A megüresedett főkántori
állást 1902-ben Kézdivásárhelyről pályázta meg Rácz János.
Az ő alkalmazásával jeles muzsikusdinasztia kezdte meg működését Nagykanizsán, amelynek tevékenysége az 1970-es évekig kihatott a város zenei életére.
Az ő alkalmazásával jeles muzsikusdinasztia kezdte meg működését Nagykanizsán, amelynek tevékenysége az 1970-es évekig kihatott a város zenei életére.
Visszaemlékezések szerint id. Rácz (nevezzük így, mert később legidősebb fia, ifj. János is működött Kanizsán) remekül orgonált, kiváló improvizatőr volt:
a miséken a közjátékokat mindig rögtönözte, csodálatos harmonizálással. Nemcsak
a templomban muzsikált, hanem – mint az Irodalmi és Művészeti Kör dalárdájának
és más együtteseknek vezető karnagya – élénken részt vett a világi zenei
életben is. 1928-ban megünnepelték negyedszázados kántori jubileumát.
A vasutas kórus csoportképén mint karnagy, a második sor közepén (1927) |
Kanizsai
működése ugyanakkor nem volt problémamentes, bár e problémák természete
ma már
nehezen kideríthető. Annyi bizonyos, hogy id. Rácz mint a vasutas
énekkar karnagya közel került a kétkezi munkát végző emberekhez, s
a Tanácsköztársaság idején „forradalmi” kórusművet komponált. Emiatt
később
magát az énekkart is nehezen tudta megmenteni a feloszlatás alól. Lehet,
hogy a
munkásemberek iránti szimpátiája is közrejátszott abban, hogy 1932-ben a
város
elbocsátotta kántori állásából. Utóda ugyancsak kiváló képességű fia,
ifj. Rácz
János lett. Sajnos, ő sem működött sokáig s 1934-ben apja sorsára
jutott. A
hírlapi források szerint röpcédulákat terjesztett Gazdag Ferenc püspöki
biztos
ellen, akit a püspök azért helyezett Nagykanizsára, hogy megszervezze a
Felsőtemplom plébániáját. Krátky István polgármester, aki lelkes
amatőr muzsikusként különösen szívén viselte a város zenei életét, több
szempontból is optimális megoldást választott az előállt rendkívüli
helyzet
megoldására (a kántor ugyanis hivatalosan a város alkalmazottja volt):
id. Rácz
János másik fiát, az egri tanítóképzőben frissen kántori oklevelet is
szerzett Rácz Alajost szerződtette, egyelőre segédkántori minőségben. Ezzel kitört
Nagykanizsán a kántorháború. A kanizsai ferences házfőnök, aki egyúttal a
templom plébánosa is volt, mereven elzárkózott attól, hogy a Rácz család
bármely
tagja a templomban működjön. A helyzet annyira elmérgesedett, hogy pro
és kontra utcai
tüntetések zajlottak, s az ügybe beleszólt az alispán és a
megyéspüspök is. Hosszú hírlapi pengeváltások, nyílt levelek és
diplomáciai
tárgyalások eredményeként a békesség érdekében a polgármester
beleegyezett,
hogy visszavonja a megbízást s a város főkántori állását pályázat útján
töltsék
be. A posztra ifj. Rácz János is jelentkezett, de az állást egy nálánál
gyengébb képességű kántornak ítélték. Ifj. Rácz hamarosan Gyulára
távozott,
Rácz Alajos pedig nemsokára az önálló plébániát kapott felsőtemplom
kántora
lett.
1928-ban, még id. Rácz János kántorsága alatt új orgonát kapott a templom,
amelyet megelőzött az épület nagyarányú restaurálása és szépítése. A hangszer a
Mauracher-testvérek linzi műhelyében készült s egyszerre rendelték meg a
kiskanizsai templom orgonájával.
A Zalai Közlöny így informálta a kanizsaiakat 1927. október 22-én:
Mátés P. Hilár, Nagykanizsa ügybuzgó plébánosa, bízva abban, hogy mint a templomrenoválásnál, a hívők most sem fogják cserbenhagyni a plébániát, elhatározta, hogy megrendeli az orgonát. Lénárd, andocsi ferencesatya, az orgona-építés jeles szakértője, speciális terveket készített a plébánia-templom orgonája számára, oly különleges összeállításban, amilyen kevés van a vidéki magyar templomokban. Harminc regiszteres, huszonhárom mellékváltoztatos, két manuálos, villany-hajtószerkezetű, hangverseny-orgona lesz, amely dísze lesz a renovált templomnak. Ára 28.000 pengő, vagyis 350 millió papírkorona.
Az orgonát 1928. október
1-jén, felszentelését követően Pikéthy Tibor, a váci székesegyház orgonista-karnagya
ünnepi hangversenyen szólaltatta meg. Pikéthy, aki három évtizeddel korábban
Nagykanizsán volt gimnazista, s akkoriban sokat
ministrált a ferences templomban, nagy örömmel és meghatottsággal jött vissza diákévei színhelyére.
A templom saját énekkara mellett legnagyobbrészt kanizsai muzsikusok működtek
közre a miséken és más egyházi rendezvényeken. 1927-ben viszont nem mindennapi
hangversenyre került sor, amikor a Società Polifonica Romana, a római bazilikák
válogatott kórusa énekét hallgathatták a kanizsaiak. A világhírű énekkar
hangversenykörútján utazott át Kanizsán, s elfogadták a gyors felkérést, hogy útjukat
szakítsák meg egy hangverseny elejéig. A kórust, amelyben a szoprán és az alt
szólamot mutálás előtt álló fiúk énekelték, Raffaele Casimiri, a lateráni
bazilika karnagya vezényelte s négyszólamú férfikarokat, öt- és hatszólamú
vegyeskarokat adtak elő.
A nagyhatású hangversenyről Urbán Gyula írt értő és
szemléletes beszámolót, megjelent a Zalai Közlöny 1927. május 4-i számában. Érdemes idézni belőle:
Olyan interpretálást hallottunk tegnap este a kartól, aminőt talán soha nem fogunk. Az összetanulás gondosságától a leheletfinom kicsiszolásig, a stílus kidomborításától az eszmei magasságokba való emelkedésig minden akkordja fenséges volt. Tíz számot adtak elő és egy ráadást, de reggelig is el lehetett volna hallgatni. A legtalálóbban egy pesti lap nevezte el a kart, mikor azt írta „Eleven orgona a színpadon”. Csakugyan egy emberi hangokból összekonstruált eleven orgona, nyolcadhangnyi intonáció precizitással, mely néha, mint távoli tenger morajlást, máskor jeruzsálemi allelujázók énekét hozná felénk. Egyszer, mint egy elpattant zongora húr elhaló zenéje, máskor sziklát repesztő villámcsattanás, mindenkor a kristály forrás átlátszó tisztaságával. […] A közönség pedig ez alkalommal átérezte, hogy amit hallott, azt talán mégegyszer nem lesz alkalma hallani, olyan szívből jövően ünnepelte a kart és tekintélyes vezetőjét, amire példa kevés van.
A templom zenei életének szép korszaka
volt az 1945/48 közti néhány év, amikor Enge János karnagy az 1945-ben
feloszlatott Irodalmi és Művészeti Kör nagyszerű énekkarának tagjaiból
létrehozta a Szent Ferenc Kórust. A MAORT-zenekar (ami tulajdonképpen a városi szimfonikus zenekar volt, csak akkoriban az olajosok tartották fenn) közreműködésével
ők mutatták be Enge: Missa Verna (Tavaszi mise) című művét, amely kisebb világi
kórusművek után Enge első nagyszabású szerzeménye volt.
1948-ban
belügyminiszteri rendelettel feloszlatták az egyházi egyesületeket, ekkor a
Szent Ferenc Kórus is megszűnt. Enge János Pécsen, majd Székesfehérváron folytatta tevékenységét.
A templom orgonáját 1987 és 1989 között
bővítették 3 manuálos, 39 regiszteres, 2768 síppal ellátott szerkezetté,
neobarokk hangképpel. Jeles vendégművészek és helyi muzsikusok egyaránt adtak
és adnak rajta hangversenyeket.
Ezen a szép videofelvételen Martonné Németh Mária kalauzolásával részletesen is megismerkedhetünk a hangszerrel:
1 megjegyzés:
NAGYSZERŰ!!!
Osztom.
Megjegyzés küldése