Bécsi "praktikák"

2012. december 9., vasárnap

Hát akkor térjünk rá a bécsi kirándulással kapcsolatban a praktikus tudnivalókra. Elmesélem őket, mert ezzel talán segítek olyanoknak, akik hasonló terveket forgatnának fejükben :)

Ha jól emlékszem, idén március körül tudtuk meg Plácido Domingo HONLAPJÁRÓL, hogy novemberben, illetve 2013 februárjában Boccanegrát fog énekelni a bécsi Staatsoperben. Hát ez mégsem New York, és még csak nem is London, azért ide nagyobb az esély, hogy eljusson az ember lánya. De hogyan lehet jegyet szerezni a Staatssoperbe? Akik már tapasztaltabbak voltak ezen a téren, ajánlottak egy budapesti utazási irodát. Az OPERAHÁZ HONLAPJÁN ugyan látszott, hogy online is lehet jegyet rendelni, de ott ez ügyben számos bizonytalanságot éreztünk. Személyesen pedig csak ezért kiutazni luxus, és nem is biztos, hogy az ember sikerrel jár. Én magam eléggé szkeptikus voltam: Domingo most már azért nem énekel olyan rengeteget színpadon, a novemberi összesen három bécsi előadás jegyeit biztosan egész Közép-Európából megrohamozzák a rajongók, februárig pedig nem mertünk várni esetleges hóakadályok miatt. De azért akcióba léptem: amikor egy alkalommal úgyis Pestre utaztam Gábor Miklóst kutatni, meglátogattam ezt az irodát a Váci utcában. Mivel a végeredmény az lett, ami, azt hiszem, nyugodt szívvel, örömmel és elismeréssel ajánlhatom őket. ITT A HONLAPJUK, ahol már most látszik, hogy a februári Boccanegra-előadások jegyeit is reklámozzák. Kipróbált, régi partneri kapcsolat fűzi őket a Staatsoperhez, úgyhogy kifejezetten jó az esélye annak, aki rajtuk keresztül szeretne jegyhez jutni még egy ennyire frekventált előadás esetében is. A Staatssoper honlapján levő alaprajz és árjegyzék alapján az ember megbeszéli magával, hogy melyik napra milyen árkategóriájú jegyet szeretne és leadja az igényét. Ezután megérkezik az irodába a Staatsoper ajánlata, amit az ember vagy elfogad, vagy megpróbál korrigálni, mert nem köteles azt rögtön elfogadni. Az ezzel kapcsolatos levelezést az utazási iroda végzi. Természetesen kérnek közvetítői díjat, de azt már az ember gondolatban hozzácsapja a bécsi jegyárhoz :) Amúgy pedig ezzel foglalkozó munkatársuk egy hozzáértő és rendkívül kedves hölgy, teljesen korrekt és maximálisan segítőkész. Nekünk adódott egy egészen apró adminisztrációs problémánk a Staatsoper hibájából és tökéletesen lelevelezte velük az egészet, miközben folyamatosan értesített bennünket a dolgok állásáról. Végleg július elején tudtuk meg, hogy fixen megvan a jegyünk. Fizetni is az irodán keresztül lehetett - forintban, majd hamarosan megjött az értesítés a Staatsopertől  e-mailben, amely tartalmazta azt a kódszámot, ami alapján előadás előtt néhány órával simán átvehettük a jegyet. Miheztartás végett leírom, hogy a közvetítői díjjal együtt egy darab jegy a földszint 15. sorába, középre, ami a Staatsoperben kifejezetten nagyon jó helynek számít, 45.000 Ft volt. Nem kevés, de sosem hittem volna, hogy tényleg láthatom Domingót operaszínpadon, és könnyen lehet, hogy ez nem csak az első, hanem az egyetlen ilyen alkalom is az életemben...
Azért egy darabig a kódszám birtokában sem mertem beleélni magamat úgy igazán, hiszen tudtam, hogy még bármi közbejöhet. De szó szerint bármi: rekedtség, operaházi sztrájk (mint volt már rá példa), vagy az én fejemre is eshet addig egy tégla... Közben gondosan figyeltem Domingo programjait, előadásait. Iszonyú iramot diktált magának ezekben a hónapokban is, emiatt aggódtam, de az is látszott, hogy semmi gond, remek formában van :)

Közben eljött az ideje a szállás lefoglalásának, ami körülbelül 2 percet vett igénybe interneten keresztül és fél órán belül megjött a visszaigazolás. És hogy hol, milyen zenei múltú épületben aludtunk, arról legutóbb MÁR ÍRTAM :)

Következett az utazás megszervezése. Budapest környékén élő barátnőmmel a különféle menetrendek egyeztetése után úgy döntöttünk, hogy előző nap Győrben találkozunk. Ott alszunk és másnap reggel RAILJET vonattal utazunk Bécsbe. Az előadás másnapján pedig a Bécsből pár perccel 12 előtt induló vonattal én is vele tartok Budapestig, mert Győrből annyira vacak a közlekedés, hogy egyszerűen nem lehet Kanizsára hazakeveredni még a kora délutáni órákban sem, Pestről pedig busszal este 7 óra körül itthon is lehetek. (Mindez így is történt, tökéletesen olajozottan zajlott le az egész út minden szempontból.) A Railjet-jegy oda-vissza durván 10.000 Ft-ba került, de ebben benne volt a bécsi helyi közlekedés is, mi ezzel a kiegészítéssel vettük meg. Így az embernek megérkezés után idegenben, egy ismeretlen, nagy pályaudvaron, csomagokkal felszerelkezve nem kell még metrójegyért is futkosni. S ha már ennyire részletezem, nekünk a Westbahnhof-on a 3-as metróra kellett szállni a Simmering végállomás felé, és öt megálló múlva leszállni. Ez a megálló éppen a Stephansplatz és a Kärtnerstrasse sarka, a belváros legközepe, ahonnét két percnyire volt a szállodánk. Onnét pedig, végigsétálva a Kärtnerstrassén, hét-nyolc percnyi kellemes sétával ott is voltunk az operaháznál.


A praktikum mellett azért egy kis élvezet is legyen ma :)
Álmaim városa, Bécs - énekli Domingo:



4 megjegyzés:

Írásaim írta...

Elolvastam Kati beszámolóját és az első betűtől az utolsóig tanúsíthatom, hogy minden így történt, hiszen én lennék az a Pest közelében élő barátnő!
Amit Kati kihagyott, nekem viszont nagyon-nagyon sokat jelentett az, hogy Kati segítsége nélkül én nem tudtam volna sem utazni, sem azt a két napot végigcsinálni. De Kati mindenben segített! amit most itt is szeretnék megköszönni Neki.
Külön azt az előadás előtti délutánt, amikor a szállásunkon az egész librettót, elejétől a végéig elmesélte, elmondta ... hiszen a Boccanegra az Ő kedvenc operája. Ismertem én is, hiszen én is elkötelezett rajongója vagyok a Maestronak, de csak DVD-ről, internetről tudtam megnézni.
Így este a Staatsoperben, amikor elsötétült a nézőtér, felcsendült az első dallam ... megjelent legkedvesebb, legszebb hangú énekesem, abszolút biztonsággal tudtam követni a történetet.
Kívánom Katinak és minden operarajongónak, hogy még sok ilyen csodálatos élményben lehessen részük, mint az a bécsi este volt nekünk!
Várom a beszámolót az előadás előtt-alatt és után történt külföldi ismerősökkel ... na és hát a "nagy találkozásról" a Maestroval ... hiszen a zene, a színpadi élmény után az a barátokkal együtt töltött várakozás tette fel a koronát arra az estére.

Köszönettel tartozom mindenkinek akinek része volt abban, hogy a szűk baráti körből -ha nem is ugyanazon a napon- nyolcan élhettük át ezt a csodát!

Kataliszt írta...

Nagyon köszönöm, Ancsa!!! Azt hiszem, kölcsönösen segítettünk egymásnak :) Egyedül nem indultam volna neki... Természetesen írni fogok magáról az előadásról, a nemzetközi Domingo-rajongókról és a Maestróról is :)

MSE Tours írta...

Kedves Kata! Szívből köszönjük elismerő szavait a Váci utcai irodáról!
Weboldalunk megújult, melyet az alábbi linken lehet elérni:
www.msetours.hu

Köszönettel!

Kataliszt írta...

Én is köszönöm és örülök, hogy van egy ilyen hely, ahol így törődnek az emberrel. Ha az egész ország ilyen lenne, nem lenne semmi baj...