Már lassan két hete, hogy megjöttem és itt a blogban még egy árva szót nem ejtettem arról, ami pedig az utóbbi évek egyik meghatározó élményévé vált számomra, és ez természetesen Salzburg. De mire első fokon valamennyire leülepedett bennem, várt egy nagy meglepetést okozó hozzászólás a Marton Éva születésnapi koncertjéről írott bejegyzésemhez és beletelt néhány napba, mire úgy éreztem, hogy válaszommal sok kisebb-nagyobb módosítás után ki merek állni a nyilvánosság elé.
Aztán ugye itt van másik blogom, az In memoriam Gábor Miklós, azzal is törődnöm kell. De úti élményeim olyan jellegű feldolgozásának is nekiálltam, mint a 6 nap alatt ott készített majdnem 700 fényképnek a feliratozása. A legtöbb közülük ugyanis konkrét házat, épületet ábrázol, ott fontos a későbbi felhasználás miatt, hogy már a fájlnévből tudjam az utca-házszámot. Ebből is már jó háromszáz darabot megcsináltam, de a nagyobbik fele még hátravan.
Egyszóval mindez hátráltatott, meg azért az is, hogy első nekifutásra mit is lehet mondani egy zenei blogban Salzburgról???
Az összbenyomást tekintve érdekes módon az első érzésem a csalódás volt. Éppen átépítik ugyanis a főpályaudvart, így amint az ember kilép a csillogó-villogó előcsarnokból, ami vagy már vagy készen van, vagy a munkálatok magát a központi épületet nem érintik, és kezdi felfogni, hogy tényleg Salzburgban van, bizony szeméthalmok és cigarettacsikkek, valamint koldusok között botorkál csomagjával egy deszkával borított és fedett munka-folyosón a buszok felé. Szemetet szerencsére később máshol nem láttam, de koldusokat igen... Tele van velük még az óváros is, minden utcasarkon ülnek, legtöbbször nyomorék emberek, gyerekek, láthatóan messze földről érkezett bevándorlók. Már nagyon régen jártam Nyugat-Európában, nem tudom, ez mennyire általános, csak tavaly egy röpke látogatáson Bécsben: igaz, az novemberben volt, de nem emlékszem ilyesmire. Szóval majdnem negyedszázaddal korábbi salzburgi élmények után, amikor szinte mindenre ráismertem és örömmel szívtam be Salzburg "salzburgságát", ez az egy dolog bizony nagyon lehangoló volt...
Amúgy Salzburg valóban egy paradicsomot jelentett nekem ebben a hat napban: maga a város, csodálatos fekvése, természeti és építészeti környezete, történelmi-kulturális múltja, középpontjában Mozarttal, valamint jelene az Ünnepi Játékokkal.
Mint már írtam, jegyet ugyan sem én, sem senki a baráti körből nem kapott a látni vágyott előadásra, ám azért rögtön az első este egy Plácido Domingo és egy Anna Netrebko-autogramot hozott nekem. Azért ez is valami, sőt!!! Legközelebb elmesélem a történetet.
Addig is itt egy kép egy jellegzetes salzburgi házról, amely zenei emlékeket őriz. Még utazás előtt meséltem Franz Jakob Freystädtlerről és megígértem, hogy megmutatom salzburgi emlékhelyét. Az óvárosban található, annak is szinte a legközepében. Íme:
És itt a kedves tanítvány és cimbora emléktáblája is:
Nehéz volt fényképezni, mert túl magasra tették és csak így sikerült. Szövege: Ebben a házban töltötte gyermekkorát Franz Jakob Freystädtler, akit Mozart a K. 232. számú kánonjában "Lieber Freystädtler, lieber Gaulimauli"-ként örökített meg az utókornak.
Persze vannak Salzburgban ennél fontosabb emlékhelyek, de azért ez is egy kis színfolt, méltó a megörökítésre :)
A legközelebbi időszakban azt hiszem, sokszor fogok mutatni salzburgi érdekességeket. De újra előveszek nagykanizsai témákat is, amelyek közül szeptember első hetében egy érdekes esküvőről számolok majd be.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése