Kodály Zoltán és Nagykanizsa

Ma 45 éve, 1967. március 6-án hunyt el Kodály Zoltán.

Némi kis kapcsolat Nagykanizsához is fűzte, az évforduló alkalmából ezt szeretném feleleveníteni.

Történt, hogy élt és működött kis városunkban egy rendkívüli tanárember, akit azóta sajnos szinte teljesen elfelejtettek, pedig nem ezt érdemelte... Ketting Ferencnek hívták, egyszer majd írok róla részletesen. De most Kodály kapcsán emlegetem fel, mert ő volt a legfőbb összekötő kapocs.

Ketting Ferenc a polgári iskola tanára, majd igazgatója volt Nagykanizsán, s mellette az Irodalmi és Művészeti Kör vegyeskarának karnagya 1921 és 1945 között. Ezen időszak alatt a kórust az ország egyik legjobb amatőr énekkarává fejlesztette. Több országos kórusversenyen szerepeltek nagy sikerrel, és pályafutásuk koronájaként 1940-ben elnyerték a Király-díjat. Ez volt akkoriban a magyar kórusok "Oscar"-ja. Ezeken a kórusversenyeken természetesen Kodály is ott volt, többször hallotta a kanizsai kórust és előfordult, hogy páholyába hívatta Kettinget és ott gratulált neki. Kodályról lehet tudni, hogy a dicséretet nagyon szűkösen mérte, így a kórus és karnagya tényleg nagyon jó lehetett, ha ezt megtette...

Ketting volt egyébként Kanizsán az 1930-as évek második felétől a kodályi "Éneklő Ifjúság" mozgalom meghonosítója és ő rendezte városunkban az első, csak Kodály műveiből álló hangversenyt is.

1945-ben aztán feloszlatták a Kör pompás kórusát, ám a tagság egy része "beépült" az akkoriban jobban preferált vasutas kórusba és maga Ketting Ferenc is ott folytatta, már nyugdíjas tanárként karnagyi tevékenységét.

A vasutas kórusnak is jeles múltja volt egyébként, már az 1920-as évek óta működtek sikerrel, majd 1945-ben újra szerveződtek. A vasutasok megkaptak egy, a bombázások következtében romossá vált házat azzal a feltétellel, hogy majd ők helyreállítják. Ez lassan-lassan meg is történt, de már a romeltakarítás időszakában a kórus- és színjátszó-próbák is elkezdődtek. Az 1960-as évek közepéig nagyon virágzó kulturális élet folyt azon falak között, amely ma is a vasutasok művelődési háza s ahol újra meglehetősen pezseg az élet – ez a Csengery út 67.

Kodály 1952-ben

Hogy kinek jutott eszébe az 1950-es évek elején, hogy a művelődési ház és egyúttal a kórus névadójául Kodály Zoltánt kérjék fel, ma már nem tudható, de én gyanítom, hogy az ötlet a kórusvezető Ketting Ferenctől származhatott. A kanizsai vasutasok levelet írtak ez ügyben a Mesternek. És Kodály 1954 májusában valóban beleegyezett a névfelvételbe! Ez hatalmas dolog volt, ugyanis Kodály ezt igencsak ritkán és indokolt esetben tette meg, mert nem akart maga köré személyi kultuszt kiépíteni. Sajnos, üzenetének nyoma veszett, ám az elképzelhető, hogy valahol, valakinek a szekrénye mélyén lappang,  régi családi papírok között... Kodály leveleinek 1982-ben megjelent gyűjteményéből annyi kiolvasható, hogy 1954 májusában valóban írt Nagykanizsára a kultúrotthon vezetőségének – minden bizonnyal ez volt a névfelvételbe beleegyező levél. De úgy látszik, fogalmazványa vagy másolata a zeneszerző hagyatékában sem maradt fenn.

Szerintem Kodály beleegyezését három dolog motiválhatta. Az egyik: a vasutas kórust akkoriban vezető Ketting Ferenc személye. A másik: saját édesapja, aki vasutas volt; Kodály Frigyest egyébként Zoltán fia születése után nem sokkal léptették elő "teherleadási pénztárnok"-ból állomásfőnökké s maga Kodály éppen egy állomásépületben (a kecskemétiben) született... A harmadik: az a kapcsolat, amely Kodályt a Kanizsához közeli Kiskomáromhoz (ma Zalakomár településrésze) és onnét származó kedves növendékéhez, majd barátjához, Péczely Attilához és családjához fűzte – gyanítom, ők is eszébe jutottak a felkérés kapcsán.

Elolvasva az akkori lapokat, a híradásokból az rajzolódik ki, miszerint Kodály megígérte, hogy eljön az 1954. szeptember 18-ra meghirdetett névadó ünnepségre. Ez aztán sajnos nem következett be, mert nem sokkal korábban Emma asszony súlyos combnyaktörést szenvedett és Kodály hosszú hónapokon át minden idejét feleségével töltötte a kórházban. Ha ez nem történik, Kodály szerintem minden bizonnyal eljött volna, hiszen arra a néhány településre is elment, akiknek szintén megengedte, hogy kultúrházuk, kórusuk felvegye a nevét – mint például Dunapatajra...

A megyei lap részletesen tudósított a jeles alkalom lefolyásáról. A szokásos beszédek mellett Ketting Ferenc vezetésével természetesen Kodály-műveket énekelt a kórus. Felhangzott a Köszöntő (Serkenj fel, kegyes nép...), a Mátrai képek és az Esti dal. A vasutaszenekar egyveleget játszott Verdi Trubadúr című operájából, majd a színjátszók A két kapitány című operettet mutatták be. Az újságíró az ünnepély szünetében több "egyszerű" vasutassal beszélgetett: az ő elmondásuk szerint Kodály azt üzente Nagykanizsára, hogy a népművelési otthon, mely az ő nevét viseli, az igazi művészet otthona legyen, s ha megtudja, hogy benne jampi muzsika hangzik el, vagy jampi táncot járnak, saját kezével kaparja le nevét az épületről...

(Zala, 1954. szept. 24. 3.oldal)
Hogy a "jampi" kitétel tényleg szerepelt volna Kodály levelében, persze nem biztos, előfordulhat, hogy ez már némi "folklorizálódás" :) Ám az üzenet lényege minden bizonnyal igaz, hiszen Kodály máshol is ezt szabta feltételül: méltónak kell maradni ahhoz a szellemiséghez, amit a neve képvisel.
Aki mára nem ismerné a szót: az értelmező szótár szerint  a jampi divatmajomként öltözködő, feltűnősködő léha fiatalember. Azt már én teszem hozzá, hogy ezt a megjelölést kifejezetten az ötvenes években használták, bár mostanában, a "retro" divat idején itt-ott újra hallani.

A vasutas kultúrház hivatalos neve most VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház. Előcsarnokában 2007 decemberében, a névadó születésének 125. évfordulóján avatták fel Kodály Zoltán fából faragott mellszobrát, Csávás Csaba alkotását:

Záró zenénk pedig Kodály Zoltán: Köszöntő című vegyeskara, amit a vasutas kórus is énekelt a névadó ünnepségen: