Régi temetések Nagykanizsán 2.

Folytassuk sétánkat a nagykanizsai temetőben. Ma lássunk néhány olyan muzsikust, akiket itt temettek el, ám sírjuk már nem lelhető fel.

SZALÓKI MÁRTON cigányprímás:

Elhunyt 1897. január 17-én. A Zalai Közlöny január 23-án így tudósított haláláról és temetéséről:

Egy tehetséges cigány prímás halála. Kedden délután fekete halottas kocsit kísért Torma Antal bandája. Panaszos nóták sírtak le szépen a húrokról. Egy régi társukat, Szalóki Mártont kísérték ki a temetőbe. Szalóki egykor Torma Antal zenekarában működött mint másod prímás, majd meghívták Pápay bandájához első prímásnak. És ekkor beutazta egész Európát, játszott fejedelmeknek, egyszerű dzsentriknek. Volt Londonban, Párisban, Nápolyban, Szent-Pétervárott, Odesszában, Konstantinápolyban és Athénben. Mikor legutóbb ismét Londonban járt, sorvasztó betegség ágyba döntötte a 38 esztendős elismert prímást és ekkor ő haza kívánkozott arra a földre, hol született. Kedden délután temetésén az összes kanizsai cigányok megjelentek és volt társai, kikkel együtt működött, zeneszóval kísérték utolsó útjára.

HÜBNER JÓZSEF zenekari muzsikus:
A Nagykanizsán rendszeres nyári színi szezont tartó pécsi színtársulat zenekarának klarinétosa volt. Az 1903. augusztus 23-án megtartott Rákóczi-ünnepélyen még bravúrosan adta elő Rákóczi kesergőjének dallamát, egy hét múlva már halott volt. A Bob herceg vasárnap délutáni előadása alatt lett rosszul... Haláláról és temetéséről szeptember 5-én írt a Zalai Közlöny:

KNOBLOCH FRIGYES, a kanizsai tűzoltózenekar alapító karmestere hat évi súlyos betegség után 1909. április 3-án hunyt el. Személyével tavaly, halála 105. évfordulóján részletesen foglalkoztam itt a blogban.

HORVÁTH JOZSÓ cigányprímás, elhunyt 1934. január 27-én:

A Zalai Közlöny január 28-i számában így parentálta el a közkedvelt ötvenöt éves muzsikust:

Eltörött a hegedűje Horváth Jozsónak, aki annyi kedves estén át szórakoztatott, mulattatott szárazfájával és egyik tipikus alakja volt Nagykanizsának. Horváth Jozsó nem fog többé muzsikálni, szegénynek elhúzták örökre a nótáját, elcsendesült a húr, elnémult a mosoly, Horváth Jozsó kiterítve fekszik a ravatalon. Horváth Jozsó, az öreg prímás, meghalt. Hétfő délután 3 órakor temetik Magyar utca 123. [az anyakönyv szerint 127.] sz. alatti gyászházból, ahonnan kívánsága szerint muzsikus társai zeneszóval kísérik utolsó útjára.

A temetői nyilvántartások szerint a XXIII. parcella 4. sorának 9. sírhelyére temették, de fejfája, vagy sírköve már nincsen ott.

Régi temetések Nagykanizsán 1.

A közelgő Mindenszentek és Halottak Napja jegyében látogassunk el a kanizsai köztemetőbe. 
Megmutattam már a blogban, két részben a temető legfontosabb muzsikus-sírjait, itt visszanézhetők:

1. rész

2. rész

De van még sok érdekes zenei vonatkozás a téma kapcsán, ami megérdemel egy - sőt kettő - újabb látogatást.

Egyúttal tekintsünk kicsit vissza a temető történetére.

A 18. században, a török kiűzése után Kanizsa temetkezőhelye előbb az Alsótemplom körül, majd a mai Széchenyi téren, a Felsőtemplom mögött alakult ki. Mária Terézia rendelete értelmében azonban a temetőket mindenütt a települések szélére kellett költöztetni. Ekkor vásárolta meg a város a mai terület magját, mely temetőként 1769-ben nyílt meg.

A későbbi időkben többször is bővítették, nagyobbították. Kápolnája 1847-ben épült fel Tárnok Alajos uradalmi tiszttartó adományából. A terület keleti oldalán 1891-től kezdtek feltűnni a tehetős családok sírboltjai.

Az Eperjesy-család sírboltja - a régi Kanizsa egyik meghatározó famíliája volt

Mai formájában 1928-ra rendezték az 1100 első világháborús áldozat temetőjét. A közepén álló homokkő obeliszket 1940-ben állították fel.

A temetőben második világháborús áldozatok is nyugszanak a frontvonal mindkét oldaláról.

Még 1933-ban átfogó rendezés keretében a kápolna körül álló elhagyott régi síremlékeket, szám szerint 157 darabot árverésre bocsátottak. A 25 éve gondozatlan sírok ugyanis egy rendelet értelmében a város tulajdonába kerültek. A magánszemélyek, családok által megvásárolt köveket más sírokon, átfaragva állították fel. Ezen a módon sajnos zenei kötődésű személyek nyughelyei is eltűnhettek. Az el nem kelt sírkövek a szépen parkosított rész díszítőelemeiként a helyükön maradtak.

Köztük Rózsavölgyi Antal tanító és családja síremléke

A régi temetésekről érzékletes képet festett egy írásában Erdősi Bálint tanító, kiemelve Grünbaum József 1850-es évektől sok évtizeden át működő zenekarának szerepét:  

Gyerekkoromban a halottak temetése nagyobb fénnyel és pompával ment végbe, mint manapság - írta a Zalai Közlöny 1933. szeptember 16-i számában. - Tehetősebb családok halottjait a háztól kísérve vitték a temetőbe, a halottaskocsi két oldalán a fáklyavivő jóbarátok és jóismerősök haladtak. A halottaskocsi előtt gyászindulót játszó zenészek mentek. Előttük a párokban haladó sok férfi, ajándék-gyertyával kezükben. A halottaskocsi után hintók sokasága. Megemlítésre érdemes, hogy temetések alkalmával a gyászindulót a Grünbaum-féle fúvós- és vonóshangszeren, művészies tudással és előadással játszó zsidó zenészek muzsikálták. Sok idő múlt el azóta, de sohasem hallottam többé azt a megható gyászindulót, melyet ők oly szívhez szólóan játszottak, hogy szinte sírt, zokogott muzsikájuk a gyászoló családdal.

Legközelebb azokat a muzsikusokat veszem számba, akiket a helyi sajtó híradásai alapján itt temettek el, ám sírjuk ma már nem lelhető fel.

Löw Lipót és a nagykanizsai zsinagóga zenéje

140 éve, 1875. október 13-án hunyt el Löw Lipót szegedi főrabbi. Ő volt az első igazi modern, tudományosan képzett rabbi a magyar zsidóság történetében, s így jelentős alakja az egyetemes magyar szellemiségnek is.

Pályáját Nagykanizsán kezdte, majd néhány évre Pápa következett. Miután az 1848-as forradalmi honvédség első tábori  rabbijaként a szabadságharcban való részvétele miatt börtönbüntetést szenvedett, élete további - legnagyobb - részét Szegeden töltötte. Nyilván ott tudta igazán megvalósítani elképzeléseit. De mindazon tevékenységek, törekvések, amelyeket ottani munkásságában látunk, már jelen voltak Nagykanizsán is, ahol 1841 és 1846 augusztusa között volt az izraelita hitközség főrabbija. Itteni legfontosabb eredményei közé tartozott egy elemi fiú- és lányiskola létrehozása, majd szintén az ő kezdeményezésére 1842-ben városunkban nyílhatott meg az ország első kereskedelmi iskolája. Szívügyének tekintette az iparos tanonc-oktatást és a leányok magasabb fokú iskoláztatását.

A fiatal Löw Lipót (Forrás: wikipedia)

Bár ő maga német-cseh születésű volt és csak felnőttként tanult meg magyarul, a polgárosodás mellett egész életének vezérfonala a magyar zsidóság asszimilációja lett s ennek érdekében a nemzeti nyelv használatának terjesztése. Éppen Nagykanizsán történt, hogy magyar földön, zsinagógában ő szónokolt először magyar nyelven, s ezt rendszeressé is tette. Hamarosan nyomtatásban is kiadta magyar nyelvű beszédeit, az előszóban ezzel a később sokat idézett mondatával: Bátran tehát, barátim! honosítsa a zsinagóga a magyart, s reméljük, hogy a magyar honosítandja a zsinagógát.

Löw Lipót a zsinagóga zenei életében is - mondhatni - forradalmi újdonságot hozott: kezdeményezésére Magyarországon először, 1844-ben Kanizsán hangzott fel orgonaszó. A pécsi Focht Ferenc által épített hangszert Strasser Lázár nagykereskedő adományozta a hitközségnek (aki ugyanekkor a testvériesség jegyében a Jézus Szíve-templomnak is juttatott egy orgonára való összeget). Korábban az énekes istentisztelet volt általánosan elfogadott, a hangszeres kifejezetten merész újításnak tűnt. Így kanizsai, országosan úttörő bevezetéséhez a fiatal főrabbi bátorságára és már kivívott tekintélyére egyaránt szükség volt. 

A nagykanizsai zsinagóga orgonakarzata

Nem csoda, hogy Löw Lipót szívügyének tekintette a zenei életet, ugyanis a források tanúsága szerint ő maga gyerekkorától kifejezett zenei tehetségnek számított: hegedülni, zongorázni és fuvolázni tanult.

Szegeden kiadott első részletesebb életrajzában, melynek fia, Immánuel volt az egyik szerzője, a következőket olvashatjuk:

... melyre [a zenére] nagy hajlamot mutatott, úgy,  hogy a zongorát s hegedűt, később egy ideig a fuvolát is jelesen kezelte s még utolsó éveiben is nagy öröm volt az iskolás gyermekek között, ha a tanító kezéből kivéve a hegedűt, kísérte a gyermekek énekét. A zene és ének iránt finom érzéke volt és ennek követelményeit úgy az isteni tisztelet rendezésénél, mint az iskolai énektanításnál érvényesítette s mindkét irányban már 1839-ben hangsúlyozta a zene és ének fontosságát.

Később, Bécsben végzett felsőbb tanulmányai idején baráti viszonyba került Salamon Sulzer neves bécsi főkántorral. Sulzer volt az egyházi zene megújítója, egy új, modernebb imarend kidolgozója. A kanizsaiak már Löw előtt, 1829-től ezt az új, Sulzer által fémjelzett imarendet honosították meg, a bécsi főkántor személyes intenciói alapján.

Löw Lipót kanizsai korszakában a kántor Goldstein Farkas volt, aki 1830 és 1860 között töltötte be ezt a funkciót. Kettejüknek szorosan együtt kellett működniük, úgyhogy a kántor is megérdemli, hogy röviden megemlékezzünk róla. Villányi Henrik 1929-ben megjelent tanulmányában úgy jellemezte Goldsteint, hogy szép tenorhangjáról és megkapó előadásáról legendákat meséltek nagyapáink.

A kanizsai működése idején családot alapított Löw Lipót végül mégsem maradt sokáig a városban. A leírások szerint ugyanis szerény körülmények között élt családjával, lakása nem volt alkalmas arra, hogy elmélyült munkát végezhessen benne. Másrészt, bár ennyi idő alatt is nagy tekintélynek örvendett, de azért voltak nehézségei, különösen fensőbb hatóságaival, újító eszméi miatt. Így fogadta el a pápai hitközség ajánlatát és költözött el Kanizsáról. Igaz, ott még elkeseredettebb harcot kellett vívnia az ortodox nézetek és gyakorlat ellen...

Jó másfél évtized múlva, amikor már Szegeden volt főrabbi, két fiatal, az ukrajnai Herszonból elszármazott kántorral dolgozott együtt, akik testvérek voltak. Történt, hogy Kanizsán 1863 végén rövid működés után meghalt az említett Goldstein Farkas után őt a kántorságban követő fia, Goldstein József. Ekkor a kanizsai hitközség pályázatot írt ki a főkántori állásra. A két szegedi fiatal kántor közül az ifjabbik megpályázta és el is nyerte az állást. Azt gondolom, hogy Löw Lipót erről nyilván már menet közben tudott, sőt, az is lehet, hogy mint korábbi kanizsai főrabbi ő javasolta a fiatalembernek, hogy pályázza meg a posztot. Az ifjú kántort Kartschmaroff Leónak hívták és élete végéig, 51 éven át működött főkántorként Kanizsán, közszeretetnek és közmegbecsülésnek örvendve.

Az idős Löw Lipót (Forrás: Wikipedia)

Löw Lipót - rövid betegség után - 1875. október 13-án Szegeden hunyt el. Fiai közül többen is kiemelkedő pályát futottak be. Utóda a főrabbi székében szintén magas képzettségű Immánuel nevű fia lett, aki aztán apja életművéhez méltó pálya után a holokauszt áldozataként végezte életét...

Felhasznált irodalom: 

Löw Lipót beszédei. Bp. 1999, Múlt és Jövő Kiadó. Hidvégi Máté utószavával

Gábor Anna: A nagykanizsai zsinagóga. Bp. 2010, Tudomány Kiadó

Löw Immánuel - Kulinyi Zsigmond: A Szegedi zsidók 1785-től 1885-ig. Szeged, 1885

Villányi Henrik: Az izraelita hitközség története. = Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Bp. 1929

Zenés epizódok a kanizsai Arany Szarvas szálló életéből 3.

Kanizsa saját korában legfényűzőbb, 1875 őszére felépült szállodájában hamarosan, a következő év január 31-én felavatták a karzatos dísztermet. A Kaszinó (ma Ady utca 7.) felépültéig, 1886-ig ez volt a város reprezentatív nagyterme, bálok, színházi előadások és hangversenyek helyszíne.

A Szarvas régen kimagaslott az Erzsébet tér épületei közül

Legutóbb a Szarvas éttermének és kávéházának saját zenéjéről írtam. Ma vessünk egy pillantást a szálloda nagytermében tartott hangversenyekre. Ezeket nagyjából két fő csoportba oszthatjuk: a helyi, kanizsai fellépőkre és a vendégművészekre, akik között egészen nagy nevek is jócskán előfordultak. E két csoportot mintegy összeköti képzeletben egy harmadik, a Nagykanizsáról elszármazott és azóta országosan, sőt nemzetközileg is híressé vált fellépők sora.

A helyben élő és működő muzsikusok közül jó példa STERNECK ZSIGMOND.

A kiváló, all-round zenész magánzenetanárként hosszú ideig, az 1880-as évek elejétől 1927-ben bekövetkezett haláláig működött Kanizsán. Legendás figura volt, mert fő hangszere, a gordonka mellett gyakorlatilag a legtöbb hangszeren remekül tudott játszani és ezeket tanítani is. Mellette rendkívül népszerűvé tette fütty-tudománya: saját zongorakíséretével fütyülte a legnehezebb bravúr-áriákat. Rendszeresen a Szarvas nagytermében tartotta növendékeinek hangversenyét.

De sok, zenével, saját ének- és zenekarának fellépésével fűszerezett ünnepséget tartott benne a piarista gimnázium is.

Térjünk rá a Kanizsáról elszármazott és a fővárosban, illetve külföldön híressé vált művészek itteni fellépéseire.

Az 1870-es években rokonlátogatásra hazatérve többször is adott ária- és dalestet a nagyteremben az 1859-ben Kanizsán született PRÁGER HERMINA, aki később olaszos csengésű művésznéven, mint Hermine Braga, még később pedig férje nevét is felvéve, Hermine Jaff-Braga néven működött a bécsi udvari operaházban, majd más európai nagyvárosokban, köztük a párizsi nagyoperában is vállalt fellépéseket.
Nézzük a kezdő korában adott kanizsai koncert sajtóvisszhangját a Zalai Közlöny 1876. április 27-i számából:

Vasárnap este valódi műélvezetben részesültünk: szép és válogatott műértő közönséggel zsúfolásig megtelt a "Szarvas" terme. Itt először mutatá be magát városunk szülöttje a kedves kis Práger Hermina k. a., ki jelenleg Bécsben énekesnő, alakja megnyerő, hangja tiszta, erős mezzo-sopran, énekében sok érzelmet és tanulmányt fejtett ki, előmenetele haladó. Különösen magyar dalai szívünk belsejébe hatoltak. Neki a művészi pályán nagy jövőt jósolunk, szép és gyönyörű énekjét közönségünk kebelből eredő éljenek kitörésével, viharos tapsokkal és virágcsokrokkal jutalmazá; nekünk különösen jól esik tapasztalnunk, hogy városunk szülöttjei közt a művészek szaporodnak; úgy ezen ifjú művésznőnek e pályára szívből szerencsét kívánunk.

"A kedves kis Práger Hermina"

Többször énekelt a Szarvasban ERDŐSY EUGÉNIA, főleg még Bécsben végzett énektanulmányainak  időszakában. Róla egészen hosszú életrajzi sorozatot írtam már a blogban.

Ugyancsak Kanizsáról származott el GULYÁS GIZELLA zongoraművész, Gulyás Jenő törvényszéki bíró leánya. Szintén még a bécsi zeneakadémián tanult, amikor 1882 novemberében egy érett művésznek is becsületére váló koncerttel lépett a Szarvas nagytermének pódiumára.

Róla többször írtam már itt a blogban: életútját a Liszt Ferenc és Nagykanizsa című sorozatban foglaltam össze, s abban kitértem a Szarvasban adott koncertjére is. (Három évvel később, tanulmányai befejezésekor bécsi tanára elvitte Liszt Ferenchez meghallgatásra, így került be a Liszt-sorozatomba, ezt is el lehet olvasni az idelinkelt írásban.) ITT pedig egy kiegészítést tettem közzé az életéről, sok új adattal.

1879 júniusában dalestet adott a Szarvasban LÁNG FÜLÖP, az 1838-ban Kanizsán született operaénekes, aki ebben az időben már a Nemzeti Színház (akkor még nem volt Operaház!) első baritonistája volt.

Láng Fülöp mint Petur bán, 1870

Következő számában, 1879. június 15-én ezt írta a Zalai Közlöny:

Dalestély. Láng Fülöp, a magyar nemzeti színház első baritonistája sokoldalú kívánatra és különösen számos rokonai és barátai iránti előzékenységből f. hó 11-én a "Szarvas" dísztermében - úgyszólván - rögtönzött "dalestélyt" rendezett. Kitűnő szép és kellemdús hangja, mint művészi tökélye bámulatra késztette hallgatóit. Kár, hogy a nagy hőség miatt a részvétel a kívánt mértéket nem üthette meg. A különben fényes közönség elragadtatásának viharos tapssal adott kifejezést.

Legközelebb a nem-kanizsai híres művészek Szarvasban megrendezett koncertjeivel folytatom a sort.

 

Zenés epizódok a kanizsai Arany Szarvas szálló életéből 2.

Legutóbb megismerkedtünk az Erzsébet téren ma is álló, bár egy emelettel megcsonkított épület történetével, melyet Knortzer Frigyes építtetett saját szállodájának. Hozzá étterem, kávéház, majd sörcsarnok csatlakozott. Ezek már nem fértek el a ma Erzsébet tér 18. házszámot viselő épületben, bérbe kellett hozzá venni a két szomszéd ház földszintjét is.

A még kétemeletes Szarvas és szomszédai

Volt a Szarvasnak egy nagyterme is - érdekes módon ennek a helye máig nem tudható pontosan, pedig nem kis helyiségről van szó. Ott tartott különböző rendezvényeinek hirdetéseiből, illetve némelyik rendezvény sajtóvisszhangjából tudható, hogy ez egy tényleg kifejezetten "nagy" terem volt, nemcsak alapterület, hanem belmagasság szempontjából is, ugyanis karzattal is rendelkezett.

1883. február 11-én például ezt írta a Zalai Közlöny:

A kereskedelmi ifjak önképző egyletének könyvtára javára műkedvelőkből alakult f. február hó 10-én a "Szarvas" dísztermében tartott hangverseny kitűnően sikerült. A zsúfolásig megtelt teremben - hol ülő és állóhely s karzati hely egyetlen egy sem maradt üresen - a magasb zene és ének művészet élveiben gyönyörködött a viharos taps, éljenekben kitört hallgatóság.

Ez a nagyterem, míg megvolt, rendkívül fontos és összetett szerepet játszott az egész város életében. Itt tartották a legfényesebb bálokat, de betöltötte a hangversenyterem, sőt, a színházterem funkcióját is. Ezekből az eseményekből majd később fogok csemegézni, ma nézzük a Szarvas, mint vendéglátóhely saját zenéjét.

Éttermében, kávéházában az 1880-as években Darázs Miska és Horváth Laci cigányzenekara muzsikált. Mindkét prímás a fővárost és külföldet megjárt kitűnő zenész volt, más kanizsai szórakozóhelyeken is működtek. Darázs Miskát különösen szerette hallgatni Alfred Grünfeld bécsi zongoraművész, aki akkoriban európai hírű művésznek számított és sokat megfordult városunkban, mert ifjúkori jóbarátja volt a kanizsai jeles patikus, Práger Béla. Ha egy ilyen nagyságrendű művész szívesen hallgatta a mi prímásunkat és zenekarát, akkor tényleg jól muzsikálhattak. Grünfeld sok nótát megtanult a kanizsai muzsikusoktól, amelyekre később hangversenyein improvizált.

Horváth Laci zenekaráról ezt adta hírül a Zalai Közlöny:

... a derék zenekar ... fáradhatatlanul tanulja az új darabokat, s játéka praecisitás tekintetében valóban figyelmet érdemel. Szép, összevágó játékuk onnan ered, hogy a zenekar tagjai egykettőnek kivételével mind hangjegyről tanulja meg a darabokat, mely cigányzenészeinknél nagy és följegyzésre méltó ritkaság.

Horváth Laci és zenekara a századvégen Magyarország legjobb zenekarai közé tartozott, melyet bizonyít, hogy fényképük és egy róluk szóló részletes anyag helyet kapott a Markó Miklós által a Millenniumra szerkesztett Cigányzenészek albuma című kötetben.:

Ugyancsak jó együttes volt a 19. század fordulóján Darázs Miska zenekara. Egy szüreti mulatság kapcsán a Zalai Közlöny így jellemezte a prímást 1897. október 16-i számában:

Az édes magyar nótának füstösebb, de édesebb apostola sem mászkált az emberi kedély létráján olyan biztonsággal és otthoniasan, mint Zsolnay.

Időnkét hívtak meg vendég-prímásokat és vendég-zenekarokat is a Szarvasba, 1905 augusztusában például Rigó Jancsit. Ezt az eseményt majd külön elmesélem :)

Az 1900-as évek elejétől műfajváltás tanúi vagyunk a Szarvas zenei mindennapjait figyelve. Ez a folyamat persze nem csak Kanizsán ment végbe. Eleinte a régi jó cigányzenével párhuzamosan, hogy az ő közönségük se pártoljon el, megjelentek a kuplék, sanzonok, revüműsorok, amelyeket akkoriban egységesen "jazz"-nek neveztek. Ez a műfaj nem tiszta jazz volt, inkább egyfajta esztrád szórakoztatózene, jazz elemekkel. Lassan-lassan ez az irányzat kerekedett felül, bealkonyult a cigányzenészeknek.

1924-ben szerződtette a Szarvas akkori vezetése az első "jazz" zenekart, a Vidám Fiúkat. Ebben az időben mutatkozott be Hahn Barnabás, az első kanizsai jazz-muzsikus is Mistery Jazz Band nevű együttesével.

A Zalai Közlöny így hirdette őket 1924. április 8-án:

Művészi produkciójuk oly nívóra emelte a Szarvas kávéházat, hogy városunk intelligenciájának színe-java családostól mindennapos vendége ezeknek a tartalmas hangversenyeknek. Eheti programjuk keretében bemutatásra kerülnek Hahn Barna és Ilniczky László szenzációs sikerű simmije, a Pávián, továbbá Hahn legújabb alkotású magyar dala.

Legközelebb a Szarvas nagytermében zajlott hangversenyek, színházi előadások között tallózunk.