Egy év a Papageno oldalon

2018. október 23., kedd

Egy éves lett a Kataliszt-blog a Papagenón!


A legelső, Beköszöntő poszt 2017. október 10-én került ki a világhálóra. Azóta heti rendszerességgel, keddi napokon jelentkezem mindig új poszttal.
Ez azt jelenti, hogy egy év alatt több, mint 50 poszt látott napvilágot. Remélem, ezekből már kezd látszani az a törekvésem, hogy nem csak egyenként érdekesek a posztok, hanem összességükben is, mint gyűjtemény: lassan-lassan kezd összeállni belőlük egy zenei útikönyv.
Az eddigi posztok rövid statisztikája:
36 magyar és 17 külföldi emlékhely. A magyar emlékhelyek közül 7 a budapesti és 29 a vidéki.
Összeállítottam belőlük egy tartalomjegyzéket, amelyben nem megjelenési sorrendben, hanem földrajzi tagolásban szerepelnek, így könnyebb áttekinteni őket. Csak rá kell kattintani az utca-házszámra, a poszt külön ablakban fog megjelenni. 
Az egyes posztokban sok a kép, de néhányat itt is megmutatok a megfelelő helyen - talán jobban felkeltik az érdeklődést, mint egy egyhangú lista :)
Ez pedig én vagyok Bécsben, Schubert szülőházában - azt még meg kell írnom!



MAGYAR EMLÉKHELYEK


BUDAPEST

I. Fő utca 21. 
A Hubay-palota
Privát zeneterem világhírű vendégekkel


I. Fő utca 21. 
A Hubay-palota története - ráadás

V. Apácai Csere János utca 4. Grand Hotel Hungária
Liszttől Menuhinig - az első pesti luxushotel zenei emlékei

V. Báthory utca 24. 
Az utolsó német színház Pesten 

V. Dorottya utca 2. Szálloda a Magyar Királyhoz
Kávék, párbajok, mézeshetek és egy ismeretlen Liszt-koncert

V. Hold utca 5. 
Muzsikáló ház a Lipótvárosban [A Grinzweil-ház]
 
V. Irányi utca 1. 
A Zeneakadémia első épületének hűlt helye

V. Kristóf tér 3. 
A régi Rózsavölgyi hűlt helye



BÁCS-KISKUN MEGYE

Kecskemét: Kossuth tér
Mit keres Kacsóh Pongrác alakja a kecskeméti Kossuth-szobornál?

Kecskemét: Kossuth tér 2. Öregtemplom
A kecskeméti Öregtemplom nagyharangja

Kecskemét: Szent Imre utca 9. Vásárhelyi Zoltán szülőháza
Kecskemét legendás karnagya



BARANYA MEGYE

Pécs: Mária utca 35.
Ahol az Angster-orgonák készültek



BÉKÉS MEGYE

Békéscsaba: Erkel Ferenc utca 16.
A ház, ahol az Operaház egykori főzeneigazgatója élt

Gyula: Kossuth Lajos utca 30. Erkel Rudolf háza
Orvosi rendelő és Jókai búvóhelye - a gyulai Erkel-ház 





CSONGRÁD MEGYE

Hódmezővásárhely: Kossuth tér 3.
Vásárhelyi sétatéren Béla cigány muzsikál...


GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE

Győr: Apáca utca 41–45. Az orsolyiták kolostora és temploma
II. József csembalójától a kislány Blaha Lujzáig

Győr: Káptalandomb: Püspöki székesegyház
Egy székesegyház kincsei: a Szent László-herma és a zenei emlékek



KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 

Komárom: Jazerna (Tó) utca - Rákóczi utca sarok
Ahol a Klapka-induló született

Komáromnak ez a része ma már közigazgatásilag Szlovákiához tartozik, de én inkább ide sorolom a tartalomjegyzékben...



SOMOGY MEGYE

Csurgó: Csokonai utca 24/A  
Réti József, a csurgói kisgimnazista 

Csurgó: Széchenyi tér 9. Református Gimnázium
A somogyi "első oskola" zenei emlékei

Fonyód: Bartók Béla utca 3. Fonyódi Múzeum
A fonyódi villa panorámája Szinyei Merse Pált is megihlette

Fonyód: Bartók Béla utca 36.
Ádám Jenő fonyódi pihenője [A Csorba-villa]

Fonyód: Báthori utca 5.
Az utolsó magyar polihisztor villája

Fonyód: Bartók Béla utca 60. 
Az elfelejtett primadonna (Péchy Erzsi) nyaralója



Kaposvár: Ady Endre utca 10.
A hegedűversenyt alapító kaposvári fotográfus (Juan Gyenes)

Kaposvár: Ezredév utca 15.
A legidősebb magyar zenetanár (Gyenes Izsó)

Karád: Gárdonyi Géza út 2.
Gárdonyi és Kodály emlékét őrzi a régi iskola

Siófok: Kálmán Imre sétány 5. 
Itt született Kálmán Imre 





TOLNA MEGYE

Andocs: Szabadság tér 1. 
Ebben a faluban volt kisgyermek Sárdy János 

Dombóvár: Bajcsy-Zsilinszky utca 5.
Kodályék menedéke

Dunaföldvár: Templom utca 23.
Sárdy János, az ifjú tanító



VAS MEGYE

Körmend: Mátyás király utca 10.
A magyar operacsillag, aki sosem feledte szűkebb hazáját(Németh Mária)

Kőszeg: Schneller utca 2-4. Bálház
A kőszegi Bálház, ahol Liszt Ferenc jótékonysági koncertet adott



VESZPRÉM MEGYE

Balatonfüred: Gyógy tér 1. Anna Grand Hotel
Az első dunántúli kőszínháztól az Anna-bálig

Dáka: Dózsa György utca 80. 
Kastély zenei és történelmi sorsfordulókkal



ZALA MEGYE

Nagykanizsa: Erzsébet tér 11.
Egy nagypolgári palota Nagykanizsán



Nagykanizsa: Király utca 21.
Csodagyerek zongorista Nagykanizsán (Dános Lili)




KÜLFÖLDI EMLÉKHELYEK


AUSZTRIA


Altmünster: Ebenzweier-kastély
Schubert derűs órái

Arnsdorf: Stille Nacht Múzeum
Itt született a Csendes éj dallama

Bad Ischl: Esplanade 10. Városi Múzeum, korábban Hotel Austria
A császári love story helyszíne 

Bad Ischl: Grazer Strasse: Temető
Lehár, Straus és egy ál-Tauber sírja

Bad Ischl: Kaiser-Franz-Josef-Strasse 8. Café Ramsauer
A kávéház, ahol Strauss, Kálmán és Lehár is törzsvendég volt 



Bad Ischl: Kaltenbachstrasse 36.
Johann Strauss vidéki villájának hűlt helye

Bad Ischl: Kreuzplatz 16. Lehár Filmtheater
Bad Ischl gyógyhatású színháza

Bad Ischl: Steinfeldstrasse 8.
Girardi villája

Bécs: Hackhofergasse 18. 
Schikaneder és Lehár kastélya

Bécs: Josef Gall-Gasse 5.
Goldmark Károly bécsi otthona

Bécs: Kettenbrückengasse 6. 
Itt halt meg Schubert



Bécs: Linke Wienzeile 6.
Papageno színháza [A Theater an der Wien]

Bécs: Stadtpark
Bécs a Stadtparkban is zeneszerzőinek hódol

Salzburg: Universitätsplatz 19.
Egy nő Mozart árnyékában (Nannerl Mozart)



FRANCIAORSZÁG


Égreville: Temető (Cimetière communal)
Itt nyugszik Massenet

Párizs. 48, rue de Vaugirard
Massenet utolsó otthona



OLASZORSZÁG

Busseto, Via Roma 119. 
A ház, ahol Verdi sorsa eldőlt 




0 megjegyzés: