Bemil, a muzsikáló kereskedő 1.

Miután a legutóbb egy hozzá közvetetten kapcsolódó kis történetet meséltem el, ma újra egy elfelejtett érdekes és tehetséges emberről próbálom meg fellebbenteni a fátylat, aki egy időben fontos szerepet játszott Nagykanizsa kulturális és társas életében. Lehet, hogy ebből a témából is sorozat lesz, majd írás közben kiderül. Anyagom van hozzá elég :) Apropóját az adja, hogy írásom tárgya - körülbelül másfél évtizednyi munkálkodás után - éppen 100 éve távozott véglegesen városunkból. Ez a munkálkodás azonban számára nagy részben szívügy és szórakozás volt; igazi, kenyérkereső foglalkozásában később meg is lett a böjtje...

Amúgy pedig ezt a témát is a Kanizsa TV K'arc című műsorához vettem elő, s a forgatásra való felkészüléshez jó előszoba, ha blogbejegyzésként meg is írom a történetet.

Íme, itt van a Kanizsán, és úgy tapasztaltam, saját városában, Pécsett is elfelejtett Böhm Emil - a fénykép 1912-ben készült:

 

Jóbarátai csak Bemil-nek szólították... 1897-ben tűnt fel városunkban és hamarosan Kanizsa nőnemű lakóinak jelentős százaléka beleszeretett :)

Bemil jeles pécsi kereskedőcsalád sarjaként 1874-ben látta meg a napvilágot. Szülővárosában végezte a gimnáziumot, közben zenei tanulmányokat is folytatott. Érettségi után Bécsbe ment a kereskedelmi akadémiára, amivel párhuzamosan egyre komolyabb zenei képzésben is részt vett, s erre - mint gazdag fiatalembernek - Bécsben igazán sok lehetősége volt, amit maximálisan ki is használt. Akadémiai énektanára azt mondogatta neki, hogy ha szorgalmas lesz, hőstenort nevel belőle. Az élet aztán másfelé vitte, vissza a családi üzlethez. Hőstenor nem lett, egész életében kereskedőként kereste kenyerét, de igazi területe a zene maradt. Bécsi tanulmányait súlyos betegség szakította félbe, ami után otthon lábadozva sok idejét arra használta, hogy ének- és zongoratudása mellé összhangzattant, zeneelméletet tanuljon. Felgyógyulása után kétéves, német földön töltött kereskedelmi gyakorlóidő következett, ahol rövidesen tagja, sőt szólistája lett a helyi legjobb dalárdának. Hazatérve a család "Alt és Böhm" nevű fényes üzletében tevékenykedett. Mellette felvették az akkor európai hírű pécsi dalárda tenor szólamába. Ennek keretében színpadon is kipróbálhatta magát bonvivánként: a pécsi színházban az akkoriban rendkívül népszerű "A corneville-i harangok" című operett főszerepét alakította, igaz, műkedvelőként, de a korabeli sajtó véleménye szerint teljesen profi szinten.

  

1897-ben történt, hogy apja elhatározta, fióküzletet nyit Nagykanizsán és fiát bízta meg a feladattal. A rövidáruval és iparcikkekkel kereskedő áruház az akkori városháza földszintjén, annak is közvetlenül a Fő utca és a mostani Ady utca sarkán levő részén nyílt meg. Körülbelül azon a területen, ahol most a kínai bolt van, ha nem is ugyanabban az épületben, hiszen gyönyörű városházánk 1945 tavaszán leégett és helyére építették a Lordok házának "becézett" - hát, nyugodtan kimondhatom - förmedvényt. Arrafelé sétálva érdemes egy gondolatot áldozni Böhm Emilre...A következő képeslapon balról a régi kanizsai városháza Ady, akkor Kazinczy utcai homlokzata, jól látszik rajta az "Alt és Böhm" felirat (szemben a Vasemberház, még befalazott árkádokkal):

Ha valaki elsétál a Thúry György Múzeumba és megnézi a várostörténeti kiállítást, a vége felé megtalálhatja Böhm Emil kanizsai üzletbelsőjének a fényképét kinagyítva. Érdemes megszemlélni!

Az 1897-ben 23 éves Bemil azt gondolta, hogy csak néhány hónapot kell Kanizsán "száműzetésben" töltenie, távol szeretett dalárdájától és dalostestvéreitől. Amikor rájött, hogy hosszabb tartózkodással kell számolnia, egyből bekapcsolódott a pezsgő, de azért a pécsinél szegényesebb kulturális életbe. Rájött, hogy Kanizsán is van dalárda, mégpedig a nem sokkal korábban - második nekifutásra - megalakult Irodalmi és Művészeti Kör keretén belül. Rögtön belépett és 1900-ban már ő volt a karmester... 

Ő hozta el ennek a kórusnak az első fénykorát. Átszervezte az énekkart - ehhez lábjegyzetként érdemes megjegyezni, hogy a férfikarhoz lelkes hölgyek is csatlakoztak, állítólag nagyrészt a jóvágású Bemil kedvéért és így ha nem is állandóan, de sokszor vegyeskarként is felléptek :) Hamarosan olyan szintre fejlesztette együttesét, hogy 1904-ben a Pécsen megrendezett Dunántúli Dalosversenyen első díjat nyertek az ún. "műdal" csoportban, s ugyanekkor eredményeiket, színvonalukat elismerve a Dunántúli Dalosszövetség Nagykanizsát jelölte ki, mint a következő ugyanilyen verseny helyszínét.

Oldalakat lehetne írni erről az 1906-os kanizsai dalosversenyről, amely akkoriban nemcsak fontos kulturális esemény volt, hanem mondhatni, sokat lendített városunk imázsán országos méretekben is. Majd egyszer erről is mesélek részletesebben. Addig álljon itt egy szép színezett csoportkép az együttesről (Bemil karba font kézzel a zászló mögött):

1908-ban a székesfehérvári dalosversenyen már a legnehezebb kategóriában versenyeztek és onnét is első díjjal tértek haza.

Legközelebb innét folytatom :)

Az illusztrációk közlésének és a televízióban való megmutatásának lehetőségét köszönöm a Thúry György Múzeumnak! 

Végül hallgassunk meg egy dalt Planquette: Corneville-i harangok című operettjéből, amit Bemil is elénekelt Pécsen Grenicheu szerepében. Nekünk most Nicolai Gedda adja elő: