Attól tartok, sokszor fogok még mesélni a november 14-i operaelőadás kapcsán a rövid, ám rendkívül emlékezetes bécsi kirándulásról :) Az utazás oka és főszereplője Plácido Domingo volt, de nem csak róla lesz szó, hanem ma éppen Mozartról.
Egy kedves Domingo-rajongó ismerőstől kaptuk a tippet, hogy Bécsben hol aludjunk, mert ő már kipróbálta a helyet: a belváros legközepében van, kényelmes, kellemes, és mégis megfizethető. Tanácsát megfogadtuk, mi is oda szálltunk és csak megerősíteni tudom Nóra jó véleményét a helyről.
Ez a szálloda a Deutschordenshaus-ban, azaz a Német Lovagrend hatalmas székházában található, egy percnyire a Stephansdom-tól, a Singerstrasse 7. szám alatt. Az utazás előtt alig néhány nappal jutott eszembe, hogy kicsit részletesebben utánanézzek az épületnek. És mit találtam? Mozart életének egy - hát, nem is tudom, hogyan minősítsem - mindenesetre érdekes epizódja zajlott le éppen itt: a legendás fenéken rúgás...
De kezdjük a kályhától:
Mint a fenti képen is látható, a Német Lovagrend székháza hatalmas komplexum: két lakószárny fogja közre a mi Szent Erzsébetünk tiszteletére szentelt templomot (a templom a két emeletet átfogó gótikus ablakok mögött van). A rend a XII-XIII. század fordulóján telepedett meg Bécsben, rendháza kezdettől ezen a helyen állt. A mai épületegyüttes évszázadok során alakult ki: a templom a XIV. század közepén épült gótikus stílusban, a két oldalszárny pedig a XVII-XVIII. századból származik.
Mozart apja, Leopold a salzburgi hercegérsek udvari muzsikusa volt és az lett Wolfgang Amadeus is. Ám egyre terhesebbé vált számára a szolgálat, különösen az után, hogy az érseki székbe Hyeronimus Colloredo került. Amikor az érseket hivatali ügyei hosszabb-rövidebb időre Bécsbe szólították, a Deutschordenshausban rendezte be udvartartását. Hogy ne unatkozzon és tudjon reprezentálni, vitte magával muzsikusait is, így a 25 éves Mozart ebben az épületben lakott 1781. március 16. és május 2. között. Ablakai állítólag a Stephansdom felé néztek.
 |
| Errefelé lehetett Mozart szobája, amerre a mienk :) |
Az épületről készítettem egy fényképalbumot a facebookra. Érdemes a poszt olvasása közben/után megszemlélni, mert ide nem akartam olyan nagyon sok képet feltenni. Benne látható Mozart emléktáblája és az épület sok belső és külső részlete. Az album ITT MEGTALÁLHATÓ
Nos, az érsek a muzsikusokat a lakájokkal tekintette egyenrangúnak. Mozartnak, akit csodagyerek-kora óta egész Európában hírességnek tartottak, közöttük kellett elfogyasztania ebédjét-vacsoráját... Mozart ezekben a hetekben sok felkérést kapott külső hangversenyekre, ám az érsek nem engedte el: csak az ő szolgálatában léphetett fel, hogy egész Bécs az érsek-rendezte koncertekre tóduljon.
Ezekre a hangversenyekre többször a rendház földszintjén, a Sala Terrenában került sor. Ez egy XVIII. századi mitológiai témájú falfestményekkel szó szerint telepingált, elég kicsi terem, amit ma Bécs egyik legrégebbi hangversenytermeként tartanak számon. Mozart szeretett itt muzsikálni, mert remek az akusztikája.
A Sala Terrena ma is eredeti formájában látható, s természetesen rendszeres hangversenyek színhelye. Szerencsém volt, mert reggel, sétára indulva megláttam, hogy nyitva van az ajtaja. Egy takarítónő szorgoskodott bent, aki kedvesen beengedett és nem szólt a fényképezésért sem :)
Mozart tehát egyre nehezebben tűrte a helyzetet. Szeretett volna nemcsak az érsektől, hanem most már apja gyakran terhessé vált gyámkodásától, sőt, szülővárosától, a félreeső Salzburgtól is megszabadulni, hogy a császári székváros zenei paradicsomában önállóan élhessen és dolgozhasson; s hogy végre igazán felnőtté válhasson, ne apja döntsön minden ügyében. Életrajzírói azt is feltételezik, hogy leendő felesége, Konstanze Weber miatt is Bécsben akart maradni, csak ezt az okot apjának végképp nem merte elmondani (utóbb kiderült, hogy jó volt ez ügyben a megérzése). Megírta az érseknek a felmondását, amit azonban egy bizonyos Arco gróf, aki Colloredo szolgálatában állt, s aki egyúttal még korábbról jó viszonyt ápolt Mozart apjával, nem volt hajlandó továbbítani. Úgy gondolta, a fiatal muzsikus érdekében cselekszik és Leopold Mozart intenciói szerint jár el, ha megakadályozza ezt a "forrófejűséget". Közben a hercegérsek visszatért Bécsbe, s Mozart személyesen akarta átadni a több hete várakozó kérvényt. Ám, amikor jelentkezett az érsek előszobájában, ismét Arco grófba botlott. Az ekkor történteket maga Mozart írta meg levélben apjának, melyben a grófot maró gúnnyal egy, a felsőbbségnek pitiző emberfajta tagjának festette:
Ezt nagyon jól megcsinálta Arco gróf úr! Ez tehát a mód, ahogy embereket rábeszélnek, magukhoz édesgetnek. Velük született butaságuknál fogva nem veszik át a kérvényeket, gyávaságból és farkcsóváláshoz való ragaszkodásból nem szólnak egy szót sem uruknak, négy hétig húzzák-halasztják a dolgot, és végül is, amikor az illető kénytelen a kérvényt személyesen átadni, ahelyett hogy legalább személyesen beengednék az embert, kidobják az ajtón és belerúgnak a fenekébe! ... Így történt az érsek előszobájában, ahol nem állt más mód rendelkezésemre, mint hogy egy szót se szóljak, és elrohanjak...
A levél későbbi soraiból az is kiderül, hogy a gróf neveletlen fráternek és más hasonlónak nevezte Mozartot, aki azt gyanította, hogy a farbarúgás nem Arco magánakciója volt, hanem maga az érsek parancsolta. Ebben valószínűleg nem volt igaza, de a megaláztatás enélkül is nagy volt. Arco gróf így olyasmi szerepet töltött be Mozart életében, mint József Attiláéban Horger Antal...
 |
| Íme, a legendás lépcső... Éppen erre kellett menni a szobánkhoz... |
Ezzel a drasztikus jelenettel vált meg Mozart a még jórészt feudális normák szerint működő salzburgi hercegérseki hivataltól s lett szabad ember és művész a zene akkori európai fővárosában. Mindössze egy évtized adatott neki...
Ezt a zenét Bécsben ezen a tavaszon/koranyáron komponálta:
