Még az én gyerekkoromban is az egyik legnagyobb sláger volt Huszka Jenő melódiája a Bob hercegből:
Valóban frappáns, fülbemászó dallam; szerintem, persze könnyedebb formában, de emlékeztet "Az asszony ingtag"-ra, Verdi Rigolettójából.
Hogy Nagykanizsán miként vált ismertté a dal, megtudhatjuk, ha fellapozzuk Böhm Emil: Dalosnaplómból című, ma már ritkaságszámba menő kötetét.
A könyv annak kapcsán került újra a kezembe, hogy ismét meghívtak a Kanizsa TV K'arc című műsorába. Olyan témát választottam hozzá, amelynek némi évfordulós aktualitása is van és a kanizsai zenei élet egy szintén elfelejtett egyéniségével kapcsolatos. Ő Böhm Emil, akiről majd a műsorban mesélni fogok, és aztán itt a blogban részletesebben is megírom történetét. Ma egy kis előleget adok ezzel a történettel "a boldog békeidők" Kanizsájáról.
Egyelőre a történethez elég annyit tudnunk, hogy a pécsi Böhm Emil 1897 és 1913 között városunkban élt és itteni tartózkodása nagy részében a Kanizsai Dalárda karmestere (is) volt. Idős korában, 1937-ben jelentette meg a már említett könyvet, amelyben részletesen ír kanizsai korszakáról. A könyv végén egy függelék található, amelyben sok régi dalostársa mesél epizódokat közös élményeikből. Az egyik visszaemlékező a kanizsai származású, de abban az időben már Kaposváron élő dr. Waldmann Lajosné Blau Margit, aki lánykorában - Böhm Emil szavaival élve - a kanizsai műkedvelő színjátszók fejedelemnője volt. Apja jeles orvos volt és a történet idejében Pesten orvostanhallgató Jancsi öccse, akiről majd szó esik, Balla János néven szintén kitűnő orvos lett. Ő is kiváló zenei adottságokkal rendelkezett, gyakorlatilag koncertképes zongorista volt, az 1920-as években a kanizsai kaszinó "házi" zongoraművésze - húga visszaemlékezésekor már nem élt.
Mielőtt átadnám a szót Blau Margitnak, annyit még érdemes tudni, hogy a Kanizsai Dalárda akkoriban, az 1900-as évek legelején férfikórus volt, ám alkalmanként hölgyek is csatlakoztak és többször felléptek vegyeskarként is. A történet a Polgári Egyletben, a Sugár út 3. alatt játszódott.
Egy dalárdai közös próbán elhatározták a férfiak, hogy nem megyünk haza, hanem rögtönzünk egy kis műsort, ki mit tud, és utána táncolunk. Akkor drága Jancsi bátyám is otthon volt - és akkor volt új Pesten a "Bob herceg". Kanizsán még senki sem tudott belőle egy hangot sem. Engem Jancsi megtanított Bob belépőjére. Én tehát odaálltam abba a sarokterembe, mely a nagyterembe vezet; még a helyet is meg tudnám mutatni, hol állt a zongora és elénekeltem: "Londonban hej!" Hogy mennyire meg volt ezért a melódiáért mindjárt mindenki őrülve, azt soha el nem felejtem - addig énekelték velem, míg mindenki tudta, hisz a melódiája elég könnyű volt. Másnap már fél Kanizsa fújta a Bob herceget..."
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése