A közelgő Mindenszentek és Halottak Napja jegyében látogassunk el a kanizsai köztemetőbe.
Megmutattam már a blogban, két részben a temető legfontosabb muzsikus-sírjait, itt visszanézhetők:
Megmutattam már a blogban, két részben a temető legfontosabb muzsikus-sírjait, itt visszanézhetők:
De van még sok érdekes zenei vonatkozás a téma kapcsán, ami megérdemel egy - sőt kettő - újabb látogatást.
Egyúttal tekintsünk kicsit vissza a temető történetére.
A 18. században, a török kiűzése után Kanizsa temetkezőhelye előbb az Alsótemplom körül, majd a mai Széchenyi téren, a Felsőtemplom mögött alakult ki. Mária Terézia rendelete értelmében azonban a temetőket mindenütt a települések szélére kellett költöztetni. Ekkor vásárolta meg a város a mai terület magját, mely temetőként 1769-ben nyílt meg.
A későbbi időkben többször is bővítették, nagyobbították. Kápolnája 1847-ben épült fel Tárnok Alajos uradalmi tiszttartó adományából. A terület keleti oldalán 1891-től kezdtek feltűnni a tehetős családok sírboltjai.
 |
| Az Eperjesy-család sírboltja - a régi Kanizsa egyik meghatározó famíliája volt |
Mai formájában 1928-ra rendezték az 1100 első világháborús áldozat temetőjét. A közepén álló homokkő obeliszket 1940-ben állították fel.
A temetőben második világháborús áldozatok is nyugszanak a frontvonal mindkét oldaláról.
Még 1933-ban átfogó rendezés keretében a kápolna körül álló elhagyott régi síremlékeket, szám szerint 157 darabot árverésre bocsátottak. A 25 éve gondozatlan sírok ugyanis egy rendelet értelmében a város tulajdonába kerültek. A magánszemélyek, családok által megvásárolt köveket más sírokon, átfaragva állították fel. Ezen a módon sajnos zenei kötődésű személyek nyughelyei is eltűnhettek. Az el nem kelt sírkövek a szépen parkosított rész díszítőelemeiként a helyükön maradtak.
 |
| Köztük Rózsavölgyi Antal tanító és családja síremléke |
A régi temetésekről érzékletes képet festett egy írásában Erdősi Bálint tanító, kiemelve Grünbaum József 1850-es évektől sok évtizeden át működő zenekarának szerepét:
Gyerekkoromban a halottak temetése nagyobb fénnyel és pompával ment végbe, mint manapság - írta a Zalai Közlöny 1933. szeptember 16-i számában. - Tehetősebb családok halottjait a háztól kísérve vitték a temetőbe, a halottaskocsi két oldalán a fáklyavivő jóbarátok és jóismerősök haladtak. A halottaskocsi előtt gyászindulót játszó zenészek mentek. Előttük a párokban haladó sok férfi, ajándék-gyertyával kezükben. A halottaskocsi után hintók sokasága. Megemlítésre érdemes, hogy temetések alkalmával a gyászindulót a Grünbaum-féle fúvós- és vonóshangszeren, művészies tudással és előadással játszó zsidó zenészek muzsikálták. Sok idő múlt el azóta, de sohasem hallottam többé azt a megható gyászindulót, melyet ők oly szívhez szólóan játszottak, hogy szinte sírt, zokogott muzsikájuk a gyászoló családdal.
Legközelebb azokat a muzsikusokat veszem számba, akiket a helyi sajtó híradásai alapján itt temettek el, ám sírjuk ma már nem lelhető fel.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése