Jókai Mór és Liszt Ferenc

Jókai Mór és felesége, Laborfalvi Róza

A februári nagykanizsai évfordulók közepette szeretnék megemlékezni a 190 éve született Jókai Mórról. Ha a nagy mesemondó és a zene kapcsolatára gondolunk, elsősorban a Cigánybáró jut eszünkbe, ifj. Johann Strauss operettje. Ám van Jókainak olyan magyar vonatkozású zenei kapcsolódása, ami nem igazán köztudott: Liszt Ferenccel való barátsága.

Jókai és Liszt kapcsolata bizony mélypontról indult, amely Lisztnek A cigányokról és zenéjükről Magyarországon című elméleti írásával volt kapcsolatos.

A probléma nagyon széles körű, megpróbálom röviden összefoglalni, de a dolog hosszasabb kifejtést érdemelne. A lényege: addigi tapasztalatai alapján Liszt úgy látta, hogy a magyar "népdalok" igazából nem is a magyar, hanem a cigány kultúrába tartoznak, hiszen cigányzenészek játsszák és nagyrészt szerzik őket. Ezzel a nézetével természetesen nagy felhördülést okozott a hazai értelmiségiek és művészek között. Jókai is hangot adott felháborodásának és elkeseredésének egy 1859-es versében:

'E tu, mi fili Brute!' Még te is
Ellenünk fordulsz, oh nagy zenész?
Ág is húzza a szegényt, felőlünk
Nem beszél hír, külföld ránk se néz.
Csupán ősi nyelvünk lelke él még
S vérünk lángja: a magyar zene.

Azonban a dolog ennél sokrétűbb. Sem Jókai, sem mások, akik ekkor felháborodtak, nem tudhatták, és természetesen maga Liszt sem, hogy amit akkor általánosan "népdal"-on értettek, az nem is igazi népdal, hanem népies dal (bár eredeti népdalok is keveredtek közéjük). Ugyanis az igazi magyar népzene akkor még szinte rejtve élt, s csak a 20. század elejétől Bartók Béla és Kodály Zoltán, majd követőik gyűjtéseinek, közreadásainak eredményeként válhatott ismertté.

Tehát Liszt tévedett, de tudományos szempontból tévesen érveltek azok is, akik felháborodtak. Így ez a tévedés mindkét oldal részéről jóhiszemű volt, amit a felháborodók részéről az őszinte, és többnyire megszenvedett hazafiságuk is  táplált.

Amúgy Lisztnek volt ez ügyben egy korai megsejtése: 1840 körül írta, amikor, mint "világsztár" először látogatott haza, hogy kedve lenne hátizsákkal a vállán bejárni a vidéket, megismerni és összegyűjteni a nép dalait. Persze erre az ő zongoraművészi, majd zeneszerzői életformájával nem lehetett ideje, s így alakulhatott ki benne ez a téves nézet, amit aztán bőségesen ellensúlyozott élete utolsó jó másfél évtizedének magyarországi tevékenységével.

Liszt Ferenc az 1870-es évek elejétől tartózkodott sokat Magyarországon. Elsősorban az akkoriban alapított Zeneakadémia érdekében, melynek létrehozásában és vezetésében, működtetésében egészen haláláig, 1886-ig meghatározó szerepet játszott. A kulturális szezon őszi-téli hónapjait mindig Pesten töltötte, az év fennmaradó részét pedig megosztotta Weimar és Róma között.

Liszt 1871. január 7-én barátjával, a kitűnő hegedűművész - és nagy hazafi - Reményi Edével meglátogatta Jókai Mórt és a magyar irodalom, irodalmi élet állapota felől tudakozódott nála. Mint Legány Dezső írta hézagpótló Liszt Ferenc Magyarországon című munkájában, ekkoriban mélyülnek el Liszt és Jókai kapcsolatai. Úgy látszik, felül tudtak emelkedni egy évtizeddel korábbi nézetkülönbségükön, ami nagy lélekre vall mindkettőjük részéről.

1873 januárjának legelső napjaiban Liszt újra látogatást tett Jókainál. Ez a látogatása most elsősorban Jókainé Laborfalvi Rózának szólt. Azért ment el ugyanis, hogy elpróbáljanak egy melodrámát, amelyet Liszt írt Bürger: Lenore című versére, s melynek szövegét Ábrányi Kornél fordította le magyarra.

S hogy mi is az a "melodráma", ha a zenében használjuk a szót? Egy mára elfelejtett műfaj, amelyben versmondást fest alá zenei kíséret.

Akkor a Rózsavölgyi cég rendezett egy zártkörű zeneestélyt, erre próbálták el a művet.

Jókai maga így mesélte el az estét:

Liszt nem tud magyarul, Jókainé pedig nem tud a zenéhez. Hogy fogják ezek egymásnak megmagyarázni, hol álljon meg a szavaló, hol engedje a zeneművészt egyedül játszani, hol hagyja abba a zenész s engedje a szavalót beszélni? S aztán hol működjenek egyszerre, szavalva, zenélve? Hol emelje a zenekísérethez a szavaló az indulatkitörésben a hangját, hogy tompítsa a zeneművész a kísérteties elbeszélésnél a zongora húrjait? [...]
Maig se értem én, hogyan volt? de kétszer fél órai próba után, hol Liszt magyarázta Jókainénak "Most itt jön az asszonyok örömzaja! - itt a menyasszony kétségbeesik - itt dobog a halálparipa [...] majd meg Jókainé magyarázta meg Lisztnek: ez a mondás magyarul mit jelent? hogy a második próba után azt mondám nekik: "No lám, két lecke alatt Liszt megtanult magyarul s Jókainé megtanult zongorázni!" Semmi sem könnyebb ennél.

Az estélyen később Liszt szóló művet is játszott. Jókai maga ilyennek látta és hallotta:

Ahogy Liszt bánik a zongorával, azt szavakkal leírni nem lehet. Mikor ő arra a sokfogú szörnyetegre ráteszi a kezét, az megszűnik zongora lenni; valami élő csoda lesz belőle, mely haragjában fenyeget, mint az apokalipszis réme ledörög reánk; aztán meghunyászkodik a rém s elkezd beszélni lágyan a szív mély titkairól, miknek számára szó nincsen; megfogja a holdsugarakat s a csillagsugarakat, s azoknál fogva közelebb húzza hozzánk az egész mennyboltot.

A hangverseny után kedélyes társasvacsora következett az abban az időben szokásos tósztokkal. Jókai Lisztet éltette rövid beszédben, aki külföldön a világhírt, hazájában pedig mindenki szeretetét nyerte el.

Biztosan a Liszt és Jókainé közti sikeres együttműködés következménye, hogy még az év őszén Jókai allegorikus költeményt írt az ismeretlen harctéri sírjából kikelő és oda visszaszálló Petőfiről A holt költő szerelme címmel és felajánlotta Lisztnek, zenésítse meg és adják elő ezt is ketten Laborfalvi Rózával. A mű el is készült - 1874 januárjában Horpácson (ma Sopronhorpács), ahol Széchényi Imre gróf látta vendégül néhány hétre Lisztet.

Ezt a darabot is elpróbálták Jókaiéknál. Az estéről a tanú Jókay Jolán, az író unokahúga írt humoros beszámolót emlékirataiban.

Tőle tudjuk, hogy a találkozás Jókaiék Stáció utcai házában történt. A mostani VIII. kerületi Baross utca 98. szám alatti nagy bérház helyén akkoriban Jókai nagy "sárga háza" állt 14 szobával, nagy udvarral. Jókainé szenvedélyes háziasszony volt és sokféle háziállatot tartott. Jókay Jolán leírása szerint volt 3 tehén, 2 ló, 2 hízó sertés, mindenféle fajtyúkok, ludak és kacsák. Mindehhez még 5 kutya, újfundlandiak és magyar kuvaszok és 17 macska...

Jókaiék Stáció utcai háza, Vasárnapi Újság 1885. márc. 1.

Lisztet vacsorára hívták a próba alkalmából. Amikor egyszerű fekete reverendájában leszállt a kocsiról, a kapualjba petróleumlámpával kiküldött német szobalány, aki nem értette pontosan a ház asszonya utasítását, hogy "vezesse be a vendéget", szabályosan karon fogta Lisztet és "Na kummens, Pácsi!" felkiáltással (Na jöjjön, bácsi) elkezdte befelé vonszolni a macskaköveken. Útközben az egyik kuvasz akart Lisztnek nekimenni... szóval elég viharos volt az érkezése.

Átadom a szót Jókay Jolánnak azzal a megjegyzéssel, hogy Jókaiéknál persze volt zongora, bár sem Jókai, sem a felesége nem tudott rajta játszani - de akkoriban szinte minden otthon elengedhetetlen berendezési tárgya volt a hangszer.

Mikor a zongorához ül Liszt, végigszaladnak hosszú sovány ujjai a billentyűkön, belevág néhány akkordot a zongorába, azt hittük, hogy darabokra szakad a szegény hangszer. Róza néni elkezdi szavalni teljes hangjával a költeményt s szavalatát a zene kísérte. Erre a mellékszobában levő két bezárt nagy újfundlandi kutya elkezdett iszonyúan vonítani, mintha veszedelmet éreztek volna. Abba kellett hagyni a próbát és a kutyáját bátyám kiküldte az istállóba. [...]

Ismét elkezdték a próbát, de Liszt soha nem azt játszotta, ami a hangjegyen volt, folyton komponált [improvizált]. Ábrányi azt mondja néninek, hogy csak mondja a verset, majd ő a szüneteknél megfogja Liszt kezét és figyelmezteti, hogy mikor zenéljen. Úgy is volt. Liszt játszotta, ami eszébe jutott, néni pedig szavalt a maga tetszése szerint. A próba mégis nagyszerűen sikerült ily három egyén közreműködésével: Liszt, Bátyám, ki a verset írta és Róza néni, ki a lelket önté belé. Próba után volt a vacsora. Lisztnek nagyon ízlett a jó magyar konyha, de kivált a fánk.

Jókay Jolán szerint ettől kezdve Liszt többször is megfordult Jókainál, vele és feleségével is nagyon összebarátkozott és megígérte nekik, hogy megtanul magyarul. Mire Jókai ezt mondta - Jolán szerint: 

Liszt magyar beszéde majd olyan lesz, mint Ellingeré, a híres tenoristáé, kinek a Próféta operában [Meyerbeer] azt kellett volna mondani. "Oh mennyei dörgés, hozzád hangzik a földi könyörgés". És ezt így énekelte: "O menei tonkes, hozod hongzok a folti konorkes!"

A holt költő szerelme március 16-án hangzott fel a Magyar Írók és Művészek Társaságának nagy estélyén a Hungária szálló dísztermében. Mire a koncert megrendezésre került, a mű nyomtatásban is napvilágot látott.

Legány Dezső szinte láttató szavakkal írja le az estélyt és a mű hatását Liszt Ferenc Magyarországon 1874-1886 című kötetében:

... ember ember hátán a Hungária dísztermében, amikor Balázsné szép énekével az estély megkezdődik. Nyomban utána lép fel Jókainé és Liszt A holt költő szerelme melodrámával az ismeretlen harctéri sírjában nyugvó Petőfiről, elárvult családjáról, ahogy Jókai megverselte és Liszt helyenként e vers légkörét s a benne szereplőket a zene sugarával megvilágítja. Suttog a holt költő szelleme, vibrálnak a túlélők érzelmei, kissé előhullámzik a táj, megzörren a hazai rög - aki nem ide tartozik, talán nem is érzi, mi minden van ebben a tartózkodó kíséretben. Fölötte szárnyal Jókainé deklamációja, mélyről fakadón: zengő szép szava hol magára marad, hol áttűz a zene fölött.

Liszt és Jókainé újra előadták a darabot 1877. február 15-én, a Jókai 50. születésnapja tiszteletére rendezett hangversenyen. Liszt részt vett a Hungáriában a születésnapi díszebéden is :)

Később még többször összefutott a két nagyság különböző reprezentatív alkalmakkor, például amikor Munkácsy Mihályt ünnepelték itthon. De szakmai együttműködésük csúcspontja A holt költő szerelme volt, amelyet most meg is hallgathatunk (azért a vers elég igazságtalan Szendrey Júliához, de ez más kérdés...):

Felhasznált irodalom:

Legány Dezső: Liszt Ferenc Magyarországon 1869-1873. Bp. Zeneműkiadó, 1976
Legány Dezső: Liszt Ferenc Magyarországon 1874-1886. Bp. Zeneműkiadó, 1986
Sincerus: Liszt Ferenc Jókai Mór házában. "A holt költő szerelme" családi körben. = Sopronvármegye 1934. április 8.
http://mek.oszk.hu/00800/00844/html/jokai28.htm