani életükről az említett interjúban:

Vendégségek, bálok, korzózások töltötték ki nagylányságomat. A harmincas évek Pozsonya kulturált város volt, befogadta a szellemi gazdagságot, de az értő mesterembereket is. Jártunk a Toldi-körbe, játszottunk színdarabokat. Későbbi férjemmel, Klatt Aurél zenetanárral is egy ilyen alkalommal ismerkedtem meg. Aurél akkor már komoly fiatalember volt - lévén nyolc évvel idősebb, mint én - , s mint a prágai zeneakadémián végzett zongoristának, gyorsan lett neve. Igen magas - 196 centiméteres - alakja hamar ismertté vált Pozsonyban. Szüleim nem ellenezték a kapcsolatunkat, csak egy kikötésük volt: 20 éves koromnál előbb nem köthetik be a fejemet. Így is történt.

Folytassuk tovább is a feleség szavaival, ő tudja a leghitelesebben elmesélni, hogyan és milyen vargabetűk után kerültek Nagykanizsára:

... ránk zúdult a háború, s a soknemzetiségű Pozsony sem maradt meg az álmok városának. Elkezdték a magyarok kiebrudalását. Mi nem vártuk meg a kitelepítést - meg a férjem közéleti tevékenysége miatti esetleges retorziókat -, hanem egy este hátizsákba raktuk a legszükségesebbeket és Rajkánál átcsempésztek bennünket. Először Budapestre mentünk - mivel rokonaink éltek ott -, s próbáltunk Magyarországon magyarnak lenni. Aurél éjjeli portás lett, én pedig a Kossuth-híd építésénél adminisztrátor. Mindkettőnknek ez egy teljesen más környezet, más világ volt, mint amihez hozzászoktunk.

Egy évet mezőgazdasági munkával Agárd mellett töltöttek (munka közben Aurél Mozartot és Beethovent fütyült... mesélte Erzsike), közben folyamatosan keresték a lehetőséget, hogy Klatt Aurél újra zenei pályán dolgozhasson.

1947-ben a házaspár megtudta, hogy zongoratanárt keresnek a nagykanizsai zeneiskolába. A nehéz idők után szeptembertől Klatt Aurél végre újra zenével kereshette a kenyerét.

A kanizsai zeneiskola is nehéz időszakot élt át: legjobb zongoratanára Auschwitzban pusztult el, majd 1945 tavaszán az igazoló bizottság lemondatta posztjáról Vannay János alapító igazgatót. Az intézmény vezetését a korábbi helyettes, Ivánkovits Ferenc hegedűművész vette át (aki nem sokkal korábban megjárta a frontot, meg is sebesült). Ám nagy lelkesedéssel megindult az oktatómunka s a tanári kar hamarosan újabb kitűnőséggel gyarapodott Klatt Aurél személyében.

A zeneiskola tanárai 1954-ben. Balra Klatt Aurél, jobbra Ivánkovits Ferenc

Jellegzetes, magas alakja Kanizsán is hamar népszerűvé vált.  Tehetségének, képzettségének és emberi tulajdonságainak köszönhetően a háború előtti rendkívül magas színvonalú kanizsai zongora-iskola méltó folytatója és kiteljesítője vált belőle. Kiváló szervezőnek is bizonyult: felismerve a városban és a környékbeli községekben egyaránt megnyilvánuló nagy hangszertanulási igényt, létrehozta és csaknem haláláig vezette a zeneoktatói munkaközösséget, melynek keretében akkoriban több, mint tíz helyszínen folyt a tanítás - jelentősen megnövelve az anyaintézmény kapacitását.

Zalai Hírlap 1963. május 22.

(Zárójelben a képhez: szerintem ez a Beethoven-portré ma is látható a zeneiskola nagytermében...)
 
Klatt Aurél mint zongoraművész különösen sok fellépést vállalt az 1950-es években. Nemcsak közreműködött a zeneiskola szokásos tanári koncertjein - ahol egyébként gyakran műsorvezetői feladatokat is ellátott -, hanem önálló esteket, vagy egy-egy kollégájával - Ivánkovits Ferenccel, a Tardos-házaspárral és Baján Györgyné Honti Ilonával - kamarakoncerteket is adott. Több ízben muzsikált együtt országos, nemzetközi hírű magyar muzsikusokkal, köztük Banda Ede gordonkaművésszel. Egyik szólóestje után így írt a Zala (1948. febr. 18.): Beethoven Appassionata-szonátáját remek technikával, nagy felkészültséggel és csodálatos árnyalati bravúrral játszotta.

Működési idejében a bérletes hangversenyeket Kanizsán akkoriban sokáig a zeneiskola, és személy szerint ő szervezte, ezen a téren is nagyon sokat dolgozott. Biztosan voltak régről is kapcsolatai és újakat is kialakított, mert egészen kitűnő neveket szerzett meg Nagykanizsának. Feleségével gyakran látta vendégül lakásán a városba látogató híres muzsikusokat.

Tagja volt a TIT-nek (Tudományos Ismeretterjesztő Társulat), ebben a minőségében zenetörténeti előadásokat tartott különböző helyszíneken. Zenebarátok Klubját is szervezett. Rendszeresen írt a megyei lapba nagy zeneszerzőkről évfordulós megemlékezést, összefoglalót. De írt helyi rendezvényekről zenekritikákat is. Tagja volt a megyei népművelési tanácsadó zenei szakbizottságának.

Ebből a kis összefoglalóból is érzékelhető, hogy igazán sokoldalú egyéniség és jelentős muzsikus volt. Súlyos betegség után 58 éves korában, pályája teljében bekövetkezett halála nagy vesztesége volt Nagykanizsa zenei életének. Sírját meglátogathatjuk a kanizsai temetőben.

III. parcella 8. sor 14.

Volt növendékei közül rá is biztosan sokan emlékeznek - mint ahogyan ezt Rácz Alajos kapcsán is tapasztalhattam. Ha bárki tudna róla, egyéniségéről mesélni, nagyon örülnék, ha itt vagy a blog facebook-oldalán megosztaná emlékeit.

Felhasznált irodalom:

Büki Erzsébet: A túlélő. = Kanizsa Dél-Zalai Hetilap 2001. július 12. Az írás megjelent A XX. század tanúi Nagykanizsán (Czupi Kiadó, 2007) című kötetben is, Klatt Aurélné fényképe onnét származik
Sebesta, Juraj: Klatt Virgil, Lenard Fülöp tanára. = Fizikai Szemle 1997. április (fizikaiszemle.hu)

A műsorlapokat és a régi fényképeket köszönöm a zeneiskolának!

Utazgassunk Liszt Ferenccel 5.

Már régen utazgattunk Liszt Ferenccel. Talán folytassuk, mert még van bőven úticél!

Mielőtt Genfbe mennénk, gyorsan itt vannak korábbi kirándulásaink, ha valaki szeretné emlékeztetőül átfutni őket:



1. Bevezetés

2. Tell Vilmos kápolnájánál

3. Alpesi vizek partján

4. Marie naplóját olvasgatva

Ma Genfbe követjük Lisztet és szerelmét, a gyermeket váró Marie-t. Már svájci nagy utazgatásaik előtt eldöntötték, hogy Genfben fognak letelepedni. Mint Alan Walker írja nagy Liszt-monográfiájában:

Ez a francia nyelvű város nyugalmas öbölnek tűnt, épp elég távol Párizstól, hogy a pár viszonylag elszigetelve tudhassa magát a szökésük nyomán kirobbanó botránytól. Ráadásul Lisztnek itt hasznavehető kapcsolatai voltak; a korábbi években már legalább kétszer megfordult itt. Tanítványa, Pierre-Etienne Wolf szüleinek jóvoltából lakást bérelhetett a rue Tabazan 1-ben.

A szerelmesek búvóhelyét, a ma is álló házat és környezetét egészen fantasztikusan bemutatta már egy blog, így könnyű dolgom van, csak ide kell linkelnem. Egy fényképet azért kölcsön veszek belőle, reklámként is, és hogy nálam is közvetlenül lehessen látni. De a link alatt még sok-sok kép látható, és egészen szenzációsan érdekes kultúrtörténeti ismeretek - például, hogy kiről is nevezték el a rue Tabazant...

Itt van tehát a kép a házról, ahol Liszt és Marie éltek; azóta emléktábla is van rajta - sőt, a terecskét, amire a rue Tabazan kifut, ma már Liszt térnek hívják:

Innét nyithatjuk meg a "Fölöttem a felhő" című blog leírását Liszt házáról és a környékről:

Genf - ahogy Liszt láthatta

Liszt ebből a házból járt az akkoriban megnyílt genfi zeneakadémiára, ahol természetesen zongorát tanított - Marie pedig 1835. december 18-án itt hozta világra első gyermeküket, a szép nevű Blandine-t.

(Csak zárójelben: Blandine nemcsak szép nevű, hanem szép lelkű fiatal nő lett, nagyon ragaszkodott apjához. Rövid ideig boldog házasságban élt, mígnem első gyermekének szülése után tejlázban elhunyt... Ha ő életben marad, Lisztnek biztosan derűsebb öregkora lett volna...) 

Mai zenénkben, a Genfi harangok című zongoradarabban Liszt Blandine születésének állított emléket. Első változatában - más darabokkal együtt - éppen ebben a rue Tabazan-beli házban komponálta, aztán egy jó évtized múlva ezt a zenéjét is átdolgozta s átdolgozott formában került be a Zarándokévek ciklusba, ezzel zárta az első kötetet, mely a svájci kötődésű zenéket tartalmazza. Vele egyúttal az egész kötetet egy harangos keretbe foglalta, hiszen a ciklus nyitódarabja, a Tell Vilmos kápolnája, amit már hallgattunk itt, szintén harangos ihletésű zene. 

Különösen érdekes, ha meghallgatjuk a Genfi harangok mindkét változatát. Főtémája, a svájci völgyeken végigkonduló távoli harangszó a későbbi, érettebb változatban is megmaradt, de a kidolgozás már sokat változott. Lehet, hogy azért szeretem jobban a második változatot, mert azt ismertem meg először és azért az egy érettebb, koncentráltabb zene. Gyengéden indul, ám középrészére szenvedélyes, igazi "nagyromantikus" lesz. Az első változatban is megvan ez a hangulati felépítés, de az egész kicsit bőbeszédűbb.

Hát tessék, lehet választani, vagy inkább mindkettőben felfedezni a szépet :)

Ez itt az első, a Rue Tabazan 1-ben komponált darab:

És itt a második, a későbbi weimari átdolgozás, ami nem is annyira átdolgozás, inkább teljes újra-komponálás eredménye. 2' 02"-nél indul egy csodálatos dallam (majd 3' 48"-nál kiteljesedik), azt külön nagyon szeretem, és aztán ötvöződik a harangok témájával. Tiszta impresszionizmus, ugye?