Színház a láthatatlan folyónál

Mielőtt elutazunk Bécsbe, hogy megnézzük Verdi: A két Foscari című operáját, az idősebb Foscari szerepében Plácido Domingóval, a mű megismerése mellett érdemes még egy témát körbejárnunk. Ez pedig az előadás helyszíne, a Theater an der Wien, ami már maga is egy nagy darab zenetörténet.

"Színház a Wien folyónál" - mondja az épület neve, amely Bécs VI. kerületében található. Pontos címe: Linke Wienzeile 6. [azaz a Wien folyó bal partja, mert vele párhuzamosan van Rechte Wienzeile nevű utca is]. A legközelebbi nevezetesség a Karlsplatzon levő monumentális Karlskirche, csak hogy el tudjuk helyezni magunkban, illetve szemben egy másfajta, ám sűrűn látogatott hely: a Naschmarkt, a piac.

A közelben nem látunk folyót, de ha a térképet nézzük, tényleg ott van, csak éppen föld alatti alagútban.

A színház Franz Jäger tervei szerint 1800/01-ben, méreteihez képest elképesztően rövid idő, 12 hónap alatt készült el empire stílusban.

1801

Építtetője nem volt más, mint Emanuel Schikaneder, az all-round színházi ember: színháztulajdonos menedzser, író, rendező, színész és operaénekes. Ő írta a Varázsfuvola librettóját és ő rendelte meg Mozartnál a megzenésítést, az ősbemutatón pedig ő énekelte Papagenót. Erre a nagy eseményre még Schikaneder előző színházában, a ma már nem létező Freihaus-Theaterben került sor 1791-ben. Tudjuk, hogy Mozart ezután hamarosan meghalt, Schikaneder pedig elég jól keresett éppen a Varázsfuvolával, hogy bele merjen vágni régi álmába, egy saját színház felépítésébe. Ehhez azért még megnyert egy gazdag üzletember befektetőt is, így épült fel a Theater an der Wien.

Ebben a színházban is műsorra került a Varázsfuvola, de aztán Schikaneder mégis anyagi válságba került. Színházát először bérbe adta különböző igazgatóknak, majd 1806-ban végleg le kellett húznia a redőnyt és ténylegesen el is adta az épületet - ő maga pedig 1812-ben elszegényedve halt meg...

A színházépület életében viszont csillagos órák következtek. Az egyik első színigazgató Joseph von Sonnleithner volt. Az ő neve sűrűn előfordul Beethoven életrajzában, ugyanis ekkoriban, az 1800-as évek legelején mint a Zenebarátok Társaságának (Gesellschaft der Musikfreunde) alapító tagja sokat tett Beethoven műveinek bemutatásáért, sőt, megrendelői szerepet is játszott: ő szerződtette Beethovent, hogy operát írjon a színház számára, illetve alkalmazta mint színházi karmestert. A Sonnleitner által megrendelt mű lett a Fidelio, Beethoven egyetlen operája. Első formájában még Leonora volt a címe és 1805. november 20-án, egy héttel a napóleoni csapatok bécsi bevonulása után rendezték az ősbemutatót. Színre került még a következő két napon is, ám olyan lanyha volt az érdeklődés és szerény a bevétel, hogy a harmadik előadás után levették a műsorról. Ekkor Beethoven tovább dolgozott a művön és pár hónap múlva, 1806. március 29-én Fidelio címmel itt mutatták be újra. A zeneszerző honoráriumának egy részét természetben kapta: két éven át használt egy kis szobát a színház épületében - állítólag aludni nem nagyon szokott itt, de dolgozni és látogatókat fogadni viszont igen. Ez a helyiség a második emeleten volt, ablakai az udvarra néztek. Így Beethoven tényleg szoros kapcsolatban állt az épülettel úgy 1802 -s 1805 között. Több más művét is játszották itt a szerző részvételével, többnek az ősbemutatója, illetve az első nyilvános bemutatója is itt volt (ez a különbség azt jelenti, hogy jónéhány művét először főúri magánpaloták zenetermeiben adták elő). Ebben a színházban hallhatta először a közönség a 2., a 3., az 5. és a 6. szimfóniát, így üljünk be a nézőtérre... Maga Beethoven játszotta itt 3. zongoraversenyét. Akkoriban a színház prózai daraboknak is helyet adott: Goethe Egmont című drámájának első bécsi előadásán hangzott fel először Beethoven erre az alkalomra írt kísérőzenéje, így a csodálatos és megrendítő Egmont nyitány is.
Prózai darabokról szólva érdemes megemlíteni, hogy e színház számára írta Heinrich von Kleist Heilbronni Katica című darabját, amely a német nyelvű dráma egyik nagy klasszikusává vált.

Más jellegű események is zajlottak itt: 1820. augusztusában itt volt Bécsben az első lottó-húzás :)

A későbbi évtizedekben a Theater an der Wien már operetteket játszott. A műfaj számára Offenbach művei nyerték meg a bécsi közönséget, majd jött a bécsi operett aranykora, benne mindenek felett ifj. Johann Strauss műveivel. 1874. április 5-én itt volt Johann Strauss: Denevér-jének ősbemutatója. A remekmű az első 15 évben 450 előadást ért meg ugyanitt. Itt játszották a világon először a Cigánybárót és még több más Strauss-operettet is.

Nekem azért is érdekes lesz bemenni a színházterembe, mert 1880. október 1-jén itt volt A királynő csipkekendője című operettjének ősbemutatója is, a karmesteri pultnál a már akkoriban Keringőkirálynak nevezett szerzővel, s az egyik főszerepet a Nagykanizsáról elszármazott Erdősy Eugénia alakította, akiről ebben a blogban hosszú életrajzi sorozatot írtam.

Több Suppé- és Millöcker-operett is itt került színre először. Innét indult diadalútjára Zeller operettje, a Madarász.

1900-ban kapta ezt a főhomlokzatot

Aztán folytassuk tovább a magyar vonatkozásokat: 

1901 és 1908 között a magyar Karczag Vilmos volt a színház igazgatója. Az ő korszakában több magyar operettet is színre hoztak ősbemutatóként, mint például 1905. december 28-án Lehár Ferenc Víg özvegyét, a szerző vezényletével.

Később is sok magyar remekmű szerepelt a repertoárban. Kálmán Imre operettjei közül ugyancsak a Theater an der Wienben került legelőször színre például a Marica grófnő (1924), a Cirkuszhercegnő (1926) és az Ördöglovas (1934), hogy csak a legismertebb darabjait említsük.

1945-ben, amikor a háborúban erősen megsérült Staatsoperben jó darabig nem lehetett előadásokat tartani, a Theater an der Wien vette át a szerepét, amelynek épülete csak kevés renoválásra szorult. 1945. október 6-án, a béke első előadásaként itt hangzott fel a Fidelio, 140 évvel az ősbemutató után. Kényszerűségből körülbelül egy évtizedig tartott ez a "Staatsoper im Theater an der Wien" - korszak. Mivel ez a színház kisebb, mint a Staatsoper, a műsorban szerencsésen alkalmazkodtak ehhez sőt, az ínséges időszakot művészileg előnyükre fordították elsősorban Mozart-operák és más, kisebb színpadot igénylő remekművek remek előadásával. Ekkoriban és itt alakult ki az egész világnak mintát adó bécsi Mozart-stílus.

Miután 1955 őszén a Staatsoper visszafoglalhatta helyreállított épületét, egészen elképesztő tervek röppentek fel, hogy mi legyen a Theater an der Wien sorsa. Köztük még az is, hogy alakítsák bevásárlóközponttá... Ez szerencsésen nem következett be, és a színház az 1960-as években térhódításba kezdett musical műfaj otthona lett. E korszakának elején az épületet - sokadszor - felújították, modernizálták. 1962-ben elsőként a Varázsfuvola csendült fel benne (Karajan vezényletével), gondolom, egyrészt Schikanederre való emlékezésként, másrészt pedig, ha jobban megnézzük, a Varázsfuvola tulajdonképpen egy szabályos korabeli "musical" volt :)

Ezután viszont színre került itt az összes nagy musical, illetve rockopera a Broadway-ről, amelyhez aztán csatlakoztak a világsikerű Lloyd Webber-darabok (a Macskák és társai) . Később olyan saját produkciók következtek - köztük ismét magyar vonatkozásokkal -, mint Lévay Szilveszter Erzsébet királynéról írt darabja és a Mozart!, amelyek duplán is otthon érezhették magukat ezen a színpadon.

Kevés szó esik viszont arról, hogy ugyanebben az időben érdekes operaelőadások is voltak itt. Elsősorban alaprepertoáron kívüli műveket mutattak be: többnyire barokk operákat, illetve kortárs műveket, majdhogynem kísérleti jelleggel. 1962-ben például Alban Berg Lulu című operája került itt színre Otto Schenk rendezésében, címszerepben a nagyszerű Evelyn Lear-rel. Vezényelt itt Monteverdi-operát Harnoncourt, énekelt egy ritkán előadott Haydn-operában Joan Sutherland, és még lehetne sorolni. De az is érdekes lehetett, amikor Giuseppe Di Stefano játszotta és énekelte A mosoly országa Szu-Csongját... 1996 és 2002 között Muti vezényelte Mozart három Da Ponte-operáját Giorgio Strehler eredeti rendezésében.

A közelmúltban ismét "fazonigazításon" esett át a Theater an der

Wien. 2006-ban, Mozart születésének 250. évfordulójára újra teljes mértékben az opera műfaja vette birtokba :) Ekkor is zajlott átalakítás,

A Varázsfuvola-függöny

modernizálás. Ám a színházterem azért mondhatni, hogy nagyjából az eredeti, csak a negyedik emeleti karzatot bontották le még a 19. század közepén, és hát nyilvánvalóan korszerűsítették a színpadtechnikát, ésatöbbi. Azt olvastam, hogy a függöny is eredeti, szerencsésen sikerült restaurálni, amelyre ismeretlen művész még 1801 táján festette rá a Varázsfuvola egyik jelenetét... Remélem, mi is látni fogjuk :)
Érdemes kívülről is jó alaposan körbejárni az épületet. A Millöckergasse felőli oldalon nézzük meg az

A Papageno-kapu (v.ö. az 1. képpel)

épület külsejének viszonylag épségben meghagyott elemét, a klasszicista kapuzatot, melyet Papageno-kapunak hívnak (Papagenotor), s melyen a szoborcsoport  Schikaneder mestert ábrázolja a madárember jelmezében, három saját gyermeke társaságában, akik a Varázsfuvolában a három fiút énekelték, felette pedig emléktáblája olvasható. Sétáljunk el a Lehárgasse felőli oldalra is, még az a homlokzat is valamennyire eredeti.


Egyetlen dolgot képtelen vagyok kideríteni az internetről. 2006 előtt létezett a színház épületében egy Beethoven-emlékszoba, benne többek között azzal a zongorával, amelyiken Beethoven az itteni színpadon játszott. Ám, hogy ez a kis múzeum ma is megvan-e, nem tudom. A színház hivatalos honlapján nyoma sincs és máshol sem találok róla említést... Úgyhogy ez nyilván csak a helyszínen fog kiderülni. Azért nagyon nem lenne szép a színháztól, ha a modernizálással együtt megszüntették volna...

Legközelebb - még mindig az utazás előtt! - áttekinthetjük együtt Plácido Domingo korábbi megjelenéseit a Theater an der Wien-ben.

Végül Schikaneder emlékére nézzük meg Papageno bemutatkozó áriáját a remek Hermann Prey előadásában:

 


Felhasznált irodalom:

Nelson, David L.: Wien für den Musik-Liebhaber. Wien, Musikverlag Doblinger, C. Brandstatter Verlag
Kretschmer, Helmut: Wiener Musikergedenkstätter. Wien, 1992, Wien-Dachs Verlag
http://www.theater-wien.at/index.php/de/geschichte
http://de.wikipedia.org/wiki/Theater_an_der_Wien