Az előzmények áttekintése után (lásd ITT és ITT) lassan csak megérkezünk a jubiláló, népszerű intézményhez :)
Városi zeneiskola felállításának szükségességéről már a 19. század végén is cikkezett a helyi sajtó. Legvilágosabban Perényi József, a piarista gimnázium tanára fogalmazta meg 1898-ban, miért is lenne rá szükség. Olvassunk bele a Zalai Közlöny 1898. október 8-i számába:
A városunkban működő zenetanárok és tanárnők tagadhatatlanul derekasan állják meg helyüket. [...] De általában véve még sem áll zenei oktatásunk azon a fokon, amelyen állania kellene. [...]Az igazi zenei oktatásnak egységes alapra fektetett, meghatározott zene-pedagógiai elvek szerint kell haladni. Csakis ily módon érhetjük el a kívánt eredményt. Ilyen eredményt pedig csakis zeneiskola képes elérni. A bizonyos fokozatokba (osztályokba) sorozott növendékek itt elvégzik az előírt tananyagot, mely nem csupán a zenei tudás technikai részére terjed ki, hanem vele egyenlő lépést tart az elméleti oktatás is.
Perényi még úgy képzelte, hogy a városban működő magántanárok tömörüljenek össze egy zeneiskolába. Alkalmi együttműködések ugyan addig is voltak például hegedű- és zongoratanár között, mindkettejüknek jól jött, hogy könnyebben tudtak vizsga-hangversenyt összehozni, ha növendékeik közösen tanultak be műsorszámokat, de ennél szorosabb munkakapcsolatra nem került sor. A tanárok nyilván féltették saját, bejáratott praxisukat és tudás, módszerek tekintetében sem biztos, hogy társulni tudtak volna. Így az elképzelésnek ez a módja nem alakult ki, bár abban teljesen igaza volt Perényinek, hogy a legfontosabb elv az egységes színvonal, és fontos lenne többféle hangszer és elméleti tárgyak oktatása.
Legközelebb 1911-ben merült fel a terv. Akkor Villányi Henrik, a Felsőkereskedelmi Iskola nagytekintélyű igazgatója pendítette meg a Zalai Közlöny október 12-i számában megjelent cikkében - nyilván a saját iskolájában akkor is folyó zenei tanfolyam (amiről elmúlt alkalommal szóltam részletesebben) tanulságai alapján:
A zeneoktatás városunkban mindeddig magánkezekben volt és ha ma azt ajánljuk, hogy akár társadalmi úton, akár a város segítségével nyilvános zeneiskola létesüljön, nem a kiváló tanerőkkel való elégedetlenség indít e tanácsadásra, hanem a zenei oktatás szervezetlensége és egyenlőtlensége. A magánoktatás a város zenekedvelőinek csak kis hányadára terjed ki és kirekeszti azokat, akik kevés tandíjjal is a zenében kiképzést keresnek. A zongorán és vonós hangszeren kívül más hangszert a városban nem tanítanak. A zeneelmélet, az ének, a fúvóshangszerek teljesen el vannak hanyagolva.[...] A zeneiskolát a nyilvánosság jellegével kellene felruháztatni, hogy azok, akik az iskolát látogatják, bizonyítványt is kaphassanak. [...] Egy zeneiskolától elvárhatjuk a kanizsai zenei élet fellendítését is.
Volt még egy érdekes szempontja Villányinak: a zeneiskolát kitörési lehetőségnek látta leányok számára. Akkoriban Kanizsán bizony nem sok lehetősége volt lányoknak tanulni, pedig eljött az az idő, amikor a családok megélhetéséhez többnyire már nem bizonyult elégnek a férj keresete - emellett egyre több hölgy szeretett volna úgy egyáltalán, saját ambícióból továbbtanulni. Erre Kanizsán a polgári iskola befejezése után sokáig semmilyen lehetőségük nem volt (a Notre-Dame Leánylíceum csak 1931-ben nyílt meg), maximum magántanulók lehettek a gimnáziumban, akiknek a családja ezt meg tudta engedni anyagilag, vagy más városokban, esetleg külföldön tanulhattak tovább. Így a zenében tehetséges ifjú hölgyek számára a városi zeneiskolai bizonyítvány előrelépést jelenthetett volna: lehetőséget felsőfokú zenetanulmányokhoz, de ahhoz is, hogy valamilyen módon hangszertudásukkal kereshessenek pénzt.
Aztán jött a háború, és más dolgok váltak fontossá. 1920-ban Fenyves Ferenc már nemcsak beszélt, hanem - mondhatni fantaszta és idealista módon - tenni is próbált. Rövid életű zeneiskolája nemcsak megfelelt az elvárt szempontoknak, hanem kifejezetten korszerű szemléletű volt, mégis bukás lett a sorsa - erről is szóltam legutóbb. Egy hatása azért mindenképpen lett: újra ráirányította a figyelmet egy városi zeneiskola létesítésének fontosságára.
1925 nyarán kezdtek ehhez az események komoly fordulatot ölteni. Első jele az volt, hogy június elején a városvezetés meghívására Kanizsára látogatott Kürschner Emánuel, a pécsi zeneiskola igazgatója, aki megosztotta tapasztalatait az illetékesekkel és valószínűleg jó tanácsokkal is ellátta őket egy városi zeneiskola létesítéséhez.
Június végén rendkívüli városi közgyűlésen kijelölték a zeneiskola helyét, a Királyi Pál utca 2. alatti régi raktárépületet:
 |
| Az épület 1929-ben (forrás: Tarnóczky Attila: Hol-mi) |
Legközelebb innét folytatjuk!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése