Itt lakott Bécsben Práger Hermina

2018. július 14., szombat

Akkor most már tényleg Práger Hermina nyomába eredünk Bécsben. Az előző posztot is ezzel a céllal kezdtem írni, aztán elcsábultam, hogy először sógoráról beszéljek, azt meséljem el, hogy mi volt az eredménye az osztrák nemzeti könyvtárban töltött két napomnak.

Hermine Braga pályakezdő korában

Práger Hermina, azaz művésznevén Hermine Braga operaénekesnő bécsi életének egyik legfontosabb helyszíne természetesen a Staatsoper épülete, amit akkor Hofoper-nak, azaz Udvari Operaháznak hívtak. Hermina 1877. május 1-jétől napra pontosan 11 évig volt a szerződtetett tagja, mint "császári és királyi udvari énekesnő". Búcsúelőadásán, 1888. április 30-án Mignon szerepét énekelte Thomas: Mignon című operájában.

Lábjegyzet: Egyszer, régebben, amikor Katharina Schratt életéről olvastam, találkoztam azzal az infóval, hogy akiket a két udvari színház, a Hofoper és a Burgtheater (a császári prózai színház) szerződtetett, rövid audiencián fogadta maga a császár, Ferenc József, hiszen végső soron ő volt a munkáltatójuk. Ez Herminánál így direktben nem jött elő, de ha ez igaz, akkor valószínűleg neki is meg kellett jelennie Ferenc József színe előtt.
És akkor már még egy, az udvarhoz kapcsolódó lábjegyzet: amikor Hermina már közismert énekesnő volt, részt vett a bécsi társasélet legfontosabb összejövetelén, a Concordia-bálon, ahol egyike volt azoknak, akiket Rudolf trónörökös megszólításával kitüntetett...  

Amikor szerződtették, a bécsi opera mindenki által jól ismert épülete még nagyon új volt, alig egy évtizede nyitották meg. Ez a kép nagyjából Hermina korában mutatja:



Operaházi tagságának nagy részében Hermina a szomszédban lakott, az Opernring 7. alatti hatalmas bérpalota negyedik emeletén.




Ha ott vagyunk az Operaház előtt, mint a régi kép napernyős hölgyei, akkor kicsit tovább kell mennünk és derékszögben befordulni a Ház bal sarkánál. Az Operának ezzel az oldalával szemben fut az Opernring, a bécsi nagykörútnak az operaházról elnevezett szakasza, amelynek rögtön az első szemben lévő nagy palotája viseli a 7. számot. Ma földszintjén az Aida cukrászda van, a sarki feliratról hamar felismerhetjük az épületet.




Két régebbi bécsi látogatásomkor többször elmentem előtte, csak akkor még nem tudtam, hogy ebben lakott Hermina. Az Aida cukrászdánál kell ugyanis ráfordulni az Operngasséra. Arrafelé van a Hotel Beethoven, ahol kétszer is megszálltam, amikor nem volt hely kedvenc szállodámban. Azzal szemben van a Theater an der Wien, ahol Erdősy Eugéniára lehet gondolni...

Most már azzal a szemmel néztem az Opernring nagy bérpalotáját, hogy akkor itt lakott könyvem hősnője... Kicsit sétálgattam előtte, próbáltam elképzelni Herminát :) Ha kilépett a főbejáraton, ilyen szögből látta, és ennyire közelről az operaházat:


Hamar odaért, ha próbára vagy előadásra ment. A képet közvetlenül az Opernring 7. ajtajában állva, innét készítettem:


Bemenni sajnos nem tudtam, pedig a lépcsőházat szívesen megszemléltem volna. Vajon létezett már benne lift Hermina idejében, vagy rendszeresen gyalog kellett megmásznia annyi lépcsőt a negyedik emeletig? És nem csak neki, mert férjhezmeneteléig, 1888 novemberéig együtt lakott szüleivel.
Egy Hermináról szóló kései cikkben (Neues Wiener Journal 1926. dec. 16.) van erről egy utalás: egy mondat édesanyjáról, akit a cikk jó humorérzékkel megáldott, de eléggé konzervatív hölgynek jellemzett és azt meséli róla, hogy nem mindig engedte be lánya hódolóit, hiába kapaszkodtak fel a negyedik emeletig... 

S hogy mikortól lakott itt Hermina? A kutatások során feltárult, hogy tanuló éveiben bizony nagyon szűkösen élt Bécsben a Práger család. Hermina a bécsi opera tagjaként kezdetben csak egy ösztöndíj-szerű nagyon szerény gázsit kapott, ami aztán akkor lett jóval több, amikor már főszerepekben bizonyíthatta tehetségét. Így 1880 októberére lehetett annyi jövedelme, hogy ide, munkahelye közvetlen közelébe, s egyúttal Bécs egyik legelőkelőbb környékére költözhetett szüleivel. Talán még néhány "szingli" testvére is velük lakott, Prágerék ugyanis rendkívül összetartó család voltak.
Maga a lakcím Hermina házasságkötésének hivatalos ügyei kapcsán derült ki: akkor be kellett nyújtania egy igazolást arról, hogy van Bécsben állandó lakása; ez más fontos dokumentumokkal együtt hozzáférhető a családfakutatók előtt jól ismert Familysearch oldalon.

Itt az igazolás - már a könyvben is közöltem, de ott elég kicsiben látható, itt jobban megszemlélhetjük:





Igaz, nekünk így is elég nehezen olvasható, pedig akkor ez biztosan szép írásnak számított... A lényeget azért ki tudtam böngészni, miszerint a Magyarországon, Nagykanizsán született Hermine Prager, cs. és kir. operaénekesnő 1880 októbere óta lakik az I. kerület Opernring 7. alatt.  Írta mindezt a Paul Weinberger nevű derék Haus-Administrator 1886. október 25-én. Ha valaki el tudja olvasni az utolsó másfél sort, nagyon örülnék neki, az nekem nem sikerült...

Legközelebb megmutatom, hol volt Hermina esküvője.
 
FRISSÍTÉS:
Öt évvel a poszt megírása után kaptam levelet egy olasz zeneszerzőtől. Alberto Caprioli valahogyan ráakadt a posztomra és volt olyan kedves, hogy betű szerint leírta, a számomra olvashatatlan utolsó másfél sorral együtt  a megmutatott igazolás szövegét. Abban a fél mondatban annyi volt, hogy Hermina a szüleivel lakik az illető lakásban, és ezt az igazolást házasságkötési engedély céljából állították ki.  Nagyon örültem, hogy ilyen messzire és profi muzsikushoz is eljutott ez a poszt, aki valamiért érdekesnek találta a maga számára, hiszen elolvasta, nyilván gépi fordítás segítségével - sőt, vette a fáradságot, hogy segítsen 😊




0 megjegyzés: