Még mindig Bátorfi Emma nyomában

Még egy (két ?) bejegyzés erejéig maradjunk Bátorfi Emma nyomában. Igaz, amiről most szó lesz, már megírtam, de azóta újabb dokumentumok kerültek elő és mindenképpen szeretném megosztani, megmutatni őket. Gyökeres újdonságot nem hoztak, viszont alátámasztották és pontosították az addig felderített tényeket. De egy fénykép nagyon hiányzik továbbra is magáról Emmáról...

Emma 1881-ben, abbahagyva addig fényes sikerrel végzett zeneakadémiai tanulmányait, férjhez ment Filipovics József posta- és távirda tiszthez. Közös életüket Budapesten kezdték, majd 1884-ben a férjet Zágrábba helyezték. 1889-ben visszatértek Budapestre, de hamarosan újra költöztek immár utoljára, Pécsre. A Postaigazgatóság ugyanis a ranglétrán közben fokozatosan feljebb kerülő Filipovics Józsefet 1891-ben a pécsi távirdahivatalba helyezte.

Pécs, Jókai utca 10. Postapalota. Ez lehetett a férj munkahelye

1883 és 1890 között a házaspárnak négy lánya született: Irén, Emília, Antónia és Rozália.

Emma Pécsett, családja mellett is folytatta zenei tevékenységét: karbantartotta zongorista tudását, gyakran közreműködött különböző, általában jótékony célú estélyeken, rendezvényeken és elég komoly magántanári prakszisa is volt.

Néhány újsághír ezek alátámasztására, amelyekre mostanában sikerült ráakadnom:

A Pécsi Katholikus Kör 1913. november 30-án tartotta első adventi felolvasását a megyéspüspök jelenlétében, nagy látogatottság mellett. A Kör vegyeskara után Bátorfi Emma lépett a pódiumra. Ezt írta róla a Dunántúl című pécsi lap december 2-án:

Utána Filipovicsné Bátorffy Emilia zongorajátéka következett, ki Liszt Ferencnek volt kitűnő tanítványa. Előadta Schubert: Impromtu II. sz. és Liszt: Rossignol cimü klasszikus darabokat óriási teknikával, remek szép kidolgozással. Ráadásul Gaál Ferenc egy Rapsodiáját adta elő a közönség kitörő lelkesedése mellett. 

Szintén a Dunántúl című lap írta 1914. február 10-én:

A pécsi jótékony nőegylet teauzsonnája fényesen sikerült. A hirdetett pompás műsor akkora közönséget vonzott, hogy több hallgatóság már nem is fért volna el. A kiváló programmot Filipovicsné Bátorfi Emília művészi zongorajátéka vezette be. Filipovics Józsefné zenei kiválóságáról többször volt alkalmunk megemlékezni s tegnapi szereplése is egy kiforrott művészlélek bélyegét viseli magán.

Emma zenetanári tevékenységéről egyetlen cikket találtam eddig, mely 1917 júniusában növendékeinek hangversenyéről adott hírt. Ám belőle kiderül, hogy már régóta foglalkozott zongoratanítással, mert ez egy "szokásos" növendékhangverseny volt. Ebben az évben meglepően sok tanítványa volt: a cikkből 28 név számolható össze. Nehéz is elképzelni, egymaga hogyan taníthatott ennyit - és ha ebben az évben ennyi növendéke volt, akkor gyaníthatóan a környező években sem lehetett nagyon kevés. A cikk utal is rá, hogy a növendékek jó része már huzamos ideje tanul Filipovicsnétól.

Olvassunk bele a cikkbe, mely szintén a Dunántúl hasábjain jelent meg 1917. június 24-én:

Zeneiskolai záróvizsga. Június 21-én én délután tartotta meg Filipovicsné az évi szokásos zongoravizsgálatát saját házában, több mint 150 tagú előkelő hallgatóság jelenlétében. A 28 pontból álló műsort a legnagyobb érdeklődés mellett bonyolította le. Minden egyes pont előadása fényes bizonyítéka volt annak, hogy a növendékek szorgalommal, szeretettel és öntudattal tanultak a mesternőtől. A növendékek jó része már huzamosabb idő óta tanítványai Filipovicsnének, akiben már határozottan észlelhető a művésznő szelleme, de az újabb, illetőleg a kezdő tanulókon is rajta van már azon bélyeg kerete, amelyet a tanító pedagógus keze lesz hivatott idővel kellő, az előbbiekhez hasonló tartalommal kitölteni.

Ezek a híradások már mind a nagy családi tragédia utáni időkről számolnak be. Úgy látszik, Emma azért legalább annyira túltette magát másodszülött lánya halálán, hogy képes volt visszatérni a normális életbe. Ez bizonyára segített is neki a csapás elviselésében.

Hogy mi volt ez a nagy családi tragédia, már megírtam. De hamarosan újra foglalkozom a történtekkel, mert egészen meglepő dokumentumokat sikerült erről felkutatnom.

Addig is hallgassuk meg Liszt Ferenc: Le Rossignol (A csalogány) című zongoradarabját, mely Aljabjev dalának átirata. Érzékelhetjük belőle, hogy Emma, aki ezt a darabot 1914-ben egészen biztosan műsorán tartotta (szerintem zeneakadémista kora óta tudhatta), valóban kiváló zongorista lehetett...