Egy igazi úr és művész Nagykanizsán: Klatt Aurél

2016. május 8., vasárnap

1947 szeptemberében új zongoratanár került a nagykanizsai zeneiskolába: Klatt Aurél. Nem voltak kanizsai gyökerei. Messziről, szinte egy másik világból érkezett...



1913. április 2-án Pozsonyban született. Apja neve Klatt Kornél, anyja Kosinszky Gizella. Külön kutatást érdemelne, hogy van-e köze Klatt Virgil (1850-1935) neves pozsonyi fizikushoz és tanárhoz. Erősen gyanítom, hogy igen, az unokája lehet. Klatt Virgil egyik fiát ugyanis Kornélnak hívták. A kevés forrásból, ami a világhálón rendelkezésre áll, kiderült, hogy erős zenei hajlam vonul végig Virgil családján. Mellette a vezetéknév egyedisége is alap a feltevésre: a fizikus családját eredetileg Klattenbergernek hívták és a dédapja viselte először lerövidített formájában. Egyezik a Kornél keresztnév is.

Hiteles emlékezések vagy levéltári források hiányában azonban mindez egyelőre csak feltételezés... Nagy kár, hogy amikor másfél évtizeddel ezelőtt Klatt Aurél özvegyével hosszabb interjú készült, erre nem tért ki a beszélgetés. Lehet, hogy most már senki nem tudja igazolni vagy cáfolni kis hipotézisemet.

Így folytassuk azzal, ami egészen biztosan tudható Klatt Aurélról.

Tehát 1913-ban Pozsonyban született. Prágában végezte a zeneakadémiát. Felesége, aki neves pozsonyi jogász-famíliából származott, így mesélt megismerkedésükről és ottani életükről az említett interjúban:


Vendégségek, bálok, korzózások töltötték ki nagylányságomat. A harmincas évek Pozsonya kulturált város volt, befogadta a szellemi gazdagságot, de az értő mesterembereket is. Jártunk a Toldi-körbe, játszottunk színdarabokat. Későbbi férjemmel, Klatt Aurél zenetanárral is egy ilyen alkalommal ismerkedtem meg. Aurél akkor már komoly fiatalember volt - lévén nyolc évvel idősebb, mint én - , s mint a prágai zeneakadémián végzett zongoristának, gyorsan lett neve. Igen magas - 196 centiméteres - alakja hamar ismertté vált Pozsonyban. Szüleim nem ellenezték a kapcsolatunkat, csak egy kikötésük volt: 20 éves koromnál előbb nem köthetik be a fejemet. Így is történt.

Folytassuk tovább is a feleség szavaival, ő tudja a leghitelesebben elmesélni, hogyan és milyen vargabetűk után kerültek Nagykanizsára:

... ránk zúdult a háború, s a soknemzetiségű Pozsony sem maradt meg az álmok városának. Elkezdték a magyarok kiebrudalását. Mi nem vártuk meg a kitelepítést - meg a férjem közéleti tevékenysége miatti esetleges retorziókat -, hanem egy este hátizsákba raktuk a legszükségesebbeket és Rajkánál átcsempésztek bennünket. Először Budapestre mentünk - mivel rokonaink éltek ott -, s próbáltunk Magyarországon magyarnak lenni. Aurél éjjeli portás lett, én pedig a Kossuth-híd építésénél adminisztrátor. Mindkettőnknek ez egy teljesen más környezet, más világ volt, mint amihez hozzászoktunk.

Egy évet mezőgazdasági munkával Agárd mellett töltöttek (munka közben Aurél Mozartot és Beethovent fütyült... mesélte Erzsike), közben folyamatosan keresték a lehetőséget, hogy Klatt Aurél újra zenei pályán dolgozhasson.

1947-ben a házaspár megtudta, hogy zongoratanárt keresnek a nagykanizsai zeneiskolába. A nehéz idők után szeptembertől Klatt Aurél végre újra zenével kereshette a kenyerét.

A kanizsai zeneiskola is nehéz időszakot élt át: legjobb zongoratanára Auschwitzban pusztult el, majd 1945 tavaszán az igazoló bizottság lemondatta posztjáról Vannay János alapító igazgatót. Az intézmény vezetését a korábbi helyettes, Ivánkovits Ferenc hegedűművész vette át (aki nem sokkal korábban megjárta a frontot, meg is sebesült). Ám nagy lelkesedéssel megindult az oktatómunka s a tanári kar hamarosan újabb kitűnőséggel gyarapodott Klatt Aurél személyében.

A zeneiskola tanárai 1954-ben. Balra Klatt Aurél, jobbra Ivánkovits Ferenc


Jellegzetes, magas alakja Kanizsán is hamar népszerűvé vált.  Tehetségének, képzettségének és emberi tulajdonságainak köszönhetően a háború előtti rendkívül magas színvonalú kanizsai zongora-iskola méltó folytatója és kiteljesítője vált belőle. Kiváló szervezőnek is bizonyult: felismerve a városban és a környékbeli községekben egyaránt megnyilvánuló nagy hangszertanulási igényt, létrehozta és csaknem haláláig vezette a zeneoktatói munkaközösséget, melynek keretében akkoriban több, mint tíz helyszínen folyt a tanítás - jelentősen megnövelve az anyaintézmény kapacitását.


Zalai Hírlap 1963. május 22.


(Zárójelben a képhez: szerintem ez a Beethoven-portré ma is látható a zeneiskola nagytermében...)
 
Klatt Aurél mint zongoraművész különösen sok fellépést vállalt az 1950-es években. Nemcsak közreműködött a zeneiskola szokásos tanári koncertjein - ahol egyébként gyakran műsorvezetői feladatokat is ellátott -, hanem önálló esteket, vagy egy-egy kollégájával - Ivánkovits Ferenccel, a Tardos-házaspárral és Baján Györgyné Honti Ilonával - kamarakoncerteket is adott. Több ízben muzsikált együtt országos, nemzetközi hírű magyar muzsikusokkal, köztük Banda Ede gordonkaművésszel. Egyik szólóestje után így írt a Zala (1948. febr. 18.): Beethoven Appassionata-szonátáját remek technikával, nagy felkészültséggel és csodálatos árnyalati bravúrral játszotta.



Működési idejében a bérletes hangversenyeket Kanizsán akkoriban sokáig a zeneiskola, és személy szerint ő szervezte, ezen a téren is nagyon sokat dolgozott. Biztosan voltak régről is kapcsolatai és újakat is kialakított, mert egészen kitűnő neveket szerzett meg Nagykanizsának. Feleségével gyakran látta vendégül lakásán a városba látogató híres muzsikusokat.

Tagja volt a TIT-nek (Tudományos Ismeretterjesztő Társulat), ebben a minőségében zenetörténeti előadásokat tartott különböző helyszíneken. Zenebarátok Klubját is szervezett. Rendszeresen írt a megyei lapba nagy zeneszerzőkről évfordulós megemlékezést, összefoglalót. De írt helyi rendezvényekről zenekritikákat is. Tagja volt a megyei népművelési tanácsadó zenei szakbizottságának.

Ebből a kis összefoglalóból is érzékelhető, hogy igazán sokoldalú egyéniség és jelentős muzsikus volt. Súlyos betegség után 58 éves korában, pályája teljében bekövetkezett halála nagy vesztesége volt Nagykanizsa zenei életének. Sírját meglátogathatjuk a kanizsai temetőben.

III. parcella 8. sor 14.


Volt növendékei közül rá is biztosan sokan emlékeznek - mint ahogyan ezt Rácz Alajos kapcsán is tapasztalhattam. Ha bárki tudna róla, egyéniségéről mesélni, nagyon örülnék, ha itt vagy a blog facebook-oldalán megosztaná emlékeit.

Felhasznált irodalom:

Büki Erzsébet: A túlélő. = Kanizsa Dél-Zalai Hetilap 2001. július 12. Az írás megjelent A XX. század tanúi Nagykanizsán (Czupi Kiadó, 2007) című kötetben is, Klatt Aurélné fényképe onnét származik
Sebesta, Juraj: Klatt Virgil, Lenard Fülöp tanára. = Fizikai Szemle 1997. április (fizikaiszemle.hu)

A műsorlapokat és a régi fényképeket köszönöm a zeneiskolának!






3 megjegyzés:

Vica írta...

Kedves Katalin!
Örömmel olvastam Klatt Aurélról, aki rövid ideig volt tanárom.
Utolsó éves óvodásként a Klatt Aurél Tanárúrhoz jártam zongora alapokat tanulni a lakásukra: Csengery út sarkán az un.Szomolányi bolt fölött laktak az emeleten.Következő évben a zeneiskolába mentem előképzősnek a Dr Tardos Lászlóné (Erna néni)tanított szolfézsra (megvan a bizonyítványom róla)
Szeretném a zeneiskola tanárairól itt feltett képhez (1954) a neveket felsorolni.Egy kivételével felismertem mindenkit.Hátul balról 1.Szentendrei Zsuzsa ének tanár,mellette Ivánkovits Ferencné (Duci néninek hívtuk)zeneovodát csinált akkor,mellette Fónay Zsuzsa szolfézstanár,a következő ismeretlen nekem.
1.sor balról:Klatt Aurél,mellette Kerekes Irén szigorú zongora tanárnő,majd Baján Györgyné Ilonka néninek hívtuk,és jobb oldalon Ivánkovits Ferenc igazgató,és príma hegedűtanár.

Kataliszt írta...

Kedves Vica,
köszönöm szépen a kommentjét. Örülök, hogy még van, aki emlékszik Klatt Aurélra :) Köszönöm a kiegészítő információkat is, különösen a fényképen lévők azonosítását. Így már csak egy személy van, akit én sem tudok, hogy kicsoda, de talán egyszer majd az is kiderül!

Lajosné Kodela írta...

Képzeld, Kati, Őt én is ismertem,
Nagyon tetszik az írásod.