A magyar tudósok és a zene 2.

A múltkori ellenpéldák után a mai résztől olyan tudósok következnek, akik a zenétől távol álló területen működtek és csak pihenésképpen muzsikáltak. Ez a "kikapcsolódási muzsikálás" néhányuk esetében azért majdnem a profi szintig jutott el.

Mielőtt a konkrétumokat mutatnám, arra érdemes figyelemmel lenni, hogy az ötven - száz évvel ezelőtti nemzedékek esetében, még ha csak egy minimálisan is polgárinak nevezhető életformába született bele valaki, ahhoz elválaszthatatlanul hozzátartozott a gyerekek zenei taníttatása.

Akkoriban az elfogadható szinten való muzsikálás képessége fontos belépőt jelentett például úgynevezett "jobb" társaságokba, ahol az összejövetelek egy fontos megnyilvánulási formája a házimuzsikálás volt. Nagykanizsai példát mondok, mert városom zenei életének történetét ismerem a legjobban: a kereskedelmi iskolában a 19-20. század fordulóján meglehetősen komolyan tanítottak zenét, szinte zeneiskola-szerűen. Rájöttek ugyanis, hogy egy fiatal számára, aki első lépéseit akarja megtenni a nagybetűs életben és vállalkozását, üzletét sikerre kívánja vinni, az ehhez szükséges alapvető fontosságú kapcsolatrendszer megteremtésében is nagyon sokat segített akkoriban a muzsikálás képessége... Ma hasonló helyzetű fiatalok talán sportolni mennek el együtt, vagy kapcsolatépítő tréningekre járnak, régen ilyen célra remek volt a házimuzsikálás is... 

Hát akkor nézzünk konkrét példákat a magyar tudósok élvonalából:

BAY ZOLTÁN (1900-1992) a kísérleti fizika géniusza volt. Ő vidékről származott, apja református lelkész volt Gyulán.

Ez az emléktábla a gyulai lelkészlakon olvasható, jól összefoglalja legfontosabb eredményeit, ezért másolom ide:

Náluk is családi hagyomány volt a muzsikálás, így gyerekkorában csellózni és zongorázni tanult. Később tudósként is sok örömét lelte a zenében. Érdekes életrajzi tény, hogy a  híres debreceni református gimnáziumban nyolc évig egy padban ült Szabó Lőrinccel. Életre szóló barátságot kötöttek, amiről a költő Tücsökzene című versciklusában is megemlékezett (94. szám):

                    Első tízpercben a
                    nagy udvaron, ahol a fiúkat
                    bámultam, árván, vad játékukat,
                    jött valaki, s halkan objektíven
                    így szólt hozzám: "Ha nem játszol te sem,
                    ne nézzük együtt a többieket?"
                    Megörültem. Kezeltünk. "A neved?"
                    "Bay Zoltán." Szép arca, szeme volt.
                    Az első barát? Magányom oszolt.

Amúgy Bay Zoltán elképesztő életutat járt be, érdemes olvasni róla. Személyében nemcsak egy nagy tudóssal és rendkívül rokonszenves emberrel ismerkedhetünk meg, hanem egyúttal szemléletes történelemleckét is kaphatunk...

Remek íráskészséggel is rendelkezett. Élete egy sorsdöntő időszakát ő maga írta meg "Az élet erősebb" címmel, könyvtárakban hozzáférhető.

Itt egy szép kép, ami felesége társaságában éppen a zongoránál ábrázolja:

Forrás: feltalaloink.hu

BÉKÉSY GYÖRGY (1899-1972) biofizikus. 1961-ben orvosi/élettani Nobel-díjjal tüntették ki.

Diplomata édesapja révén Münchenben kezdett iskolába járni és később is felváltva tanult itthon és külföldön. A kinti művészeti élet korán felkeltette érdeklődését a képzőművészetek iránt, tudósként komoly műgyűjteményt is magáénak mondhatott. Zenei tehetsége is hamar megnyilvánult, egy időben komolyan felmerült, hogy zongoraművész lesz. Rendkívül érdekes, ahogy pályáján mintegy "összejött" a hallás orvosi-élettani és fizikai tanulmányozása és zeneszeretete. Egyrészt alapvető jelentőségű tényeket tárt fel az emberi fül belső működéséről, mechanizmusairól. Másrészt fizikusként ő készítette például, még itthoni éveiben a Magyar Rádió új épületében a hangstúdiók akusztikai tervezését az 1920-as évek közepén, illetve a következő évtizedben. Az 1935-ben felépült 6-os stúdió akusztikai minőségéről akkoriban valóságos legendák keltek szárnyra itthon és külföldön egyaránt.

Mindehhez zenei tehetség társult. Állítólag különösen Liszt műveket szeretett játszani. S hogy miért nem zenész lett, hanem tudós, arra azt válaszolta, hogy a zene túl nagy hatással volt idegrendszerérre. Ez talán arra vezethető vissza, hogy koraszülöttként jött világra, és gyerekkorát betegségek kísérték. Mint fogalmazott, muzsikálás után tovább szólt a mű a fejében és nehezen tudott visszatérni a "normális" világba...

Tudományos kutatásainak jó részét Magyarországon végezte, csak 1947-től dolgozott az Egyesült Államokban, először a Harvardon, majd a hawaii egyetemen. 1972-ben Honoluluban halt meg. Polinéz szokás szerint hamvait gitárzene hangjaira szórták a tengerbe...

Legközelebb Gábor Dénessel és Teller Edével folytatom a muzsikáló tudósok sorát :)