140 éve, 1875. október 13-án hunyt el Löw Lipót szegedi főrabbi. Ő volt az első igazi modern, tudományosan képzett rabbi a magyar zsidóság történetében, s így jelentős alakja az egyetemes magyar szellemiségnek is.
Pályáját Nagykanizsán kezdte, majd néhány évre Pápa következett. Miután az 1848-as forradalmi honvédség első tábori rabbijaként a szabadságharcban való részvétele miatt börtönbüntetést szenvedett, élete további - legnagyobb - részét Szegeden töltötte. Nyilván ott tudta igazán megvalósítani elképzeléseit. De mindazon tevékenységek, törekvések, amelyeket ottani munkásságában látunk, már jelen voltak Nagykanizsán is, ahol 1841 és 1846 augusztusa között volt az izraelita hitközség főrabbija. Itteni legfontosabb eredményei közé tartozott egy elemi fiú- és lányiskola létrehozása, majd szintén az ő kezdeményezésére 1842-ben városunkban nyílhatott meg az ország első kereskedelmi iskolája. Szívügyének tekintette az iparos tanonc-oktatást és a leányok magasabb fokú iskoláztatását.
 |
| A fiatal Löw Lipót (Forrás: wikipedia) |
Bár ő maga német-cseh születésű volt és csak felnőttként tanult meg magyarul, a polgárosodás mellett egész életének vezérfonala a magyar zsidóság asszimilációja lett s ennek érdekében a nemzeti nyelv használatának terjesztése. Éppen Nagykanizsán történt, hogy magyar földön, zsinagógában ő szónokolt először magyar nyelven, s ezt rendszeressé is tette. Hamarosan nyomtatásban is kiadta magyar nyelvű beszédeit, az előszóban ezzel a később sokat idézett mondatával: Bátran tehát, barátim! honosítsa a zsinagóga a magyart, s reméljük, hogy a magyar honosítandja a zsinagógát.
Löw Lipót a zsinagóga zenei életében is - mondhatni - forradalmi újdonságot hozott: kezdeményezésére Magyarországon először, 1844-ben Kanizsán hangzott fel orgonaszó. A pécsi Focht Ferenc által épített hangszert Strasser Lázár nagykereskedő adományozta a hitközségnek (aki ugyanekkor a testvériesség jegyében a Jézus Szíve-templomnak is juttatott egy orgonára való összeget). Korábban az énekes istentisztelet volt általánosan elfogadott, a hangszeres kifejezetten merész újításnak tűnt. Így kanizsai, országosan úttörő bevezetéséhez a fiatal főrabbi bátorságára és már kivívott tekintélyére egyaránt szükség volt.
 |
| A nagykanizsai zsinagóga orgonakarzata |
Nem csoda, hogy Löw Lipót szívügyének tekintette a zenei életet, ugyanis a források tanúsága szerint ő maga gyerekkorától kifejezett zenei tehetségnek számított: hegedülni, zongorázni és fuvolázni tanult.
Szegeden kiadott első részletesebb életrajzában, melynek fia, Immánuel volt az egyik szerzője, a következőket olvashatjuk:
... melyre [a zenére] nagy hajlamot mutatott, úgy, hogy a zongorát s hegedűt, később egy ideig a fuvolát is jelesen kezelte s még utolsó éveiben is nagy öröm volt az iskolás gyermekek között, ha a tanító kezéből kivéve a hegedűt, kísérte a gyermekek énekét. A zene és ének iránt finom érzéke volt és ennek követelményeit úgy az isteni tisztelet rendezésénél, mint az iskolai énektanításnál érvényesítette s mindkét irányban már 1839-ben hangsúlyozta a zene és ének fontosságát.
Később, Bécsben végzett felsőbb tanulmányai idején baráti viszonyba került Salamon Sulzer neves bécsi főkántorral. Sulzer volt az egyházi zene megújítója, egy új, modernebb imarend kidolgozója. A kanizsaiak már Löw előtt, 1829-től ezt az új, Sulzer által fémjelzett imarendet honosították meg, a bécsi főkántor személyes intenciói alapján.
Löw Lipót kanizsai korszakában a kántor Goldstein Farkas volt, aki 1830 és 1860 között töltötte be ezt a funkciót. Kettejüknek szorosan együtt kellett működniük, úgyhogy a kántor is megérdemli, hogy röviden megemlékezzünk róla. Villányi Henrik 1929-ben megjelent tanulmányában úgy jellemezte Goldsteint, hogy szép tenorhangjáról és megkapó előadásáról legendákat meséltek nagyapáink.
A kanizsai működése idején családot alapított Löw Lipót végül mégsem maradt sokáig a városban. A leírások szerint ugyanis szerény körülmények között élt családjával, lakása nem volt alkalmas arra, hogy elmélyült munkát végezhessen benne. Másrészt, bár ennyi idő alatt is nagy tekintélynek örvendett, de azért voltak nehézségei, különösen fensőbb hatóságaival, újító eszméi miatt. Így fogadta el a pápai hitközség ajánlatát és költözött el Kanizsáról. Igaz, ott még elkeseredettebb harcot kellett vívnia az ortodox nézetek és gyakorlat ellen...
Jó másfél évtized múlva, amikor már Szegeden volt főrabbi, két fiatal, az ukrajnai Herszonból elszármazott kántorral dolgozott együtt, akik testvérek voltak. Történt, hogy Kanizsán 1863 végén rövid működés után meghalt az említett Goldstein Farkas után őt a kántorságban követő fia, Goldstein József. Ekkor a kanizsai hitközség pályázatot írt ki a főkántori állásra. A két szegedi fiatal kántor közül az ifjabbik megpályázta és el is nyerte az állást. Azt gondolom, hogy Löw Lipót erről nyilván már menet közben tudott, sőt, az is lehet, hogy mint korábbi kanizsai főrabbi ő javasolta a fiatalembernek, hogy pályázza meg a posztot. Az ifjú kántort Kartschmaroff Leónak hívták és élete végéig, 51 éven át működött főkántorként Kanizsán, közszeretetnek és közmegbecsülésnek örvendve.
 |
| Az idős Löw Lipót (Forrás: Wikipedia) |
Löw Lipót - rövid betegség után - 1875. október 13-án Szegeden hunyt el. Fiai közül többen is kiemelkedő pályát futottak be. Utóda a főrabbi székében szintén magas képzettségű Immánuel nevű fia lett, aki aztán apja életművéhez méltó pálya után a holokauszt áldozataként végezte életét...
Felhasznált irodalom:
Löw Lipót beszédei. Bp. 1999, Múlt és Jövő Kiadó. Hidvégi Máté utószavával
Gábor Anna: A nagykanizsai zsinagóga. Bp. 2010, Tudomány Kiadó
Löw Immánuel - Kulinyi Zsigmond: A Szegedi zsidók 1785-től 1885-ig. Szeged, 1885
Villányi Henrik: Az izraelita hitközség története. = Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Bp. 1929
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése