Epizódok a nagykanizsai piarista gimnázium zenei életéből 3.

Legutóbb kicsit hosszasan elidőztem 1865 novemberében, a 100. évforduló megünneplésén. Ma folytassuk nagyobb léptékben.

A gimnázium jelentős szerepet töltött be Nagykanizsa színháztörténetében is, amely összefonódik a zenei élet történetével is, hiszen az előadásokon többnyire zenések voltak. A piarista rend a nevelés fontos eszközének tartotta a színházat. Az előadások többnyire valamely erkölcsi tanulságot jelenítettek meg, de ez nem zárja ki a szórakoztató jelleget. Városunk színházi életét feldolgozó könyvében Dobó László beszámol például egy 1781. július 31-én Egerváry Ignác tanár tiszteletére bemutatott pásztorjátékról. Az előadás érdekessége volt, hogy magyarul hangzott el, holott ebben az időben általában még a latin volt a színjátszás nyelve.

Egy korai forrás, a Magyar Hírmondó egy 1781-es száma beszámol arról, hogy Kanizsán a szerzetesházban felnevelendő nemes ifjak elöljárója, Keszthelyi László piarista tanár a nála lakó hat ifjú részére táncmestert szerződtetett. Miután tánctanfolyamuk befejeződött, e hat fiú előadta a francia eredetiből németre fordított Két vadászok című mesejátékot, amelynek végén a megtanult mesterséges táncokkal kedveskedtek a nézőknek. Dobó László említ egy 1817-es előadást, amikor a gimnáziumi ifjúság magyarul mutatta be a Brühl: Talált gyermek című színművét. Ez az előadás arról is nevezetes, hogy szerepelt benne az akkor tizennégy éves Deák Ferenc, sőt, a darab előtti prológust is ő mondta el (valószínűleg ő is írta); a korabeli Hazai és Külföldi Tudósítások szerint társaival együtt oly készséggel játszott, hogy köztapsolásra méltónak találtaték.

1835-ben a városbíró kérésére, az épülő közkórház javára a gimnázium diákjai a Kanizsai Hangászegyesület társaságában nagyszámú közönség előtt az iskola épületében egy magyar vígjátékot adtak elő Brátkay Lajos tanár rendezésében. Az előadás azért is érdekes, mert ha az információ helytálló, ez a legkorábbi említése, hogy Kanizsán 1835-ben létezett már egy városi zenekar.

A gimnázium történetének szintén zenei vonatkozású adata, hogy 1865-ben Hollósy Kornélia, a kiváló, Erkel Ferenc által is nagyra tartott operaénekesnő kanizsai fellépte részben jótékony céllal történt, s a jövedelemből a gimnáziumnak 109 forint 53 krajcár jutott...

Az iskola legrégebbi évkönyvei az 1870-es évektől maradtak fenn, így ettől az időszaktól vannak pontosabb ismereteink a zenei életről is. A műéneket és a zenét rendkívüli tárgyként tanították, hasonlóan a francia nyelvhez és a gyorsíráshoz, a tanárokat a külön erre a célra befizetett tandíjakból dotálták. A "műének" tárgy valójában énekkari próbákat jelentett, a "zene" pedig zenekari próbákat, ahol azért némi elméleti képzést is kaptak a résztvevők. Év végén a diákokat ugyanúgy osztályozták, mint a rendes tárgyak esetében.

Az énekkari létszám 50-80 fő, a zenekari 12-20 körül mozgott. Volt olyan tanév, amikor külön kórust szerveztek az alsóbb osztályosokból, akik kétszólamú egyneműkarként, s külön a felső évesekből, akik négyszólamú férfikarként énekeltek. Előfordultak olyan tanévek, amikor egyetlen vegyeskart alakítottak, melyben a szoprán és alt szólamot a kicsik énekelték.

A zenekar felállása aszerint változott, hogy az adott tanévben éppen milyen és mennyi, már némi hangszeres tudással rendelkező növendék járt éppen a gimnáziumba. Ne felejtsük el, hogy ekkor még nem volt városi zeneiskola (csak 1926-ban lesz) és ugyan sokan tanultak hangszerjátékot magántanároknál, de a legtöbben zongorát. Ezt ellensúlyozni az 1870-es években volt is az iskolának egy törekvése, hogy alsóbb éveseknek külön hegedűtanfolyamot nyitott.

Az 1876/77-es tanév évkönyvéből, más érdekes információk mellett megismerhetjük a zenekar akkori összetételét:

A két zeneegyüttest külön-külön, illetve közös produkciókban a szülők, városlakók évnyitókon, évzárókon hallhatták. Jeles hagyomány volt a gimnáziumban a minden év farsangi időszakában megrendezett nagy diákhangverseny, melyen az ének- és zenekar mellett tehetséges tanulók hangszerszólói, kamarazenei produkciói és szavalatai is elhangzottak.

Ezt illusztrálandó, idézzünk a gimnázium 1888/89-es évkönyvéből. Az ebben leírt gyakorlat évtizedeken át hasonlóan működött:

Az énekkar, mely 74 tagból állott négyes, vegyes és gyermekkarra volt osztva. A heti 4 órából 1 a kezdőkre esett, kiknek száma 45 volt. Az ének órák egyházi és világi darabok betanulására fordíttattak. A világi énekek és dalok egy része az énekvizsgálaton volt bemutatva: folytonos haladásának a vasár- és ünnepnapi isteni tiszteleteken adta bizonyságát az ifjúság. Halottak napja előestéjén a temetőben nyilvános föllépésével és jeles alkalmi énekek előadásával aratott dicséretet a tanuló ifjúság énekkara. Az ének és zenetanár díjazására a beiratások alkalmával az igazgató egy-egy frtot szedett énekdíj címén minden tanulótól - a szegények kivételével. A zenekar ez évben is megalakult 14 működő taggal. Hetenkint 3 óra fordíttatott világi zenedarabok begyakorlására.

Legközelebb a kimagasló zenetanárok, majd a zenében is kimagasló diákok következnek :)