Ki volt Baróti Ria?

Baróti Ria, Baróti Rya, Baróthy Ria, B. Baróti Ria - és még minden variációt fel sem soroltam. 

 

1928-ban megjelent novelláskötete

Neve és személye a napokban került elém, ugyanis fia, Baksa Géza volt az általam mostanában kutatott kanizsai zeneiskolai tanárnő, Honti Ilona első férje. Ria neve ismerősen csengett, bár csak egy kicsit, de annyit tudtam, hogy személye Nagykanizsa irodalmi életéhez kötődik. Először Ilona miatt kezdtem nézegetni, aztán hamarosan saját jogán is.

 

A Kanizsai enciklopédiában és a Nagykanizsa monográfia harmadik kötetében szerepel, de csak nagyon röviden, mint novellaíró, hogy valódi neve feltehetően Baksa Jánosné Szabó Mária, és 1928-ban Zalaegerszegen jelent meg Álomasszony című novelláskötete. Az 1928-as évszámon túl semmi közelebbit nem tud róla egyik kézikönyv sem, alapvető életrajzi adatait sem.

 

Így nekiálltam a kutatásnak Kanizsa korabeli hírlapja, a Zalai Közlöny, az Arcanum adatbázis, a családfakutató Familysearch és más netes források segítségével, és egész sok mindent sikerült kideríteni. 

 

Nos, a feltételezett név valóban igaz, ő Baksa Jánosné Szabó Mária. 1886. március 3-án a Fejér megyei Polgárdi községben született; apja, Szabó István a község római katolikus tanítója, anyja Kaiser Franciska. 

 

Születésének bejegyzése Polgárdi r.k. anyakönyvében

 

Szülei korábban Tótfalun laktak (ma Tahitótfalu), ott született ugyanis 1874-ben István fiuk, Mária bátyja, aki később jeles irodalmár lett Baróti Szabó István néven - s az ő unokája Baróti Géza író, publicista, többek között a Szabó család társszerzője.

A Baróti név a családdal kapcsolatban hivatalosan, anyakönyvi bejegyzésekkel igazolhatóan sehol nem szerepel, de látjuk, hogy később is több családtag használta, így nemesi előnév lehetett - bár Mária apja bizonyosan kántortanító volt. 

Mariska, ahogyan a lányt beírta az anyakönyvvezető, 1908. augusztus 6-án szülőfalujában kötött házasságot a dévai születésű Baksa János postatiszttel. 

 

Házasságkötése Baksa Jánossal, Polgárdi

A fiatal házaspár Déván kezdte meg közös életét, ott született két gyermekük: 1909-ben Géza, 1912-ben Márta. (Sőt: mivel a poszt elején említett Baróti Géza is Déván született 1914-ben, úgy tűnik, hogy nem csak a fiatalasszony költözött oda férjéhez, hanem bátyja is oda települt - talán, mert mint Mária házassági bejegyzéséből látható, szüleik akkor már nem éltek.

Déváról a családot valószínűleg a történelem sodorta Zala megyébe, Nagykanizsára (bátyja családját pedig Székesfehérvárra). 

 

Kanizsán az 1920-as évek közepén kezdtek feltűnni "Baróti Rya" tárcanovellái a Zalai Közlönyben, majd 1928-ban magánkiadásban Zalaegerszegen jelentette meg Álomasszony című novelláskötetét, mely egyetlen kötete maradt. 

Sajnos, rendkívül ritka könyv, sehol nem kapható, de az Országos Széchényi Könyvtár mellett az Országgyűlési Könyvtár szerencsére őriz belőle egy-egy példányt. 

Gyaníthatóan az újságban megjelent novellák is szerepelnek benne, azokat onnét elolvashatjuk a nagykar honlap segítségével. Egyik folytatásos írása Polgárdiba vezet el: egy édesanyáról szól, aki egyszerű, tudatlan asszonyként vette nyakába a nagyvilágot, hogy hazahozassa a nagy háború során Itáliában elesett fia földi maradványait. A többi írás is nagyon emberi, finom hangvételű. Mint a kötetéről megjelent kritika írta:

 

Baróti Ria Álomasszony című könyve jóval túlemelkedik azokon a kereteken, amelyek között a vidéki széplelkek szoktak mozogni. Egész sereg novella tarkítja e könyvet. Egyik sem hosszú lélegzetű és súlyosabb problémát nem vet föl, de kedves, meleg tónusú és úgy hat az emberre, mint valami akvarell- kiállítás. Egészséges, megnyugodott és kiforrott lélek tükre látszik ezekben a novellákban. Apró szerelmek, asszonyi problémák, válságok és örömek, amiket az írónő megszólaltat. A mai lármás, fárasztó és idegölő világban üdítőek ezek az írások, amelyek között főleg a bibliai tárgyúak megkapóak és maradandó értékűek. Az írónőt - és ez nagy dolog - jó ízlés jellemzi. Kerüli a kényes és az olvasóközönség elé nem való témákat s kifejezésmódjában az úri hang jellemzi. Nem mondjuk, hogy mint művész mindent elér már ezzel a könyvével, de az biztos, hogy jó úton halad. (R. K.) Magyar Kultúra (Társadalmi és tudományos szemle) 15. évf. 1928, 149. oldal. 

 

E kritika tükrében is kár, hogy férje halála után nem folytatta az írást. Igaz, ekkor már sajnálatosan kevés ideje maradt: súlyos betegség, méhrák támadta meg, s meghalt mindössze 52 évesen 1939. január 18-án.

 

Halálának bejegyzése a nagykanizsai állami anyakönyvbe

 

Lapja, a Zalai Közlöny két nap múlva igazán szép nekrológgal búcsúztatta. Ha már eddig olyan keveset tudtunk személyéről, ide másolom teljes terjedelmében:

 

Ez a gyász nem csak azoké, akik őt a végtelenségig szerették, mint meleg kis családi fészek fejét. Ez a gyász a Zalai Közlönyé is, amelynek Baróthy Ria éveken át volt finom tollú szépírója. A "Baróthy Ria” írói név fogalom volt Nagykanizsán és sokfelé azon túl is. Csupa lélek áradt ezekből az írásokból, aminthogy írójuk egész lényéből, fiatalon ezüstkoszorús fejéből is a lélek csillogott, mosolygott mindenkire, aki a közvetlen érintkezés közelségéből ismerhette.

Férje, Baksa János postatiszt volt Nagykanizsán s annak korai halála után Baróthy Ria kezéből is kiesett a toll, a nyilvánosság előtt nem találkoztunk többé meleg, színes, belülről, egy nemes emberi egyéniség mélyéről fűtött leírásaival. Azóta még inkább és kizárólag családjának élt.

Igazi Ember volt, jóságos, józan ítéletű, mélyen érző; a durvaöklöző, új élet-stílussal mindig kicsit ijedten szembenálló. Az a fajta ember volt, akiből ma már egyre kevesebb marad. Akiben volt még valami a magyar nagyasszonyok asszonyi erényeiből, nemes ízléséből, fölényes, de szerény okosságából. Aki tudott meleglelkű asszony maradni akkor is, amikor sorsa nehéz próbákra hívta el korai özvegységével s ő azokban is megállta a helyét. Aki mélyen belülről volt vallásos és hűséges honleány s ezt az örökséget át tudta plántálni övéibe is a legszebb hagyatékként. Aki tudta szeretni az embert, az életet, a világot hibáikkal együtt, mert mindent átszűrt és megszépített önmaga poéta-lelkén.

Gyermekei iránt őszinte, meleg részvét nyilvánul meg édesanyjuk elhunytával a város egész társadalmában. 

 

Gyászjelentése szerint a nagykanizsai köztemetőben helyezték örök nyugalomra.

 

Jó lenne tudni, megvan-e még a sírja. Arcképét sem ismerjük...

 

 

Egy (részben) nagykanizsai regény: Adria Csillaga

Igazi meglepetés volt számomra a 2024-ben megjelent regény, ugyanis főhősnője a sztori szerint nagykanizsai, s a történet egy komoly, ha nem is túlnyomó része városunkban játszódik.

 

 

 

Szerzője Huszti Gergely, könyves szakember, szerkesztő, könyvkiadók munkatársa. Szépírói múltja a Mesteralvók ciklus két ifjúsági regénye, az egyikkel jeles díjat is nyert, illetve a Villa Abbázia című regény. Csak zárójelben jegyzem meg, mert nem ez a fontos, de a teljes képhez hozzátartozik, hogy az író a jeles színészházaspár, Piros Ildikó és Huszti Péter fia, s az Adria Csillagát fiuk nekik ajánlotta. 

 

Úgy látszik, Huszti Gergely vonzódik a ciklusokhoz, mert az Adria Csillaga is egy ciklus, az Úrilányok az Adrián második regénye; a nyitó kötet az említett Villa Abbázia volt. Jó hír, hogy készül a harmadik!

 

Ezek a regények a boldog békeidők szinte utolsó pillanatában játszódnak. Mint az Adria Csillaga fülszövege is írja, a könyv az utolsó békeév, 1913 hangulatát minden ízében megidéző regény, mely a letűnt aranykor napsütötte díszletei között azoknak is emléket állít, akik az árnyékos oldalon éltek.  

 

A regény rendkívül érdekes, fordulatos olvasmány, egyfajta 21. századi pikareszk regény remekül megírt figurákkal, kiválóan jellemzett nőalakokkal. Mint a sorozatcím is mutatja, mindkettőnek nő a központi figurája: az akkori kötöttségekből kimenekülni akaró, sorsát, az Adria Csillaga esetében családja sorsát is nem kis bátorsággal saját kezébe vevő nő. Így eleve nagyon jó olvasni, amihez hozzájárul a remek láttató erővel megírt adriai környezet, s egyáltalán az egész könyv "levegője", ahogyan megidézi, minden ízében feltámasztja a rég letűnt korszakot. De helyi vonatkozásai révén számomra plusz izgalmakat is hordoz, hiszen már régóta foglalkozom Nagykanizsa kultúrtörténetével. 

 

Kíváncsi vagyok, Huszti Gergely miért éppen Kanizsát választotta kiindulási helyszínnek. Amennyire tudom, családi szál nem fűzi őt ide, hogy esetleg itteni látogatások ihlették volna meg. Így magamban azt tippelem, hogy azért, mert akkoriban, elsősorban a Délivasút révén, amely összekötötte Kanizsát az Adriával, másik irányba pedig Budapesttel és Béccsel, valóban Kanizsa volt a Monarchia számára az Adria kapuja; így logikusnak tűnhetett, hogy innét induljon a történet.

 

Forrás: holmi.nagykar.hu

 

A szerző nem csak általánosságban vagy felszínesen emlegeti Kanizsát, hanem eleven és konkrét képet rajzol róla, igazán érződik, hogy mélyen tanulmányozta városunk történetét. Első olvasáskor egyik meglepetés a másik után ért, mert azon kívül, hogy főhősnőjét egy létező kanizsai családba helyezte, más akkori valós kanizsai figurák is az olvasó elé kerülnek, ha nem is mindig személyükben, de az emlegetés szintjén. Nekem a csúcs az volt, amikor a főhősnő, Dalma azon tűnődik, mennyi könyvet hordott haza beteg nagybátyjának Wajditséktól. Ugye ők valóban könyv- és lapkiadó voltak akkor, kölcsönkönyvtárat is üzemeltettek; éppen az ő családjuk hosszú történetéről írtam a legutóbbi Kanizsai antológiába tanulmányt.

 

Wajditsék könyvesboltja a Deák téren, 1887 (hirdetésük a Zalai Közlönyben)

De a regény szereplőinek galériájában ott van Bún Samu, a felsőkereskedelmi iskola igazgatója, a gépgyáras Weiser család, vagy a gazdag kereskedő Rosenfeldék; a helyszínek között a Zöldfa és a Katonarét, s nem hiányzik a kiskanizsai sáskák emlegetése sem. Szóval, ha valaki ezeket, és még több mindent, amit most nem is említettem, tudja Kanizsáról, akkor eléggé bele kellett ásnia magát a város történetébe.

A Sörgyárat még külön is meg kell említeni, mint a történet egyik nagy tragédiájának a színhelyét, ahova valóban a Csengery úton lehetett eljutni, ahogy a regény is mondja. Kíváncsi lennék, honnét tudta Huszti Gergely, hogy tényleg voltak ún. katakombái? 

 

A Sörgyár távlati képe, 1906 (Thúry György Múzeum)

 

 

Namost, az Adria Csillaga természetesen nem dokumentumregény, sőt, nagyon nem az, kanizsai szempontból sem. Így teljesen természetes, hogy ennyi hiteles tény mellett jócskán belép az írói képzelet, sőt, igazából nagyon is érdekes, ahogyan ezek összeérnek.

 

Dalma, a főhősnő a történet szerint a Gutmann család lánya. A Gutmannok valóban meghatározó szerepet játszottak Nagykanizsa történetében. A regényben ez a keret és társadalmi rang megmaradt, de a család felépítésében, tagjainak személyes történetében már az írói öntörvényűség lép előtérbe: a családfő neve nem Vilmos, nemesi előnevük a regényben nem gelsei. Felesleges tovább mondani és hasonlítgatni, hiszen ettől kezdve nem is szabad hitelességet keresni, csak élvezni kell a regényt, mert annyira gazdag az írói fantázia!

 

Igazából nekem egyetlen helyszínnél jelenik meg lelki szemeim előtt egy másik utca, s ott egy konkrét ház. Dalma családi otthona, a Gutmann-palota a valóságban az Erzsébet téren van, a mai 11. házszám alatt, és volt már nagyon régóta, a képzelt történet idejében is, nem a Kazinczy utcában (ami ma az Ady utca). De ezt tényleg csak Nagykanizsával régóta foglalkozó könyvtáros énem tudja, a regény hatása szempontjából nem játszik szerepet. 

 

És ha már ezt megemlítettem, még egy dolgot szeretnék: meg kell védenem a kanizsai hölgyek öltözködését! A regény egy pontján Dalma összehasonlítja az adriai előkelő fürdőhely divatját a kanizsaival, a kanizsai asszonyságok szerinte vásárian hivalkodó darabjaival - igaz, ezt egy valóban luxus ruhaköltemény láttán gondolja. De mégis meg szeretném védeni a kanizsai nőket, legalábbis a jómódú, sőt gazdag körülmények között élőket. 

Az alábbi fotót a Thúry György Múzeum egy divattörténeti kiállításán készítettem. Kicsit életlen, bocs, de mégis megmutatom, mert akár Dalmának is képzelhetjük valamelyik kisasszonyt - esetleg a sötét hajút inkább Krisztinának??? 

 

Kanizsai barátnők 1910 körül

A fennmaradt korabeli fényképek, visszaemlékezések, tárgyi emlékek szerint a hölgyeknek ez a rétege, akik közé a regénybeli Dalma is tartozik, ízlésesen, divatosan öltözködött. Kanizsán is voltak kitűnő divatszalonok, kalaposok, akik haladtak a divatirányzatokkal; sőt, a vagyonosabb rétegnek módjában állt akár Bécsben vagy más külföldi nagyvárosban beszerezni a ruháit. 

 

De ez itt csak két igazán apróság, ami kanizsaiként feltűnt, s egyáltalán nem befolyásolja a regény érdekességét, olvasmányosságát, értékeit. 

Nagyon várom a jövő heti könyvbemutatót, biztosan sok mindent meg fogok tudni arról, hogy Huszti Gergely hogy álmodta meg az egész történetet, miért és hogyan választotta Kanizsát, milyen forrásokat használt, és biztosan előkerülnek más érdekességek is. 

 

Mindenesetre igazán nagyon jó, hogy született egy olyan regény, amiben hangsúlyosan szerepel Nagykanizsa! Ráadásul egy izgalmas, remekül megírt, s megjelenésekor rögtön nagy népszerűséget elért regény, ami kicsit beemeli városunkat az irodalomtörténetbe...