A muzsikáló kanizsai polgármester 4.

A dr. Krátky István és a zene kapcsolatáról szóló hosszabb dolgozatomban ott tartunk, hogy milyen konkrét, zenével összefüggő kérdésekben nyilvánult meg hivatalosan mint polgármester.

A Vannay János zeneiskolai igazgató és Ketting Ferenc kóruskarnagy konfliktusában játszott kiegyensúlyozó szerepe után volt még két másik nagy port felvert ügy az 1930-as évek Nagykanizsáján. 

Az egyikről már írtam, de úgy gondoltam, érdemes itt is röviden összefoglalni, hogy teljesebb képünk legyen a polgármesterről. A konfliktusban az ő megoldása lett volna az ideális, de nemcsak tőle függött a dolog, s az események átcsaptak a feje felett.

A történet a Rácz családhoz kapcsolódik. Id. Rácz János évtizedek óta megbecsült katolikus kántora volt Nagykanizsának, amikor 1932-ben a város elbocsátotta - máig nem teljesen világos indokok alapján. Utódul fiát, ifjabb Rácz Jánost tette meg, aki azonban hamarosan apja sorsára jutott, mivel a Kanizsára kinevezett püspöki biztos elleni éjszakai plakátragasztáson érték... Ekkor a polgármester - mint munkáltató - a család legifjabb tagját, Rácz Alajost, a frissen diplomát szerzett fiatal kántort alkalmazta, egyelőre segédkántori beosztásban. Ezzel viszont a plébániát vezető ferencesek nem értettek egyet. A város felzúdult, még tüntetésre is sor került és tárgyalások kezdődtek a városvezetés és a ferencesek között. A kanizsai ferences házfőnök valamiért mérhetetlenül haragudott a Rácz családra, ezért a tárgyalások nem vezettek eredményre. A polgármester a béke érdekében kénytelen volt engedni, új pályázatot kiírni, de az utókor bebizonyította, hogy ő választott jól, amikor bizalmat helyezett a fiatal Rácz Alajosba...

A másik konfliktusra 1933 őszén került sor, ez egy rövidebb eseménysorozat volt. Véleményem szerint ekkor, egyetlenegyszer fordult elő, hogy Krátky István polgármesterként nem a leghelyesebb döntést hozta - sőt, nem is kellett volna semmilyen lépést tennie. Persze lehet a dolgon vitatkozni. Egyszer majd még ennél is részletesebben körbejárom ezt a konfliktust, mert tényleg sokfajta szempontot kell figyelembe venni.

Történt, hogy Mair Gréti fiatal helybeli könyvesbolt-tulajdonos 1933-ban egy szegedi koncertrendező vállalaton keresztül bérleti hangversenysorozatot szervezett Nagykanizsára. Az előadók között olyan nagy nevek szerepeltek, mint például Németh Mária, aki akkor már világhírű operaénekesnő volt, vagy a fiatal Fischer Annie. A nyitó koncert október 25-én a cseh, már szintén nemzetközi rangú hegedűművész, Vasa Prihoda estje volt.

Ekkoriban a magyar-cseh kapcsolatok még a Trianon miatti elkeseredettségen belül is mélypontra jutottak a cseh hatóságok friss magyarellenes intézkedései miatt.  Prihodának korábban lekötött hangversenyeit emiatt több város felmondta, ám az e téren még tapasztalatlan Mair Gréti nem követte példájukat. A Városi Színház pódiumán Prihodát füttykoncerttel, bekiabálásokkal fogadták. A jelenlévő dr. Krátky a tekintélyével rendet csinált, a hangoskodókat kivezették a rendőrök s a koncert megkezdődhetett. Kint a mozikertben azonban tovább folytatódott a tüntetés, ezért a hangverseny befejeződése után - testi épségük érdekében - a két művészt rendőrök vitték ki a vasútállomásra és tették fel az éjféli pesti gyorsra.

Vasa Prihoda

A botrány hatására, mely még hetekig beszédtéma volt a városban, a polgármester  a város alkalmazásában állóknak megtiltotta, hogy a bérletsorozat további hangversenyeit látogassák. Gyanítom, ezzel az intézkedésével talán magának ártott a legtöbbet, mert így ő sem mehetett el a nagy magyar hegedűs, Zathureczky Ede koncertjére... Amúgy a sorozat további hangversenyei rendben és nagy sikerrel lezajlottak.

Még egy alkalommal fogunk foglalkozni dr. Krátky Istvánnal. A sorozat befejező része már nem konkrétan zenei vonatkozásairól fog szólni, hanem - hogy teljes legyen róla a képünk - 1944 utáni sorsáról és utókoráról.

A muzsikáló kanizsai polgármester 3.

A második részt ott hagytuk abba, hogy dr. Krátky István egyéni zene-szeretete és hegedűs aktivitása mellett városvezetőként is sokat tett Nagykanizsa zenei életének fejlesztéséért. 

A város első emberévé 1930. február 10-én választották meg. Akkor már másfél évtizede dolgozott a városvezetésben, hiszen 1914-től főjegyző, illetve polgármester helyettes volt, s bírta az egész város elismerését és szeretetét, ami az elsöprő szavazattöbbségben is megnyilvánult. Már korábbi funkciójában nagy aktivitást fejtett ki. Jórészt ő bonyolította le a régóta várt Városi Zeneiskola beindítását (1926) és a következő évben a Városi Színház (a mai Medgyaszay Ház) felépítését.

Talán a megnyitó estéjén készült ez a fénykép... (Színházi Élet 1930.10.)

Mint muzsikus lelkű ember személyesen is fontosnak tartotta ezeket az intézményeket és mindazt, ami a kulturális-zenei területtel összefügg. Ugyanakkor józan városvezető volt, pontosan tudta, hogy a világháború és Trianon utáni ínséges időkben nagyon "észnél kell lenni". Polgármesteri beiktatásakor többek között ezeket mondotta, amint a kanizsaiak a Zalai Közlöny 1930. február 11-i számában szó szerint olvashatták:

Körömszakadtáig meg kell védenünk a meglévő intézményeinket, amelyeket egyrészt a megyei központok felé irányuló centralizáció, másfelől az államháztartás mai helyzetében tervezett redukciók, leépítések veszélyeztetnek - s másfelől minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy városunkat mint kulturális, gazdasági, forgalmi központot az állami és a vármegye támogatásával kifejlesszük [...]

A "már meglevő intézményeink" közül elsősorban a fiatal zeneiskola szorult rá a polgármesteri figyelemre és védelemre. Időről időre ugyanis a képviselőtestületben felmerültek olyan vélemények, hogy meg kellene szüntetni, mert létezése csak luxus és nem termel nyereséget, sőt...

Királyi Pál utca 2. Itt működött a Zeneiskola 1926 és 1940 között

A polgármester nem lehetett könnyű helyzetben, hiszen a város egészére kellett tekintettel lennie. De ebben a kérdésben is józan maradt és tartotta magát a szintén beiktatásakor mondottakhoz:

Kulturális szempontból az a meggyőződésem, hogy úgy a dal-, mint a zenekultúra terén, továbbá a sportélet tekintetében is sokat lehet és kell tenni az ezekre előirányzott kiadási tételek emelése nélkül.

Így 1937-ben be kellett áldozni a tanárok pótilletményeit (holott nagyon sokat szerepeltek például városi rendezésű ünnepélyeken, műsorokon) és a következő évben meg kellett szüntetni két tanszakot (gordonka, fúvósok). Ezek fájdalmas döntések voltak, de az iskola megmenekült, pedig ekkoriban sokszor csak hajszál választotta el a megszüntetéstől. Ha átlapozzuk a sajtóból a városi közgyűlésekről írt tudósításokat, nyomon követhetők az események, így a polgármester hatásos érvelései is, amelyekkel meggyőzte a képviselők többségét az iskola megmaradásának fontosságáról. 

Krátky István úgy is kötődött a zeneiskolához, hogy 1940-től, amikor az iskola mai helyére, a Sugár út 18. alá költözött, ugyanabban az épületben lakott, ugyanis a város itt alakította ki a mindenkori polgármester lakását. Gyermekei hosszú időn át a Zeneiskola növendékei voltak, Kerekes Irénhez jártak zongorázni.

Dr. Krátky mint polgármester és mint az Irodalmi és Művészeti Kör (Kanizsa kulturális élete egyik legfőbb meghatározó tényezője) elnöke gyakran kényszerült kiegyensúlyozó szerepre Vannay János zeneiskolai igazgató és Ketting Ferenc polgári iskolai tanár, kiváló kóruskarnagy között. A Zeneakadémiát végzett - és éppen Krátky által Nagykanizsára hozott - Vannay kanizsai megjelenése után hamarosan egy hosszú cikkben Nagykanizsa zenei életét - a zeneiskola és az ő megjelenésének pillanatáig - mindenestől és sommásan műkedvelőnek minősítette. Értékelésében akadt némi igazság, de a valódi helyzet ennél sokkal differenciáltabb volt: ha működött is gyengébb kórus és előfordultak dilettáns zenei megnyilvánulások, az Irodalmi Kör keretében Ketting Ferenc karnagysága óta színvonalas zenei élet folyt már 1926 előtt is. A ténylegesen műkedvelő szintűek pedig lelkesedésükkel, ügyszeretetükkel tettek sokat a múltban és az akkori időkben egyaránt. E cikk megjelenésétől (1927) egészen 1944-ig a két muzsikus kapcsolatát feszültség jellemezte, mely károsan hatott a város zenei életének egészére. A polgármester, aki "műkedvelő"-nek minősülő, de szinte egy hivatásos művész színvonalán játszó hegedűsként maga is részvevője volt ennek a zenei életnek, többször közvetített közöttük olyan sikerrel, hogy országos kihatású rendezvényen együtt is pódiumra lépett a két karnagy.
E konfliktus is oka volt, hogy meglehetős rapszodikusan működött az Irodalmi Kör szimfonikus zenekara. Akkor kezdett helyrerázódni, amikor éppen Ketting vette át a vezetését. A polgármester, hogy jó példával járjon elöl, maga is beült a zenekar vonóskarába, a brácsa szólamba. 

1932-ben a zenekar egy Haydn-hangversenyén, amikor régi tanítványként és városvezetőként ő köszöntötte Hofrichter Emmát, aki a zenekar első hegedűse is volt, igyekezett felhasználni az alkalmat és nagyon szépen kiállt Ketting Ferenc mellett. A Zalai Közlönyben Barbarits Lajos főszerkesztő írta a következőket június 14-én:

Az est hangulata akkor érte el a tetőfokot, amikor pódiumra lépett dr. Krátky István polgármester s mint e város feje, tehát kultúréletének is legfőbb őre, mint az Irodalmi Kör tb. elnöke s maga is mint muzsikus és hálás tanítvány, percekig tomboló és folyton meg-megújuló tapsorkán közepette üdvözölte Hofrichter Emmát. [...] Majd Ketting Ferenc karnagyot is üdvözölte a polgármester, méltatta közel másfél évtizedes kanizsai működését és neki is babérkoszorút nyújtott át. [...] Adná Isten, hogy ez az újabb lépés, amivel a polgármester a zenei béke ügyét akarta nemes elgondolással és mindig tettrekészen előmozdítani, eredményre is vezessen. 

Innét folytatjuk: van még két érdekes zenei közügye az akkori Kanizsának, amit szeretnék elmesélni, s amiben a polgármester fontos szerepet játszott.

A muzsikáló kanizsai polgármester 2.

Folytassuk a reformátusok műsoros estjét szavalatával megnyitó kisasszonnyal, amely esten a leendő polgármester, még mint fiatal kanizsai ügyvéd is közreműködött. Hogy már akkor udvarolt-e a lánynak, nem tudom, de alig két év múlva, 1914 februárjában, a boldog békeidők utolsó pillanatában dr. Krátky István és Lajpczig Lolly - hivatalos nevén Jolán - eljegyezték egymást.

Lolly apja, Lajpczig Antal királyi járásbíró volt Kanizsán. Az ő családjában is gyakori volt a házimuzsikálás: a járásbíró úr meglehetősen jól zongorázott, felesége pedig énekelt - mindketten gyakran közönség előtt is. Felesége például olyan szinten, hogy Mozart Koronázási miséjének kanizsai előadásán ő volt a szoprán szólista. Biztosan taníttatták zenére öt (!) leányukat. Lolly, a legidősebb elsősorban mint versmondó és amatőr színjátszó tűnt fel különböző rendezvényeken, s ezt alkalmanként fiatalasszonyként is folytatta. Később elnöke volt a kanizsai evangélikusok nőegyletének és ideális polgármesterfeleség vált belőle.

Krátky Istvánné az 1929-ben kiadott Nagykanizsa monográfiában

Krátky István és Lolly esküvőjére az első teljes háborús év nyarán, 1915. július 31-én került sor. A polgári szertartást - különleges főispáni engedély alapján - a vőlegény közvetlen hivatali főnöke, dr. Sabján Gyula polgármester végezte. Az egyházi esküvőt a Felsőtemplomban dr. Lukács József piarista tanár, jó csellista,a vőlegény gyakori muzsikáló-társa celebrálta, aki a Zalai Közlöny tudósítása szerint erre az alkalomra jött meg a harcmezőről. A menyasszony református volt, de megegyezés szerint születendő gyermekeik az apa vallását fogják követni.

Az esküvőt nem egésszel három hónappal családi tragédia előzte meg: a menyasszony 42 éves édesanyja váratlanul - szívszélhűdésben - elhunyt.

A házaspárnak két gyermeke született: 1917-ben Mária és 1922-ben Tibor.

Nősülésekor dr. Krátky már Nagykanizsa város magas rangú hivatalnoka volt: 26 évesen, 1914 januárjában választották meg főjegyzőnek, majd mellé októberben polgármester-helyettes megbízást is kapott.

Addigi, mondhatni, napsugaras, tanulással, munkával, akadálymentes hivatali előmenetellel telt, muzsikával átszőtt, majd családalapítással megkoronázott életébe elsőként a "nagy háború" szólt bele. Az ő kezébe került e nehéz időkben a város élelmiszer ellátásának szervezése, amit nagy felelősséggel, munkabírással és olyan profi módon végzett, mintha évtizedes ilyen irányú tapasztalatai lettek volna. Vészhelyzetben is helyén volt a szíve. Jacobi Ágost írta le, mi történt, amikor a háború első időszakában Nagykanizsa környékén próbáltak ki bizonyos típusú aknavetőket. Olvassunk bele Aknavetők a világháborúban című, 1938-ban megjelent tanulmányába:

A háborús évek és az azt követő zűrzavaros, nemzeti tragédiával terhes idők után Krátky István élete is valamennyire visszazökkent a régi kerékvágásba. Újra elővette hegedűjét is. 1922-ben a Zalai Közlöny ezt jegyezte meg a vonósnégyes fellépése után, amikor Beethoven egyik kvartettjét adták elő:

Meglepő volt dr. Krátky ügyessége, mellyel a vonót még mindig kezelni tudja 4-5 évi teljes pihenés után.

A pihenés szót azért idézőjelbe tehette volna a korabeli újságíró... 

Dr. Krátky István, egyéni zene-szeretete és hegedűs aktivitása mellett városvezetőként is sokat tett Nagykanizsa zenei életének fejlesztéséért.

Legközelebb innét folytatom!

A muzsikáló kanizsai polgármester 1.

60 éve, 1956. február 10-én hunyt el dr. Krátky István, Nagykanizsa város sokak által legjelentősebbnek tartott polgármestere. Ócsán anyakönyvezték a halálát, ám hogy pontosan hol is következett be a vég, talán akkor lehetne tudni, ha még valahonnét előásható lenne a korabeli hivatalos jegyzőkönyv. A halál ugyanis egy fűtetlen vonatban érte a 69 éves szívbeteg férfit, valahol a Budapest és Ócsa közötti 30 kilométeres úton.

Hogy hogyan került oda? Hortobágyi kitelepítés után a fővárosban, a Nyugati pályaudvaron dolgozott raktárkezelőként. Munkásszálláson lakott és aznap Ócsán élő családjához igyekezett haza.
Ócsán temették el, majd amint lehetett, saját kívánságának megfelelően földi maradványait szülővárosába hozták és a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra 1957. április 26-án.

Nagykanizsai köztemető, Kripta I. 1. sír

 

Városának szolgálata mellett egész életén a zene is végighúzódott. Gyerekkora óta tanult hegedülni, s ezen a téren egészen magas szintig eljutott. Még városvezetőként is gyakran muzsikált. Főjegyzőként, majd polgármesterként mindig volt gondja Nagykanizsa kulturális-zenei életére és intézményeire.

A gyökerekről Károlyi Attila tanulmányában a következőket olvashatjuk (irodalomjegyzék majd a sorozat végén lesz):

Dr. Krátky István családja Rohoncról származott Nagykanizsára, nagyapja kereskedő volt Kiskanizsán, nagyanyja kiskanizsai polgárcsaládból származott.

A család következő generációja már Nagykanizsán élt. Krátky József a főjegyző atyja nagykanizsai telekkönyvvezető volt, Nagykanizsán nevelte négy gyermekét.

Érdemes megjegyezni, hogy a hivatalnok édesapa fiatal korában gyakran szerepelt műkedvelő színielőadásokon.

Fia, Krátky István 1887. december 25-én született Nagykanizsán. A helybeli piarista gimnázium színjeles diákja volt, mellette hegedülni tanult Hofrichter Emmától, a több évtizeden át Nagykanizsán működött magán zenetanártól. A hangszeren rendkívül tehetségesnek bizonyult és nyilván tanárnője, a nagy Joachim József egykori berlini növendéke is komolyan hozzájárult, hogy még polgármester korában is muzsikált.

Gimnazistaként állandóan ott találjuk az iskolai ünnepségek, rendezvények szereplői között szavalóként, és az idő előrehaladásával egyre többször hegedűsként. Kamarazene iránti szeretete is a gimnáziumban kezdődött, már ott alakítottak vonósnégyest. Természetesen végig tagja volt az iskola ének- és zenekarának.

1906 júniusában letett jeles érettségije után a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán folytatta tanulmányait. Ebben az időszakban többször részt vett a fővárosban tanuló zalaiak által alapított kör rendezvényein mint hegedűs.

1910-ben a jogtudományok doktorává avatták. Hazatért szülővárosába és ügyvédjelöltként dolgozott, miközben letöltötte a kötelező katonai szolgálatot. Hangszerén továbbra is gyakorolt és rendszeres fellépőjévé vált különböző egyesületi és városi rendezvényeknek.

A Katolikus Legényegylet egyik szórakoztató estélyéről így számolt be a Zalai Közlöny 1911. december 11-i számában:

Dr. Krátky István Bischitzky Miksa zongorakísérete mellett játszotta Huber [Károly] 3. hegedű ábrándját. Krátky művészi játéka, tökéletes flageolettjei [üveghangjai] hű kísérőre találtak Bischitzky tanár művészetében. 

Ugyanerről az alkalomról a Zala másnapi számában ezek a sorok jelentek meg:

Zala 1911. december 12.

Ekkortól Krátky már kamarapartnere is lett tanárnőjének. Ők ketten voltak a legstabilabb tagjai a nemhivatalosan, mintegy baráti körként működő ám városi vonósnégyesnek tekintett kamaraegyüttesnek. A helyi lapok híradásai szerint többnyire a brácsa szólamot játszotta - bár elképzelhető, hogy időnként be kellett ugrania a második hegedűs szerepébe is. Ez nem tudható pontosan, mert a sajtó legtöbbször nem a zenei protokoll szerinti sorrendben sorolta fel a tagokat.

1912. március 10-én például az Irodalmi Kör felolvasásán játszottak. Művészi játékuk hatására a Zalai Közlöny újságírója szimfonikus zenekar alapítását indítványozta, mely erre a kvartettra épülhetne.

Az együttes kiválóan helytállt a reformátusok reprezentatív külsőségek között jótékony céllal megrendezett fényes Kalvineum-estélyén is, ahol olyan közismert és nagy tekintéllyel rendelkező vendég mondott ünnepi szónoklatot, mint dr. Balthazár Dezső tiszántúli református püspök (csak az érdekesség kedvéért jegyzem meg, hogy a püspöknek körülbelül két évtized múlva születik meg unokája, Vásáry Tamás zongoraművész...)

Zalai Közlöny 1912. április 29.

A Kalvineum-estélyt Kanizsa egyik legszebb és legműveltebb kisasszonya nyitotta meg szavalatával. Vele fogjuk kezdeni a második részt, mert fontos szerepe lesz a fiatal ügyvéd életében...