100 éve született Rácz Alajos 1.

2012. december 2., vasárnap

Nagyon sajnálom, hogy egy fontos zenei évfordulóról megfeledkeztem. De még mindig nem késő pótolni, a rosszabb az lenne, ha meg sem emlékeznék róla.

Száz éve, 1912. november 26-án Nagykanizsán született Rácz Alajos karnagy, zeneiskolai tanár. Tartok tőle, hogy már nem sok embernek mond valamit ez a név kis városunkban, pedig a zenei élet egyik meghatározó egyéniségéről van szó. Ráadásul nem csak ő, hanem több családtagja is ezen a területen működött: egészen pontosan az apja és az egyik testvére. Mint majd látni fogjuk, az ő működésük nem volt éppen problémamentes, ám ezek a problémák nagyrészt a kor ellentmondásaiból adódtak. Rácz Alajos - később már mindenkinek csak "Lojzi bácsi" - azonban a Horthy-korszakban indult és Kádár idejében befejezett aktív pályája során az ellentmondásoknak, konfliktusoknak a hátán is képes volt értéket és harmóniát létrehozni.

Kezdjük apjával a történetet. Így teljesebb lesz a kép, s egyúttal ismét kibontakozik városunk életének egy szelete.

Rácz János a kézdivásárhelyi főgimnáziumban volt zenetanár. Hogy miért akart onnét ennyire messzire eljönni, nem tudjuk, de 1902-ben megpályázta Nagykanizsa város éppen megüresedett főkántori állását.
Sokoldalú kántor-próba után el is nyerte az állást és 1903-ban családostól Nagykanizsára települt át. Ettől kezdve ő felelt a város valamennyi katolikus templomának zenei tevékenységéért. Legfőbb működési helye a ferences templom volt, de sokat orgonált az felsőtemplomban is. Fia, ifjabb Rácz János, aki szintén zenei pályára lépett, még Kézdivásárhelyen született 1898-ban. Írásunk tulajdonképpeni tárgya, Rácz Alajos pedig Nagykanizsán 1912. november 26-án látta meg a napvilágot.
Id. Rácz János
Az apa életéről, pályájáról most nem szeretnék részletesen írni, mert az maga egy külön regény, ráadásul vannak benne homályos pontok is, amik nem tudom, tisztázódnak-e valaha. De röviden mégis át kell futni rajta, mert Rácz Alajos kanizsai pályakezdésére kifejezetten nagy hatással voltak az események. 
Egy biztos: id. Rácz János kiváló felkészültségű muzsikus volt. Csizmadia Feri bácsi még hallotta orgonálni és csodálattal beszélt nekem különösen improvizációs tehetségéről. 
Rácz János a kántori teendők mellett mint különböző kórusok karnagya is részt vett a város zenei életében. Országosan is szép eredményeket ért el a vasutasok énekkarával. A problémák az 1930-as évek elejétől kezdtek sorjázni körülötte és addigra szintén kántori képesítést szerzett idősebbik fia, ifj. Rácz János körül. Az apát 1932-ben elbocsátották kántori állásából - különösen a ferences atyák haragudtak rá nagyon valamiért, s ezt az érzést átvitték fiára is, akit a város ideiglenesen a helyére kinevezett. Két év múlva, 1934-ben neki is mennie kellett, mert egy, a város katolikusságát érintő ügyben nem a hivatalos állásponttal szimpatizálva röplapokat ragasztgatott éjszaka az utcán és rajtakapták... Ekkor került képbe az éppen ekkorra az egri tanítóképzőben kántori végzettséget szerzett, még egészen fiatal Rácz Alajos. Krátky István polgármester - maga is kitűnő hegedűs és a helyi zenei életnek nem csak jó ismerője, hanem aktív résztvevője is - őt tette meg apja és fivére utódául, egyelőre ideiglenes jelleggel. Indokai között szerepelt, hogy Rácz Alajos nemcsak kiváló muzsikus, de ezzel egyúttal segíti a két elbocsátás következtében nehéz anyagi helyzetbe került családot is.

Az események megértéséhez háttérinformációként érdemes annyit tudnunk, hogy abban az időben valamennyi kanizsai templom egyetlen plébániához tartozott, a főkántor munkáltatója pedig a városi önkormányzat volt.

Rácz Alajos alkalmazásával Nagykanizsán kitört a "kántorháború". P. Molnár Arkangyal, a kanizsai ferencesek házfőnöke, s egyszersmind az alsótemplom plébánosa mereven elzárkózott attól, hogy a Rácz család bármely tagja a templomban működjön; nyílt levélben közölte, hogy Rácz Alajost még csak beengedni sem fogja a templomba - és ezt be is tartotta. (Mi a csodát csinálhatott idősebb Rácz János ???) Merev álláspontja nem tett jót Arkangyal atyának sem, mert a tartományfőnök elhelyezte Kanizsáról... A helyzet annyira elmérgesedett, hogy az alsótemplom körül utcai tüntetések is zajlottak pro és kontra... Az ügybe beleszólt a megyei alispán és a megyéspüspök is. Érdemes belelapozni a korabeli Zalai Közlönyökbe, az 1934. évfolyam júliustól decemberig terjedő időszakába, ott végig lehet mindezen eseményeket követni.

Hosszú hírlapi pengeváltások, nyílt levelek és diplomáciai tárgyalások eredményeként, de csakis a békesség kedvéért Krátky polgármester beleegyezett abba, hogy visszavonja Rácz Alajos megbízatását, hogy a kántori posztra pályázatot hirdessenek. A posztra a korábban menesztett ifj. Rácz János is jelentkezett, de az állást a ferencesek nyomására egy nálánál, illetve öccsénél jóval gyengébb képességű kántor kapta meg. Ha most belegondolok, hogy ezt az illetőt én, mint fiatal könyvtáros, olvasóként még ismertem... Ha akkor fogalmam lett volna ezekről a dolgokról, lehetett volna tőle sok mindent kérdezni - ha egyáltalán hajlandó lett volna válaszolni...

De vissza Rácz Alajoshoz. A fent idézett események közben történt, hogy megalakult végre a felsőtemplom önálló plébániája, amire már nagyon nagy szükség volt Kanizsa lakosságának erőteljes megnövekedése miatt (Később ezért is nagyobbították meg a felsőtemplom épületét). Az új plébánia életébe már nem szólhattak bele a ferencesek, s így annak lett kántora Rácz Alajos.

Csak zárójelben: az események engem meglehetősen emlékeztetnek a fiatal Verdi szakmai életének indulására, mert ő is egy kisváros kántoraként kezdte hasonlóan zűrzavaros körülmények között...

A viharos pályakezdés után a a fiatal és ambiciózus Rácz Alajos a felsőtemplomban igazi szellemi műhelyt alakított ki, s erről a támaszpontról nagy újdonságokat is hozott a város életébe a Kodály Zoltán és Bartók Béla nevével fémjelzett legmodernebb szellemi áramlatokba való bekapcsolódással.

Legközelebb innét folytatom!





3 megjegyzés:

blogolvasó írta...

...azért persze találhatók az élők sorában, akik ismerték Rácz Alajost.
Én összhangzattant tanultam tőle a Zeneiskolában, neki köszönhetem, hogy belelátok a harmóniák világába. Érdekességképpen leírom, hogy az osztályban rajtam kívül mindenki zongorista volt és a tudományunkat ezen a billentyűs hangszeren kellett bemutatnunk. A pianisták "természetesen" nem szerették a hangszerüket, én viszont lubickoltam a boldogságban és én voltam a példakép és az előjátszó. Minden óra után rohantam haza, hogy az otthoni pianínón a frissen tanultakat gyakorolhassam.
A másik kapcsolatom Lojzi bácsival a Vegyipari Technikum Zenekarához (ilyen is volt!!!!) fűződik. Bár csak egyszerűbb vonós darabokat játszottunk, de ez (és azt megelőzően az Úttörőzenekar) volt az előszoba a Szimfónikus Zenekarhoz, amelybe bekerülni akkoriban nagy megtiszteltetés volt.

Vica írta...

Örömmel olvastam a Rácz családról,-bár elég rögös útjuk volt a leírtak alapján.
Szeretett Lojzi bácsitól nagyon sok évig tanultam szolfézst,zenetörténetet, és összhangzattant.Most is őrzöm az utolsó összhangzattan füzetemet az Ő "hozzászólásaival", jegyeivel,aláírásával.Nagyon szigorú, de igazságos tanár volt.A szigorára jellemző, hogy a tábla mögött feleltünk, hogy ne tudjunk súgni egymásnak.Ezeket volt szolfézstársaim meg tudnák erősíteni:Horváth Mária, Borszéki Ilona,Vári László,Hosszú József, Ivánkovits Ágnes,és Illés Mária.A zene szeretetét már általános iskolás korunkban belénk nevelte a régi Művelődési házban tartott vasárnapi matiné-hangversenyeken,Ő szokta ismertetni az adott zeneművek keletkezésének történeti előzményeit.
Nem kerültem zenei pályára,de az egyik lányom tanult zenét, és unokám is 5.éve tanul.
Bors Éva vagyok,aki 1965-ig tanítványa voltam Lojzi bácsinak is.

Kataliszt írta...

Nagy örömmel olvastam mindkét hozzászólást! Köszönöm!! Lojzi bácsi történetét természetesen folytatni fogom kántori, majd zeneiskolai tanári éveivel. Remélem, több volt növendékéhez is eljut a blog híre és még több személyes emléket megismerhetünk.