Baróti Ria, Baróti Rya, Baróthy Ria, B. Baróti Ria - és még minden variációt fel sem soroltam.
1928-ban megjelent novelláskötete
Neve és személye a napokban került elém, ugyanis fia, Baksa Géza volt az általam mostanában kutatott kanizsai zeneiskolai tanárnő, Honti Ilona első férje. Ria neve ismerősen csengett, bár csak egy kicsit, de annyit tudtam, hogy személye Nagykanizsa irodalmi életéhez kötődik. Először Ilona miatt kezdtem nézegetni, aztán hamarosan saját jogán is.
A Kanizsai enciklopédiában és a Nagykanizsa monográfia harmadik kötetében szerepel, de csak nagyon röviden, mint novellaíró, hogy valódi neve feltehetően Baksa Jánosné Szabó Mária, és 1928-ban Zalaegerszegen jelent meg Álomasszony című novelláskötete. Az 1928-as évszámon túl semmi közelebbit nem tud róla egyik kézikönyv sem, alapvető életrajzi adatait sem.
Így nekiálltam a kutatásnak Kanizsa korabeli hírlapja, a Zalai Közlöny, az Arcanum adatbázis, a családfakutató Familysearch és más netes források segítségével, és egész sok mindent sikerült kideríteni.
Nos, a feltételezett név valóban igaz, ő Baksa Jánosné Szabó Mária. 1886. március 3-án a Fejér megyei Polgárdi községben született; apja, Szabó István a község római katolikus tanítója, anyja Kaiser Franciska.
![]() |
Születésének bejegyzése Polgárdi r.k. anyakönyvében |
Szülei korábban Tótfalun laktak (ma Tahitótfalu), ott született ugyanis 1874-ben István fiuk, aki később jeles irodalmár lett Baróti Szabó István néven - s az ő unokája Baróti Géza író, publicista, többek között a Szabó család társszerzője.
A Baróti név a családdal kapcsolatban sehol nem szerepel hivatalosan, anyakönyvekben, de látjuk, hogy később is több családtag használta, így nemesi előnév lehetett - bár az apa bizonyosan kántortanító volt.
Mária, azaz Mariska, ahogyan beírta az anyakönyvvezető, 1908. augusztus 6-án szülőfalujában kötött házasságot a dévai születésű Baksa János postatiszttel.
Házasságkötése Baksa Jánossal, Polgárdi
A fiatal házaspár Déván kezdte meg közös életét, ott született két gyermekük: 1909-ben Géza, 1912-ben Márta. (Sőt: mivel a poszt elején említett Baróti Géza is Déván született 1914-ben, úgy tűnik, hogy nem csak a fiatalasszony költözött oda férjéhez, hanem bátyja is oda települt - talán, mert mint Mária házassági bejegyzéséből látható, szüleik akkor már nem éltek.
Déváról a családot valószínűleg a történelem sodorta Zala megyébe, Nagykanizsára (bátyja családját pedig Székesfehérvárra).
Kanizsán az 1920-as évek közepén kezdtek feltűnni "Baróti Rya" tárcanovellái a Zalai Közlönyben, majd 1928-ban magánkiadásban Zalaegerszegen jelentette meg Álomasszony című novelláskötetét, mely egyetlen kötete maradt.
Sajnos, rendkívül ritka könyv, sehol nem kapható, de az Országos Széchényi Könyvtár mellett az Országgyűlési Könyvtár azért őrzi egy-egy példányát.
Gyaníthatóan az újságban megjelent novellák is szerepelnek benne, azokat onnét elolvashatjuk a nagykar honlap segítségével. Egyik folytatásos írása Polgárdiba vezet el: egy édesanyáról szól, aki egyszerű, tudatlan asszonyként vette nyakába a nagyvilágot, hogy hazahozassa a nagy háború során Itáliában elesett fia földi maradványait. A többi írás is nagyon emberi, finom hangvételű. Mint a kötetéről megjelent kritika írta:
Baróti Ria Álomasszony című könyve jóval túlemelkedik azokon a kereteken, amelyek között a vidéki széplelkek szoktak mozogni. Egész sereg novella tarkítja e könyvet. Egyik sem hosszú lélegzetű és súlyosabb problémát nem vet föl, de kedves, meleg tónusú és úgy hat az emberre, mint valami akvarell- kiállítás. Egészséges, megnyugodott és kiforrott lélek tükre látszik ezekben a novellákban. Apró szerelmek, asszonyi problémák, válságok és örömek, amiket az írónő megszólaltat. A mai lármás, fárasztó és idegölő világban üdítőek ezek az írások, amelyek között főleg a bibliai tárgyúak megkapóak és maradandó értékűek. Az írónőt - és ez nagy dolog - jó ízlés jellemzi. Kerüli a kényes és az olvasóközönség elé nem való témákat s kifejezésmódjában az úri hang jellemzi. Nem mondjuk, hogy mint művész mindent elér már ezzel a könyvével, de az biztos, hogy jó úton halad. (R. K.) Magyar Kultúra (Társadalmi és tudományos szemle) 15. évf. 1928, 149. oldal.
E kritika tükrében is kár, hogy férje halála után nem folytatta az írást. Igaz, ekkor már sajnálatosan kevés ideje maradt: súlyos betegség, méhrák támadta meg, s meghalt mindössze 52 évesen 1939. január 18-án.
Halálának bejegyzése a nagykanizsai állami anyakönyvbe
Lapja, a Zalai Közlöny két nap múlva igazán szép nekrológgal búcsúztatta. Ha már eddig olyan keveset tudtunk személyéről, ide másolom teljes terjedelmében:
Ez a gyász nem csak azoké, akik őt a végtelenségig szerették, mint meleg kis családi fészek fejét. Ez a gyász a Zalai Közlönyé is, amelynek Baróthy Ria éveken át volt finom tollú szépírója. A Baróthy Ria” írói név fogalom volt Nagykanizsán és sokfelé azon túl is. Csupa lélek áradt ezekből az írásokból, aminthogy írójuk egész lényéből, fiatalon ezüstkoszorús fejéből is a lélek csillogott, mosolygott mindenkire, aki a közvetlen érintkezés közelségéből ismerhette.
Férje, Baksa János postatiszt volt Nagykanizsán s annak korai halála után Baróthy Ria kezéből is kiesett a toll, a nyilvánosság előtt nem találkoztunk többé meleg, színes, belülről, egy nemes emberi egyéniség mélyéről fűtött leírásaival. Azóta még inkább és kizárólag családjának élt.
Igazi Ember volt, jóságos, józan ítéletű, mélyen érző; a durvaöklöző, új élet-stílussal mindig kicsit ijedten szembenálló. Az a fajta ember volt, akiből ma már egyre kevesebb marad. Akiben volt még valami a magyar nagyasszonyok asszonyi erényeiből, nemes ízléséből, fölényes, de szerény okosságából. Aki tudott meleglelkű asszony maradni akkor is, amikor sorsa nehéz próbákra hívta el korai özvegységével s ő azokban is megállta a helyét. Aki mélyen belülről volt vallásos és hűséges honleány s ezt az örökséget át tudta plántálni övéibe is a legszebb hagyatékként. Aki tudta szeretni az embert, az életet, a világot hibáikkal együtt, mert mindent átszűrt és megszépített önmaga poéta-lelkén.
Gyermekei iránt őszinte, meleg részvét nyilvánul meg édesanyjuk elhunytával a város egész társadalmában.
Gyászjelentése szerint a nagykanizsai köztemetőben helyezték örök nyugalomra.
Jó lenne tudni, megvan-e még a sírja. Arcképét se ismerjük...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése