Ilyen apa volt Plácido Domingo Pécsen

2017. június 28., szerda

Plácido Domingo négy évvel ezelőtt, 2013 márciusában énekelte először Giorgio Germont, az idősebb Germont bariton szerepét, a Metropolitanben. Akkor írtam is róla mivel persze nem láthattam az előadást video-formában sem, inkább csak kérdéseim és feltételezéseim voltak arról, hogy "milyen apa Plácido Domingo".



Szombaton (2017. június 24.) este azonban Pécsen élőben is láthattam, hogyan formálta meg a figurát. Harminc év után most lépett fel először Magyarországon teljes operában, szcenírozott előadásban, s több Domingo-rajongó barátommal ott lehettem. Nagyon jó helyen ültem, de kivetítőn is lehetett követni az előadást, ahol az ember tényleg egészen közelről láthatta még az arcrezdüléseket is, úgyhogy most már tudom, milyen apja az egykor általa is megszemélyesített fiatal, halálosan szerelmes Alfredónak. 

Előtte azért érdemes az előadás körülményeiről is szót ejteni. Helyszíne az Expo Center négyezer személyes szabadtéri színpada.

Ennyire elöl ültünk, abban a sorban, ahol a két fiatal a táblát tartja

Violetta kanapéját porszívózzák előadás előtt :)


Ebben a formájában a Traviata összesen egyszer kerülhetett színre, ami nyilván alig leküzdhető nehézségeket és kockázatot jelentett a szervezőknek, az előadás létrehozóinak (rendező, látványtervező ésatöbbi), a technikai lebonyolítást például a hangosítást, világítást végző személyzetnek és nem utolsó sorban az előadóknak, beleértve a zenekart, kórust, táncosokat, végül a szereplőket. A szabad tér még az ilyen kaliberű hangok számára is megköveteli a kihangosítást. Bevallom, kellőképpen zavart is, de igyekeztem amennyire lehet, minden idegesítő tényezőt kiiktatni, hogy csak az előadásra figyeljek. Pedig volt belőlük bőven a hangosítás tényén kívül is. Legalább háromszor, és micsoda véletlen, éppen fontos dramaturgiai pontokon (Murphy!!!) szirénázás szűrődött be, elég hosszan, volt, hogy drón röpködött. És röpködött elképesztő mennyiségű rovar a lámpák fényében. Egészen komolyan félteni kellett az énekeseket, nehogy a szájukba repüljenek s a torkukra menjenek...
Ezt a képet úgy csentem, a forrást persze megadom, így talán nem nagy bűn. De ezen látszik a legjobban, hogy rajzottak a bogarak...

Forrás: marcaliportál.hu

Az előadás alapjában véve hagyományos, klasszikus rendezés volt, azon belül ugyan meglehetősen minimalista, de nem illúzióromboló. Nem mindig illettek össze a jelmezek, de ez éppen lehetett rendezői trouvaille is :) A hangsúly a három főszereplő emberi drámájára esett, és ez, köszönhetően a világklasszis művészeknek, tényleg olyan színvonalon tárult a néző elé, amilyent a világ nagy operaházaiban tapasztalhatnánk. Elképesztő volt az a fegyelem és profizmus, ahogyan ki tudták küszöbölni a zavaró tényezőket és csak a csodálatos éneklésre és figurájuk legmélyebben átélt színészi alakítására koncentráltak.

Hármójuk közül legfiatalabb a tenor, az Alfredót megszemélyesítő Joshua Guerrero volt. Egyedül nála tapasztaltam az első felvonásban kis bizonytalanságokat. De ahogyan haladt előre a történet, sűrűsödött a dráma, a széphangú tenorista fokozatosan felnőtt a feladathoz. Még bőven van ideje, sok fejlődési lehetőség áll előtte, s ebben a mai tenor-szegény világban biztosan fogunk még hallani róla. Csak vegyen példát Domingóról és -tól :)

A lett származású Marina Rebeka igazi díva. Kiváló megjelenés, tökéletes énektechnika (micsoda pillanatai voltak, az ember lélegzete elállt!), átélt, megindító alakítás. Hatalmas dolog, hogy egy ennyire világklasszis Violettát láthattunk és hallhattunk.

Ez a felvétel nem a mi előadásunkon készült Violetta nagy áriájáról, de nekünk is ilyen szintű élményben volt részünk:


Mielőtt rátérnék Domingóra, muszáj megemlítenem még egy szereplő, a Violetta félvilági társaságába tartozó d'Obigny márkit éneklő Soloman Howard nevét. Azt hiszem, a közönség nagy része felkapta a fejét első megszólalásakor: páratlanul gyönyörű basszus hangja van és olyan személyiség, akire rögtön figyelni kell. Kár, hogy Verdi ilyen kis szerepet írt erre a hangfajra a Traviatában. Nagy ovációt kapott a végén!

Soloman Howard (etudearts.com)

És hát Plácido Domingo, az apa, Giorgio Germont megtestesítője. Először is, elképesztő formában énekelt, ami egy szabályos természeti csoda, hiszen elmúlt 76 éves, és egyébként is olyan sok fellépése van, aminek teljesítése még egy harmincas éveiben járó énekesnek is becsületére válna. Az éneklése mellett most kaptam igazán választ és igazolást négy évvel ezelőtti kérdéseimre és feltételezéseimre, hogy "milyen apa (ebben az operában) Plácido Domingo". Azt kell, hogy mondjam, pedig azért elég régóta ismerem a Traviatát, szerepformálása számomra teljes reveláció volt. Igaz, nem túl régen Bécsben a Staatsoper előtti kivetítőn már láthattam őt ebben a szerepben (és éppen Marina Rebekával!), de akkor este én annyira fáztam, hogy nem igazán tudtam az élményre figyelni... Most viszont igen :) 
Számomra az idősebb Germont eddig egy megcsontosodott ember volt, a társadalmi szokások és előítéletek rabja, aki családja érdekében szemrebbenés nélkül zsarolja meg érzelmileg Violettát. Igaz, elég hamar konstatálja, hogy Violetta nem az a könnyűvérű nő, akinek gondolta, de ez nem akadályozza meg, hogy megtegye, amit eltervezett. Később ugyan, amikor Alfredo nyilvánosan megalázza szerelmét, elítéli fiát, majd megpróbálja jóvá tenni a történteket. Mindebből a figura korábbi alakítói a hangsúlyt a polgári előítéletekre helyezték ki jobban, ki kicsit árnyaltabban, de számomra eddig senki nem mutatta meg ilyen egyértelműen, hogy az apa ugyanúgy tragikus hős, mint a fiatalok. Domingo Germontja talán nem is elsősorban a polgári társadalmi elvárások kedvéért teszi, amit tesz, hanem egyértelműen érezhető, hogy őszintén szereti családját, erősen aggódik jövőjéért, sőt, szinte élet-halál kérdése számára, hogy fia kapcsolata egy "tévedt nővel" ne rontsa le famíliájának megítélését s ezzel biztosítsa lánya kedvező házasságát. És itt kerül nemcsak a fiatalokkal, hanem önmagával is tragikus konfliktusba. Violettával való nagyjelenetében még végigviszi eredeti elhatározását, de már erősen küzd magával, hiszen érzi, Violetta mennyire szereti a fiát és mennyire nem anyagi érdekből van vele, sőt. Domingo Germontja tényleg őszinte érzéssel öleli magához Violettát, amikor a lány erre kéri, hogy áldozatának fejében legalább egy pillanatra ő is átélhesse, hogy részese egy családnak. (Lábjegyzet: A salzburgi előadásban, Willy Decker rendezésében ezen a ponton az apát éneklő Thomas Hampson például kézzelfoghatóan idegenkedett Violettától és nem bírta magát rávenni, hogy legalább ennyi elégtételt adjon a lánynak, még megérinteni sem volt képes...) Aztán, amikor Alfredo megérti, hogy szerelme elhagyta és az apa a híres áriában hazahívja fiát, az apa inkább önmagát próbálja meggyőzni ezzel az áriával, hogy ha Violetta életét tönkretette is, mégis, a családja érdekében helyesen cselekedett. Innét már egyenes vonalú és teljesen érthető, hogy Violetta megalázásakor, amikor Alfredo pénzt vág hűtlennek gondolt szerelméhez, akit ezzel nyilvánosan is prostituáltnak bélyegez, miért utasítja ki a fiát. Amúgy ez a gesztusa (és reagálásai végig az egész jelenet során) színészileg is fenomenális, mert azt is érzékeltette egyúttal, hogy pontosan tudja: ő maga, s egyúttal maga a korszellem is bűnös... Csak meg kell nézi például ezt a pillanatképet:

Köszönöm a remek felvételt Gabinak!

Megpróbálja jóvátenni vétkét, megbékél fiával, elfogadja a fiatalok kapcsolatát pedig nem lehetett neki könnyű! és Violetta bocsánatát kéri levélben, de akkor már késő: már csak a szerelmesek utolsó, szívszorító találkozásának és Violetta halálának lehet lelkifurdalástól szenvedő és megrendült tanúja.
Hát ilyen apa volt!

Amúgy az előadásról video készült, reméljük, a nem túl távoli jövőben országos csatornán láthatjuk. Addig is amatőr felvételről megnézhetjük Violetta és Giorgio Germont jelenetét. Ez most valóban a pécsi előadás. Aki felvette, gondolom, mobiltelefonnal, elsősorban Domingóra koncentrált :)




Összességében:
Hatalmas haditett volt, és Domingo Magyarország/Pécs iránti szeretetét mutatja, hogy ez az előadás ráadásul egy Domingo-fesztivál keretében megvalósulhatott. Mert azért, ha sok mindentől és mindenkitől is függött, ő volt ennek az akaratnak a meghatározó személyisége.  Nagy köszönet érte és várjuk jövőre a folytatást!

7 megjegyzés:

Unknown írta...

Remek cikk! Gratulálok Kataliszt!

Fábián Mária írta...

Szívesen olvaslak, jó stílusban írsz, bár nem voltam ott, de éreztem a légkört.

Kataliszt írta...

Köszönöm szépen! Amúgy Domingo sűrű programjához egy adat: a szombati Traviata után tegnap, kedden, Münchenben énekelte Germontot, más rendezésben, más kollégákkal, a friss tudósítások szerint hatalmas sikerrel.

Unknown írta...

Szia Kati ! Hatalmas élményben lehetett részed. Nagyon jól elemzed Germont alakját, ill. a felfogást, ahogy Domingo csinálta. Az unokatestvérem is ott volt, tudod, az ő sógora Markó Zoli... Nekem nem szóltak, pedig elmentem volna velük...
A lényeg, hogy ti ott lehettetek ! Mindig élmény a cikkeid olvasása !

Éva

Nóra Benedek írta...

Kati, minden szavaddal egyetértek!A legnagyobb meglepetés azért az volt, hogy Gabi bemondta, hogy Münchenbe mennek egyenest! Még Nati sem tudta, pedig ő mindent tud. Vasárnap találkozunk a Puskin (nem a bárban {!}) moziban!

Névtelen írta...

Tökéletes zenekritika. Köszönöm, Vali

timcsa írta...

Kedves Kati!
Mi is ott voltunk az előadáson a férjemmel, ez volt az első opera élményünk, így nagyon jó volt egy szakértő véleményét is olvasni a történtekről.
Nekünk laikusként is nagyon tetszett!