A Csengery út végén, a mai 109-111. házszámok alatt, közel a vasútállomáshoz, hatalmas
területen áll az egykori kanizsai sörgyár épületegyüttese. Eredeti formájában
az 1890-es évek közepén épült Konecsny és Nedelnik prosznitzi mérnökök tervei
alapján.
 |
| 2009-ben készítettem ezt a képet |
A Nagykanizsa gazdasági életében sokáig meghatározó szerepet játszó
gyárat Kanizsai Serfőzde Rt. Néven 1892-ben helyi vállalkozók alapították
gelsei Gutmann Vilmos vezetésével. Megvalósítását a nagykanizsai Kereskedelmi
és Iparbank finanszírozta.
Kis dolgozatomban a gyár zenei kötődéseit tekintem át. Bár ez nyilván csak járulékos nézőpont, azért tartogat érdekességeket a Kanizsát szeretőknek. Hozzá mindenképpen érdemes megnézni azt az anyagot, benne a sok képet, amit Tarnóczky Attila adott közre Hol-mi című munkájában.
Ezt a képet, mely legelső időszakában ábrázolja a gyárat, onnét mutatom meg:
A gyári komplexum az akkori idők csúcstechnológiájával
készült. Területén parkot is kialakítottak, benne vendéglővel, amelyet kezdettől fogva szívesen
kerestek fel a kanizsaiak.
Ez volt az egyik legelső hír, megjelent a Zala 1894. május 17-i számában. Érdemes végigolvasni!
A Zalai Közlöny 1895 júniusában így számolt be egy diák-vigalomról:
A 32 holdnyi földterületen épített létesítmények között kiemelkedett a 800 négyszögöl alapterületű és négy emelet magas malátagyár. Ebben volt a csíráztató hatalmas teremegyüttese, amelyet katakombának neveztek. Esztétikusnak nem igazán lehetett mondani: egy 1894-es leírás szerint belseje az első pillanatban rémes látványt nyújtott, mintha a fegyház egy föld alatti börtönébe léptem volna. A pinceszerű helyiség villannyal volt ugyan világítva, de a fényt elhomályosította a nagy füst és a nyirkos levegő.
Kisebb átalakítások és csinosítások után az 1900-as évek első negyedében két ízben is nagyszabású zenei eseménynek adott helyet.
Először 1906 augusztusában vált a katakomba hatalmas rendezvény helyszínévé, amikor többezer főnyi közönség előtt itt bonyolították le a Dunántúli Dalosszövetség kórusversenyét.
Erre az alkalomra adták ki ezt a képeslapot, középen a Sörgyár épületegyüttesének látványa:
Nagykanizsa kóruséletének első fénykorát a 20. század első évtizede hozta el. Ekkoriban vezette városunkban családja pécsi iparcikk kereskedésének fióküzletét Böhm Emil. A fiatal üzletember tehetségét és képzettségét tekintve profi muzsikus volt. Kanizsára érkezve hamarosan tagja, majd karmestere lett az Irodalmi és Művészeti Kör Dalárdájának, amellyel az együttes az 1904-ben Pécsett megrendezett dunántúli dalosversenyen nagy szakmai sikert aratott. Kanizsa városa ezzel érdemelte ki, hogy a következő dalosverseny házigazdája lehetett, amelyen a Dunántúl egész területéről 13 kórus vett részt. Az Irodalmi Kör szervezőgárdája hónapokig készült a nagy eseményre, s a kórustagok elszállásolásától, megvendégelésétől a verseny díjainak beszerzéséig hatalmas és eredményes munkát végeztek. A verseny fővédnökéül gróf Zichy Aladárt, a király személye körüli minisztert kérték fel, aki – mint Nagykanizsa város országgyűlési képviselője – meg is jelent a dalosok bemutatkozásán.
A kétnapos eseménysorozat lefolyása részletesen követhető Kanizsa akkori két hírlapja, a Zalai Közlöny és a Zala tudósításaiból.
A Zalai Közlöny segítségével szinte ott érezhetjük magunkat a versenyen:
A cikkekből Böhm Emil így idézett összefoglalóan Dalosnaplómból című könyvében:
Ekkor egy kis baj történt: a budapesti Lyra dalkör elégedetlen volt elért helyezésével és botrányos jelenetek közepette protestált ellene. A jelenlévő közönség is két pártra szakadt. A helyzetet az egyik zsűritag, a Zenelap szerkesztője mentette meg. E kínos incidenstől eltekintve, amelynek nem a kanizsai szervezők voltak okozói, a verseny erkölcsileg és anyagilag is szépen sikerült.
1925-ben ismét kórusversenynek adott helyet a sörgyári katakomba. Akkorra jelentős változások álltak be a daloséletben,
mert dr.
Tholway Zsigmond postafőnök elnökletével már egy éve dolgozott a nagykanizsai
székhellyel megalakult Zalavármegyei Dalosszövetség. Első nagyrendezvényük ez az 1925 szeptember elején lefolytatott megyei dalosverseny volt, amelyet a következő
évtizedben váltakozó megyei helyszíneken folytattak.
1925-ben négy nehézségi fokozatban tizenhét kórus lépett a közönség elé a katakombában, ahova erre az időszakra kedvezményes áru buszjáratokat állítottak be a közönség és a dalosok szállítására. A zene mellett falatozó és – természetesen – söröző is várta a résztvevőket. Az öt nagykanizsai és két zalaegerszegi kórus mellett érkeztek énekkarok Keszthelyről, Sümegről, Zalaszentgrótról, Balatonfüredről, Nemestördemicről Kővágóőrsről, Sormásról, Balatonkövesdről és Alsópáhokról. A szervezők lenyűgöző külsőségekkel vették körül a versenyt és a fellépő kórusok településeiről is számos előkelő vendég érkezett. Csak éppen a zenei részt kellett megkurtítani, mert a nagy reprezentáció elvette előle az időt. Ettől függetlenül a Zalavármegyei Dalosszövetség jelentős eredményekkel működött 1936-ig, amikor központját az országos központ át nem helyeztette Kanizsáról Zalaegerszegre.
1945-ben a visszavonuló németek felrobbantották a sörgyár kazánházát. Újjászületése 1954-ben vette kezdetét, amikor felújítása során a katakombát teljesen lebontották, s helyére az akkori technológiának megfelelő nyíltmedencés ászokpincét építettek.
A Sörgyár az 1970-es évektől lett újra jelentős zenei helyszín: itt rendezték meg a nemzetközi jazzhétvégék örömzenéléseit (jam-session).
1992-ben a gyár még megünnepelhette centenáriumát, azonban 1994-ben egy külföldi cég megvásárolta. 1997-ben beolvasztotta a másik magyarországi sörgyárába, a Dreherbe, 1999-ben pedig leállította benne a termelést. Volt még egy kis utóhang, a 2011-ig folyó malátatermelés, de a régi dicsőséghez képest említésre sem méltó...
Ez volt az egyik legelső hír, megjelent a Zala 1894. május 17-i számában. Érdemes végigolvasni!
A Zalai Közlöny 1895 júniusában így számolt be egy diák-vigalomról:
A nagykanizsai középkereskedelmi iskola növendékei f. hó 11-én tavaszi ünnepélyt rendeztek a sörgyárban. Az idő nagyon kedvező volt. A sörgyár szép parkjában minden asztal el volt foglalva. A szépen díszített táncteremben az ifjúság táncra perdült, amelyhez Horváth Laci bandája húzta a talp alá valót. Az első négyest 32 pár táncolta. […]Az ifjúság a tanárok folytonos éltetése mellett sok sört fogyasztott, de azért a rend mindvégig példás maradt.
A 32 holdnyi földterületen épített létesítmények között kiemelkedett a 800 négyszögöl alapterületű és négy emelet magas malátagyár. Ebben volt a csíráztató hatalmas teremegyüttese, amelyet katakombának neveztek. Esztétikusnak nem igazán lehetett mondani: egy 1894-es leírás szerint belseje az első pillanatban rémes látványt nyújtott, mintha a fegyház egy föld alatti börtönébe léptem volna. A pinceszerű helyiség villannyal volt ugyan világítva, de a fényt elhomályosította a nagy füst és a nyirkos levegő.
Kisebb átalakítások és csinosítások után az 1900-as évek első negyedében két ízben is nagyszabású zenei eseménynek adott helyet.
Először 1906 augusztusában vált a katakomba hatalmas rendezvény helyszínévé, amikor többezer főnyi közönség előtt itt bonyolították le a Dunántúli Dalosszövetség kórusversenyét.
Erre az alkalomra adták ki ezt a képeslapot, középen a Sörgyár épületegyüttesének látványa:
Nagykanizsa kóruséletének első fénykorát a 20. század első évtizede hozta el. Ekkoriban vezette városunkban családja pécsi iparcikk kereskedésének fióküzletét Böhm Emil. A fiatal üzletember tehetségét és képzettségét tekintve profi muzsikus volt. Kanizsára érkezve hamarosan tagja, majd karmestere lett az Irodalmi és Művészeti Kör Dalárdájának, amellyel az együttes az 1904-ben Pécsett megrendezett dunántúli dalosversenyen nagy szakmai sikert aratott. Kanizsa városa ezzel érdemelte ki, hogy a következő dalosverseny házigazdája lehetett, amelyen a Dunántúl egész területéről 13 kórus vett részt. Az Irodalmi Kör szervezőgárdája hónapokig készült a nagy eseményre, s a kórustagok elszállásolásától, megvendégelésétől a verseny díjainak beszerzéséig hatalmas és eredményes munkát végeztek. A verseny fővédnökéül gróf Zichy Aladárt, a király személye körüli minisztert kérték fel, aki – mint Nagykanizsa város országgyűlési képviselője – meg is jelent a dalosok bemutatkozásán.
A kétnapos eseménysorozat lefolyása részletesen követhető Kanizsa akkori két hírlapja, a Zalai Közlöny és a Zala tudósításaiból.
A Zalai Közlöny segítségével szinte ott érezhetjük magunkat a versenyen:
A cikkekből Böhm Emil így idézett összefoglalóan Dalosnaplómból című könyvében:
A verseny vasárnap vette kezdetét a Sörgyárban, amelynek udvara és környéke át volt alakítva az ünnepség céljaira. A közönség, amely a verseny második napján elérte a hatezres létszámot, a katakomba 3 hatalmas csarnokát foglalta el.
A dalosverseny három csoportban folyt. A „nehéz műdalcsoport” versenydarabja Kirchner: Dalforrás, a „műdalcsoporté” Révfi Honszeretet c. pályadíjas darabja volt. A „népdalcsoport”-ban nevezett kórusok Huber: Szomorú fűzfának c. népdalát adták elő.
A nehéz műdalcsoportban különösen a Szombathelyi Dalosegyesületnek volt nagy hatása. A műdalcsoportban a keszthelyi dalárda tetszett nagyon. A népdalcsoportnál pedig a közönség részben a tatait, részben a siklósi polgári daloskört jelölte.
A verseny után itt is, ott is lampionos menetek tűntek fel a város utcáin. Dalárdisták voltak; szerenádot adni mentek azoknak a leányoknak, akik zászlajukra szalagot kötöttek.
A szabad verseny hétfőn délelőtt volt zsúfolt ház előtt, majd a zsüri döntésének kihirdetése következett.
Ekkor egy kis baj történt: a budapesti Lyra dalkör elégedetlen volt elért helyezésével és botrányos jelenetek közepette protestált ellene. A jelenlévő közönség is két pártra szakadt. A helyzetet az egyik zsűritag, a Zenelap szerkesztője mentette meg. E kínos incidenstől eltekintve, amelynek nem a kanizsai szervezők voltak okozói, a verseny erkölcsileg és anyagilag is szépen sikerült.
1925-ben ismét kórusversenynek adott helyet a sörgyári katakomba. Akkorra jelentős változások álltak be a daloséletben,
 |
| dr. Tholway Zsigmond |
1925-ben négy nehézségi fokozatban tizenhét kórus lépett a közönség elé a katakombában, ahova erre az időszakra kedvezményes áru buszjáratokat állítottak be a közönség és a dalosok szállítására. A zene mellett falatozó és – természetesen – söröző is várta a résztvevőket. Az öt nagykanizsai és két zalaegerszegi kórus mellett érkeztek énekkarok Keszthelyről, Sümegről, Zalaszentgrótról, Balatonfüredről, Nemestördemicről Kővágóőrsről, Sormásról, Balatonkövesdről és Alsópáhokról. A szervezők lenyűgöző külsőségekkel vették körül a versenyt és a fellépő kórusok településeiről is számos előkelő vendég érkezett. Csak éppen a zenei részt kellett megkurtítani, mert a nagy reprezentáció elvette előle az időt. Ettől függetlenül a Zalavármegyei Dalosszövetség jelentős eredményekkel működött 1936-ig, amikor központját az országos központ át nem helyeztette Kanizsáról Zalaegerszegre.
1945-ben a visszavonuló németek felrobbantották a sörgyár kazánházát. Újjászületése 1954-ben vette kezdetét, amikor felújítása során a katakombát teljesen lebontották, s helyére az akkori technológiának megfelelő nyíltmedencés ászokpincét építettek.
A Sörgyár az 1970-es évektől lett újra jelentős zenei helyszín: itt rendezték meg a nemzetközi jazzhétvégék örömzenéléseit (jam-session).
 |
| Magyar Ifjúság 1982 (Jazzma.hu) |
1992-ben a gyár még megünnepelhette centenáriumát, azonban 1994-ben egy külföldi cég megvásárolta. 1997-ben beolvasztotta a másik magyarországi sörgyárába, a Dreherbe, 1999-ben pedig leállította benne a termelést. Volt még egy kis utóhang, a 2011-ig folyó malátatermelés, de a régi dicsőséghez képest említésre sem méltó...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése