Egy fontos kanizsai évforduló

Július elsején, azaz holnap nagy jelentőségű évfordulója lesz Nagykanizsa életének. 150 évvel ezelőtt, 1862-ben ezen a napon jelent meg városunk első hírlapja, a Zala-Somogyi Közlöny.

Itt az első szám első oldala:

Mint az újság címéből is kitűnik, ekkor még közös lapja volt Zalának és Somogynak, konkrétabban Nagy-Kanizsának és Kaposvárnak. Szerkesztősége Kaposváron, kiadóhivatala és nyomdája Kanizsán működött. Úgyhogy jegyezzük jól meg, a "Zala" szó NEM Zalaegerszeget jelölte!!!!

1874 januárjától aztán teljesen a miénk lett ZALAI KÖZLÖNY címen és fennállt egészen 1944 őszéig.

Néhány nap múlva részletesebben is megemlékezem róla. Addig is érdemes böngészgetni az eredeti újságoldalakat, hiszen a lap hosszú történetének valamennyi oldala beszkennelve hozzáférhető és kimeríthetetlen tárházát nyújtja városunk életének, mindennapjainak. Így nagyon fontos forrása a kanizsai zenei élet történetének is, erről majd később részletesebben.

Itt a KÁLYHA, ahonnét a böngészésben el lehet indulni :)

Új "mániám" a horgolás

Február körül új mániám támadt, a horgolás. És hogy miért írok róla itt? Mert remekül lehet közben például zenét hallgatni. Igaz, hogy ez csak háttérzene, de sokszor az is jól esik az embernek.

Úgy kezdődött, hogy az interneten való szörfölgetéseim közben megláttam egy horgolt sálat. Teljesen beleszerettem, és miután egy másik oldalon egészen részletes instrukciókat találtam, hogyan is kell ezt megcsinálni, kipróbáltam – és sikerült! Először csak ebből a sálból horgoltam további példányokat: a közelgő húsvét ünnepére kitaláltam, hogy ezzel lepem meg szeretteimet. Igaz, az időzítés abból a szempontból nem volt tökéletes, hogy a sál inkább őszi-téli holmi, de azért még olyan volt az idő akkoriban, hogy nyugodtan lehetett hordani, és hát a nyár után újra jön majd a tél, még ha ez ebben a kánikulában teljesen hihetetlen is :)

Ezek voltak első "műveim"

És itt van ő, Luna Lovegood

Egyébként ennek a sálnak van némi kultúrtörténeti vonatkozása, még ha nem is zenei. "Luna Lovegood-sál", így találkoztam vele először. Ismerős volt a név, azt gondoltam, hogy talán egy divattervező vagy butikhálózat neve, ám hamarosan kiderült, hogy a Harry Potter egyik mellékszereplőjét, Harry egy osztálytársnőjét hívják így. A filmváltozat egyik jelenetében rajta látható sálat egy ügyes valaki meghorgolta, kissé tovább is fejlesztette, aztán a dolog elterjedt a neten, a magyar horgolósok között is, így találtam meg.

Mivel a mintája nagyon egyszerű, nyugodtan lehetett közben mást is csinálni, így én összekombináltam azzal, hogy a számítógép előtt ülve horgoltam, és közben egymás után néztem át a nagykanizsai állami anyakönyvek oldalait kanizsai muzsikusok élete után kutatva – ami csak úgy egymagában elég unalmas tevékenység. Kivéve persze, ha az ember kincsleletre akad, olyan adatokra, amik esetleg új megvilágításba helyeznek embereket, vagy egyszerűen csak kibővítik a róluk alkotott képet – de ez nem öt percenként történik. (Erről a témáról később majd szeretnék írni, néhány példával illusztrálva mindezt.)

Új mániám hatására fedeztem fel, milyen remek horgolós blogok vannak a neten – akik ilyeneket csinálnak, persze abszolút profik, én csak kullogok utánuk. De még így is örömet szerez: magában a horgolás folyamatában is van valami megnyugtató és még ha nem is műalkotás, ami az ember kezéből kikerül, azért mégis csak valami kézzelfogható, és igenis, "alkotás":

Nyaklánc-sál vagy sál-nyaklánc?

Közben pedig szól a zene... 

RTV "részletes"???

Természetesen folytatni fogom Rosenberg Ádám, Sigmund Romberg apja életének történetét, de most muszáj kifüstölögnöm magam egy ügyben...

Kedvenc tévéadóm a francia MEZZO csatorna, amely azt hiszem, a világ egyetlen klasszikus zenei (és jazz) televíziója. Műsorát hosszú ideje megtalálhattam az RTV Részletes újságban, nagyrészt ezért ezt a műsorújságot járatom hosszú évek óta. Tegnap, amikor megérkezett a friss szám, a hétfői napnál egyből a Mezzo műsor helyére lapoztam – és nem találtam abban a pár négyzetcentiben, ahol lenni szokott. Tüzetesen átnéztem az egész oldalt, hátha csak máshova helyezték, de hiába.

Tehát kitették az újságból ezt a tv-állomást anélkül, hogy mondjuk egy kis közleményben tájékoztatták volna az olvasókat.

Mondhatná valaki, hogy az internet világában ez már nem téma. Persze, van a Mezzo-nak is weboldala, benne a jóval részletesebb műsorral, de: sajnos, úgy tűnik, a franciáknak nem kenyere a logikus felépítés és könnyű kezelhetőség, mert bizony a Mezzo honlapján, majdnem azt kell, hogy mondjam, ember legyen a talpán, aki kiigazodik – még akkor is, ha ért egy kicsit franciául. Másrészt pedig a műsor a kisasztalon fekvő újság formájában jobban kézre esik, gyorsabban lehet(ne) tájékozódni benne, majd aztán érdeklődés szerint egy-két műsort programját részletesebben meg lehet nézni a honlapon.  

Bár valószínűleg inkább örülnöm kellene, hogy maga a tv-csatorna még egyáltalán nézhető. Gyakran félek attól, hogy egyszer csak eltűnik, mert hát persze, hogy nem a legtöbbet nézett adók közé tartozik. Egyszer már megpróbálta elvenni a szolgáltató, ám akkor országos felzúdulás lett belőle; mert, ha nem is tömegek nézik, de sok embernek fontos. Akkor Földes Imre zenetörténész tett közzé nagy visszhangot kiváltó nyílt levelet. Álláspontjához például még Kocsis Zoltán is csatlakozott, s a csatorna vezetése végül meghátrált és visszatették az adót. Így azóta is nézhetjük – legalább is, akik annál a bizonyos szolgáltatónál fizetünk elő. Mert például e szolgáltató egy újabb konkurense, aki ugyan több olyan csatornát is kínál, amit az enyém nem, és amelyeket nagyon szívesen vennék, a Mezzót nem vette fel a listájába...

Amúgy sem vagyok kibékülve azzal a rendszerrel, ahogy ez ma zajlik. Kismillió gagyi, illetve engem egyáltalán nem érdeklő témájú csatorna között szörfözgethetek: látszólag nagyon remek, hogy legalább 90 tévéadót nézhetek, ám én megelégednék a húsz százalékukkal. Semmi szükségem hat darab sportcsatornára, nem is tudom, hány darab gyerekcsatornára, a szirupos sorozatokra, és így tovább, amikor még a két legismertebb kereskedelmi televíziót is alig nézem, maximum három-négy filmjüket egy hónapban. Ha én választhatnék, akkor a kilencven helyett, még ha nagyon-nagyon bőven számolok, akkor is elég lenne körülbelül húsz-harminc televízióállomás – és nem abban az összeállításban, ahogyan azt a különböző, előre elrendezett csomagokban kínálják. Jó lenne, ha megengednék nekem, és minden előfizetőnek, hogy mi állítsuk össze a saját csomagunkat az érdeklődési körünk szerint... 

Legutóbb a Mezzón a csodálatos Anna Netrebko 2010-es berlini dalestjét néztem. Partnere Daniel Barenboim volt. Íme, az egyik ráadás-szám, Dvorák: E dalra tanított anyám című dala:

Ádám, Sigmund Romberg édesapja 3.

Az elmúlt alkalommal azzal fejeztem be Sigmund Romberg apja, Rosenberg Ádám életének ismertetését, hogy 1881 körül véglegesen hazatért, és ezzel elkezdődött szülővárosa zenei életében való részvételének gyümölcsöző korszaka.

Hazatérésében szerepet játszhatott, hogy a "vándorévek" után állandóságra vágyott. Harmincnyolc éves volt, a családalapítás is megfordulhatott a fejében, bár választottja ekkor még nem volt.

Tény, hogy hazajött és belevetette magát szülővárosa zenei életébe.

Azt gondolom, nekünk ettől kezdve lesz igazán érdekes az ő élete. Nagykanizsának ebben az időben már két hírlapja is volt, a Zalai Közlöny és a Zala, s mindkettőben bőséges forrásanyagot találunk itthon eltöltött egy évtizedéről. Csak az a kár, hogy néhány fontos konkrétumot, például azt, hogy egyáltalán hol, a város melyik részén élt, nem írtak meg egyik lapban sem. Akkoriban ezt nyilván mindenki tudta, magától értetődő volt, az utókorra pedig nem gondoltak. A felkutatott anyakönyvi bejegyzésekben sem szerepelt ilyen adat, sajnos. Azt is tudni kell, hogy abban az időben még nem létezett a maihoz hasonló utca-házszám rendszer: az utcáknak volt ugyan nevük, de az egyes házakat a tulajdonosok nevén tartották számon és emlegették.

Egy halovány nyom van, ez pedig Rosenberg Ádám hangszerkereskedésének hirdetése a Zalai Közlöny 1884. évi május 4-i számában:

Elképzelhető, hogy Tóth Lajos ügyvéd úr háza a mai Bajza utca 5. szám alatti épület volt; vagy ha nem pontosan az, akkor is valahol azon a környéken kellett, hogy legyen, mert ott egy nagyobb terület és több ingatlan a város egyik leggazdagabb emberének számító ügyvéd tulajdonában volt (amiket ő egyébként kereskedő apósától örökölt meg). A Thúry György Múzeumban még Kanizsa kataszteri térképét is előkotorták, de nem lehetett egyértelműen megállapítani az egyezést. Ami miatt azt gondolom, hogy esetleg ez, a régi kanizsaiak által "Szögletház"-nak nevezett épület lehetett, azt egy későbbi kanizsai muzsikushoz fűződő adat sejteti.

Nagykanizsa, Bajza utca 5.

1896-tól ugyanis egy Hofrichter Emma nevű hegedűtanár hosszú évtizedeken át működött Kanizsán és 1898-as, majd 1899-es hirdetésében ő is úgy jelölte meg lakhelyét, hogy az a Tóth Lajos-féle ház – illetve, egy évtizeddel később, amikor már volt utca-házszámozás, akkor neve alatt Bajza utca 5. szerepelt a városi címjegyzékben. Ha nem költözött közben máshova, akkor ez az a ház, ahol Rosenberg üzlete volt korábban.
Hát, egyelőre ennyit tudunk ebben az ügyben.

Akkor végre kezdjük el a böngészgetést a korabeli kanizsai hírlapokban, s e hírek, cikkek nyomán ki fog előttünk bontakozni Rosenberg Ádám kanizsai működése, képet kaphatunk a város akkori életéről, hangulatáról s valamennyire Ádám emberi egyéniségéről is.

Az első esemény, amiről mindkét lap hírt adott, érdekes módon Erdősy Eugéniához kapcsolódik. A tragikus sorsú Eugéniának tavaly hosszabb sorozatot szenteltem itt a blogban. 1881. szeptember elején, mielőtt elfoglalta volna berlini állását, mint a Frigyes-Vilmos színház primadonnája, jótékonysági koncertet adott gyerekkora városában. Ezen, több kanizsai muzsikus mellett szerepelt a frissen hazatért Rosenberg Ádám is, mint az egyik zongorakísérő. Íme, a rá vonatkozó néhány mondat a Zala 1881. szeptember 7-i számából:

Meleg elismerést érdemelnek Rosenberg Ádám és Grünhut Henrik urak, kik a zongora kíséretet vállalták magukra. [...] Rosenberg Ádám úrról örömmel említhetjük, hogy az idén nem megy vissza Glasgowba, hol kitűnő zongoraművész hírében áll, hanem városunkban marad, a hol hallomásunk szerint zeneiskolát fog nyitni. Ennek városunk művészetkedvelő közönsége csak örülhet.

A részletben említett Grünhut Henrik gazdag gabonakereskedő, és jó amatőr zongorista volt, nősülése előtt sokszor fel is lépett nyilvánosan. Ő a szintén amatőr fuvolistát kísérte, a profi Ádám pedig a koncert főszereplőjét, Eugéniát.

Legközelebb innét folytatom!

Mai klipünk tulajdonképpen két klip: egy érdekes kétrészes összeállítás a billentyűs hangszerek történetéről. Jakub Zahradnik zeneszerző, zongoraművész játszik egy egész sorozat hangszeren.  Ő ma Prágában foglalkozik ugyanazzal, mint amivel  Rosenberg Ádám az 1880-as években Nagykanizsán...

 

Gabi

Nővéremre emlékezem. Ma három éve halt meg, de előtte hat hétig már majdnem odaát volt...