100 éve született Rácz Alajos 3.

A Nagykanizsán 1912. november 26-án született Rácz Alajos kántor, karnagy, zenetanár életét eddig két részben követtük nyomon itt a blogon. Először családjáról és viharos pályakezdéséről írtam, majd kántori munkásságáról szóltam. A kanizsai felsőtemplomban működve több jelentős újítást vezetett be, alkalmazva a Zeneakadémián megismert "új időknek új dalait", Kodály Zoltánnak és körének eszmeisége alapján. Rácz Alajos a felsőtemplom keretében 1941-től kiváló kórust is vezetett.
A háborús évek nehézségei után e kórus - s egyúttal a templom zenei élete még fellobbanhatott egy rövid időre. Kanizsa 1944-ben megszűnt legjobb énekkarának, a Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör kórusának számos tagja "átigazolt" a templom Szent Imréről elnevezett, a háború következtében megcsappant létszámú kórusába.
Bár az, hogy a Felsőtemplom keretei között működött az énekkar, nem jelenti azt, hogy költségvetési keretet is kaptak volna. Gyakorlatilag önfenntartók voltak, csak a helyszínt kapták ingyen, egyéb költségeiket koncertjeik bevételeiből fedezték. A kántornak pedig nem járt külön díjazás ezért, az istentiszteleteken való zenei közreműködés mellett munkaköri kötelessége volt kórust is vezetni. Mindezt jól mutatja 1946-ban stencilezési eljárással kibocsátott évkönyvük... 
Olvassunk bele Rácz Alajos előszavába, amelyben elmeséli a kórus megalakulásának történetét: 

Már írtam, hogy Rácz Alajos zeneakadémiai tanulmányai során meleg kapcsolatot alakított ki mesterével, Bárdos Lajos zeneszerző-karnaggyal, akinek tiszteletére aztán Bárdos-napot rendezett Kanizsán, a zeneszerző személyes részvételével. Délelőtt valamennyi kanizsai - iskolai és felnőtt - kórus részvételével nagyszabású hangversenyt tartottak a gimnáziumban, ahol világi kórusművek hangzottak fel, majd délután ugyanezek az énekkarok egyházzenei hangversenyt adtak; természetesen mindkét alkalommal több Bárdos-mű is felhangzott a szerző vezényletével. A templomi koncert végén ötszáz dalos énekelte a zárókórust.

Mint a Zala (ami még ekkor is nagykanizsai hírlap volt!) megjegyezte, a nagykanizsai Bárdos-nap megrendezéséért Rácz Alajos kiváló karnagyunkat illeti elismerés és dicséret.

Mindez történt 1948. április 25-én, vasárnap, alig két héttel a "fordulat" előtt...

A Szent Imre Kórusnak ez lett utolsó nagyszabású fellépése. A hatalomátvétel után hamarosan kormányintézkedés szüntette meg az énekkart. Rácz Alajost is megfélemlítették, abbahagyta a kántori tevékenységet és pályafutását 1950-től az Állami Zeneiskolában folytatta. Csak zárójelben jegyzem meg, a nagyszerű kántor igazán otthonról hozta a munkásemberekkel való szolidaritást: apja, az első részben említett id. Rácz János a század első évtizedétől hosszú időn keresztül a vasutas kórus karnagya is volt és annak idején neki azért volt sok támadásban része, mert 1919-ben a munkásgyűléseken lelkesen vezényelte énekkara élén saját "Világszabadság" című kórusművét. Rácz Alajos templomi kórusának háború előtti légköréről pedig - saját szavai alapján - ezt írta egy újságíró (Zalai Hírlap 1975. április 13.): Ami másutt, más érintkezési formák közt e régi világban elképzelhetetlennek tűnt, náluk természetessé vált: borbélysegéd, ügyvéd, tanárember, üzemi munkás, cselédlány együtt énekelt Rácz Alajos első, hírneves kórusában. Ez a kis közösség száműzte a „nagyságozást” és az emberek közé sorompót emelő egyéb hivatalos hajbókolást.

Az 1945 utáni időkben, párhuzamosan a Szent Imre Kórus rövid utolsó fellobbanásával Rácz Alajos egy másik kórusnak, a MAORT énekkararának is a karnagya lett mintegy másfél évtizedre.

Külön fejezetet jelentenek Nagykanizsa zenei életének történetében az olajbányászathoz kapcsolódó művészeti csoportok. Szimfonikus zenekaruk 1946-ban alakult meg, 120 tagból álló vegyeskaruk is ekkoriban jött létre, mindkét csoport első karnagya Enge János, a leánygimnázium tanára volt. Miután ő elköltözött a városból, az üzem új karvezetőt keresett. Levélben fordultak Bárdos Lajoshoz, hogy ajánljon nekik valakit - ő pedig csodálkozva válaszolt, hogy nincs szükség az ő közbenjárására, hiszen egykori kedves növendéke, Rácz Alajos ott él Kanizsán, miért nem kérik fel őt? Így lett Rácz Alajos 1950-ben a MAORT Jó Szerencsét Munkás Dalkör karnagya. A kórus 1952-től Erkel Ferenc Kórus néven az olajipari művelődési házban működött. Rácz Alajos jó másfél évtizedig vezette az együttest, amelyet a bányász szakszervezet országosan legjobb kórusává tett. Kanizsai és megyei szerepléseik mellett több országos dalosfesztiválon szerepeltek kiemelkedő sikerrel, rádiófelvétel is készült velük. Bárdos továbbra is rajta tartotta szemét Rácz Alajos karnagyi tevékenységén, többször eljött új kórusához Kanizsára, vezette próbáikat - sőt, komponált is számukra.

Fejezzük be itt a mai részt. Legközelebb Rácz Alajos zeneiskolai éveit idézem fel.

Mai zenénk Bárdos Lajos egy népszerű feldolgozása, a Tábortűznél. Eredetileg cserkész-dal volt, de én úttörő-változatára is emlékszem :)


 

100 éve született Rácz Alajos 2.

Több hét elteltével folytassuk végre a nagykanizsai Rácz Alajos kántor, karnagy, zenetanár történetét. Az elmúlt alkalommal meglehetősen viharos pályakezdéséről, és ezzel összefüggésben családjáról, "szintén zenész" édesapjáról, id. Rácz Jánosról és bátyjáról, ifj. Rácz Jánosról meséltem.

Nos, miután elültek a hullámok, a fiatal Rácz Alajos megkezdhette végre igazi munkáját Nagykanizsán, mint a Deák téren található Felsőtemplom kántora.

Rácz Alajos 1936-ban

Itteni munkásságának fényében, azt kell mondanom, hogy a kanizsai ferences házfőnök, aki egyúttal az Alsótemplom plébánosa is volt, igencsak nagy hibát követett el az 1930-as évek közepén, amikor szinte tűzzel-vassal igyekezett megakadályozni Rácz Alajos ottani működését. Az 1934-ben az egri tanítóképzőben kántori oklevelet szerzett fiatalember ugyanis hamarosan a Zeneakadémia egyházzenei tanszakán folytatta tanulmányait, ahol 1940-ben szerzett diplomát. A zeneakadémián a még magasabb fokú zenei képzés mellett magába szívhatta azt az új levegőt, amelyet Kodály, s az egyházi zene terén Harmat Artúr és Bárdos Lajos képviselt, s ezt templomának, sőt városának zenei életébe is elhozta. Bárdossal különösen jó kapcsolatot alakított ki, ez később jelentősen gazdagította városunk zenei életét.

Rácz Alajos egyik fontos felismerése volt, hogy emelni kell az istentiszteletek zenei színvonalát. Korábban bizony nívótlan, giccses énekek is elhangzottak a szentmiséken. A fiatal kántor ezeket igyekezett kigyomlálni a templom zenei gyakorlatából, s helyettük az értékes magyar egyházi népénekek közül válogatott.

Törekvéseit Szebb, magyarabb, egyházibb éneklést templomainkba címmel két részben közölt cikkben tárta a város elé a Zalai Közlöny 1940. október 11-i és 12-i számaiban, kiállva Harmat Artur reformtörekvései mellett. Szerintem a cikkben kissé túl merész is volt, szinte ajtóstól rontott a házba, amikor például arról értekezett, hogy a cigányzenészes hangvétel hogyan rontotta meg az egyházi zenét. Természetesen igaza volt, de lehetett volna egy kicsivel diplomatikusabb... Szerencsére, a korabeli források alapján úgy tűnik, ez nem rontotta el az emberekkel való kapcsolatát és nem gátolta elveinek gyakorlatba történő átmentését. Ennek első lépéseként a plébániájához tartozó híveknek igyekezett minél többet megtanítani a magyar egyházi népénekekből, hogy ezek gyökerezzenek meg az istentiszteleteken. A nyugalmasabb téli hónapokban több héten át közös esti énekléseket szervezett számukra. A kezdeményezés, amelynek még nagyobb aktualitást adott a Felsőtemplom akkoriban zajló átépítése, rendkívüli sikerrel járt. Egy-egy tanfolyamon 60-100 fő vett részt. Nagy részük végig kitartott, hiszen az elsődeleges cél mellett - különösen a szegényebb réteg számára, akiknek sokkal kevesebb szórakozási, kikapcsolódási lehetősége adódott - a közös éneklés kellemessé is tette a hosszú téli estéket és kulturált körülmények között összehozta a szomszédokat, ismerősöket.

A fiatal kántor ugyanezzel a céllal, csak magasabb nívót megcélozva 1941-ben megalapította a Felsőtemplom vegyeskarát, amelyet Szent Imréről neveztek el. Reprtoárjukon nemcsak egyházi, hanem világi zeneművek is szerepeltek, s ezen a téren Rácz Alajos a kodályi törekvések nagykanizsai megvalósítójává vált.

Ugyanebben az időben, 1941 és 1944 között a Zrínyi Miklós Polgári Fiúiskola énektanáraként is működött, belekóstolva az iskolai pedagógiai tevékenységbe, ami későbbi életét töltötte ki. Sőt, korábban már tanított az iparostanonc-iskolában is: a fent megmutatott fényképet a Széchenyi/Zsigmondy iskolában levő 1936-os tablón találtam...

Magánélete is ekkoriban jutott révbe. A Zalai Közlöny írta 1940. november 2-i számában: Rácz Alajos, a Felsőtemplom fiatal, agilis karnagya e héten vezette oltárhoz Tóth Irénkét.

Legközelebb innét folytatom!

Mai zenénk - még a karácsony jegyében - Kodály Zoltán: Karácsonyi pásztortánc című kórusműve:

Még egyszer a "Csendes éj"-ről

Úgy terveztem, hogy ma a nagykanizsai Rácz Alajos zenetanár történetét folytatom. De közben kaptam egy üzenetet attól a barátnőmtől, akivel együtt utaztunk Bécsbe a Simon Boccanegra-előadásra. Kiderült, hogy évekkel ezelőtt ő is írt városa újságjába, és az egyik cikke éppen a Csendes éj-dalról szólt. Nála találtam egy érdekes részt, amivel én nem foglalkoztam, hogy az oberndorfi falusi templomból hogyan terjedt el és lett világhírű a dal. Most ezt a részt szóról szóra idézem az ő írásából:

A dal premierjére 1818. december 24-én, az ausztriai Oberndorf falucska templomában került sor. Kegyetlen hideg volt Oberndorfban. A folyó befagyott, a hajósok munka nélkül maradtak, az emberek éheztek. Még az ódon hajóstemplom, a Szent Miklós-plébánia orgonája is elromlott. Szomorú karácsonynak néztek elébe. A 26 éves segédlelkész, Joseph Mohr úr ekkor adta oda az egyik versét a szomszédos Arnsdorf község kántortanítójának, Franz Grubernek, aki mellékesen orgonistaként is szolgált az említett plébánián. A 31 éves komponista – állítólag egy óra alatt – megírta a dallamot a Csendes éj című költemény szövegére, amit Szenteste, az éjféli mise végén gitárkísérettel adtak elő a híveknek. A refrén ismétlődését már együtt énekelte velük a gyülekezet.

Azt mondják, ezen az éjszakán megkönnyebbülve mentek haza az emberek. Az egyetértés és a béke, a melegség és a fény egyszerű, vigasztaló üzenetét kapták meg egy bölcsődal formájában – ez valahogy visszaadta nekik a karácsony értelmét abban az ínséges időben. Pontosan az történt, amit a két szerző el akart érni. Arról azonban álmodni sem mertek volna, hogy közös művük egyszer majd valóságos “világslágerré” válik.

A segédlelkészt hamarosan áthelyezték. A dal szövege és kottája az oberndorfi orgonában maradt. Ott akadt rá javítás közben Carl Mauracher, a zillertali orgonaépítő mester. Azonnal felismerte a dal rendkívüli erejét. A tiroli Rainer és Strasser családok énekesei mindjárt fel is vették a repertoárjukba. Rajtuk keresztül jutott el a dal 1832-ben Lipcsébe, sőt 1839 karácsonyán már New Yorkba is. Ettől kezdve feltartóztathatatlanná vált az időtlen karácsonyi üzenet világkarrierje.

Persze az oberndorfiak és a környékbeliek is hamar megkedvelték és megtanulták a Csendes éjt. Karácsonykor mindenfelé ezt énekelték, anélkül, hogy ismerték volna a két szerző nevét. Miután a kántor és a plébános más falvakba került, ott is ugyanez történt. A salzburgi egyházi énekeskönyvbe azonban csak 1866-ban került be a Stille Nacht, vagyis a Csendes éj. A századfordulón aztán a katolikus és a protestáns misszionáriusok az összes kontinensre elvitték. Ma már valamennyi nyelven és dialektusban, több mint 300 fordításban ismeretes – Kínától az ausztrál őslakosokig, az Északi-sarktól a dél-tengeri szigetekig, mindenütt, ahol csak megünneplik a karácsonyt.

Mivel úgy illik, rögzítem, hogy Csontos Tamásné írásából idéztem. Végül újra hallgassuk meg a nevezetes dalt kettőnk közös nagy kedvencének előadásában.

További kellemes karácsonyt mindenkinek!