Epizódok a nagykanizsai piarista gimnázium zenei életéből 4.

A piarista gimnáziumi oktatás Nagykanizsán 250 éves. A kimagasló évforduló kapcsán megpróbálok képet adni az iskola zenei életének történetéről.

Még az első épület időszakában tartunk, az Eötvös téren, ahol az alapítástól, 1765-től 1904-ig működött az iskola.

A legkorábbi korszakból név szerint ismert tanárokról már szóltam, róluk, a források szűkössége miatt nagyon keveset tudunk. Több információnk az 1860-as évektől van, a kanizsai hírlapkiadás megindulásától, illetve még jobban 1870 után, ekkortól már rendelkezésre állnak a gimnázium évkönyvei is.

BERECZ IMRE mint rendkívüli világi tanár az 1870-es években tanított zenét a gimnáziumban. Egészen kiemelkedő muzsikus volt, jó zongorista, orgonista és hegedűs; remek tanár és karmester. Életéről és tevékenységéről szeretnék majd egy külön, részletesebb írást készíteni. 1872-ben került Kanizsára. Először a polgári iskolában tanított, 1874-ben már a gimnáziumban találjuk. Érdemes kiböngésznünk az alábbi tudósítást a Zalai Közlöny 1875. április 18-i számából. Megtudhatjuk belőle, hogy Berecz Imre felesége kitűnően szavalt és ketten előadták Liszt Ferencnek Jókai versére írt A holt költő szerelme című melodrámáját (a melodráma olyan mű, melyben prózai szavalást fest alá zene, ebben az esetben zongorajáték). Lábjegyzet: a cikkben diákként említett Weiszmayer Henrik Villányi Henrik néven mint tanár, újságíró, helytörténész közismert név lesz városunk történetében; még Halis István is gimnazista volt és Arany Jánost szavalt...

Berecz Imre bekapcsolódott a város zenei életébe is, ő lett a Kanizsai Dalárda karmestere. Mellette több hangversenyen hegedűsként és zongoristaként is fellépett. 

Aztán 1880-ban Győrben kántorrá választotta az evangélikus gyülekezet, így elköltözött Kanizsáról. Győrben is nagyon hamar közismertséget és tekintélyt vívott ki, ám 1887. december 19-én - súlyos betegségben - fiatalon, 44 éves korában elhunyt. 

GROSZMANN IGNÁC fiatal piarista szerzetes-tanár az 1870-es évek végétől működött a gimnáziumban. Az évkönyvek szerint mennyiségtant, latint és németet tanított, de bekapcsolódott az alsóbb évfolyamosok műének tanításába és 1880 körül már ő vezette a teljes énekkart. Sajnos neki is rövid élet adatott: pár napnyi súlyos betegség után 37 éves korában, 1882. december 31-én elhunyt. Nekrológjában többek között ezt írta a Zalai Közlöny 1883. január 4-én:

Amíg közöttünk élt, nemcsak nemesszívű rendtárs, nemcsak ügybuzgó tanár s az ifjúság őre, hanem városunknak egy szép tehetségű, szép műveltségű, minden szép s nemes irányú törekvésben résztvevő kiváló tagja volt.

Sírját meglátogathatjuk a kanizsai temető központi helyén: ő volt az első, akit az akkor létesített piarista sírboltba temettek (C tömb 1. parcella 1. sor 1/B sír):

VENCZEL REZSŐ világi tanár az 1870-es évek végétől több, mint két évtizedig volt a gimnázium zenetanára. Róla már írtam egy önálló portrét.

PERÉNYI JÓZSEF kegyesrendi tanár magyar-német szakon végzett a kolozsvári egyetemen, s a bölcsészdoktori címet is megszerezte. Sátoraljaújhelyi működés után 1898-ban helyezték Nagykanizsára. Bár elsősorban irodalomtörténettel, azon belül drámatörténettel foglalkozott, s e téren sokat publikált, értett a zenéhez is: ebben az időben ő tanította a műéneket, azaz vezette az iskola kórusát. Több zenei tárgyú előadást tartott az Irodalmi és Művészeti Kör liceális sorozatában.

Az 1900-as évek elejétől a kitűnő világi tanár, SAUERMANN MIHÁLY vezette az ifjúsági zenekart. Ő, majd később fiai rendszeres résztvevői voltak Kanizsa hangversenyéletének is.

És ezzel a tanárok terén eljutottunk 1904-ig, a gimnázium új épületbe költözéséig. 

Legközelebb az 1904-ig tartó korszak híressé vált diákjaival fogok foglalkozni.

Epizódok a nagykanizsai piarista gimnázium zenei életéből 3.

Legutóbb kicsit hosszasan elidőztem 1865 novemberében, a 100. évforduló megünneplésén. Ma folytassuk nagyobb léptékben.

A gimnázium jelentős szerepet töltött be Nagykanizsa színháztörténetében is, amely összefonódik a zenei élet történetével is, hiszen az előadásokon többnyire zenések voltak. A piarista rend a nevelés fontos eszközének tartotta a színházat. Az előadások többnyire valamely erkölcsi tanulságot jelenítettek meg, de ez nem zárja ki a szórakoztató jelleget. Városunk színházi életét feldolgozó könyvében Dobó László beszámol például egy 1781. július 31-én Egerváry Ignác tanár tiszteletére bemutatott pásztorjátékról. Az előadás érdekessége volt, hogy magyarul hangzott el, holott ebben az időben általában még a latin volt a színjátszás nyelve.

Egy korai forrás, a Magyar Hírmondó egy 1781-es száma beszámol arról, hogy Kanizsán a szerzetesházban felnevelendő nemes ifjak elöljárója, Keszthelyi László piarista tanár a nála lakó hat ifjú részére táncmestert szerződtetett. Miután tánctanfolyamuk befejeződött, e hat fiú előadta a francia eredetiből németre fordított Két vadászok című mesejátékot, amelynek végén a megtanult mesterséges táncokkal kedveskedtek a nézőknek. Dobó László említ egy 1817-es előadást, amikor a gimnáziumi ifjúság magyarul mutatta be a Brühl: Talált gyermek című színművét. Ez az előadás arról is nevezetes, hogy szerepelt benne az akkor tizennégy éves Deák Ferenc, sőt, a darab előtti prológust is ő mondta el (valószínűleg ő is írta); a korabeli Hazai és Külföldi Tudósítások szerint társaival együtt oly készséggel játszott, hogy köztapsolásra méltónak találtaték.

1835-ben a városbíró kérésére, az épülő közkórház javára a gimnázium diákjai a Kanizsai Hangászegyesület társaságában nagyszámú közönség előtt az iskola épületében egy magyar vígjátékot adtak elő Brátkay Lajos tanár rendezésében. Az előadás azért is érdekes, mert ha az információ helytálló, ez a legkorábbi említése, hogy Kanizsán 1835-ben létezett már egy városi zenekar.

A gimnázium történetének szintén zenei vonatkozású adata, hogy 1865-ben Hollósy Kornélia, a kiváló, Erkel Ferenc által is nagyra tartott operaénekesnő kanizsai fellépte részben jótékony céllal történt, s a jövedelemből a gimnáziumnak 109 forint 53 krajcár jutott...

Az iskola legrégebbi évkönyvei az 1870-es évektől maradtak fenn, így ettől az időszaktól vannak pontosabb ismereteink a zenei életről is. A műéneket és a zenét rendkívüli tárgyként tanították, hasonlóan a francia nyelvhez és a gyorsíráshoz, a tanárokat a külön erre a célra befizetett tandíjakból dotálták. A "műének" tárgy valójában énekkari próbákat jelentett, a "zene" pedig zenekari próbákat, ahol azért némi elméleti képzést is kaptak a résztvevők. Év végén a diákokat ugyanúgy osztályozták, mint a rendes tárgyak esetében.

Az énekkari létszám 50-80 fő, a zenekari 12-20 körül mozgott. Volt olyan tanév, amikor külön kórust szerveztek az alsóbb osztályosokból, akik kétszólamú egyneműkarként, s külön a felső évesekből, akik négyszólamú férfikarként énekeltek. Előfordultak olyan tanévek, amikor egyetlen vegyeskart alakítottak, melyben a szoprán és alt szólamot a kicsik énekelték.

A zenekar felállása aszerint változott, hogy az adott tanévben éppen milyen és mennyi, már némi hangszeres tudással rendelkező növendék járt éppen a gimnáziumba. Ne felejtsük el, hogy ekkor még nem volt városi zeneiskola (csak 1926-ban lesz) és ugyan sokan tanultak hangszerjátékot magántanároknál, de a legtöbben zongorát. Ezt ellensúlyozni az 1870-es években volt is az iskolának egy törekvése, hogy alsóbb éveseknek külön hegedűtanfolyamot nyitott.

Az 1876/77-es tanév évkönyvéből, más érdekes információk mellett megismerhetjük a zenekar akkori összetételét:

A két zeneegyüttest külön-külön, illetve közös produkciókban a szülők, városlakók évnyitókon, évzárókon hallhatták. Jeles hagyomány volt a gimnáziumban a minden év farsangi időszakában megrendezett nagy diákhangverseny, melyen az ének- és zenekar mellett tehetséges tanulók hangszerszólói, kamarazenei produkciói és szavalatai is elhangzottak.

Ezt illusztrálandó, idézzünk a gimnázium 1888/89-es évkönyvéből. Az ebben leírt gyakorlat évtizedeken át hasonlóan működött:

Az énekkar, mely 74 tagból állott négyes, vegyes és gyermekkarra volt osztva. A heti 4 órából 1 a kezdőkre esett, kiknek száma 45 volt. Az ének órák egyházi és világi darabok betanulására fordíttattak. A világi énekek és dalok egy része az énekvizsgálaton volt bemutatva: folytonos haladásának a vasár- és ünnepnapi isteni tiszteleteken adta bizonyságát az ifjúság. Halottak napja előestéjén a temetőben nyilvános föllépésével és jeles alkalmi énekek előadásával aratott dicséretet a tanuló ifjúság énekkara. Az ének és zenetanár díjazására a beiratások alkalmával az igazgató egy-egy frtot szedett énekdíj címén minden tanulótól - a szegények kivételével. A zenekar ez évben is megalakult 14 működő taggal. Hetenkint 3 óra fordíttatott világi zenedarabok begyakorlására.

Legközelebb a kimagasló zenetanárok, majd a zenében is kimagasló diákok következnek :)

Epizódok a nagykanizsai piarista gimnázium zenei életéből 2.

Elmúlt alkalommal ígértem, hogy beszámolok arról, hogyan ünnepelte meg az iskola fennállásának 100. évfordulóját 1865. november 5-én.

Az ünnepi események leírásában városunk hírlapja, a Zala-Somogyi Közlöny szolgál segítségemre, melynek november 10-i száma "Könyves József" aláírással közölt részletes beszámolót.

Ebből megtudhatjuk, hogy reggel a polgárok az Egylet helyiségében gyülekeztek ünnepélyesen. Ez az "Egylet" minden bizonnyal a Polgári Egylet volt. Akkor még nem létezett Sugár út 3. alatti épülete, hanem a Deák téren, a Muskátli és a mostani OTP-ház közti parkolóban egykor állott, ún. Czenek-házban volt a székhelye.

Innét a résztvevők közösen vonultak a városi - azaz a felsőtemplomba, miközben magának a gimnáziumnak múltkor megmutatott, az Eötvös téren álló épületének ablakai lobogókkal voltak feldíszítve. A tanulóifjúság ott gyülekezett és három zászlóval az élen ők onnét vonultak át a templomba.

A szentmise kezdete előtt főtisztelendő Berzay Elek piarista házfőnök - Könyves József értékelése szerint - megható és az alkalomhoz illő nagyszabású beszédet mondott. A misén, magasztos énekekkel közreműködött a gimnázium ifjúsági énekkara a múltkor már említett és dicsért énektanár, Letlinger tisztelendő úr vezetésével. A mise végén Farkas K. esperes a püspök áldáshozó levelét olvasta fel.

Innét az ifjúság, kísérve a helybeli és vidékről érkezett vendégektől, a gimnázium igazgatójának, Könnye Alajosnak a vezetésével a Zöldfába vonult. 

A mostani Bolyai Iskola épülete egykor szálloda és vendéglő volt, emeletén díszes nagyteremmel, ott folytatódott tovább az ünnepség. A termet zöld gallyakkal és "temérdek" képpel, valamint Magyarország címerével díszítették. Itt következett az igazgató úr beszéde, aki lelkes szavakkal üdvözölte a nagy számban összegyűlt vendégeket, és - szintén Könyves Józseffel szólva - "kitűnően fejté ki e ritka és szép ünnepély magasztosságát". Elmondotta, hogy a száz év alatt húszezer diák fordult meg az iskolában; kiemelte közülük a legkiválóbbakat. Deák Ferenc és Királyi Pál nevének elhangzásakor a jelenlévő közönség dörgő éljenekben tört ki. Ezután az ifjúságnak adta át a szót. A tanulók nevében Wlassics Gyula 4. osztályos diák "élénk és pompás" beszédet tartott - úgy tűnik, remekül választották ki az ifjúsági vezérszónokot, hiszen mi már tudjuk, hogy az akkor 13 éves fiúból később jogtudós, egyetemi tanár, majd kultuszminiszter lett... Beszédét hatalmasan megéljenezte a közönség. Ezután ismét dobogóra sorakozott a gimnázium énekkara, s szavalatokkal felváltva most már világi dalokat adott elő az énekkari kultúra fejlesztéséért oly sokat tevő Letlinger Károly vezetésével, kit szintén többszörös éljenekkel és tapsokkal üdvözölt a közönség.

Délben ugyancsak a Zöldfában 200 terítékes ünnepi ebédet tartottak a helybeli notabilitások és jeles vendégek részvételével. Köztük volt például Kanizsa követjelöltje, a veszprémi és a keszthelyi gimnázium igazgatója, a kerületi esperes. De ott volt Fassel, a kanizsai zsidó hitközség tudós főrabbija is, hiszen sok zsidó származású fiatal is tanult a piarista gimnáziumban. Szép számmal hangzottak el pohárköszöntők - a legnagyobb

Királyi Pál

lelkesedéssel Királyi Pál szónoklatát üdvözölték. Ő ekkor már országosan ismert, nagy tekintélyű férfiú volt, mint egykori 1848/49-es résztvevő, majd újságíró és a Pesti Napló szerkesztője, és ekkor már országgyűlési képviselő. Mint Könyves József írta: "... azon férfi, ki itt tette első tanulmányait és szép szónoki tehetsége és hazafias jelleme által az egész hazában hírneves, a ki távolról jött ide, hogy ezen ünnepélyen részt vehessen. Felköszöntését még ritkán hallható hangos éljen fejezte be."

Könnye igazgató úr még kiosztotta a saját maga által írt "Emlékfüzér" című ünnepi versezetet. Csak a korszellem és hangulat illusztrálására idézek belőle néhány versszakot:

Dicsfényben áll tancsarnokunk;
          Szerény polgárzata
Létszázadának ünnepén
          Szent lángra lobbana.


Feléd merengünk, óriás
          Család-törzs Batthyán,
Nemes virág, nemes gyümölcs
          Jelez e szép hazán.

...

Szebb díszletű polgár-babér 
          Csak ott virul, ahol
Tanügy körül a nép szívén
          Lángbuzgalom honol.

...

Virulj, s növeld tancsarnokunk,
          E nemzet ifjait,
Hogy elme és erény szilárd
          Jellemmé forrjon itt!

 
Ebéd alatt Grünbaum zenekara és az ifjúsági énekkar felváltva mulattatta a résztvevőket - s ezzel az ünnepi ebéddel be is fejeződött a gimnázium megalapítása 100. évfordulójának megünneplése - abban a reményben, hogy az ekkor még csak "algimnázium" hamarosan eléri a főgimnáziumi rangot. Ezt a törekvést hamarosan siker koronázta, mert, ahogy a múltkor már említettem, a felsőbb osztályok folyamatos bevezetésével 1871-re sikerült elérni, hogy 8 osztályos legyen az iskola, s ettől kezdve lehetett nyilvános rangú főgimnázium.

A következő részekben gyorsabb léptekkel fogok haladni, de úgy gondoltam, hogy idén, a gimnázium fennállásának 250. évében érdekes lehet, hogy a 100. évfordulót hogyan ünnepelték meg...

Epizódok a nagykanizsai piarista gimnázium zenei életéből 1.

A 2015-ös év Nagykanizsán a piarista gimnázium megalapítása 250. évfordulójának ünnepe. A számtalan program mellett nemrég egy igazán nagyszerű kis kiállítás is megnyílt e tárgykörben, érdemes megnézni! Bocsánat a "kis" jelzőért, de szerintem ennél sokkal több megmutatásra érdemes dokumentum és tárgy van csak a Thúry György Múzeumban, de úgy tűnik, a terem méretéhez kellett alkalmazkodni. Azért így is teljes képet és igazi hangulatot kap, aki elmegy a Kiskastélyba :) Ezt egy saját fényképemmel próbálom érzékeltetni:

Én úgy szeretnék az évfordulóhoz hozzájárulni, hogy megpróbálok epizódokat, történeteket, személyeket megidézni a gimnázium zenei életének történetéből.

1765 júniusában történt, hogy gróf Batthyány Lajos nádorispán (fiával, Batthyány József kalocsai érsekkel) alapítólevelet adott ki, mely szerint Kanizsán nyilvános iskolát létesít és az oktatást a kegyes iskolák, azaz a piarista rend szerzeteseire bízza. A dokumentumot Tapolcsányi Gergely piarista tartományfőnök is aláírta, Mária Terézia pedig ünnepélyes kiváltságlevélben erősítette meg.

Talán fel sem mérjük, hogy milyen nagy jelentőségű dolog volt ez akkor. Kanizsa lakossága a Rákóczi szabadságharcot követő hatvan évben nyolcszorosára (!) növekedett. A polgárok többsége földműveléssel foglalkozott, de egyre nagyobb szerep jutott a kézműiparnak és a kereskedelemnek. A fejlődés megkívánta egy középiskola felállítását, azzal a ténnyel összefüggésben különösen, hogy Somogy, Vas és Zala megyékben nem volt ilyen jellegű oktatási intézmény.

A tanítás 1765-ben 400 diákkal meg is indult, helyszínként az Eötvös tér keleti felén álló volt laktanyát hasznosították. Az egykori tiszti szállásokra mint rendházba költöztek be a szerzetestanárok, az osztálytermeket pedig a tényleges laktanyaépületben rendezték be. Közben próbálták toldozni-foldozni az épületegyüttest, amely alapjában véve szinte teljesen alkalmatlan volt oktatásra - ám nem volt más... Mégis, egészen 1904-ig itt működött az iskola!

A gimnázium 1900 körül

Hosszasan nem szeretnék írni a gimnázium általános történetéről, melynek során bizony voltak válságos időszakok is politikai események illetve kormányzati rendelkezések miatt. 1786-ban például, amikor II. József a német nyelvű oktatást tette kötelezővé és elrendelte a tandíj bevezetését, a diákok száma 33 főre olvadt...  A megszűnés veszélye fenyegette 1848/49 után is. A város akkor karakán módon kiállt iskolája mellett, és lassan-lassan a fejlődés is megindult. Az 1860-as évektől kezdték fokozatosan nyolc osztályossá alakítani. A 8. osztályt 1871-ben sikerült beindítani, s ezzel az iskola nyilvánossági jogot nyert főgimnázium lett.

Összefoglalóan feltétlenül meg kell állapítani, hogy egyházi jellege mellett mindig hazafiúi és polgári szellemben nevelte diákjait. Toleráns szellemét mutatja, hogy a tanulók között nemcsak katolikusok, hanem más felekezetűek is voltak - erről máshol szintén lehet bővebben olvasni.

A zenei élet kezdeteire nehéz ráakadni. Annyi bizonyos, hogy már az iskola alapítólevele is felsorolta a tantárgyak között a zenét. Barbarits Lajos a következőket írta ma is közkézen forgó Kanizsa monográfiájában:

... sokszor kellett koplalniuk az amúgy is roppant szegényesen elhelyezett szerzeteseknek, mígnem Matkovics István alszolgabíró el nem látta őket élelmiszerekkel, a tanári házat bútorral, az iskolát pedig zeneinstrumentumokkal.

A legelső zeneoktató egy Brandeiszky nevű tanár volt, akit egy tartományfőnöki látogatás után helyeztek oda 1769-ben, bár hamarosan máshova rendelték... 

A következő név, akiről meg kell emlékeznünk, Iby György volt, aki 1823-tól zenekart szervezett. Sóstainé Márfi Ibolya írja a kanizsai gimnáziumba az 1830-as évek első felében járt Királyi Pálról szóló könyvében, hogy a későbbi parlamenti képviselő minden bizonnyal itt kapta meg a zenei alapokat és a műveltség, illetve művészetek iránti igényt, hogy későbbi pozíciójában sokat tegyen például a Zeneakadémia létrehozásáért és támogatásáért.

A gimnázium zenei életében 1859 fontos és jelképes dátum: egy iskolai ünnepélyen ebben az évben kísérlék meg először a gymnasium növendékei a négyes hangú éneklést - valószínűleg kórus már régebb óta létezett, de ekkoriban kezdhették elsajátítani a többszólamú éneklést. Az adatot harminc év múlva az akkori igazgató, Papp János tette közzé az iskola 1879/80-as évkönyvében.

1862 nyarától végre Kanizsának is lett állandó hírlapja (Zala-Somogyi Közlöny, később Zalai Közlöny), s ettől kezdve sokkal jobban nyomon követhető a gimnázium zenei élete is. A lap többnyire beszámolt az iskolai ünnepségekről, kiemelten a tanévnyitóról és a tanévzáróról - ezt "zárünnepély"-nek mondták akkoriban...

Lássunk néhány pontos idézetet:

1864, évzáró:

A közönség meghatottan állott a jól szervezett ünnepélyen, melyet az igazgató lelkes búcsúbeszéde az ifjúsághoz s a tanári karhoz nyita meg s melyet a pápai hymnus s egyéb énekek s dalok elzengése fölváltva több sikerült latin, német, magyar s francia nyelvű szavalmányokkal követett.

1865-ben Letlinger Károly énektanár buzgólkodásából a gimnáziumi kórus többször énekelt - négy szólamban - szentmisén, mellette szólók is voltak, mint a Zala-Somogyi Közlöny 1865. április 1-jei számából megtudhatjuk:

Volt alkalmunk hallani a helybeli gymnasiumi ifjúságot négyesekben úgy mint magán dallammal kísérni a szent misét, valóban dicséretet érdemelnek; de tapasztaljuk, hogy mióta tisztelendő Letlinger úr köztünk van, a magasztos dal az ifjúság között emelkedett.

Az 1865-ös zárünnepélyen mintegy 400 főnyi közönség előtt hangzottak fel felváltva versek és a kórus négyszólamú énekei. A Zala-Somogyi Közlöny a műsorszámokat is felsorolta: Néphimnusz, Pápai himnusz, Járjatok be minden földet, Ne menj rózsám a tarlóra, Kis kertemben kivirult a rózsafa, Ezerszer légy üdvöz erdők kies hazája, Tied vagyok tied hazám, Igyunk, az ember egyszer él, Mi füstölög ott a síkon, majd megjegyzi a lap:

Ezen élvezetet t. Letlinger Károly buzgalma nyújtá a vendégkoszorúnak ki fáradságot nem ismerő szorgalommal iparkodott az ifjúságot a művészet ezen ágában is kiképezni. - Fogadja legmélyebb hála- s elismeréssel párosult köszönetünket.

A gimnázium 1865. november 5-én megünnepelte fennállásának centenáriumát. Itt olvashatjuk az ünnepségsorozat előzetes programját, mely külön is kitér az ifjúság "négy hangú", azaz négyszólamú éneklésére:

Legközelebb elmesélem, hogyan is zajlott le a centenárium.