Domingót látni színpadon...

2012. november 8., csütörtök

Domingo a Simon Boccanegra címszerepében
Úgy tűnik, egyre nagyobb a valószínűsége, hogy most már nem jön közbe semmi és jövő héten, szerdán este a bécsi Staatsoper földszinti 15. sorából látni és hallani fogom Plácido Domingót!



Nagyon régóta szeretem. Még a pillanatra is emlékszem, amikor visszavonhatatlanul "beleszerettem": a magyar televízió valamikor a 80-as évek elején közvetítette a Metropolitan operából Puccini: Manon Lescaut című operáját, amiben Renata Scotto Manonja mellett ő volt a szerelmes Des Grieux lovag. Persze már előtte is hallottam róla, mint ahogy nagy pályatársairól, Pavarottiról és Carrerasról is, de addig mindhárman körülbelül hasonló helyet foglaltak el bennem. Ám akkor az opera eljutott a harmadik felvonásig, amelyben Des Grieux szenvedélyes áriában kérleli a hajóskapitányt, hadd kísérje el szerelmét a száműzetésbe. Na, itt szerettem bele :)

 

Sokáig úgy tűnt, reményem sincsen, hogy Domingót élőben lássam-halljam. Adott ugyan Pesten néhány koncertet, de akkor úgy voltam azzal, hogy én nem hatalmas sportcsarnokban akarom messziről picike alakként látni és nem a hangszórók által közvetített hangját szeretném hallani, így nem mentem el egyikre sem. Azóta persze megbántam, mert azért mégiscsak ő volt ott azokon a koncerteken is... Aztán jött 2008, amikor augusztusra meghirdették első pécsi hangversenyét. Akkor már nem érdekelt, hogy ez is egy nagy szabadtéri stadionszerűségben lesz, hónapokkal korábban megvettem a jegyet. Ekkor Domingo olyannyira megszerette Pécset, hogy nyilvánosságra is hozta, fiatal operaénekesek számára rendezett szokásos versenyét, az Operalia-t a következő évben Pécsen és Budapesten rendezi meg. Pécsen az elődöntőket tartották, ami legalább egy hétig eltartott – és én nem tudtam elmenni... Akkor még aktív könyvtáros voltam nem túl sok szabadsággal és éppen úgy jött ki a lépés, hogy már régóta tervezett első könyvem jó részét a nyomdai határidő miatt akkor kellett formába öntenem. Emlékszem, iszonyú kánikula volt és én két hétig reggeltől estig a gép mellett ültem és csak írtam, írtam... Viszont a nagy munkának azért lett jutalma: az énekverseny végén Domingo nagy, ingyenes gálakoncertet rendezett Pécsen a Dóm előtt, éppen, mire nagyjából befejeztem a könyvírást. Így természetesen odautaztam. Később megtaláltam magamat egy fényképen a pecskep.hu oldalán. Ide másolom, mert remekül mutatja az élmény erejét :)
 

2011-ben aztán újra jött egy koncert-lehetőség, ezúttal Zágrábban. Oda már az újonnan megismert rajongó-társakkal mentünk. Hát, akkora sportcsarnokot még sosem láttam, ott voltunk a legtávolabb a színpadtól; nekem nem is volt akkora élmény, mint a két pécsi alkalom. Viszont Zágrábban történt, hogy végre hallhattam Domingótól Verdit is, mert azt Pécsen sajnos nem énekelt, és tudvalevőleg a spanyol zene mellett az az ő legigazibb világa. Ott elénekelte egy Operalia-ban felfedezett fiatal énekesnővel a nagy szerelmi kettőst az Otellóból :)
Tehát alig néhány év leforgása alatt háromszor is hallottam élőben Domingót. Azonban az, hogy egy igazi operaházban, igazi szerepben lássam-halljam, még mindig elég reménytelennek tűnt, mert New York-ba vagy Tokióba elég nehéz lenne utána menni :) És jött 2012, kiderült, hogy novemberben Bécsben énekel három előadást Verdi: Simon Boccanegra című operájából, aztán még hármat a következő februárban. Nekem amúgy is nagyon régóta kedvencem ez a nagyközönség által kevéssé ismert mű, melynek címszerepe hatalmas lehetőség alakítójának hangban és színészi játékban is. De azt hiszem, bármilyen más operát is hirdettek volna meg, akkor is mennénk! Így akcióba léptünk: még áprilisban megrendeltük a jegyet. Bevallom, én nem hittem volna, hogy sikerül egy, az egész világon ennyire frekventált előadásra bejutni, de kishitű voltam, szerencsére! Így kedden utazunk!!!
Tegnap Bécsben lezajlott a három előadás közül az első.
A gyors sajtóvisszhangok arról számolnak be, hogy Domingo fizikailag és hangilag is remek formában van, alakításával szabályosan elektrizálta a közönséget és a partnereit is. Ugye, most már nem jön semmi közbe???

3 megjegyzés:

Kataliszt írta...

Ancsa, akivel együtt utazunk, még nagyobb Plácido Domingo-rajongó, mint én, ezt bizton állíthatom. Hozzászólását nem tudta közvetlenül megtenni, így én teszem közzé üzenetét, ami most következik szóról szóra:

Mi az, hogy "ugye már?" ... hát persze hogy ott leszünk, mi lent a nézőtéren totális elborultságban, elfogultságban ... ŐŐŐ pedig NEKÜNK! énekel majd fönt a színpadon.
És készülj, ha már megemlítetted a többes számot: az előadás végén pedig amíg hajszálnyi lehetőség is adódhat, addig fogjuk vérvörösre tapsolni, ünnepelni a mi közös kedvencünket ... aztán pedig szép nyugiban, sorban -mert Bécsben nincs tülekedés!- várjuk ŐŐŐt, hogy egy néhány másodpercig ránk figyelve aláírja az aznapra készített fotónkat :o)
Csomagolj és találkozunk már a vonatnál!
Ancsa"

Andi írta...

Nagyon szépen összefoglaltad a Domingoval kapcsolatos emlékeket , amelyek akár az enyémek is lehetnének :-) hiszen az egészben csak két eltérés van a Manon Lescaut helyett én a Három Tenor koncertjén láttam először a tévében, emlékszem Pavarotti miatt néztem meg a koncertet de a Bajazzókbeli áriája után már Domingora voltam kíváncsi :-)
Nagy örömmel olvastam a szerdai Boccanegra premierről írt beszámolókat, ez reménnyel tölt el, hogy most már talán nekünk is valóra válhat ez az álom!

Kataliszt írta...

Ancsa: Köszönöm! Mi ketten más-más úton jutottunk el Domingo és a zene/az opera szeretetéig és azt hiszem, egy kissé máshogy is éljük meg. De mindketten szeretjük, és ez a lényeg!

Andi: Neked is köszönöm! Kettőnk között ez ügyben főleg időbeni eltérés van, mert én körülbelül azóta szeretem Domingót, mint amikor Te születtél :)