Miért hiányzik a Farkas Ferenc Énekegyüttes Nagykanizsa zenei lexikonából?

2022. október 30., vasárnap

Két nap óta furdal a lelkiismeret. Nagyon boldog vagyok, hogy egy évi kényszerpihenő után megjelenhetett Nagykanizsa zenei lexikona című könyvem, és igazán szép és sikeres volt a bemutatója, a 100 + 1 éves Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar remek jubileumi koncertjéhez kapcsolódva.

 

www.nagykar,hu


De erősen furdal a lelkiismeret. A lexikonba nem írtam bele ugyanis a Farkas Ferenc Énekegyüttest.

 

Nem mintha nem jutottak volna eszembe és nem értékelném őket nagyon nagyra. Sőt, azt hiszem, ők maguk, legalábbis karnagyuk és az együttesben régebb óta éneklők ezt a nagyon nagyra értékelést tudják is rólam, számtalanszor hangoztattam, korábban újságcikkekben is leírtam. Most megpróbáltam magamban utánajárni, hogy akkor mégis hogyan eshetett meg, hogy kimaradtak a könyvből.

 

Forrás: az Énekegyüttes facebook-oldala

 

Ez a lexikon Nagykanizsa zenei múltjának lexikona. Kétfajta lexikontípus van: a klasszikus lexikon és a "ki kicsoda" típusú lexikon. A klasszikus lexikonok a múltat tárják fel, például csak már elhunyt személyek kerülnek bele, ezzel szemben a "ki kicsoda"lexikonok kifejezetten csak a jelent, így azokban csak élő kortársak találhatók.


Én klasszikus lexikont szerkesztettem Nagykanizsa zenei életének történetéből. Ez személyek esetében egyértelmű. Viszont: könyvem nem csak személyeket, hanem különböző együtteseket és intézményeket  is tartalmaz. Ezek között vannak olyanok, amelyek szerencsére ma is élnek és működnek, ám olyan múltjuk van, ami fontos része a lexikon tárgykörének, tehát semmiképpen sem kihagyhatók.

 

Azonban  van itt egy kockázatos határmezsgye, amit végig éreztem a munka során: a lexikonszerkesztő felelőssége, hogy eldöntse, az élő és működő együttesek és egyebek közül kiket választ ki, kiknek olyan a történelmi múltja, hogy bekerüljön. Nyilván egy most 100 éves együttes, illetve jog- és szellemi elődei esetében ez egyértelmű. De akiknek/amiknek rövidebb a múltja?  Itt a kockázat, hiszen valamekkora múltja minden működő együttesnek van, de azt nem tartottam lexikonom feladatának, hogy minden mai formációra kitérjen. A Bojtár együttes például azért került a könyvbe a Kanizsa Táncegyüttessel együtt, mert az ő múltjuk a kiskanizsai művelődési házban 1970 körül létrejött pávakörben gyökerezik, ők onnét nőttek ki az évtized végén. De valóban, nem voltam teljesen következetes, mert van a lexikonomban két olyan formáció (az Igricek és a Kanizsa Csillagai), amelyeket ha beleszerkesztettem, akkor az 1991-ben alakult Farkas Ferenc Énekegyüttest is bele kellett volna. Hiszen már nekik is több, mint harmincéves és nem is akármilyen! múltjuk van. Mentségem csak annyi, hogy ők nekem egy annyira ma élő és virágzó együttes, és ez a harminc év az én életemben is olyan gyorsan elfutott, hogy a lexikon munkálatai közben sosem úgy gondoltam rájuk, mint a múlt egy darabjára. Ebben valószínűleg hibáztam és sajnálom...

 

Talán most hogy ezt megírtam, kevésbé fog furdalni a lelkiismeret és ők sem fognak haragudni... 

 

Viszont tényleg nagyon kellene egy "ki kicsoda"-szerű számbavétel, amely Nagykanizsa zenei életének mai állását mutatná be. Bevallom, erre kevésbé érzem magamat alkalmasnak, és időm sem nagyon lenne rá, ugyanis városunk zenei múltjában még mindig nagyon sok feltárni való van, s elsősorban ezt érzem feladatomnak.

 

0 megjegyzés: